Növényzet áttekintése… <br> <br>Lehullott rózsa <br>Levél, de szár tovább szúr! <br>Ez védekezés. <br> <br>Felhő nem takar <br>Eget, most napsütés van! <br>Nyári az évszak. <br> <br>Jég szirmot lever. <br>Egyik meghal, másik nem. <br>Kinti életrész… <br> <br>Ágletörő szél, <br>Tekintetlen bármire. <br>Csúnyák a csonkok. <br> <br>Állandó vészpont <br>Hogy jön a másik évszak… <br>Sor idő-útja. <br> <br>Nap és éj, minden <br>Nap, ugyan úgy cserélget. <br>Él az életút! <br> <br>Vecsés, 2024. augusztus 18. -Kustra Ferenc József- íródott: eredeti Basho féle haiku csokorban a nyár áttekintéséről. <br>

Az általam elvárt feladatok<br>formát adnak szükségemnek.<br>A részemre felírt gyógyszerek<br>óvják gyenge életemet.<br><br>Számos csomót oldok ki<br>mely szokásos és mindennapi.<br>Nincs itt bármi elkerülés,<br>melynek részese az elmerülés.<br><br>Hát megyek belső szobámba –<br>szívemnek a kamrájába –<br>ahol mindig vigaszt találok,<br>ihletet, úgymint tanácsot.<br><br>Itt én istenem beszél velem<br>kit mint saját hangom ismerem,<br>lényemnek a szent grálja,<br>a lelkem gazdag világa.

A poéta csendje termékeny is lehet… <br> <br>A csend a régi időidbe vezet, előtted... táncol. <br>Múltadat meg takarja, tán' valami hangszerű fátyol… <br>Az igaz tűz, időd eleje óta lobogva lángol. <br> <br>Csendben biz’ lehet meditálni, elég csak, magamat kell hallgatni, <br>Feltolulhatnak jó régi emlékek, csak magamat kell hallgatni… <br>Tűz lobog bennem, vagy parazsam fénylik, elég magamat hallgatni. <br> <br>Emberek az utcán nagyon nyüzsöghetnek <br>Vagy pókok a sarokban háló szőhetnek, <br>Ez már lökést adhat a nagy képzeletnek. <br> <br>Poéta: a csendedben ne idegeld magadat, nincs miért, <br>Foglalkozz a feltoluló emlékekkel, mert így van miért. <br>Én igy csinálom, ezért is mondom tanácsként neked <br>Eme csendben nagy a lehetőség, használjad eszed. <br>Ebbe a nyugalomba megvan a lehetőség a mély gondolkozásra, <br>Mély nyugalomban van lehetőség átmenni másik gondolatvilágba. <br> <br>Ha figyelsz is a csendre, előfordulhat, hogy még égi jelet is kapsz, <br>Ha ezt elkapod és nagy jót akarsz, akkor írd le és remek verset kapsz! <br> <br>Ezzel a csend-élvezettel, az értelmes létezés bájos, jóleső, huncut bájjal tölt el, <br>Így aztán a csended az írásban, segítséggel lát el, sőt poéta-boldogsággal tölt el. <br> <br>Vecsés, 2016. szeptember 3. - Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában… <br>

(Septolet duó) <br>A csend, <br>Álarcban van! <br>Esend'… <br> <br>Kis zajt szeretne, <br>Még telene… <br>Ő esengő csend… <br>Cseng… <br>* <br>Sokatmondó csend, <br>Magába esend', <br>Még kitelne, <br>Ennyit szeretne. <br> <br>Beszorult szó <br>Nem való… <br>Torok kaparó! <br>* <br> <br>(anaforás, 3 soros-zárttükrös duó) <br>A csend ajtaja berozsdált a magány falába, <br>A csended bús magányod, a szíved pitvarába… <br>A csend ajtaja berozsdállt a magány falába. <br> <br>Hah, a csend is lehet vallomás, csak halkan értő fül kell, nem más, <br>Hah, a csend is kommunikációs eszköz, ugyan mi lenne más… <br>Hah, a csend is lehet vallomás, csak halkan értő fül kell, nem más. <br> <br>Vecsés, 2014. december 30. - Kustra Ferenc József <br>

Járok az utamon, macskaköves úton, <br>Nagy, régi házak között nézek ámulón <br>Tekingetek mindenfelé, hogy milyen <br>Gyönyörű e szépség… nem akármilyen. <br> <br>Fent látom a füstős kémények közül <br>Cselesen csak rám villan és túlröpül <br>A napsugár, már nem időzik rajtam, <br>Jól látja, nem nézi… összeroskadtam. <br> <br>Nekem már kis pólyám lett a koporsóm, <br>Mint katonának köpeny… árokpartom. <br>És ez végigkísért egy hosszú életen át, <br>Ilyen kezdettel nem várhatok semmi csodát. <br> <br>Sétálok mezőn, taposom a kiszáradt füvet. <br>Szép a táj, de bennem már a kiégett lelkület <br>Dominál és vágyam a letaglózó szépségre <br>Sem reagál, mint dúsgazdag… a mély-szegénységre <br> <br>Botorkálok erdei úton… száraz ágat, rugdosom <br>És húzom a sorsom, mint befogott igavonó barom. <br>Befogva nagy élet, vihar orgazmusa végtelenébe, <br>Hogy egyszer majdcsak vége lesz, ennek végtelen reményébe. <br> <br>Még látom az őszülő táj elbarnuló színeit… <br>Napsugár felhők szűrt fénye, a szemeim vizeit <br>Még homályosabbá teszi… hah, nem is látok! <br>Vadonba botorkálok… élettel elbánok… <br> <br>Szemem is lecsukom, és ébren álmodok, <br>Miközben már vakon alig botorkálok… <br>Nekem már kis pólyám lett a koporsóm, <br>Mint katonának köpeny… árokpartom. <br> <br>Vecsés, 2011. szeptember 26. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként. <br>