A legnagyobb is itt dalolt e tájon, <br>Hol délibáb leng és kalász terem, <br>Mi is daloljuk bátran és vidáman, <br>Dalaidat: szabadság, szerelem! <br><br>* <br><br>Délibáb és magyar nóta, Petőfit itt ringaták, <br>Lelke bennünk zeng azóta s véle áldjuk a hazát!

Vajjon örökre így maradnak <br>Kidalolatlanul, rejtetten <br>Dalai a hű, bánatozó, <br>Napverte, bús, magyar nyaraknak? <br><br>Itt a néma kínszenvedésnek <br>Makacs ajka minden beszántás, <br>Elhamvadt könny a szik-föld pora <br>S minden nyár-nap egy halott ének. <br><br>Ki ért a halott-támasztáshoz, <br>Ki érti a jajos barázdát <br>S ki érti az ős, nyári Napot; <br>Amikor gúnyosan leáldoz? <br><br>Én ébresztgetem megbomolva, <br>Fejem nyugtatván ó nótáin, <br>E földet és úgy megölelem, <br>Haként az én szivem volna. <br><br>S úgy áldozom Jézussá nőve <br>Kincseim e szegény nyarakra, <br>Mint Jézus az ő bocsánatát <br>Csókokkal vétkes titkos nőre. <br><br>De hát örökre így maradnak <br>Kidalolatlan kegyelemmel <br>Dalai a hű, bánatozó, <br>Napverte, bús, magyar nyaraknak? <br><br>Járom a mezőt, járva-járom, <br>Ezernyi nyár leigázottját, <br>Ős bánatát esengve lesem, <br>De a nótáit csupán várom. <br><br>Sír szélén állok: nézzetek meg, <br>Magyar nyarak bennem alusznak <br>S örök, nyári titkot ástok el, <br>Majd, amikor engem temettek.

I. Ének <br><br>Ábrahámnak nagy jóságú istene! <br>A tebenned bízó szívnek mindene! <br>Kitől vagyon minden mozgás, lehellet, <br>Légy kegyelmes hadnagy kis néped mellett. <br>Ennek Áronjával <br>És egész házával <br>Lakozz mind éjjel-nappal; <br>Hogy ember dícsérjen, <br>Alleluját zengjen <br>Házadban e főpappal. <br><br>II. Ének <br><br>Dávidnak szent múzsája, űlj ajakinkra nyelveddel, <br>Illesd meg a mennyekből csepegő tiszta mézeddel! <br>Pengesd, Úrnak egész háza! víg Jedutumodat, <br>Tisztelt papodat, <br>Hív Áronodat. <br>Leányi Sionnak <br>Majd víg nótát vonnak, <br>Cedruságat e megtisztelt főre fonnak. <br><br>Szent öröm fohászkodik Jéruzsálemnek ligetén, <br>Inneplő muzsikával örvend papjának életén. <br>A vígadó vőlgyekből felhat s az egekig ér, <br>Így mindent megnyér, <br>Érted amit kér, <br>Óh, mi is, a mai <br>Próféták fiai, <br>Hadd lehessünk e nagy innep lantossai! <br><br>III. Ének <br><br>Vígadj, szűz Pegazus! csergedezzen <br>A hegyek alatt zuhogó szent forrásod, <br>Víg nótát kettőzve zengedezzen <br>Hunyadi nevén örvendő ekhózásod. <br>Szent hegyeink múzsái nevét hírdették <br>S azt az örök Hónornak köveire tették. <br>Zengjetek, <br>Ligetek! <br>Mély tiszteletet tévén érdemének, <br>Amelyet <br>Sok helyek <br>Tudósabb fiai tevének. <br><br>Az elmondott beszéd <br><br>Titkot énekelek, oly titkos esetet, <br>Melyet csak poéta-elme szemlélhetett: <br>Nekünk poétáknak mert a bé nem fedett <br>Képzelés sok titkot esmérnünk engedett. <br>Hatalmas képzelés! gerjeszd fel szikrádat, <br>Lobbantsd fel elménkben világos fáklyádat, <br>Amelynek fényénél láthassam azokat <br>A testi szemektől elrejtett dolgokat! <br>Csak alig hanyatlott a komor éjtszaka, <br>Melybe a borzasztó homály köde laka: <br>A múló setétség ellankadásával <br>Sárgúlt már a hajnal első világával; <br>De feljebb emelvén a rózsaszín fáklyát, <br>Bontotta az édes álom gyenge mákját, <br>Megszakadt ruháit szedvén szemem körűl, <br>Igéző orcáját vetette tűkörűl, <br>Melybe mit mutatott egy szent fantázia, <br>Te tudod, óh! mennyből szállott Uránia. <br>Mely látást csak alig tudna beszélni el <br>Egy Krisztus lábánál űlő Gamáliel. <br>Leszállott a Vallás - mennyei nevezet! <br>Mely a mindenható szent Atyához vezet - <br>Leszállott a Vallás. Óh, szentségek Atyja! <br>Mennyei súgárral fénylett ábrázatja, <br>Melynek szent felsége édességgel játszott, <br>Rajta a Jehova négy betűje látszott. <br>Méltóságos mellén az Urim Thumimmal <br>Tűndöklött, két lángot-vetett Kérubimmal, <br>S tisztelő fényt vetett, kik