Írást faragott...<br>A betűkből szavakat,<br>Ékszer-vers dalolt.<br>Egy mestertől vallomás<br>Maradandó alkotás.<br> <br>Versben zeng a nyelv;<br>Ősöktől öröklött kincs...<br>Kovácsolt képlet!<br>Mint nemzetnek lobogó,<br>Költő nyelvnek a zászló.<br><br>Magyarság védő,<br>Mennyei lélek-manna.<br>Örök értékű!<br>Író szívvel szavat szab,<br>Nyelv tortáján ízes hab.<br><br>Édes anyanyelv...<br>Misztikus ég-korona,<br>Páratlanságos!<br>Ékes nyelvnek őrzői<br>A nemzetnek költői.<br><br>Nemes ötvözet,<br>Mit poéta versbe önt-<br>Szívnek harangja.<br>Lelkekben kong a hangja.<br>Minden magyar meghallja!

Az irigy ember<br>Rosszmájúságban szenved...<br>Léleknek foltja.<br><br>Léleknek foltján<br>A mosás biz nem segít...<br>Idővel kopik.<br><br>Idő koptatja<br>Emlék képek színeit.<br>Kifakuló múlt.<br><br>Megfakult múltat<br>Fantázia festeget...<br>Feledés foltját.<br><br>Feledés foltja<br>Űrt hagyott a lélekben...<br>Lét-zsugorító!

Kályha tőznél melegszenek<br>A vacogó kihűlt lelkek.<br><br>Hűvös napok vissza tértek,<br>Fák ágai elvetéltek.<br>A levelek földet értek,<br>Megágyaztak már a télnek.<br><br>Nyargalászik a fagy szele,<br>Elkopik az ősznek nyele.<br>Lassan hó hull majd a földre,<br>Olyan lesz mint angyal röpte.<br><br>Lágy-hófehér mennynek tükre<br>Tisztulást hoz a szívekre.

Reggel ködpára<br>Fürdeti a bús tájat...<br>Ősz-keresztelő.<br><br>Szürkeségbe kopaszodott fák integetnek,<br>Sajgó, még vágytól parázsló lelkeknek...<br>Őszi elégia sáros álmába süppednek.<br><br>A földhöz ragadt<br>Sötét felhőknek könnye...<br>Elmúlást sirat.<br><br>Szottyadt avar alatt érik jövőnek reménye, <br>Zord napoknak hajnalán új idők kezdetére.<br>Hittel telt álmokat ígér télnek ünnepére.<br> <br>Új kezdet indul<br>A fáradság küszöbén,<br>Téli pihenő.

Kishitűség – hűség – örök hűség… <br> <br>Elveszőben van már, kiveszőben a honfi hűség, <br>Látom a népemen lassan, de győz a kishitűség! <br>Ó! Pedig e vészterhes időkben, a tiszta hűség… <br> <br>Magyarok Istene! Kevesen maradtunk, kivel menjek csatába? <br>Népünk nem szaporodik, de fogy! Ezt kell most elmondanom imába! <br>Ó! Teremtőnk se pénz, se posztó: így, hogy lehet győzni a csatába? <br> <br>Sajnos olyan kevesen vagyunk mi, az igaz-hűek, <br>Sajnos, kevesek élünk már úgy, mint igaz lelkűek! <br>Sajnos, kevesek már, kik régies, nemes lelkűek… <br> <br>A végzet tengelye monotonon, de forog, szinte egy gépbűl. <br>A végzetünk tengelye forog, de nem látom, hogy megszégyenül! <br>A végzetünk tengelye ellen kell a harc, hogy ne győzzön végül… <br> <br>Az idő, mint áradat, úgy tűnik, szinte megállíthatatlan, <br>Az idő persze véges, ha nem csatlakozunk le, múlhatatlan! <br>Az időnk fogy, nem terjed honfi hűség, mi lehetne korlátlan… <br> <br>Igaz, hű, drága honfiak, mondom néktek, rossz út a mártíromság, <br>Tegyünk, mormoljunk imákat, mutassunk olyant mint határozottság! <br>Ne hátráljunk, menjünk, tegyünk! Ha elveszünk, az fölös mártíromság… <br> <br>Bízz’ csak erős lélekkel, nem reménytelen reménnyel, indulj bőszen a csatába. <br>Bízz’ csak erős hittel, erős akarattal tégy, hogy ne kerülj mártírság pásztába! <br>Bízz’ csak, nagyon erős imákat mormolj, kiáltsd is! Így nem vész a szó a pusztába… <br> <br>Igyekezz, tegyél! Figyeld érdekünkben, hogy hol lóg ki az a sántító lóláb. <br>Igyekezz, tegyél! Ha csak könnyezve ülsz a kapudban kispadon, nem visz tovább! <br>Igyekezz, tegyél! Ne legyél Te az ügyetlen bal-kéz, mert ez a hovatovább… <br> <br>Bízz’! A mi időnk árja, dübörögve rohan elő, föltartóztathatatlanul. <br>Bízz’! Tégy! A népünk nem veszhet el csak úgy, hontalanul, föltartóztathatatlanul! <br>Bízz’! Erősítsd hited, hűséged és megyünk előre, föltartóztathatatlanul! <br> <br>Vecsés, 2021. január 26. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában az 1956 -s forradalom és szabadságharc emlékére… <br>