Ujjunk begyéből vér serken ki, <br>Mikor téged tapogatunk, <br>Te álmos, szegény Magyarország, <br>vajon vagy-e és mink vagyunk? <br><br>Vajon lehet-e jobban várni? <br>Szemünk és lelkünk fáj bele. <br>Vajon fölébred valahára <br>A szolga-népek Bábele? <br><br>Ezer zsibbadt vágyból miért nem lesz <br>Végül egy erős akarat? <br>Hiszen magyar, oláh, szláv bánat <br>Mindigre egy bánat marad. <br><br>Hiszen gyalázatunk, keservünk <br>Már ezer év óta rokon. <br>Miért nem találkozunk süvöltve <br>Az eszme-barrikádokon? <br><br>Dunának, Oltnak egy a hangja, <br>Morajos, halk, halotti hang. <br>Árpád hazájában jaj annak, <br>Aki nem úr és nem bitang. <br><br>Mikor fogunk már összefogni? <br>Mikor mondunk már egy nagyot, <br>Mi, elnyomottak, összetörtek, <br>Magyarok és nem-magyarok? <br><br>Meddig lesz még úr a betyárság <br>És pulyahad mi, milliók? <br>Magyarország népe meddig lesz <br>Kalitkás seregély-fiók? <br><br>Bús koldusok Magyarországa, <br>Ma se hitünk, se kenyerünk. <br>Holnap már minden a mienk lesz, <br>Hogyha akarunk, ha merünk.

Egy barátomnak <br>A mi kedélyünk rég kihamvadt, <br>fagyos, hideg az ünnepünk, <br>lelkünkre hull a téli harmat. <br><br>Jeges vidékre tévedünk, <br>és álmodunk dicsőbb valórul, <br>s a fergeteg táncol velünk. <br><br>Agyunkba duzzadozva tódul <br>sok új, hatalmas gondolat, <br>de a fánkról kopott dió hull. <br><br>A gyertyalángunk ellohad, <br>füstölve pattan rajt a szikra, <br>s kékes, kialvó lángot ad. <br><br>S rásüt vonagló arcainkra.

Énhozzám is benézett a karácson, <br>Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson <br>És rajta egy pár reszkető könyűt. <br><br>Menj el, karácson, menj innen sietve, <br>Hiszen családok ünnepnapja vagy te, <br>S én magam, egyes-egyedűl vagyok. <br><br>Meleg szobám e gondolattól elhül. <br>Miként a jégcsap függ a házereszrül, <br>Ugy függ szivemről ez a gondolat. <br><br>Hej, be nem így volt, nem így néhanapján! <br>Ez ünnep sokszor be vigan viradt rám <br>Apám, anyám és testvérem között! <br><br>Oh aki együtt látta e családot, <br>Nem mindennapi boldogságot látott! <br>Mi boldogok valánk, mert jók valánk. <br><br>Embert szerettünk és istent imádtunk; <br>Akármikor jött a szegény, minálunk <br>Vigasztalást és kenyeret kapott. <br><br>Mi lett a díj? rövid jólét multával <br>Hosszú nagy inség... tenger, melyen által <br>Majd a halálnak révéhez jutunk. <br><br>De a szegénység énnekem nem fájna, <br>Ha jó családom régi lombos fája <br>Ugy állna még, mint álla hajdanán. <br><br>Vész jött e fára, mely azt szétszaggatta; <br>Egy ág keletre, a másik nyugatra, <br>S éjszakra a törzs, az öreg szülők. <br><br>Lelkem szülőim, édes jó testvérem, <br>Ha én azt a kort újolag megérem, <br>Hol mind a négyünk egy asztalhoz űl!... <br><br>Eredj, reménység, menj, maradj magadnak, <br>Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak, <br>Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz... <br><br>Isten veled, te szép családi élet! <br>Ki van rám mondva a kemény itélet, <br>Hogy vágyam űzzön és ne érjen el. <br><br>Nem nap vagyok én, föld és hold körében; <br>Mint vészt jelentő üstökös az égen, <br>Magányos pályán búsan bújdosom.

Csöndes az éj és csöndes a világ is, <br>Caesar Augustus aranyos mosollyal <br>Zárta be Janust, Mars fegyvere rozsdás: <br>Béke a földön. <br><br>Hallgat a germán és hallgat a pártus, <br>Néma az indus és néma a hellén, <br>Herkules távol oszlopa se rendül, <br>Thule se mozdul. <br><br>Már az aranykor új eljövetének <br>Hírnökeit, a szomorú szibillát <br>S a szűzi Virgilt födi földi sír és <br>Hír koszorúja. <br><br>S messzi mezőkön nyájaikat őrző <br>Pásztori népek nézik a derengő <br>Új csillagot, mely aranyát elönti <br>Jászoli almon, <br><br>Hol mosolyogva és fázva az éjben, <br>Szőkehajú és szelíd anya keblén, <br>Most mutatod meg magad a világnak, <br>Isteni gyermek!

Óhajtozom el a Magasságba, <br>Nagy a csúfság idelenn, <br>De van Karácsony, Karácsony, <br>Istenem, én Istenem <br>S ember-vágy küldte Krisztusunkat. <br><br>Két gerlicét vagy galamb-fiókát, <br>Két szívet adnék oda, <br>Hogyha megint vissza-jönne <br>A Léleknek mosolya <br>S szeretettel járnánk jászolhoz. <br><br>Krisztus kivánata, Megtartóé, <br>Lázong át a szívemen, <br>Mert Karácsony lesz, Karácsony, <br>Istenem, én Istenem, <br>Valaha be szebbeket tudtál. <br><br>Óhajtozom el a Magasságba <br>Gyermekségemben kötött <br>Minden szűzséges jussommal, <br>Mert az emberek között <br>Nem így igértetett, hogy éljek. <br><br>Követelem a bódító álmot, <br>Karácsonyt, Krisztus-javat, <br>Amivel csak hitegettek, <br>Amit csak hinni szabad, <br>Csúfság helyett a Magasságot. <br><br>Lábainknak eligazitását <br>Kérem én szerelmesen, <br>Karácsony jöjjön, Karácsony <br>És száz jézusi seben <br>Nyiladozzék ékes bokréta.