Mely boldog óra tűnt fel életemnek, <br>Midőn a két szép testvér karjain, <br>Szökdelve jártam a rom halmain, <br>S hol a pataknál lengenyék teremnek. <br><br>Itt lábainál imádott kedvesemnek <br>Elnyúltam a part bársony hantjain; <br>Dallott, s elfogva alakján s hangjain, <br>Megnyílt az ég szememnek és fülemnek. <br><br>Storazzi szép ajkán nem lebegének <br>Mennyeibb hangzások, mint e bájos ének, <br>Mint e hajlékony, rezgő, lágy beszéd. <br><br>De bájosb, édesb volt, mellyel pirúlva, <br>A hold szelíd fényében, s rám simúlva, <br>Ezt nyögte az édes lyány: Tiéd! Tiéd!

Most azon muszáj elmerengnem: <br>hogyha te nem szeretnél engem, <br>kiolthatnám drága szenem, <br>lehunyhatnám fáradt szemem. <br><br>Mert jó meghalni. Tán örülnék, <br>ha nem szeretnél így. Kiülnék <br>a fehérhabú zöld egek, <br>fecsegő csillagfellegek <br><br>mellé a nyugalom partjára, <br>a nem üres űr egy martjára, <br>szemlélni a világokat, <br>mint bokron a virágokat. <br><br>Hajósinas koromban, nyáron, <br>a zörgő, vontató Tatáron, <br>egy szép napon munkátlanul, <br>mint aki örömöt tanul, <br><br>bámultam a Dunát, megáradt, <br>libegtetett leveles ágat, <br>úgy kanyarított sok fodort, <br>deszkát harapdált és sodort <br><br>olyan sok szép villogó dinnyét <br>a sárga ár, hogy el se hinnéd <br>és én se hinném el talán, <br>ha nem tenéked mondanám. <br><br>Piros almák is ringatóztak, <br>zöld paprikák bicegve úsztak, <br>most ez, majd az lett volna jó. <br>S állt és bólintott a hajó. <br><br>Ilyen lenne az űri szemle. <br>Milyen szép! - bólintva mindenre, <br>meglátnám, milyen kéken ég <br>az ég, mely hozzád illenék. <br><br>Mert a mindenség ráadás csak, <br>az élet mint az áradás csap <br>a halál partszegélyein <br>túl, űrök, szívek mélyein <br><br>túl, túl a hallgatag határon, <br>akár a Duna akkor nyáron... <br>Mert szeretsz s nyugton alhatom, <br>neked én be is vallhatom <br><br>az elmulástól tetten érten, <br>hogy önmagamba én se fértem, <br>a lelkem azért közvagyon <br>s azért szeretlek ily nagyon.

Midőn a hajnal elveri álmomat, <br>S a fény csak lopva csúsz még rejtekembe, <br>Imádott kedves kép! te tűnsz szemembe, <br>S ah, gyúladni érzem régi lángomat. <br><br>Ez ő! ez ő! kiáltom, s csókomat <br>A képnek hányom részegűlt hevembe. <br>Így szólott, így járt, így mozgott, ölembe <br>Így sűlyede, elfogadván jobbomat. <br><br>S most ezzel folynak, mint egykor vele, <br>A titkos, édes, boldog suttogások, <br>Vád, harc, megbánás, új meg új alkvások. <br><br>S midőn ezt űzöm, mint egykor vele, <br>Kél a nap, s bélő a jaloux-nyiláson, <br>S sugárival körűle glóriát von. <br><br>1811

Lilim! csoport öröm között <br>Tőltöm most éltemet. <br>Szívembe bú nem kőltözött, <br>Nem rág az engemet. <br>Sem könnyeket nem hullatok, <br>Sem nem sohajtok, jajgatok. <br><br>A szent barátság csillaga <br>Egemre felderűlt, <br>A tiszta boldogság maga <br>Felkent fejemre űlt: <br>De kedvem egybe sem lelem, <br>Mert nincs az én Lillám velem. <br><br>Ha nincs az én Lilim velem: <br>Mi nékem a világ! <br>Sokszor magamban képzelem, <br>Hogy a halál kivág. <br>Az élet édessége mi? <br>Mit érsz, öröm? ha nincs Lili. <br><br>A szem, fül és egyéb tagok <br>Múlathatnak talám: <br>Igen, de szív nélkűl magok <br>Gyarlón örűlnek ám. <br>Tudod pedig, szép rózsaszál! <br>Szívem csupán tenálad áll. <br><br>Te bírod, óh tudod magad, <br>Szép Lilla! szívemet: <br>Azért te is helyette add <br>Cserébe szívedet. <br>Enyím maradjon semmi sem, <br>Csak a tiédet add nekem. <br><br>De mit könyörgök íly nagyon <br>Galambi szívedért? <br>Úgy-é, hogy az nálam vagyon <br>Cserébe szívemért? <br>Nohát, ha megvan, ami kén': <br>Többé nem is terhellek én. - <br><br>Ha már enyím az, akié <br>Vagyok, szólj, Cipria! <br>Olyan szerencsés több van-é? <br>Van-é? s ha van, ki a'? <br>Nincs, Cipri, nincs... De kémlel itt <br>Nehány irígy - csitt, Cipri, csitt! <br><br>Ne szólj te erről senkinek, <br>Mi nem szólunk, mi se; <br>Hogy a világ irígyinek <br>Vakúljon a szeme. <br>Mi majd, ha boldog célt lelünk, <br>Tenéked oltárt szentelünk. <br><br>Én téji versbe foglalom <br>Érzékeny éneked, <br>S mellettem e szép angyalom <br>Hárfázni fog neked: <br>Így kötnek öszve új csomók, <br>S mi lesz Lilim jutalma? - Csók!

Szivedet Isten belátáshoz <br>Százszor segítse: <br>Egy kurta évig élek tán még, <br>Tán még eddig se. <br><br>Mit kezdenék sok-sok más nővel? <br>Hajrázva, újra <br>Csinálnám a régi játékot <br>Vágyva, borulva. <br><br>De ha szám-íze régi volna <br>S egy alkonyatkor <br>Érezném ízét a te szádnak, <br>Mi lenne akkor? <br><br>Jaj, hogyha téged más pótolna <br>Egyetlen egyszer, <br>Te, de meg én is, be megjárnók <br>Ily szerelemmel. <br><br>Nekem, tudom, bármely nagy csók is <br>Semmit se adna. <br>De neked, szegény, szegény asszony, <br>Jaj, mi maradna?<br>