Idő 
Értékelés 
Értékelés (Az igazság néha fáj!)
Két majom egy szép napos délután,
Egymást kurkászták odafenn a fán…
– Állj!… Állj!…
Mondjuk ez így túl profán…
kezdjük inkább elölről és újra tán!
…Tehát:
Két majom összekapott egy borús délután,
És pofán vágták egymást egy almafán.
A nagy ütéstől a földre esett mind a kettő,
Így meglátta az esetet a Nagy Teremtő.
Haragra gerjedt a két ostoba majmot látva
Menten paradicsomi ítéletet hirdetett,
A további vitát ekként lezárva:
- Büntetésből elveszek tőletek két kezet,
És hallani sem akarom többé a Majom nevet.
Így mától nem lehettek többé Majmok!
Otromba lábakat és új nevet kaptok.
Legyen eztán a nevetek, csak Ember:
Civakodó fajotok békére többé nem lel.
Majdan hazug módon, azt állítjátok,
Hogy magatok másztatok le a fáról,
És lábbal jutalmazott ezért a Teremtő,
Pusztán szívjóságból.
Budatétény, 2019/2026
Két majom egy szép napos délután,
Egymást kurkászták odafenn a fán…
– Állj!… Állj!…
Mondjuk ez így túl profán…
kezdjük inkább elölről és újra tán!
…Tehát:
Két majom összekapott egy borús délután,
És pofán vágták egymást egy almafán.
A nagy ütéstől a földre esett mind a kettő,
Így meglátta az esetet a Nagy Teremtő.
Haragra gerjedt a két ostoba majmot látva
Menten paradicsomi ítéletet hirdetett,
A további vitát ekként lezárva:
- Büntetésből elveszek tőletek két kezet,
És hallani sem akarom többé a Majom nevet.
Így mától nem lehettek többé Majmok!
Otromba lábakat és új nevet kaptok.
Legyen eztán a nevetek, csak Ember:
Civakodó fajotok békére többé nem lel.
Majdan hazug módon, azt állítjátok,
Hogy magatok másztatok le a fáról,
És lábbal jutalmazott ezért a Teremtő,
Pusztán szívjóságból.
Budatétény, 2019/2026
A gőgös Fej egy nap leszólta a Lábat,
hogy oktalan, akár az ostoba állat.
- Hiába van fejed, ész egy csepp nincs benne,
csupán rémes bűz, mit likas zokni fed be.
A Láb e szavakat egy darabig tűrte,
hiszen mindkettőjüket egy anya szülte.
Végül elunta az önimádó dumát,
s ekként hallatta alantról csendes szavát.
- Születésünk óta hordozom terhedet,
hozlak-viszlek oda, hová út sem vezet.
Kezdettől fogva ügyet sem vetettél rám,
szögbe vezettél a hídon fekvő deszkán.
Bezzeg, ha fogad fáj, szaladjak, rohanjak,
vigyázzak, neki ne vigyelek a falnak.
S ha megbotlom nagy ritkán fáradva néha,
reám rivallsz: - Na, mi van veled, te béna? -
Én vittelek iskolába a "tudáshoz",
az ennivaló sem jött mindig a házhoz.
Vittelek a hegyi forrásokhoz inni,
nem kérdted, hogy az utat fogom-e bírni.
Miattad izzadtam, fáradtam s bűzlöttem,
saját magamért csak nagy-ritkán küzdöttem.
S most lenézhetsz bátran, te, ki ott fenn trónolsz,
hisz én vittelek e "mindent tudó" trónhoz.
S legvégül majd tán elviszlek a halálhoz,
hogy önmagad gőgjével szembetalálkozz!
S ha sorsom mégis idő előtt elragad,
majd elmész nélkülem: beképzelt önmagad!
Pest-Buda, 2012/2026.
hogy oktalan, akár az ostoba állat.
- Hiába van fejed, ész egy csepp nincs benne,
csupán rémes bűz, mit likas zokni fed be.
A Láb e szavakat egy darabig tűrte,
hiszen mindkettőjüket egy anya szülte.
Végül elunta az önimádó dumát,
s ekként hallatta alantról csendes szavát.
- Születésünk óta hordozom terhedet,
hozlak-viszlek oda, hová út sem vezet.
Kezdettől fogva ügyet sem vetettél rám,
szögbe vezettél a hídon fekvő deszkán.
