Ha álom ez élet: mért nem jön az óra, <br>Mely fölébresszen egy boldogabb valóra? <br>Mért hogy ennyi rémes, gyötrő álomlátás <br>Eszméletre nem hoz, csattogás, villámlás? <br>S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag? <br>Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag? <br>Bánatból, örömből az örömrész hol van? <br>Tűrést a cselekvés mért nem váltja sorban? <br><br>Ne nevezd halálnak, mert hazugság lenne: <br>Nincs a nyugalomnak boldogsága benne; <br>Kínja vonaglásban adja jelenségét, <br>S bár reménye nincsen, megmaradt a kétség. <br>Volna hát legalább a fájdalom élénk, <br>Hogy érezve kínját, ez érzésben élnénk... <br>- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - <br>

Fekszem hanyatt a föld sötétzöld szőnyegén, <br>És merengve nézem a sötétkék eget; <br>Száll reám aranyos, ezüstös csillagfény <br>És koszorú gyanánt övezi fejemet. <br>Megfürösztém lelkem e sugárözönben, <br>Lemosott magáról minden földi szennyet, <br>S most ujjászületve a magasba röppen, <br>S keresi a mennyet; <br><br>Alszik az egész föld; mély és csendes álma, <br>Egyetlen halk dongás érinti fülemet, <br>Tán mellém valami kis bogárka szálla, <br>Vagy távoli folyam harsogása lehet, <br>Vagy még távoliabb felhők mennydörgése, <br>Mely, míg hozzám ér, ily parányivá törpül, <br>Vagy talán lelkemnek himnusz-éneklése <br>Le a csillagkörbül. <br><br>Szállj, lelkem, oh szállj az égitestek között, <br>És pillants keresztül rejtelmök fátyolán, <br>Melyet az istenség titkos ujja szövött... <br>Bölcsességből-e vagy csak szeszélyből talán? <br>Nézd meg, lelkem, mi van ott a csillagokon, <br>És nézd meg, mi vagyon a csillagok felett, <br>Azután röpűlj le hozzám gyors szárnyadon, <br>Hadd beszéljek veled; <br><br>Hadd kérdjem: mit láttál? van-e ott is élet? <br>S ha van, ily gyötrelmes, ily bús, mint a földi? <br>Áll-e az a kemény, szigorú itélet, <br>Amely jutalmat oszt és boszúját tölti?... <br>De mi közöm ehhez! egyet szeretnék én, <br>Csak egyet megtudni, arról hozz hírt nekem: <br>Vannak-e ott szívek és a szívek mélyén <br>Lángol-e szerelem? <br><br>Ha ott is szeretnek, ah ugy vágyok oda, <br>S hogy feljussak, forrón imádkozni fogok, <br>De ha a szerelem föl nem kísér oda, <br>Ugy isten hozzátok, ragyogó csillagok! <br>Ugy szebb a föld minden búbánata mellett, <br>S enyésszem el, ha a sírba fognak tenni!... <br>A szerelem mindent pótol, s a szerelmet <br>Nem pótolja semmi. <br>

Mint elátkozott királyfi <br>Túl az Óperencián, <br>Él magában falujában <br>Pató Pál úr mogorván. <br>Be más lenne itt az élet. <br>Ha egy ifjú feleség... <br>Közbevágott Pató Pál úr: <br>"Ej, ráérünk arra még!" <br><br>Roskadófélben van a ház, <br>Hámlik le a vakolat, <br>S a szél egy darab födéllel <br>Már tudj' isten hol szalad; <br>Javítsuk ki, mert maholnap <br>Pallásról néz be az ég... <br>Közbevágott Pató Pál úr: <br>"Ej, ráérünk arra még!" <br><br>Puszta a kert, e helyett a <br>Szántóföld szépen virít, <br>Termi bőven a pipacsnak <br>Mindenféle nemeit. <br>Mit henyél az a sok béres? <br>Mit henyélnek az ekék? <br>Közbevágott Pató Pál úr: <br>"Ej, ráérünk arra még!" <br><br>Hát a mente, hát a nadrág, <br>Úgy megritkult, olyan ó, <br>Hogy szunyoghálónak is már <br>Csak szükségből volna jó; <br>Híni kell csak a szabót, a <br>Posztó meg van véve rég... <br>Közbevágott Pató Pál úr: <br>"Ej, ráérünk arra még!" <br><br>Életét így tengi által; <br>Bár apái nékie <br>Mindent oly bőven hagyának, <br>Soha sincsen semmije. <br>De ez nem az ő hibája; <br>Ő magyarnak születék, <br>S hazájában ősi jelszó: <br>"Ej, ráérünk arra még!" <br>

