Idő 
Értékelés 
Értékelés Éltes életlátás
Szürkeség és rosszindulat egyhangúan az élet része,
Hogy ezen változtasson, nem lehet… csak ki élet művésze…
Az emberre jellemzők nem változnak, sorsa az ítésze.
Az életfalam, csendesen öregszik, már salétrom szagú…
Valaki rápingálta: élet maga egy tömény mélabú!
A napfény persze süt, de az én arcomat nem melegíti,
Nézek magamba, meg vissza, a szememet könny keseríti.
Hosszú utamon a fáradtságtól már meggörnyedt a hátam,
Már körbe nem… Az utat nézem, az élet alkonyatában…
Pro és kontra válasz kellene, hogy miért andalogva megyek,
Lehet, mert nekik joguk van és így tudnak beköpni a legyek….
Ha egyet megmásztam, ott van, jön a többi… szembe, megest hegyek.
Quo vadis kérdezték már oly' sokan tőlem,
De én sem tudom, nem szedték még ki belőlem…
Bosszúból, zsuppolgatják létemet, velősen.
Talmi útjelző karókat, azt bizony látok mindenfele,
Ergo, az úton maradni, nekem, talán nem is lehetne…
Ab ovo, megyek, mint a barom legelőről hazafele.
Életemben nekem mindig erősen kapaszkodni kellett,
A fránya élet, mint vakolat folyvást omladozni kezdett…
Sőt folyton dehonesztált, ilyen helyzetekben csakis ejtett!
Remények? Azok folyton készenlétbe álltak idelent,
És közben láttam, égi fáklyák, lehullottak odafent…
Releváns dolgokat, mindig elcsesztem bennem, odabent.
Az életet, néha le kéne csutakolni, mint egy lovat,
Mert a lerakodásokat magába szívja, ha van, sokat…
Szellőcske is csak fújja, fújja, út szélén a cédrusokat.
Jó a tatunak, mert van páncélja,
És haladhat, pedig tán’ nincs útja…
Megy, esővel lemosott páncélba.
A kidőlt falamon átburjánzón jön az elmúlás,
Idő, az önemésztő… támad, végtelen pusztulás…
Sűrű köd ereszkedik, nem segíti a felbuzdulást.
Az életben vehemens felbuzdulást, csak elnyújtást…
Sokszor imádkoztam, bárcsak elfecsérlődének a szavak,
De nagyon mélyre süllyedtem… ők csak tátogtak, mint sült halak…
Bátor lehettem volna... ki fél, azt körül veszik a falak.
Tartani, nem is olyan nehéz, az asztalon talált hajszálat,
Lehet, ez megtart, de nem tudja elcsitítani bősz hajszádat.
Amit menet közben gondolok, szerintem az a tézis,
Próbálom menet közben elterjeszteni, hátha mégis…
De csak bukok, botlok, anti ciklus nincs… az csak, mint fétis...
Az utamon, ha nagy-fedetlen gödörhöz érek,
Ott derül ki, belül és összesen mennyit érek…
Amit ott teszek… végre már viaduktot kérek.
Vecsés, 2016. február 20. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!
Szürkeség és rosszindulat egyhangúan az élet része,
Hogy ezen változtasson, nem lehet… csak ki élet művésze…
Az emberre jellemzők nem változnak, sorsa az ítésze.
Az életfalam, csendesen öregszik, már salétrom szagú…
Valaki rápingálta: élet maga egy tömény mélabú!
A napfény persze süt, de az én arcomat nem melegíti,
Nézek magamba, meg vissza, a szememet könny keseríti.
Hosszú utamon a fáradtságtól már meggörnyedt a hátam,
Már körbe nem… Az utat nézem, az élet alkonyatában…
Pro és kontra válasz kellene, hogy miért andalogva megyek,
Lehet, mert nekik joguk van és így tudnak beköpni a legyek….
Ha egyet megmásztam, ott van, jön a többi… szembe, megest hegyek.
Quo vadis kérdezték már oly' sokan tőlem,
De én sem tudom, nem szedték még ki belőlem…
Bosszúból, zsuppolgatják létemet, velősen.
Talmi útjelző karókat, azt bizony látok mindenfele,
Ergo, az úton maradni, nekem, talán nem is lehetne…
Ab ovo, megyek, mint a barom legelőről hazafele.
Életemben nekem mindig erősen kapaszkodni kellett,
A fránya élet, mint vakolat folyvást omladozni kezdett…
Sőt folyton dehonesztált, ilyen helyzetekben csakis ejtett!
Remények? Azok folyton készenlétbe álltak idelent,
És közben láttam, égi fáklyák, lehullottak odafent…
Releváns dolgokat, mindig elcsesztem bennem, odabent.
