Szomszédi háború, ha közeledik, minden csak nem bájos, <br>Sőt, jobban megnézve látszik, hogy egy lépésre sem sármos. <br>Nő a számuk az elesetteknek, <br>Ők voltak APU… hadiárva gyerekeknek… <br> <br>Oktondi az ki a Balcsin, vitorláson nem vesz mentőmellényt, <br>De, ez csak akkor érdekes, ha túléli és elmeséljük az eseményt. <br> <br>Ha csattog alattad a gyorsvonat, lehet, hogy defektes? <br>De, ha a gőz csattog, az még annál jobban is veszedelmes! <br>Keress a NET -n, menni kell a járműjavítóba, ez a helyes… <br> <br>Zöld fűben is lehet ma már síelni, <br>Nem kell kicsit se nagyon ijedni, <br>Persze egy mozdulatlan sziklának menni? <br> <br>Caj kiránduláson lehet, hogy dupla a defekt! <br>De! Tekerni kell tovább, lehagyni a stresszt. <br>Én jártam igy… a falúvégi kereszt tisztelgett. <br> <br>Esti iskolában még lehet ’házi’ novellaírás <br>De, ne gyerekeddel írasd, mert NET -ről olvasni más. <br> <br>Holnap reggel menetelnék iskolatársakkal, az iskolába… <br>De, sors ellenem van, nyári szünet van… nyarat csodálni! <br> <br>Ma itthon ebédre ”jó lett” bableves volt a menünk, <br>Egy tányér, meg féltányér, volt adag nekünk… <br> <br>(septolet) <br>Világ csodálva, <br>Háború szokásba. <br>Gránát dobálva… <br>Másik lovára. <br> <br>Száraz pogácsa, <br>Lövészárokba… pofámba! <br>’Nyugat’ pojáca. <br> <br>(HIQ) <br>Életünk <br>Vajon mit hoz még? <br>Száj tátva. <br> <br>Csak játszva <br>Lehet-e élni? <br>Lekésni <br> <br>Járj járva <br>Ne hallgass másra! <br>Még van front… <br> <br>Vecsés, 2024. július 21. – Kustra Ferenc József- íródott, alloiostrofikus versformában és részben önéletrajzi írásként. <br>

Vedd kezedbe, Uram, életem magját;<br>csírázzon abból szeretet s megnyugvás.<br>Lelkem nyugodt vizekre evezzék,<br>csónakom vad hullámok ne hergeljék,<br>s add meg a szélnek, mi jár,<br>hadd vigye szívem országokon át.<br>Repíts égig, s onnan vissza soha,<br>hisz szívem fellegekbe vágy,<br>most izmos felhők hátán bús haláltáncot jár.<br>Napsugár itatná fájó szívem könnyeit,<br>szél szárítaná vérző lelkem cseppjeit.<br>Ó, mi fájó e múló gondolat;<br>tudni, hogy ember vagy, s elrendeltettél,<br>s lettél, aki vagy, senki a zord világ kietlen peremén.<br><br>2010.

Hétköznapi pszichológia… <br> <br>Társsal a magány, zsákutcába bevezetett, <br>És nem emlékszik ember, mikor is nevetett… <br>Kapcsolat már elvesztette... míves veretet. <br> <br>Hajdanán-danán szép volt minden, tán’ túl szép, <br>Akkor még volt szeretet... immár álomkép. <br>Kikopott azonban már minden, amire mi büszkék voltunk, <br>És mindent felőrölt ez a hosszú, kegyetlen életharcunk. <br> <br>Minden nappal, csak süllyedünk a délibábos öregségbe, <br>És távolodunk egymástól a délibábi messzeségbe. <br>Mára már kiveszett a puszilkodás, másik keze megfogása, <br>Finom és szép szavak… nincsenek, folyik is már a korrodálása… <br> <br>Beszélgetni? Hát az már nem megy, a sértődöttség előre vonul, <br>Ebben aztán, a maradék együttérzés, véglegesen lekonyul. <br>A baj csőstől jön, nincsen akadálya, lassú öregségnek a sámfája, <br>A bajok meg, a világért sem kerülnek el, ide-nyíl az úttáblája! <br> <br>Nekem mélyen alvó tippem sincs, hogy milyen lesz az életvég, <br>Ilyen vénséges korban, már mit sem számít a mellszélesség. <br>Öregen már úgy tűnik, büdös a légfrissítő is, <br>Semmi sem jó már, mert marad az öregség… biz', csakis! <br> <br>Vecsés, 2009. október 7. – Kustra Ferenc József- íródott bokorrímes versformában. <br>