látták, azokra; <br>Mint emészthetetlen Mózes csipke-bokra. <br>Derűlt benne szívet enyhítő tekintet, <br>Melyről vígasztalás lágy balzsamát hintett. <br>Édes nyúgodalom űlt szempillantásán, <br>Felséges szelídség minden mozdúlásán. <br>Ez az a szent követ az ég és főld között, <br>Mely hozzánk az Isten öléből kőltözött. <br>Ez az a jóltévő, melyet ha megvetünk, <br>Életet hazudó halál lesz életünk. <br>Ez jött le, s oly szent fény omla orcájáról, <br>Mint Mózesnek, mikor lejöve Sináról. <br>Leszálla s egy fényes felhőre leűle, <br>Ruhája az égről a főldig terűle, <br>Melyet sok halandó tudományok fogtak, <br>Alatta tisztelő csókkal mosolyogtak. <br>E' jött le tisztelni azt a vídám napot, <br>Melyben idvezlették sokan e főpapot. <br>Így szólott, s csak alig kezdettük hallgatni, <br>Szent borzadás fogá lelkünket meghatni: <br>Istennek hív papja! kit e nagy Sionnak <br>Leányi tisztelnek egy kegyes Áronnak, <br>Kinek szent érdemid az Úrnak házába <br>Hosszas sorral vagynak metszve sittim-fába, <br>Ki az Úr házában állsz hív szolgálatot, <br>E néppel mindennap tévén áldozatot, <br>Hogy még a te lelked az élők főldén él, <br>Kedvesebb a sok száz lelkek életénél; <br>Öröm van a mennybe, a főldön vígadnak, <br>Ég-főld közt a sok száz vivátok szaladnak. <br>Meglész, amit mindég kívántak mindenek, <br>Mert az égre ilyen kérések jöttenek: <br>Isten! a kegyesség jó bírája s atyja, <br>Ezt esdekli sok száz szívnek indúlatja, <br>Hogy tartsd meg sokáig kegyes püspökünket, <br>Aki szent orcádhoz vezérli népünket, <br>Az élet vizével legeltetvén nyáját, <br>Hordozza a tőled írt törvény tábláját. <br>Kerítsd körűl őtet minden javaiddal, <br>Hordozd kézen fogva több prófétáiddal, <br>Folyjon rá, mint drága kenet, szent áldásod, <br>Hogy légyen házadat építő Esdrásod. <br>Egész nemzetsége e Lévi-fiának <br>Légyen a nép előtt szente Jehovának. <br>Jábesi időket érjen örvendéssel; <br>Végre az egekbe ragadd fel Illyéssel, <br>Ahol zengjen száján az a dicső ének, <br>Melyet énekelnek a huszonnégy vének. <br>Ilyen szók lebegtek az Úr zsámolyánál, <br>Mely a Kérubimok rettentő vállán áll. <br>A Jehova hármat mennydörgött ezekre <br>A változhatatlan végű kérésekre; <br>A lelkes állatok trónussa dörömbölt, <br>Alól, a felhők közt a főld s tenger bömbölt, <br>Melyet a sikoltó lárma tisztelettel <br>A forgószeleknek szárnyán végezett el - <br>Így esett. Ti pedig mind, mind örüljetek, <br>A Jehova lelke lakozik veletek, <br>Ád kegyes Abdiást, kegyes Esdrásokat, <br>Törésre állt Mózest, istenes papokat. <br>Ád szuperintendenst, amilyet csak kértek, <br>Olyat, mint Hunyadi, akit már esmértek, <br>Olyat, mint Hunyadi, s annál is bőlcsebbet - <br>Bőlcsebbet? - mit mondok! - Már nem szólok többet. <br>Ezt mondván, hirtelen eltűnt szemem elől, <br>Hosszan bársonyozván az eget jobbfelől. <br>Láttuk a felhőkbe miként bemerűle, <br>S az élő Istennek lábaihoz űle, <br>Csókolván grádiccsát dicső trónusának, <br>Háromszor kiáltott szentet Jehovának; <br>Melyre a dicsőűlt lélek templomában <br>Zengett a szent minden szerafim szájában. <br>Trombiták harsogtak, a triumfus ének <br>Hangjára az egek öszverendűlének. - <br><br>Ezt láttuk; s csak azért jöttünk udvarodra, <br>Hogy azt, amit láttunk, adhassuk tudtodra; <br>Nékünk poétáknak mert a bé nem fedett <br>Képzelés esmérnünk sok titkot engedett. <br><br>IV. Ének <br><br>Ha valaha lefoly az a gyászos óra, <br>Melyben maga, óh! <br>Maga Hunyadi megyen a koporsóra, <br>Óh, keserves szó! <br>Halálát a népek siratják, <br>Gyászhalmát könnyekkel áztatják, <br>Rózsákat béhullatják, <br>Maga zokog az egekig óhajtozó <br>Jajjal az Ekhó. <br><br>V. Ének <br><br>Isten, légy a főpapoddal, <br>Árnyékozd bé jóságoddal, <br>Mint több kegyes prófétáidat. <br>Mint a Libánus vőlgyére, <br>Forrásként áraszd fejére <br>Onnan feljűl bőv áldásidat, <br>Míg az élők főldjét lakja, <br>Jóvoltod légyen sisakja.

