A kilátástalanság,
Egyenlő sorstalanság.
Bármerre nézek fekete erdő,
Fák között nemhogy fű, semmi sem nő.
Ide állatok sem tévednek,
Ők ebben tévedhetetlenek.
Egyedül botorkálok,
Csukott szemmel nem látok,
Fáknak sorra nekimegyek
És majd rám dőlnek a hegyek.
Keresem a kiutat,
Mit vak sötétség mutat;
Mély, feneketlen kutat.
Már csak az kell, hogy hopp, beleessek
Így a Föld túloldalán lehessek.
Az sem oly' jó, mert magyar vagyok
Vagy mifene és én itt halok
Meg majdan a hazámban,
Vályogviskó házamban.
Már csak ez a kívánságom,
De a jövőt csak nem látom.
Már semmit sem tudok, semmit sem érzek,
Már hiába dúlnak bennem érzések.
Az élet olyan, mint... amilyen.
Nekem ilyen jutott… semmilyen…
Vecsés, 2011. május 7. – Kustra Ferenc József- íródott: bokorrímes csokorban – önéletrajzi írásként.
Egyenlő sorstalanság.
Bármerre nézek fekete erdő,
Fák között nemhogy fű, semmi sem nő.
Ide állatok sem tévednek,
Ők ebben tévedhetetlenek.
Egyedül botorkálok,
Csukott szemmel nem látok,
Fáknak sorra nekimegyek
És majd rám dőlnek a hegyek.
Keresem a kiutat,
Mit vak sötétség mutat;
Mély, feneketlen kutat.
Már csak az kell, hogy hopp, beleessek
Így a Föld túloldalán lehessek.
Az sem oly' jó, mert magyar vagyok
Vagy mifene és én itt halok
Meg majdan a hazámban,
Vályogviskó házamban.
Már csak ez a kívánságom,
De a jövőt csak nem látom.
Már semmit sem tudok, semmit sem érzek,
Már hiába dúlnak bennem érzések.
Az élet olyan, mint... amilyen.
Nekem ilyen jutott… semmilyen…
Vecsés, 2011. május 7. – Kustra Ferenc József- íródott: bokorrímes csokorban – önéletrajzi írásként.
Jenei József volt a nagyapám,
Dein Anna meg a jó nagymamám.
Nagyapa szakmája, patkoló kovács,
Pipafüstbe biz' fojtogatta krachács.
A k. und k.- ban a huszároknál szolgált,
Ott egy lovashadosztályt kiszolgált.
Galíciában... ott állomásoztak,
Oroszokkal időnként csatároztak.
Érdekeseket mesélt az, időkről,
Meg a huszár-szokás, bajuszpedrőről.
Értett a lovakhoz, állatokhoz,
Kocsigyártáshoz és patkoláshoz.
Nemcsak kovácsmester, de paraszt is volt,
Földje, szőlője és legelője volt.
Ló meg tehén, disznó és baromfi,
Ezeket neki kellett tartani.
Szép, nagy fehér huszárbajusza volt,
Az biztos, hogy az mindig pödrött volt.
Pipázott, mint régi huszárember,
Én csodáltam Őt, mint gyerekember.
Én voltam a fiú unokája,
A kedvence és a kis pajtása.
Szeretett és kényeztetett engem,
Mikor vele voltam örült lelkem...
Nagymama jól főzött, igen jól sütött,
Legjobb rántotta volt, mit összeütött.
A tojás lébe paprikát kevert,
Sütés után piros, márványos lett.
Sajnos már nagyon régen meghaltak,
De emlékszem, nekem jót akartak.
Bizony kit szeretünk örökké nem él,
De emlékük örökre szívemben él.
Vecsés, 1998. november 17. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Dein Anna meg a jó nagymamám.
Nagyapa szakmája, patkoló kovács,
Pipafüstbe biz' fojtogatta krachács.
A k. und k.- ban a huszároknál szolgált,
Ott egy lovashadosztályt kiszolgált.
Galíciában... ott állomásoztak,
Oroszokkal időnként csatároztak.
Érdekeseket mesélt az, időkről,
Meg a huszár-szokás, bajuszpedrőről.
