Idő 
Értékelés 
Értékelés Higgy bennem, ha fúj a szél,
s én a kabátom alá rejtelek,
higgy ha szakad a tél,
hogy úgy ölelhesselek.
Karomban együtt
várjuk a csodát,
mikor a kikelet még oly messze van,
s ha majd leveti tél hideg zubbonyát,
ne higgy az üres szavakban.
Mások kik tavaszt ígérnek,
jussuk ne légy oly könnyedén,
tudd, hogy mindig itt vagy velem,
a szívem legbelső rejtekén.
Megóvlak örökké,
s féltve őrizem,
perceink minden pillanatát,
ahogy az élet mély gödreiben,
nyertünk meg együtt közös csatát.
Azt is amikor a szél zúgott,
körülöttünk minden elbukott,
s te hittél bennem,
ahogy senki más; úgy ahogy
még senki nem tudott.
s én a kabátom alá rejtelek,
higgy ha szakad a tél,
hogy úgy ölelhesselek.
Karomban együtt
várjuk a csodát,
mikor a kikelet még oly messze van,
s ha majd leveti tél hideg zubbonyát,
ne higgy az üres szavakban.
Mások kik tavaszt ígérnek,
jussuk ne légy oly könnyedén,
tudd, hogy mindig itt vagy velem,
a szívem legbelső rejtekén.
Megóvlak örökké,
s féltve őrizem,
perceink minden pillanatát,
ahogy az élet mély gödreiben,
nyertünk meg együtt közös csatát.
Azt is amikor a szél zúgott,
körülöttünk minden elbukott,
s te hittél bennem,
ahogy senki más; úgy ahogy
még senki nem tudott.
Konklúzió Tankákban:
Mikor a bántó zajt csend szövi át…
Mikor sokágú villám elvakít…
Mikor menekülünk a folyón át…
Mikor az ég, a létből kiszakít…
Ha majd úgy érezzük, nincs már tovább…
Ha nem jó az, hogy neked tenni kell…
Ha majd úgy véljük, hogy így ne tovább…
Ha itt az idő és már menned kell…
*
Érzések, élet?
Érzés nélkül nincs élet!
Érzés hatalmas…
Tedd, amit érzel, csináld,
Különben élted, zilált!
*
Érzéssel teli?
Érzés vezeti éltet!
Érzés szabadság?
Hogyha az élted, zilált
Tedd, amit érzel, csináld!
*
Érzés teli vagy?
Érzésed, irányítód!
Érzés elural?
Tégy Te úgy, ahogy érzed,
Más érzést nem kell kérned!
Vecsés, 2014. június 4. – Kustra Ferenc József
Mikor a bántó zajt csend szövi át…
Mikor sokágú villám elvakít…
Mikor menekülünk a folyón át…
Mikor az ég, a létből kiszakít…
Ha majd úgy érezzük, nincs már tovább…
Ha nem jó az, hogy neked tenni kell…
Ha majd úgy véljük, hogy így ne tovább…
Ha itt az idő és már menned kell…
*
Érzések, élet?
Érzés nélkül nincs élet!
Érzés hatalmas…
Tedd, amit érzel, csináld,
Különben élted, zilált!
*
Érzéssel teli?
Érzés vezeti éltet!
Érzés szabadság?
Hogyha az élted, zilált
Tedd, amit érzel, csináld!
*
Érzés teli vagy?
Érzésed, irányítód!
Érzés elural?
Tégy Te úgy, ahogy érzed,
Más érzést nem kell kérned!
Vecsés, 2014. június 4. – Kustra Ferenc József
(Bokor rímes csokor)
Tudod-e még kik voltak a régi nőid?
Olyanok voltak, mint a kertben a fáid?
Emlékszel régen bizony, hogyan is ragyogtak néked?
Elájultál, ha arcodon meg simítottak téged.
Emlékszel, hogy ha nő volt közeledben, dadogtál?
Közeledtek, neked ragyogtak… jobban dadogtál!
Ha nő közeledett hozzád, heves lámpalázad is lett,
Ahogy közeledtek, neked még a vádlijuk is szebb lett.
Kerti fáid voltak a hobbid,
Azt hitted, valaki majd leszid…
Azt is gondoltad, hogy ha mással hálnak máris, nem tevéled,
Akkor az már a világvége és e szégyent túl nem éled!
*
(leoninus csokor)
Azt gondoltad… mint a bíráid, rád olvassák a hibáid.
Közben meg a nők azt várták, szeress! Meg a lelküket tárták…
Hányszor motyogtál: jaj, ezt elhibáztam, juj, én mit is vártam?
