Nem bírnak el fránya fellegek. Betakarják, <br>Ha a jövőre gondolok és nem akarják, <br>Hogy a nagy-nagy figyelmeztetés jele legyek. <br>Ijedtükben levél alá bújnak a legyek! <br> <br>Miért, mondd, miért ne gondolnék a jövőmre? <br>Mondd, nem az volna cél, hogy haladjak előre? <br>Talán az én jól boldogulásom megzavar valakit? <br>Valaki hiszi, hogy én ölöm az utolsó okapit? <br> <br>(anaforásban) <br>Majd, amikor fázón, borzongva búcsúzik a vad táj este… <br>Majd, amikor a részegnek ivóban a vége, &bdquo;az este"… <br>Majd, amikor nyári éjben jégkrém eső hullik… <br>Majd amikor az élet, egyszer csak úgy elmúlik… <br> <br>A fellegek vannak fölül, látom, ők mindent látnak <br>Rondák, lógnak, nyálasak, a földiek meg eláznak! <br>Az esernyő csak álom, csak képmutatás, csak pofázunk, <br>Közben meséljük, mi védjük magunkat és meg nem ázunk…! <br> <br>Tudjuk pedig, hogy felettük, magasban van a szikrázó napfény, <br>Ha ránk vetülne, melengetne, és besegítene csillagfény… <br>Akkor lenne jó, szép, nekem való ez a világ… <br>Akkor már elbírnék a kevéssel, mi vad-világ… <br> <br>Vecsés, 2014. május 27. – Kustra Ferenc József– versben és anaforás versszakban. <br>

Ősz van, természet <br>Álomba készül, csendes. <br>Kollektív álom. <br>* <br>Város úgy bűzlik, <br>Erdő, mező nagyon fitt. <br>Tüdő megszűrő. <br>* <br>Pergő szavaim <br>Lassan, mélyen halkulnak. <br>Tavasz, új világ. <br>* <br>Bogarak, már csak <br>Összevissza sétálnak. <br>Célszerűség nincs. <br>* <br>Sétálok avar <br>Szőnyegen. Csendes léptek. <br>Múlás bánata. <br>* <br>Hulló falevél… <br>Sok a nyakamba esik. <br>Nekem is van ősz. <br> <br>Vecsés, 2019. április 26. – Kustra Ferenc József – senrjú csokorban az őszről <br>

Végleg eltakarják a ködös távlatok… <br> <br>Múlt hangját lassan, végleg eltakarják a ködök, <br>Avaron haldokló falevelet rezegtet... szél <br>És későn, este a súlyos esőfelhők fölött, <br>A nap már nem izzó forrósága, aludni tér. <br> <br>Estefelé a kutyák nagyon ugatnak, <br>Vakkantásuk nem szűnik, hallom szüntelen, <br>Lelkemre ezzel mázsás súlyokat raknak, <br>Remélem nem bajt jelent… őszi rejtelem. <br> <br>Sok levél egymásnak int elbúcsúzót, <br>A szél szerte-szét fogja fújni őket, <br>Még talán adnak egymásnak búcsúcsókot, <br>Nem irigylik ők a már földet érőket. <br> <br>A természet mesteri szín orgiája, szépséget látok, <br>A múltamból is előhívok ilyen szép szín orgiákat. <br>Ez nagyon különleges látvány, nincsen csak ősszel… mit fájlok <br>Mintának, és sietek ugyan ilyenné tenni a mákat! <br> <br>Vecsés, 2013. november 29. – Kustra Ferenc József <br>

Süt a nap korlátok nélkül, <br>De már nem olyan nagy fényül, <br>Amihez a nyáron hozzászoktunk, <br>Amikor volt nyári hőség, poklunk. <br> <br>Fénysugár áthatol a fák lombjai közt, <br>De már csak hamiskás a mosolya, füröszt <br>Még ugyan langymelegben és süt <br>Ránk, de már nem égünk, nem megsüt. <br> <br>Rozsdásodó levelek közt a napsugár <br>Új színeket ad a lombnak, csillagsugár <br>A látvány, mely megfog, áthat, lenyűgöz, <br>Álomvilág látvány. Ő meg elidőz. <br> <br>A szűrt, már csak hamiskás fény rabul ejt <br>Nem birok szabadulni, lassan ellejt, <br>Én meg nézem a rozsdás, gyűrődő leveleket, <br>Az azon folyton változónak látszó fényeket. <br> <br>Álomvilág ez, mely oly’ ébrenlétben tart. <br>Csodálom természetet, nézem az avart <br>És az is váltakozó napfény színben látszik, <br>Lelkem is bolondul, még melegebbre vágyik. <br> <br>A fű zöldje is mutatja… lassan múlik nyár, <br>Mely ezek szerint olyan volt, mint egy szekérvár, <br>Melyet szétver közeledő ősz, de jó ez is <br>És majd kihasználjuk mi… lesz a jó ebben is. <br> <br>Vecsés, 2011. szeptember 24. - Kustra Ferenc József <br>

Bátran várhatjuk a telet? <br> <br>(3 soros-zárttükrös) <br>Ültünk kettesben az erdei tisztáson, <br>Egy rozzant, ódon, már nagyon szálkás padon… <br>Ültünk kettesben az erdei tisztáson. <br> <br>(3 soros-zárttükrös, önrímes) <br>A régiséget dér borította, de alattunk elolvadt, <br>Én csak csókoltam a kedvest, ő hagyta, élvezte… elolvadt… <br>A régiséget, dér borította, de alattunk elolvadt. <br> <br>(Anaforás, bokorrímes) <br>Közben éreztem az ősz velünk van, de már végét járja, <br>Közben meg lestem, hogy jön-e már, a felhők új barátja… <br>Közben a kedvesem átvette, ő csókolt... ó, de finom a szája, <br>Közben éreztem, már nincs messze a tél, jő már felhők új barátja. <br> <br>(Anaforás, belső rímes, bokorrímes) <br>Mi nem is beszéltünk, még sokáig csak nyaltuk-faltuk egymást, <br>Mi nem is beszéltünk, szél is föltámadott… nem akartunk mást. <br>Mi nem is beszéltünk, de a hűsben ennék lángost, fokhagymást… <br> <br>(Anaforás, 10 szavas duó, bokorrímes) <br>Hazafelé egy nagyon fokhagymás lángost ettünk. <br>Ettől fölmelegedett a lelkünk. <br> <br>Hazafelé úgy döntöttünk, tovább nem éhezünk. <br>Meleg lángost élvezte lelkünk… <br> <br>Vecsés, 2019. november 8. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában. <br>