Értett a lovakhoz, állatokhoz,
Kocsigyártáshoz és patkoláshoz.
Nemcsak kovácsmester, de paraszt is volt,
Földje, szőlője és legelője volt.
Ló meg tehén, disznó és baromfi,
Ezeket neki kellett tartani.
Szép, nagy fehér huszárbajusza volt,
Az biztos, hogy az mindig pödrött volt.
Pipázott, mint régi huszárember,
Én csodáltam Őt, mint gyerekember.
Én voltam a fiú unokája,
A kedvence és a kis pajtása.
Szeretett és kényeztetett engem,
Mikor vele voltam örült lelkem...
Nagymama jól főzött, igen jól sütött,
Legjobb rántotta volt, mit összeütött.
A tojás lébe paprikát kevert,
Sütés után piros, márványos lett.
Sajnos már nagyon régen meghaltak,
De emlékszem, nekem jót akartak.
Bizony kit szeretünk örökké nem él,
De emlékük örökre szívemben él.
Vecsés, 1998. november 17. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Komolyos humorban…
Kósza gondolatim röpködnek, mint vak-varjú sereg, a levegőben,
Maradékok, meg utánuk mennek, de észlelem, eltűnnek az légben…
Mit tegyek, mit tegyek eme súlyosocska helyzetben, nézek felfele,
De nem látok már egy vak-varjút sem, gondolatokat biztos elvitte…
**
Talán fejedre kéne tenni egy gondolatfogó kalapot,
Vagy kicsi, rövid madzaggal kötni őket: „ne repülj, maradj ott!”
De lehet, csak pihennek fent egy villanypózna tetején,
S majd visszajönnek, ha agyad újra bekapcsol a helyén.
Szélfútta gondolatok, szállnak, mint nejlon zacskó a parkban,
Kapok utánuk, de csak billegve botlok a tarkaságban.
Meglehet, elbújtak egy kávéscsésze aljában,
Vagy csak szabadságra mentek… egy okosabb agyban.
Vecsés, 2025. május 22. – Siófok, 2025. május 23. -Kustra Ferenc József- írtuk: 2 szerzősnek. Az első versszakot én írtam, a többi Gránicz Éva poéta-, és szerzőtársam munkája!
Kósza gondolatim röpködnek, mint vak-varjú sereg, a levegőben,
Maradékok, meg utánuk mennek, de észlelem, eltűnnek az légben…
Mit tegyek, mit tegyek eme súlyosocska helyzetben, nézek felfele,
De nem látok már egy vak-varjút sem, gondolatokat biztos elvitte…
**
Talán fejedre kéne tenni egy gondolatfogó kalapot,
Vagy kicsi, rövid madzaggal kötni őket: „ne repülj, maradj ott!”
De lehet, csak pihennek fent egy villanypózna tetején,
S majd visszajönnek, ha agyad újra bekapcsol a helyén.
Szélfútta gondolatok, szállnak, mint nejlon zacskó a parkban,
Kapok utánuk, de csak billegve botlok a tarkaságban.
Meglehet, elbújtak egy kávéscsésze aljában,
Vagy csak szabadságra mentek… egy okosabb agyban.
Vecsés, 2025. május 22. – Siófok, 2025. május 23. -Kustra Ferenc József- írtuk: 2 szerzősnek. Az első versszakot én írtam, a többi Gránicz Éva poéta-, és szerzőtársam munkája!
Keresd a Napot
Amikor fehér nyírfák
Zöld fenyvesek
Tavak ezüstje
Fölé kúszik a
Látóhatár szélén
És csillogásával
Ragyog a tájra.
Keresd a Holdat
A zuhanó vízcseppek
Esti csillogásában
A sötéten légies tájon
Az áttetsző ólomfehérben
A zöld árnyalatok nyálkásságában
Amint ezüst utat épít
A tó vizében.
Vecsés, 1998. december 28. – Kustra Ferenc József
Amikor fehér nyírfák
Zöld fenyvesek
Tavak ezüstje
Fölé kúszik a
Látóhatár szélén
És csillogásával
Ragyog a tájra.