A régi nők olyan finomságok… kiknek meg kellett kóstolnom a húsát,
De sorsom nem teljesítette, csak harmada engedte át finomságát.
Azok voltak még az úrinők, ők voltak a szerelem hírnöknők,
Akkoriban telefonon nők? Személyesen mentem… ők úrinők.
Férfi akkorban még ezt hajtogatta: vagy magában csak motyogta:
Egyik bolond volt, a másik teljesen más, engedékeny... ily’ volt a porond.
Persze volt, hogy az udvarlásba beletaláltam, mint vakond, ez volt műgond.
Kik voltak ők, gőgös királynők, vagy koszos vízből hattyúk… vágyott úrinők!
Én sokszor sírtam, mikor találkát nekem nem szánták… pedig tán’ vágyódták!
Tudod-e még a régi nőket? Szeretted és gyűlölted őket…
Tudod-e még a régi nőket? Vagy nem ismered már meg őket?
Juj, hová lett a sok kellemes parázna, hová lett a fiatal testek varázsa?
Mára már, izzó nyarukra, hűvös ősz ült, van már sok elhízott és van, ki megőszült…
Még van ki él és lett vén-gonosz boszorka… Neki már nem ad vigaszt, csak az ima!
Szerelmet… álmatlan éjjelekre nem emlékszik, aludni nyögve készülődik…
Te már hány éves is vagy… hatvan, vagy tán' hetven? Fiatalság már múlt... lehetetlen!
Lehet, úrinő sem már, emlékezete sem régi, a reuma üldözi már.
Nálad már szintén elszállt a heves-vér élet? Heves fiatalságod hová lett?
Biztos már csak temetőt vizionálsz szívedben, s már nem vagy fiatal lélekben…
Vecsés, 2025. augusztus 27. – Kustra Ferenc József – írtam: Heltai Jenő: azonos c. verse nyomán, átiratban, alloiostrofikus versformában.
Tudod-e még kik voltak a régi nőid?
Olyanok voltak, mint a kertben a fáid?
Emlékszel régen bizony, hogyan is ragyogtak néked?
Elájultál, ha arcodon meg simítottak téged.
Emlékszel, hogy ha nő volt közeledben, dadogtál?
Közeledtek, neked ragyogtak… jobban dadogtál!
Ha nő közeledett hozzád, heves lámpalázad is lett,
Ahogy közeledtek, neked még a vádlijuk is szebb lett.
Kerti fáid voltak a hobbid,
Azt hitted, valaki majd leszid…
Azt is gondoltad, hogy ha mással hálnak máris, nem tevéled,
Akkor az már a világvége és e szégyent túl nem éled!
*
(leoninus csokor)
Azt gondoltad… mint a bíráid, rád olvassák a hibáid.
Közben meg a nők azt várták, szeress! Meg a lelküket tárták…
Hányszor motyogtál: jaj, ezt elhibáztam, juj, én mit is vártam?
A régi nők olyan finomságok… kiknek meg kellett kóstolnom a húsát,
De sorsom nem teljesítette, csak harmada engedte át finomságát.
Azok voltak még az úrinők, ők voltak a szerelem hírnöknők,
Akkoriban telefonon nők? Személyesen mentem… ők úrinők.
Férfi akkorban még ezt hajtogatta: vagy magában csak motyogta:
Egyik bolond volt, a másik teljesen más, engedékeny... ily’ volt a porond.
Persze volt, hogy az udvarlásba beletaláltam, mint vakond, ez volt műgond.
Kik voltak ők, gőgös királynők, vagy koszos vízből hattyúk… vágyott úrinők!
Én sokszor sírtam, mikor találkát nekem nem szánták… pedig tán’ vágyódták!
Tudod-e még a régi nőket? Szeretted és gyűlölted őket…
Tudod-e még a régi nőket? Vagy nem ismered már meg őket?
Juj, hová lett a sok kellemes parázna, hová lett a fiatal testek varázsa?
Mára már, izzó nyarukra, hűvös ősz ült, van már sok elhízott és van, ki megőszült…
Még van ki él és lett vén-gonosz boszorka… Neki már nem ad vigaszt, csak az ima!
Szerelmet… álmatlan éjjelekre nem emlékszik, aludni nyögve készülődik…
Te már hány éves is vagy… hatvan, vagy tán' hetven? Fiatalság már múlt... lehetetlen!
Lehet, úrinő sem már, emlékezete sem régi, a reuma üldözi már.
Nálad már szintén elszállt a heves-vér élet? Heves fiatalságod hová lett?
