Ki aggódón nézett rád, ha életed során az utat rögökkel szórta be sorsod.
Ki támaszod volt, ha úgy tűnt elveszett minden szép álmod.
Most Isten kertjében tép neked virágot, és mosolyogva nyújtja át.
Ő, a te soha el nem felejtett, ma is támaszod.
Drága jó apád.

Nézz az égre, nézz csak fel!
Ki játszik a fényekkel?
Felhőn lábát lógató,
pajkos kis manó.

Szivárványon csúzdázik.
Angyalokkal mókázik.
Sipkájából csillámot szór.
Édes dala hozzád is szól.

„Pitypang vagyok égi manó.
Nótázgatni felhőn de jó!
Szeretem a vidámságot.
Küldök neked fényvirágot.”

Baudelaire strófáiban nincsen
se menedék, se megnyugtatás.
A romlás nagy mesterének
minden szava egy robbanás.

E verses csokor melyben a vétkek
mint csúf valóság szerepelnek,
az ember ferde hajlamai mint
méreg poharak ékeskednek.

Itt babér koszorú nem díszíti
híres, dicsős ember fejét.
A varázsos nadragulya
gaz csalán közt találja helyét.

Minden mérges virág s bogyó,
vagy kábító növény gyökere
visszavezet az unalom talajába,
ahol lappangva ural kezdete.

Gondolj csak a szúrós tűre,
amint a gyengéd érbe hat.
Egy pillanatnyi ujjongás,
de az igaz öröm elmarad.

S a titkos szerelmek,
melyről csak suttogva beszélnek.
Bűnök ezek vagy betegségek,
vagy jogos, személyi érzések?

Vagy a döntő s utolsó golyó
egy orosz rulett játékában,
Olyan mint egy végső kölcsön
egy elvesztett hazárdban.

Az örökös kéjre vágyás
s mégis hiány a lélekben;
tétova egyensúly a szélen,
s a csábító hang odalenn.

Végül is a gazban dús kert
hol a romlás virágai nőnek,
mely az erkölcsnek a temetője,
és hol csak a bomlás győzhet.

Tettetett közönnyel nézek rád,
a lelkem fájdalmasan sajog.
Szeretném, ha a szíved megnyitnád.
Érezném, ahogy karod átölel.

Nézem szép szemed ívét,
a lelkem fájdalmasan sajog.
A sors reménytelenségre ítélt.
Pedig szívem csak érted dobog.

Lehetsz-e vajon valaha enyém?
Lehetsz-e szívem virága?
Úgy érzem elhagy a remény.
Szeretlek, de tudom hiába.

Mesék, vár alján zöldell a rét.
Álomba ringatón még visszatér.
Vidáman játszanak,
Rúgják a port,
Labda repül, a szív zakatol.
Ezer virágos rét mind a tiétek,
Gyermeknapon álomvilágban éltek.
Átélem újra veled a gyermek világát,
Játszik a szélben a mesés világ.