Keresd a Holdat
A zuhanó vízcseppek
Esti csillogásában
A sötéten légies tájon
Az áttetsző ólomfehérben
A zöld árnyalatok nyálkásságában
Amint ezüst utat épít
A tó vizében.
Vecsés, 1998. december 28. – Kustra Ferenc József
Hétköznapi pszichológia…
(Bokorrímes duó)
Hiába ír szűzi kéz, hiába lágy a gondolat-melódia,
Sunyin oson, lopakodva tép, minden átrág… idő paródia…
Remény sokszor olyasmi, hogy bizony, csak kétesen csillan,
Forrását ennek kitapasztalni? Akkor honnan villan?
Lágynak tűnő melódiák, üresen konganak,
Vadóc futamok, szerencsétlenül csak bénáznak…
Ha olvasás közben veszel egy mély levegőt,
Közben érzed, ártatlan a lelked, meggyötört.
*
(Leoninus trió)
Persze lopakodva is lehetne verset írni... minek? Egy torzszüleményt, pl. kinek?
Éreztél Te írás közben lelki fájdalmat? Kaptál Te mocskolódó rágalmat?
Kívánkoztál te már messzi fölre? Volt e benned érzés, hogy ezt akkor örökre?
Mikor egy újabb sort leírtál, mert alkotsz… érezted: nem jó, mert ezzel hivalkodsz?
Poéta sorokat írjon és ne rágódjon!
Poéta verseljen és szavakkal csencseljen.
Poéta vezesd népet, utat mutass, szépet.
Állítják a nem javítható ’hívők’, nem gonosz világ... csak teret nyert a másság.
Én meg üzenem ’hívőknek’: káosz a világ, pusztítja emberiséget, kórság…
Az emberi társadalmaknak van rendje. Így nem elintézhető: egye-fene!
*
(senrjon trió)
Bármily’ a helyzet nekem
Írnom kell! Folyvást és állandón!
Lélekfenntartó!
Lopakodva irhatok,
De azért írok, megjelenjen!
Lélekfenntartó!
Kevés a jó világban…
Alkalmazkodva jeleskedek…
Lélekfenntartó!
Vecsés, 2016. október 7. - Kustra Ferenc József- írtam; avagy részletek a versírás lélektanából…
(Bokorrímes duó)
Hiába ír szűzi kéz, hiába lágy a gondolat-melódia,
Sunyin oson, lopakodva tép, minden átrág… idő paródia…
Remény sokszor olyasmi, hogy bizony, csak kétesen csillan,
Forrását ennek kitapasztalni? Akkor honnan villan?
Lágynak tűnő melódiák, üresen konganak,
Vadóc futamok, szerencsétlenül csak bénáznak…
Ha olvasás közben veszel egy mély levegőt,
Közben érzed, ártatlan a lelked, meggyötört.
*
(Leoninus trió)
Persze lopakodva is lehetne verset írni... minek? Egy torzszüleményt, pl. kinek?
Éreztél Te írás közben lelki fájdalmat? Kaptál Te mocskolódó rágalmat?
Kívánkoztál te már messzi fölre? Volt e benned érzés, hogy ezt akkor örökre?
Mikor egy újabb sort leírtál, mert alkotsz… érezted: nem jó, mert ezzel hivalkodsz?
Poéta sorokat írjon és ne rágódjon!
Poéta verseljen és szavakkal csencseljen.
Poéta vezesd népet, utat mutass, szépet.
Állítják a nem javítható ’hívők’, nem gonosz világ... csak teret nyert a másság.
Én meg üzenem ’hívőknek’: káosz a világ, pusztítja emberiséget, kórság…
Az emberi társadalmaknak van rendje. Így nem elintézhető: egye-fene!
*
(senrjon trió)
Bármily’ a helyzet nekem
Írnom kell! Folyvást és állandón!
Lélekfenntartó!
Lopakodva irhatok,
De azért írok, megjelenjen!
Lélekfenntartó!
Kevés a jó világban…
Alkalmazkodva jeleskedek…
Lélekfenntartó!
Vecsés, 2016. október 7. - Kustra Ferenc József- írtam; avagy részletek a versírás lélektanából…