Bezzeg, ha fogad fáj, szaladjak, rohanjak,
vigyázzak, neki ne vigyelek a falnak.
S ha megbotlom nagy ritkán fáradva néha,
reám rivallsz: - Na, mi van veled, te béna? -
Én vittelek iskolába a "tudáshoz",
az ennivaló sem jött mindig a házhoz.
Vittelek a hegyi forrásokhoz inni,
nem kérdted, hogy az utat fogom-e bírni.
Miattad izzadtam, fáradtam s bűzlöttem,
saját magamért csak nagy-ritkán küzdöttem.
S most lenézhetsz bátran, te, ki ott fenn trónolsz,
hisz én vittelek e "mindent tudó" trónhoz.
S legvégül majd tán elviszlek a halálhoz,
hogy önmagad gőgjével szembetalálkozz!
S ha sorsom mégis idő előtt elragad,
majd elmész nélkülem: beképzelt önmagad!
Pest-Buda, 2012/2026.
Ha a számból nagy szavakat röppentek,
Velem szemben csak álltak a döbbentek.
Ha precízen végiggondolom, mit kell…
Többen lenyomnak egy rumot, üveggel.
Nem születtem vezérnek, vezetőnek,
Mások szemében nem látszom főnöknek.
Ki így született, ily’ a habitusa,
Annak az élet, egy nagy haláltusa.
Vecsés, 2002. október 13. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Velem szemben csak álltak a döbbentek.
Ha precízen végiggondolom, mit kell…
Többen lenyomnak egy rumot, üveggel.
Nem születtem vezérnek, vezetőnek,
Mások szemében nem látszom főnöknek.
Ki így született, ily’ a habitusa,
Annak az élet, egy nagy haláltusa.
Vecsés, 2002. október 13. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…
(3 soros-zárttükrös)
Dörömbölő síkságon, egyre messzebb és magasabban zokog a baj… Át a hullákon.
Katonák lövik és másképp is irtják egymást, Nem létező -végső- szeretet társításon…
Dörömbölő síkságon, egyre messzebb és magasabban zokog a baj… Át a hullákon.
*
(Septolet)
Terjedő baj, dörrenő zaj,
Átható jaj…
Önpusztító emberi faj.
Helyzetünk:
Szenvedünk…
Reszketünk,
Hogy elveszünk.
*
(HIQ trió)
Testvéri
Szeretet nincs is?
Háború!
Időben
Élettelen és
Térben is!
Asszonyok
Élte csak sírás!
Halk sírás…
*
Anya orcáján ború…
Fia ifjú férfiú,
Harcba hívja a háború.
Szomorú,
Szigorú,
Iszonyú
Háború.
*
(Senrjon trió)
Katonák imája, mint
Hajótörötteké. Péntek nincs…
Élet gyászfoltos…
Harc, véres koszorúban!
Koszorút természet megfonta!
Élet gyászfoltos…
Harc halál-koszorúban!
Hontalan mise… elhallatszik!
Élet gyászfoltos…
*
Halál tombol –
Létet rombol…
Hazafi harcol, hitvese imákat mormol.
Kedvesünk,
Gyermekünk,
Nemzetünk
Óvd Istenünk.
*
(Leoninus csokor)
Torz arcok vigyorognak, de a jó és szép szavak nem használnak!
Össze gereblyézett jajok bőszen ölelkeznek, szent szolidaritással, fékezhetetlenek…
Síksági facsoportból előzúgó szél, sisakleverő, csak hazafiasáról beszél!
*
(septolet csokor)
Mostoha délibáb karmazsint vetít, tájra terít.
Fájdalom elborít,
Látvány tébolyít.
Szétnézek –
Rémképek,
Élmények:
Rémségek.
*
Katonák vére már eláztatta mezőt, itt úgysem használ, nem használnak kereplőt.
Testvér! És újból felváltotta posztján a zubogó csöndet, elássák halott elődöket!
Ki még él szenved és szenvedést lát! Parancsnok meg tüzelj… az akkurátusát!
*
Távolban színfolt – vöröslő vérfolt…
Erőszak gyilkolt,
Zsúfolt a sírbolt.
Parancsszó
Hallható,
A jajszó
Átható.