Az életet, néha le kéne csutakolni, mint egy lovat,
Mert a lerakodásokat magába szívja, ha van, sokat…
Szellőcske is csak fújja, fújja, út szélén a cédrusokat.
Jó a tatunak, mert van páncélja,
És haladhat, pedig tán’ nincs útja…
Megy, esővel lemosott páncélba.
A kidőlt falamon átburjánzón jön az elmúlás,
Idő, az önemésztő… támad, végtelen pusztulás…
Sűrű köd ereszkedik, nem segíti a felbuzdulást.
Az életben vehemens felbuzdulást, csak elnyújtást…
Sokszor imádkoztam, bárcsak elfecsérlődének a szavak,
De nagyon mélyre süllyedtem… ők csak tátogtak, mint sült halak…
Bátor lehettem volna... ki fél, azt körül veszik a falak.
Tartani, nem is olyan nehéz, az asztalon talált hajszálat,
Lehet, ez megtart, de nem tudja elcsitítani bősz hajszádat.
Amit menet közben gondolok, szerintem az a tézis,
Próbálom menet közben elterjeszteni, hátha mégis…
De csak bukok, botlok, anti ciklus nincs… az csak, mint fétis...
Az utamon, ha nagy-fedetlen gödörhöz érek,
Ott derül ki, belül és összesen mennyit érek…
Amit ott teszek… végre már viaduktot kérek.
Vecsés, 2016. február 20. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!
Hétköznapi pszichológia…
Egy éles vitában, ’azt, hogy hülye…’ nem kell a másik szemébe mondanom,
Legföljebb akkor, ha ráhúztam a szavakra… ami egy hibátlan kondom.
Viszont a heveny sértettséget kiengedni a palackból, igen célszerűtlen,
Mert a hevenység növése fokozza ellenségeskedést… elkerülhetetlen.
Ha a másik egy kemény vita során csak azt bizonyítja, hogy ő a valaki,
Akkor nem célszerű diplomatáskodni, finoman, de kezdeni kell támadni.
Persze tán' nem megfelelő a kevésbé önsérülést okozó eljárásnak,
Bár nem jól tűrhető, hogy mi legyünk a vesztesei… egy nagy mentális rontásnak.
Figyelemmel kell arra lenni, hogy ezt csak valakivel egy esetben folytatjuk,
Vagy a párunk és igy már hányadik? Ha már a sokadik… erőt ne alkalmazzuk…
A sokadik hitvitát átélve, nyilvánvaló, hogy a másik áldozata vagyunk,
Mert mindig úgy végződik, hogy nem mienk az utolsó -és lehet, hogy nyerő- szavunk!
Tudd, hogy vannak orvosi elmebetegek és vannak, nagyon sokan hétköznapiak!
Ki vitatkozik, beleköt másikba, uralkodna… gondolat labirintusának.
Az ember agyát bőszen befolyásolja környezete és nagyban az akarata,
Meg téveszméi, butasága és tárgyi tudása végtelen méretű hiánya.
Az sem elhanyagolandó, hogy alig vannak párok, akik ’megtalálták a párt!
Az emberek lakva ismerik meg egymást, de ez sem biztos! Ha ő nem a régvárt…
Az emberek tíz évente változnak, személyisége kissé vagy nagyon… változott,
Ezt maguk nem ismerik föl, de eztán úgy fognak viselkedni, mint rosszra változott.
Vecsés, 2023. szeptember 9. – Kustra Ferenc József- írtam: mindenkinek tudatébresztőként… a tárgyi tudás birtoklása felé haladás útjára vezetésként.
Egy éles vitában, ’azt, hogy hülye…’ nem kell a másik szemébe mondanom,
Legföljebb akkor, ha ráhúztam a szavakra… ami egy hibátlan kondom.
Viszont a heveny sértettséget kiengedni a palackból, igen célszerűtlen,
Mert a hevenység növése fokozza ellenségeskedést… elkerülhetetlen.
Ha a másik egy kemény vita során csak azt bizonyítja, hogy ő a valaki,
Akkor nem célszerű diplomatáskodni, finoman, de kezdeni kell támadni.
Persze tán' nem megfelelő a kevésbé önsérülést okozó eljárásnak,
Bár nem jól tűrhető, hogy mi legyünk a vesztesei… egy nagy mentális rontásnak.
Figyelemmel kell arra lenni, hogy ezt csak valakivel egy esetben folytatjuk,
Vagy a párunk és igy már hányadik? Ha már a sokadik… erőt ne alkalmazzuk…
A sokadik hitvitát átélve, nyilvánvaló, hogy a másik áldozata vagyunk,
Mert mindig úgy végződik, hogy nem mienk az utolsó -és lehet, hogy nyerő- szavunk!