Nyekeregve nyílik ki az ajtóm, <br>Be kén’ már talán zsanért zsíroznom… <br>* <br>(Senrjon) <br>Van tüzem, táplálni kell, <br>Tűz a reményem, nem feledem. <br>Isten! Ne hagyj el… <br>* <br>(Tükör bapeva) <br>Remény <br>Keményen, <br>Nyikorgással, <br>Tolakszik hozzám! <br>Az ajtóm nyikorgott! <br>Én döbbentem néztem, hogy <br>Ajtómat ki... kinyitotta, <br>És nem lépett be, ki ezt tette. <br>De zsanér, minek nyikorgattatott? <br>Úgy vélem, velem, vihar szórakozott! <br> <br>Úgy vélem, velem, vihar szórakozott, <br>De zsanér, minek nyikorgattatott? <br>És nem lépett be, ki ezt tette. <br>Ajtómat ki... kinyitotta? <br>Én döbbentem néztem, hogy <br>Az ajtóm nyikorgott! <br>Tolakszik hozzám, <br>Nyikorgással <br>Keményen, <br>Remény. <br>* <br>(Senrjú) <br>Nagy az én titkom! <br>Vakon bízok reménybe… <br>Ekkora titkot… <br>* <br>(Apeva) <br>A <br>Tüzem <br>Erőmet <br>Melengeti. <br>Ez a vak... remény! <br>* <br>(Bokorrímes, önrímes) <br>Ugyan már, hogyan éljek ezek után, <br>Csak lihegjek egy jó nagy ebéd után… <br>Ajtóm nyikorogna még zsírzás után. <br>* <br>(Bokorrímes) <br>És ne reménykedjen a remény, <br>Nem feledek, a lelkem kemény… <br>És ne reménykedj Te vakremény. <br> <br>Vecsés, 2021. január 4. – Kustra Ferenc József – íródott; Alloiostrofikus versformában. <br>

Estefelé hízik a sötét, pocakot ereszt, <br>Hogyha volna gyertyám küzdenék, de így nem ereszt. <br>Árnyékot sem látok, biztos elmentek aludni, <br>Csak gong óránk üt, ő tud sötétben is mulatni… <br> <br>A szuszogó csend is eltette magát holnapra, <br>Zaj is csak reggel ébred, holnapra virradóra. <br>A csillagok is látom, álmosan pislákolnak, <br>De teli Hold vigyáz, ennyi kell a horkolóknak. <br> <br>Nem vagyok én az olyan nagy-nagy mondatok bajnoka, <br>De valós, sötét élményemnek igaz minden sora. <br>A tűz sürgetett, s már leégett, éjjelre kialszik. <br>De holnap velünk a szerelem, élet újra játszik. <br> <br>Lesz most majd időm, elleszek a kályha melege lebegésben… <br>Merengek vagy alszok a vaksötét, élő tunya létezésben… <br>Utolért az este oly’ lusták e sötét órák… <br>A reggellel meg elfutnak, mint üldözött hetérák… <br> <br>Ah, napszámra csak nézni fénytelen, kékes eget... <br>Bámulni könnyeivel küzdő esti felleget... <br>Tudva, hogy éjjel semmi vagyok álomnyi létbe... <br>Tudva, hogy senki nem vagyok a nagy sötétségbe… <br> <br>Vecsés, 2014. február 12. – Kustra Ferenc József <br>