*
Mínusz húszban a vércsőpp piros és már hideg, a halál is fázik? Mert már feszeng!
Mint a szemafor tilosa, oly piros a véres föld, ahol a férj és fiú van, az a véres föld.
Búzamezők is elázottak, piros a búzaszár, katonákat összefogdossák és viszik már…
*
Ott fekszik egy katona,
Harcnak hősi bajnoka…
Várja haza asszonya.
Gyászjelentés –
Késdöfés,
Tisztelgés –
Édeskevés.
*
Katona csak attól lesz, hogy egyenruhát kap és fegyvert. Be is járják lövés elől a bunkert.
Európa, látszik nem szégyelli magát, segítőn csak bővíti háború poklát!
A nagymenőket nem érdekli a százezernyi halott, a döntnökök hada tudatlanságtól bigott…
*
Bánat áztat
Özvegyi fátylat…
Fizettünk nagy árat -
Nagy ember von vállat.
Hatalmasok,
Tudatlanok – Miattatok
Jajgatok.
Vecsés, 2023. május 4. – Pápa, 2023. június 1. -Kustra Ferenc József - írtam: a világ, az emberi-ség jelen történelmi helyzetéről. A septolet csokor: szerző-, és poétatársam Nagyné Vida Renáta írása! [Íródott: Bencz Boldizsár: (1901 – 1949) azonos c. verse átirataként.]
(3 soros-zárttükrös)
Dörömbölő síkságon, egyre messzebb és magasabban zokog a baj… Át a hullákon.
Katonák lövik és másképp is irtják egymást, Nem létező -végső- szeretet társításon…
Dörömbölő síkságon, egyre messzebb és magasabban zokog a baj… Át a hullákon.
*
(Septolet)
Terjedő baj, dörrenő zaj,
Átható jaj…
Önpusztító emberi faj.
Helyzetünk:
Szenvedünk…
Reszketünk,
Hogy elveszünk.
*
(HIQ trió)
Testvéri
Szeretet nincs is?
Háború!
Időben
Élettelen és
Térben is!
Asszonyok
Élte csak sírás!
Halk sírás…
*
Anya orcáján ború…
Fia ifjú férfiú,
Harcba hívja a háború.
Szomorú,
Szigorú,
Iszonyú
Háború.
*
(Senrjon trió)
Katonák imája, mint
Hajótörötteké. Péntek nincs…
Élet gyászfoltos…
Harc, véres koszorúban!
Koszorút természet megfonta!
Élet gyászfoltos…
Harc halál-koszorúban!
Hontalan mise… elhallatszik!
Élet gyászfoltos…
*
Halál tombol –
Létet rombol…
Hazafi harcol, hitvese imákat mormol.
Kedvesünk,
Gyermekünk,
Nemzetünk
Óvd Istenünk.
*
(Leoninus csokor)
Torz arcok vigyorognak, de a jó és szép szavak nem használnak!
Össze gereblyézett jajok bőszen ölelkeznek, szent szolidaritással, fékezhetetlenek…
Síksági facsoportból előzúgó szél, sisakleverő, csak hazafiasáról beszél!
*
(septolet csokor)
Mostoha délibáb karmazsint vetít, tájra terít.
Fájdalom elborít,
Látvány tébolyít.
Szétnézek –
Rémképek,
Élmények:
Rémségek.
*
Katonák vére már eláztatta mezőt, itt úgysem használ, nem használnak kereplőt.
Testvér! És újból felváltotta posztján a zubogó csöndet, elássák halott elődöket!
Ki még él szenved és szenvedést lát! Parancsnok meg tüzelj… az akkurátusát!
*
Távolban színfolt – vöröslő vérfolt…
Erőszak gyilkolt,
Zsúfolt a sírbolt.
Parancsszó
Hallható,
A jajszó
Átható.
*
Mínusz húszban a vércsőpp piros és már hideg, a halál is fázik? Mert már feszeng!
Mint a szemafor tilosa, oly piros a véres föld, ahol a férj és fiú van, az a véres föld.
Búzamezők is elázottak, piros a búzaszár, katonákat összefogdossák és viszik már…
*
Ott fekszik egy katona,
Harcnak hősi bajnoka…
Várja haza asszonya.
Gyászjelentés –
Késdöfés,
Tisztelgés –
Édeskevés.