Tudd, hogy vannak orvosi elmebetegek és vannak, nagyon sokan hétköznapiak!
Ki vitatkozik, beleköt másikba, uralkodna… gondolat labirintusának.
Az ember agyát bőszen befolyásolja környezete és nagyban az akarata,
Meg téveszméi, butasága és tárgyi tudása végtelen méretű hiánya.
Az sem elhanyagolandó, hogy alig vannak párok, akik ’megtalálták a párt!
Az emberek lakva ismerik meg egymást, de ez sem biztos! Ha ő nem a régvárt…
Az emberek tíz évente változnak, személyisége kissé vagy nagyon… változott,
Ezt maguk nem ismerik föl, de eztán úgy fognak viselkedni, mint rosszra változott.
Vecsés, 2023. szeptember 9. – Kustra Ferenc József- írtam: mindenkinek tudatébresztőként… a tárgyi tudás birtoklása felé haladás útjára vezetésként.
(3 soros-zárttükrös)
A múltam, maga az életem és folyton belemerülésre hívogat,
Én máris ugrok és megyek, közben előveszem az árny-emlék arcodat…
A múltam, maga az életem és folyton belemerülésre hívogat.
Voltál, mint boldog szellő az életrengető életviharom előtt,
Fényedben sütkéreztem és rád gondolva vágytalak mindenekelőtt…
Voltál, mint boldog szellő az életrengető életviharom előtt.
(Septolet csokor)
Arcoddal feküdtem,
Keltem,
Ettől ébredtem…
Az egyetlen ölelésünk
Akkor még békességünk…
Elromlott életünk,
Szerelmünk…
(anaforás, 10 szavas duó, mondat önrímes)
Látom, Te már nem kerülsz közelebb hozzám,
Elfelejtettél, Te hozzám…
Látom, Te már soha nem fogsz tartozni hozzám,
Elfelejtettél hozzám…
(Bokorrímes)
Sors ellen úgy sem lehet erőlködni…
Neked mondjam, hogy sors könyve csak közli…
Érzelem nem számít, mit lehet tenni?
(dupla anaforás Senrjon csokor)
Sorsban, egyéni érdek
Bizony, nem is befolyásoló!
Éli, mi rárótt!
*
Sorsban szerelem,
Írva, vagy íratlanul nincs is.
Éli, ha van ily'.
*
Sorsban kapcsolat
Nem játszik, sors vak-érdektelen.
Éli kiróttat.
*
(bokorrímes)
De tudd Babám, hogy én - hiányban - azért sem feledlek,
Még az emlékemben is szívvel-lélekkel szeretlek.
Hiányod folyvást fönnáll, így aztán el nem feledlek,
Hiányomban állandóan eszembe vagy, kereslek...
Vecsés, 2021. október 1. – Kustra Ferenc József –íródott: romantikus, alloiostrofikus versformában.
A múltam, maga az életem és folyton belemerülésre hívogat,
Én máris ugrok és megyek, közben előveszem az árny-emlék arcodat…
A múltam, maga az életem és folyton belemerülésre hívogat.
Voltál, mint boldog szellő az életrengető életviharom előtt,
Fényedben sütkéreztem és rád gondolva vágytalak mindenekelőtt…
Voltál, mint boldog szellő az életrengető életviharom előtt.
(Septolet csokor)
Arcoddal feküdtem,
Keltem,
Ettől ébredtem…
Az egyetlen ölelésünk
Akkor még békességünk…
Elromlott életünk,
Szerelmünk…
(anaforás, 10 szavas duó, mondat önrímes)
Látom, Te már nem kerülsz közelebb hozzám,
Elfelejtettél, Te hozzám…
Látom, Te már soha nem fogsz tartozni hozzám,
Elfelejtettél hozzám…
(Bokorrímes)
Sors ellen úgy sem lehet erőlködni…
Neked mondjam, hogy sors könyve csak közli…
Érzelem nem számít, mit lehet tenni?
(dupla anaforás Senrjon csokor)
Sorsban, egyéni érdek
Bizony, nem is befolyásoló!
Éli, mi rárótt!
*
Sorsban szerelem,
Írva, vagy íratlanul nincs is.
Éli, ha van ily'.
*
Sorsban kapcsolat
Nem játszik, sors vak-érdektelen.
Éli kiróttat.
*
(bokorrímes)
De tudd Babám, hogy én - hiányban - azért sem feledlek,
Még az emlékemben is szívvel-lélekkel szeretlek.
Hiányod folyvást fönnáll, így aztán el nem feledlek,
Hiányomban állandóan eszembe vagy, kereslek...
Vecsés, 2021. október 1. – Kustra Ferenc József –íródott: romantikus, alloiostrofikus versformában.