Magyar történet múzsája, <br>Vésőd soká nyúgodott. <br>Vedd föl azt s örök tábládra <br>Vésd föl ezt a nagy napot! <br><br>Nagyapáink és apáink, <br>Míg egy század elhaladt, <br>Nem tevének annyit, mint mink <br>Huszonnégy óra alatt. <br><br>Csattogjatok, csattogjatok, <br>Gondolatink szárnyai, <br>Nem vagytok már többé rabok, <br>Szét szabad már szállani. <br><br>Szálljatok szét a hazában, <br>Melyet eddig láncotok <br>Égető karikájában <br>Kínosan sirattatok. <br><br>Szabad sajtó!... már ezentul <br>Nem féltelek, nemzetem, <br>Szívedben a vér megindul, <br>S éled a félholt tetem. <br><br>Ott áll majd a krónikákban <br>Neved, pesti ifjuság, <br>A hon a halálórában <br>Benned lelte orvosát. <br><br>Míg az országgyülés ott fenn, <br>Mint szokása régóta, <br>Csak beszélt nagy sikeretlen: <br>Itt megkondult az óra! <br><br>Tettre, ifjak, tettre végre, <br>Verjük le a lakatot, <br>Mit sajtónkra, e szentségre, <br>Istentelen kéz rakott. <br><br>És ha jő a zsoldos ellen, <br>Majd bevárjuk, mit teszen; <br>Inkább szurony a szivekben, <br>Mint bilincs a kezeken! <br><br>Föl a szabadság nevében, <br>Pestnek elszánt ifjai!...- <br>S lelkesülés szent dühében <br>Rohantunk hódítani. <br><br>És ki állott volna ellen? <br>Ezren és ezren valánk, <br>S minden arcon, minden szemben <br>Rettenetes volt a láng. <br><br>Egy kiáltás, egy mennydörgés <br>Volt az ezerek hangja, <br>Odatört a sajtóhoz és <br>Zárját lepattantotta. <br><br>Nem elég... most föl Budára, <br>Ott egy író fogva van, <br>Mert nemzetének javára <br>Célozott munkáiban. <br><br>S fölmenénk az ős Budába, <br>Fölrepültünk, mint sasok, <br>Terhünktől a vén hegy lába <br>Majdnem összeroskadott. <br><br>A rab írót oly örömmel <br>S diadallal hoztuk el, <br>Aminőt ez az öreg hely <br>Mátyás alatt ünnepelt! - <br><br>Magyar történet múzsája, <br>Vésd ezeket kövedre, <br>Az utóvilág tudtára <br>Ottan álljon örökre. <br><br>S te, szivem, ha hozzád férne, <br>Hogy kevély légy, lehetnél! <br>E hős ifjuság vezére <br>Voltam e nagy tetteknél. <br><br>Egy ilyen nap vezérsége, <br>S díjazva van az élet... <br>Napoleon dicsősége, <br>Teveled sem cserélek!

Csak akkor születtek nagy dolgok, <br>Ha bátrak voltak, akik mertek <br>S ha százszor tudtak bátrak lenni, <br>Százszor bátrak és viharvertek. <br><br>Az első emberi bátorság <br>Áldassék: a Tűz csiholója, <br>Aki az ismeretlen lángra <br>Úgy nézett, mint jogos adóra. <br><br>Mint egy Isten, hóban vacogva <br>Fogadta szent munkája bérét: <br>Még ma is minden bátor ember <br>Csörgedezteti az ő vérét. <br><br>Ez a világ nem testálódott <br>Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak: <br>Legkülömb ember, aki bátor <br>S csak egy külömb van, aki bátrabb. <br><br>S aki mást akar, mint mi most van, <br>Kényes bőrét gyáván nem óvja: <br>Mint ős-ősére ütött Isten: <br>A fölséges Tűz csiholója.