Biztos már csak temetőt vizionálsz szívedben, s már nem vagy fiatal lélekben…
Vecsés, 2025. augusztus 27. – Kustra Ferenc József – írtam: Heltai Jenő: azonos c. verse nyomán, átiratban, alloiostrofikus versformában.
Meditációm…
Innen a völgyből csak nézem a kopottas, de büszke bérceket,
Ők testesítik meg úriasságot, sőt lehet, hogy életet…
Bízok, hogy bennem nem testesítenek hamis képzetet,
Hogy fölfelé nézve, magamévá teszem a méretet...
Dalolgatok, remélem, ez felszáll az oromra,
Ott meg a sok hangjegy tán' letelepszik halomba.
Lehet, hogy én vagyok környék egyetlen vakondja?
*
Száll a dalom, mint egy
Pillangó a nagy légtérben.
Töltse kis teret… vágy!
*
Domboldal lankája,
Ellenmondása oromnak.
Bár az, még nem kopott.
*
Lankán egy nagy, hízott birkanyáj legelész,
Érdekes, a sok birka, mind fölfelé néz…
A fű friss, dús, állat így, nem is csenevész.
Alig látszik, de kopár bérceken sasok is laknak,
Vadásznak, mert ők is örülnek egy húsos falatnak.
Terjesztett szárnyakkal, távolságokat learatnak.
Gondolok sok mindenre, jól fölkorbácsolt a képzelet,
Próbálok valamit összeilleszteni, jó mivé lett?
Az országom, mit most sírva látok, ennyire kevés lett?
Közben csak esik rám és a birkákkal együtt ázok,
A vizes hajam alatt érzem, hogy reszketve fázok.
Ha ez így megy tovább, megérem, hogy lassan szétmállok?
A légteret márpedig kitölti a büszke orom,
Csak én vagyok hazám prófétája, esős falakon?
A légteret márpedig kitölti a büszke orom.
*
Egy
Haza
Polgára
Vagyunk. Nézz föl!
Itt kell halnod is…
*
Tegyünk és imádkozzunk együtt, ha nagy bússág elgyötör!
Magától semmi nem lesz jobb! Mutatja az égi tükör…
Vecsés, 2018. január 28. – Kustra Ferenc József
Innen a völgyből csak nézem a kopottas, de büszke bérceket,
Ők testesítik meg úriasságot, sőt lehet, hogy életet…
Bízok, hogy bennem nem testesítenek hamis képzetet,
Hogy fölfelé nézve, magamévá teszem a méretet...
Dalolgatok, remélem, ez felszáll az oromra,
Ott meg a sok hangjegy tán' letelepszik halomba.
Lehet, hogy én vagyok környék egyetlen vakondja?
*
Száll a dalom, mint egy
Pillangó a nagy légtérben.
Töltse kis teret… vágy!
*
Domboldal lankája,
Ellenmondása oromnak.
Bár az, még nem kopott.
*
Lankán egy nagy, hízott birkanyáj legelész,
Érdekes, a sok birka, mind fölfelé néz…
A fű friss, dús, állat így, nem is csenevész.
Alig látszik, de kopár bérceken sasok is laknak,
Vadásznak, mert ők is örülnek egy húsos falatnak.
Terjesztett szárnyakkal, távolságokat learatnak.
Gondolok sok mindenre, jól fölkorbácsolt a képzelet,
Próbálok valamit összeilleszteni, jó mivé lett?
Az országom, mit most sírva látok, ennyire kevés lett?
Közben csak esik rám és a birkákkal együtt ázok,
A vizes hajam alatt érzem, hogy reszketve fázok.
Ha ez így megy tovább, megérem, hogy lassan szétmállok?
A légteret márpedig kitölti a büszke orom,
Csak én vagyok hazám prófétája, esős falakon?
A légteret márpedig kitölti a büszke orom.
*
Egy
Haza
Polgára
Vagyunk. Nézz föl!
Itt kell halnod is…
*
Tegyünk és imádkozzunk együtt, ha nagy bússág elgyötör!
Magától semmi nem lesz jobb! Mutatja az égi tükör…
Vecsés, 2018. január 28. – Kustra Ferenc József
Rút ez a világ,
Sőt, talán mocskos.
Sötét van, nincs világ,
Este van, borongós.
Gazdagoknál... hazugság és pénz dominál,
Becsület a vakvilágba kiabálós.
Vecsés, 2002. október 8. – Kustra Ferenc József
Sőt, talán mocskos.
Sötét van, nincs világ,
Este van, borongós.
Gazdagoknál... hazugság és pénz dominál,
Becsület a vakvilágba kiabálós.
Vecsés, 2002. október 8. – Kustra Ferenc József