Ahol tengettem az életem…
(3 soros-zárttükrös)
Nekem soha nem volt benne víz
Nem érezhettem, hogy mily’ víz íz!
Nekem soha nem volt benne víz.
(leoninus)
Parti nagyobb sziklákról, kisebb-apróbbak leestek, ami nem volt máshol.
Ezeket kellett nekem kerülgetnem, óvakodni, hogy lában ne sértsem.
Igy aztán soha nem tapasztaltam, egy sodrást sem, volt nagyon bíz’ elegem…
Az én köveimet sem hullám, se vízsik nem mosta, mentem a kanyarba…
Életemet sem algák, sem halak nem gátolták, bírók igy ezt nem számolták.
Víznek a sodrása nem lökött le lábamról, néha feküdtem álmosságtól…
Sok helyen a part magas volt és oly’ meredek, életrészek lehetetlenek.
Kis sziklák, soha nem miért koptak, létembe kőkeményen fogva tartottak.
Kerestem és szépséges tavirózsákat, de ó! Ha találtam volna morzsákat…
Bizony még nekem kellett félni, ha ár utolérne, ülök-e még karosszékbe?
A kietlenség, szárazság, a halmentesség, kisért az élet, mint közellenség…
Vecsés, 2024 július 9. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus vers-formában.
(3 soros-zárttükrös)
Nekem soha nem volt benne víz
Nem érezhettem, hogy mily’ víz íz!
Nekem soha nem volt benne víz.
(leoninus)
Parti nagyobb sziklákról, kisebb-apróbbak leestek, ami nem volt máshol.
Ezeket kellett nekem kerülgetnem, óvakodni, hogy lában ne sértsem.
Igy aztán soha nem tapasztaltam, egy sodrást sem, volt nagyon bíz’ elegem…
Az én köveimet sem hullám, se vízsik nem mosta, mentem a kanyarba…
Életemet sem algák, sem halak nem gátolták, bírók igy ezt nem számolták.
Víznek a sodrása nem lökött le lábamról, néha feküdtem álmosságtól…
Sok helyen a part magas volt és oly’ meredek, életrészek lehetetlenek.
Kis sziklák, soha nem miért koptak, létembe kőkeményen fogva tartottak.
Kerestem és szépséges tavirózsákat, de ó! Ha találtam volna morzsákat…
Bizony még nekem kellett félni, ha ár utolérne, ülök-e még karosszékbe?
A kietlenség, szárazság, a halmentesség, kisért az élet, mint közellenség…
Vecsés, 2024 július 9. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, alloiostrofikus vers-formában.
Én és a holdvilág, kézen fogva ballagunk az éjben,
Nézek csak körbe, de nem látok semmit, a cél gömbjében…
Nem is tudom, hogy megyünk… mi van élet kézikönyvében?
Látni fákat, házakat, bokrokat, hegyeket,
Így éjjel nem kell elhajtani a legyeket…
Nincs hátizsákom, így a bút, én ölben cipelem,
Ő a legnagyobb teher, én őt fájón viselem.
Mik vagyunk mink, tán' vándorló muzsikus legények?
Lehet, hogy az lennénk, ha bánatok nem lennének…
A lélekhárfa folyton zengeti a húrokat,
Árokparton, most nem is látom a virágokat…
*
Hold, mint kísérő,
Folyton jön, mindenfelé.
Utat világít.
*
Holdfényben látok,
De nyugalom nem kísér!
Boldogtalanság…?
*
Holdfényes vaksötét ölel körül,
Magamhoz is veszem én emlékül…
Sötétet kell szeretnem… örökül…
Vecsés, 2016. április 2. –Kustra Ferenc József- íródott: versben és senrjúban…
Nézek csak körbe, de nem látok semmit, a cél gömbjében…
Nem is tudom, hogy megyünk… mi van élet kézikönyvében?
Látni fákat, házakat, bokrokat, hegyeket,
Így éjjel nem kell elhajtani a legyeket…
Nincs hátizsákom, így a bút, én ölben cipelem,
Ő a legnagyobb teher, én őt fájón viselem.
Mik vagyunk mink, tán' vándorló muzsikus legények?
Lehet, hogy az lennénk, ha bánatok nem lennének…
A lélekhárfa folyton zengeti a húrokat,
Árokparton, most nem is látom a virágokat…
*
Hold, mint kísérő,
Folyton jön, mindenfelé.
Utat világít.
*
Holdfényben látok,
De nyugalom nem kísér!
Boldogtalanság…?
*
Holdfényes vaksötét ölel körül,
Magamhoz is veszem én emlékül…
Sötétet kell szeretnem… örökül…
Vecsés, 2016. április 2. –Kustra Ferenc József- íródott: versben és senrjúban…