Messze, messze, messze, <br>Honnan a madár jő <br>Tavasz kezdetével, <br>Messze, messze, messze, <br>Hova a madár megy <br>Hűvös, ködös ősszel. <br><br>Messze tengerparton <br>Áll a szent sír, a zöld <br>Tenger sárga partján; <br>Vadbokor fölötte, <br>Rá sötét fátyolként <br>Árnyékot boritván. <br><br>E vadbokron kívül <br>Nem gyászolja senki <br>A dicső halottat, <br>Ki a zajos élet <br>Lejártával itt most <br>Század óta hallgat. <br><br>Végső volt honában, <br>Ki a szabadságért <br>Hősi kardot ránta, <br>Hogy lett volna híve <br>A sors, ha hazája <br>Sem volt hű iránta? <br><br>Számüzé magát, hogy <br>Gyáva nemzetét ne <br>Lássa; mert ha látná: <br>Megátkozná, míg a <br>Messzeségből néma <br>Fájdalommal néz rá. <br><br>Itten nézte a hős <br>A szülőföldéről <br>Ballagó felhőket, <br>Melyeken az estfény, <br>(Vagy talán honának <br>Szégyenpírja?) égett. <br><br>Itten űlt a parton, <br>S hallgatá a csendes <br>Tenger mormogását, <br>S gondolá, hogy hallja <br>Fölriadt népének <br>Távoli zugását. <br><br>S várta, várta, várta, <br>Mikor jön már a hír, <br>Hogy szabad hazája? <br>S addig várt, addig várt, <br>Míg a halál jött e <br>Hír helyett hozzája. <br><br>S otthon már nevét is <br>Alig ismerik; csak <br>Egy emlékszik rája, <br>Egyedűl csak egy... a <br>Költő, a szabadság <br>Ez örök-lámpája.

Hegedűszó, furulyaszó, cimbalom... <br>Van-e még, kit a búbánat terhe nyom? <br>Akinél van, igazítsa el a bút, <br>Nehogy neki mutassuk meg, hol az út. <br><br>A búbánat gonosz vendég, rosz madár, <br>A kebelbe életet, vért lopni jár. <br>A búbánat szívet rágó ürgefi: <br>Borral lehet, borral kell kiönteni. <br><br>A bor éleszt, a bor éget, mint a csók - <br>Csókot, lyányka, hosszut, édest, lángolót! <br>Csókod lángja, mint a napfény, mennyei, <br>Mely az élőfán a lombot neveli. <br><br>Lombon fakad, lombon fejlik a virág, <br>Lomb ne'kül, virág ne'kül mit ér az ág? <br>Hogyha pusztán s szárazon a törzsök áll, <br>Hamar éri a sodró vész, a halál... <br><br>Hah halál, te nagy kérdésjel, melyre még, <br>Nem felele sem idő, sem bölcseség, <br>Mivel áldasz, mivel versz a sír után? <br>Van-e ott is élet és bor és leány? <br><br>Mit törődöm, mit tünődöm még sokat! <br>Élek most, és ölelem, mi élvet ad; <br>S mi ad élvet, hogyha nem bor és leány? <br>Éljen a lyány, éljen a bor... húzd, cigány! <br>