*
Katona csak attól lesz, hogy egyenruhát kap és fegyvert. Be is járják lövés elől a bunkert.
Európa, látszik nem szégyelli magát, segítőn csak bővíti háború poklát!
A nagymenőket nem érdekli a százezernyi halott, a döntnökök hada tudatlanságtól bigott…
*
Bánat áztat
Özvegyi fátylat…
Fizettünk nagy árat -
Nagy ember von vállat.
Hatalmasok,
Tudatlanok – Miattatok
Jajgatok.
Vecsés, 2023. május 4. – Pápa, 2023. június 1. -Kustra Ferenc József - írtam: a világ, az emberi-ség jelen történelmi helyzetéről. A septolet csokor: szerző-, és poétatársam Nagyné Vida Renáta írása! [Íródott: Bencz Boldizsár: (1901 – 1949) azonos c. verse átirataként.]
(Gúnydal: Senki Tóni képzelt monológja)
Ó Múzsám, ki összetörted szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
az magas Parnasszus csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad tehetségem, amikor ütlegeltél.
És lásd; nem kell többé fenn tollászkodnod hiába,
mert rakok neked rímekből fészket - akár százat -
előtted most rejtetlenül áll még üres elmém,
úgy várja, hogy ihlet-csókra nyissad végre szádat!
Szép íriszed szivárványa ragyogja soraim,
tehetség-áldásra emeld fel hát, mindkét karod,
s önts belém áldott és örök szent költői vénát,
…vagy valami ilyesféle..., ha te úgy akarod.
Ígérem írok majd a virágról, a tündérről,
álomról és mindent beborító cukormázról;
írok majd szépeket hattyúról csillagok alatt,
Holdról, vagy egy fülig szerelmetes délibábról.
És patakzani fog majd a könny az olvasóból,
ahogy szíve facsarodik össze, no-meg, vissza.
És zsebkendőért szalad majd át a jó szomszédhoz
s tehetségem minden sorát vakon, buzgón issza!
És menetelni fognak egykor majd verseimre,
úgy dalolják minden bötűjét majd hős vitézek,
mert hatalmasabb géniusz leszek mint akárki,
Rám fognak feltekinteni, s csak Tőlem idéznek!
És ott, a mennyekben fenn is hallani lehet majd:
"Óh egek mekkora költő ez a Senki Tóni!
Tehetsége oly mérhetetlenül hatalmas, hogy
fűzfasípok hangján is, csak Őt fogják dalolni."
- Múzsám, ki összetörted a szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
Parnasszus az magas csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad-e tehetségem mikor reám estél?
(Pest-Buda 2014. augusztus 31.)
Ó Múzsám, ki összetörted szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
az magas Parnasszus csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad tehetségem, amikor ütlegeltél.
És lásd; nem kell többé fenn tollászkodnod hiába,
mert rakok neked rímekből fészket - akár százat -
előtted most rejtetlenül áll még üres elmém,
úgy várja, hogy ihlet-csókra nyissad végre szádat!
Szép íriszed szivárványa ragyogja soraim,
tehetség-áldásra emeld fel hát, mindkét karod,
s önts belém áldott és örök szent költői vénát,
…vagy valami ilyesféle..., ha te úgy akarod.
Ígérem írok majd a virágról, a tündérről,
álomról és mindent beborító cukormázról;
írok majd szépeket hattyúról csillagok alatt,
Holdról, vagy egy fülig szerelmetes délibábról.
És patakzani fog majd a könny az olvasóból,
ahogy szíve facsarodik össze, no-meg, vissza.
És zsebkendőért szalad majd át a jó szomszédhoz
s tehetségem minden sorát vakon, buzgón issza!
És menetelni fognak egykor majd verseimre,
úgy dalolják minden bötűjét majd hős vitézek,
mert hatalmasabb géniusz leszek mint akárki,
Rám fognak feltekinteni, s csak Tőlem idéznek!
És ott, a mennyekben fenn is hallani lehet majd:
"Óh egek mekkora költő ez a Senki Tóni!
Tehetsége oly mérhetetlenül hatalmas, hogy
fűzfasípok hangján is, csak Őt fogják dalolni."
- Múzsám, ki összetörted a szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
Parnasszus az magas csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad-e tehetségem mikor reám estél?
(Pest-Buda 2014. augusztus 31.)
