Idő 
Értékelés 
Értékelés Téli diaképek…
Hideg erdőben
Vagyontalanság az úr!
Meztelen bokrok.
*
Szorgalmatosan
Perceg, a létnek szúja.
Vad hideg… közelg.
*
Lilás égbolton
Rózsaszín felhők úsznak.
Éj-hideg támad.
***
Zúzmarás bokor
Alatt, vaddisznó turkál.
Föld kemény, fagyott.
*
Megfagyott hóban,
Vaddisznó lépte zajos.
Már köd is leszállt.
*
Az árválkodó varjú
Egyedül gubbaszt.
Szántás megfagyott.
*
Tövises kóró
Hómezőn árválkodik.
Varjú ücsörög…
*
Kertek alusznak,
Ráncosan havas részek…
Kutya lábnyomok.
*
Gyorsan közeleg
Hideg, hóviharos est.
Kutya-víz fagyott.
*
Madárrajok a
Jégen tanyáznak. Trilla.
Est! Hirtelen csend…
*
Didergő madár.
Jégcsapok nem könnyeznek.
Hóság ül ágon…
***
Hófehér ólban,
Két kutya összebújik.
Hó, nagyon esik.
Vecsés, 2016. december 20. – Kustra Ferenc – téli dia felvételek, 3 részben, senrjú csokorban írva.
Hideg erdőben
Vagyontalanság az úr!
Meztelen bokrok.
*
Szorgalmatosan
Perceg, a létnek szúja.
Vad hideg… közelg.
*
Lilás égbolton
Rózsaszín felhők úsznak.
Éj-hideg támad.
***
Zúzmarás bokor
Alatt, vaddisznó turkál.
Föld kemény, fagyott.
*
Megfagyott hóban,
Vaddisznó lépte zajos.
Már köd is leszállt.
*
Az árválkodó varjú
Egyedül gubbaszt.
Szántás megfagyott.
*
Tövises kóró
Hómezőn árválkodik.
Varjú ücsörög…
*
Kertek alusznak,
Ráncosan havas részek…
Kutya lábnyomok.
*
Gyorsan közeleg
Hideg, hóviharos est.
Kutya-víz fagyott.
*
Madárrajok a
Jégen tanyáznak. Trilla.
Est! Hirtelen csend…
*
Didergő madár.
Jégcsapok nem könnyeznek.
Hóság ül ágon…
***
Hófehér ólban,
Két kutya összebújik.
Hó, nagyon esik.
Vecsés, 2016. december 20. – Kustra Ferenc – téli dia felvételek, 3 részben, senrjú csokorban írva.
(HIAQ)
Utolsó gondolat:
A kéjed magával vontat!
Szerelmed, halk csermely…
Szerelmed vad vizű folyó,
Mámorba, magával sodró.
*
A megvadult érzés
Mindkettőnkben csúcsosodik!
Kéj fokozódása…
Vágyad, kéjed mézédes kín,
Felettünk az ég rózsaszín.
*
Szeműnk is könnyezik
Az élvezettől, örömben.
Folytatás azonnal!
Öröm élmény, élvezetek,
Szemünk csillog. Még, még...! Esdnek…
*
Nekem, nagyon pazar,
Ahogy eltévedtem benned.
Hegyek, völgyek, dombok.
Veled lenni mint az égbe’,
Beleveszni gyönyörödbe.
*
Érzések, mint láva,
Körbeölelnek, taglózva.
Itt biz’ nincsen magány!
Magányt elűzte szerelmünk,
Vágy tombol, feszíti testünk.
*
Közben, csak kinézek…
A hárssor benéz és belát…
Finom a hárs illat.
Légben árad hárs illata,
Bódít... hevül a vágy csata.
*
Orgazmusod… élem!
Jövőre nézve, erőt ad.
Csak, nehogy abba hagyd!
Élvezem tested ritmusát...
Most! Oltsd testem tűzét, szomját!
*
Csókold közben a szám,
És leheld lelkembe, élményt!
Eszeveszett lettem!
Kéj mámorban, őrületben
Testünk, lelkünk immár egyben.
*
Kell, most változtatni?
Tudod, az új póz, új élmény!
Jó! Akkor próbáljuk.
Folytassuk! Ne legyen vége...!
Vesszen vágyunk éhínsége.
*
Kell most új változat?
Új pózban lesz újabb élmény!
Kezdjük! Nagy próba ez…
Folytassuk! Újat ígértél,
Próbáljuk ki! Lesz új élmény.
*
Van időnk, élvezzünk!
Én is! Még élvezem Tiéd…
Ez élvezetes nap!
Élvezzük hát egymás testét,
E nap szépségét, mind’ percét.
Vecsés, 2018. augusztus 19. – Szabadka, 2018. augusztus 21. – Kustra Ferenc – a HIAQ –kat én írtam, alá a TANQ verset szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit! A vers címe: ,,Kéjmámorban, őrületben...’’
Utolsó gondolat:
A kéjed magával vontat!
Szerelmed, halk csermely…
Szerelmed vad vizű folyó,
Mámorba, magával sodró.
*
A megvadult érzés
Mindkettőnkben csúcsosodik!
Kéj fokozódása…
Vágyad, kéjed mézédes kín,
Felettünk az ég rózsaszín.
*
Szeműnk is könnyezik
Az élvezettől, örömben.
Folytatás azonnal!
Öröm élmény, élvezetek,
Szemünk csillog. Még, még...! Esdnek…
*
Nekem, nagyon pazar,
Ahogy eltévedtem benned.
Hegyek, völgyek, dombok.
Veled lenni mint az égbe’,
Beleveszni gyönyörödbe.
*
Érzések, mint láva,
Körbeölelnek, taglózva.
Itt biz’ nincsen magány!
Magányt elűzte szerelmünk,
Vágy tombol, feszíti testünk.
*
Közben, csak kinézek…
A hárssor benéz és belát…
Finom a hárs illat.
Légben árad hárs illata,
Bódít... hevül a vágy csata.
*
Orgazmusod… élem!
Jövőre nézve, erőt ad.
Csak, nehogy abba hagyd!
Élvezem tested ritmusát...
Most! Oltsd testem tűzét, szomját!
*
Csókold közben a szám,
És leheld lelkembe, élményt!
Eszeveszett lettem!
Kéj mámorban, őrületben
Testünk, lelkünk immár egyben.
*
Kell, most változtatni?
Tudod, az új póz, új élmény!
Jó! Akkor próbáljuk.
Folytassuk! Ne legyen vége...!
Vesszen vágyunk éhínsége.
*
Kell most új változat?
Új pózban lesz újabb élmény!
Kezdjük! Nagy próba ez…
Folytassuk! Újat ígértél,
Próbáljuk ki! Lesz új élmény.
*
Van időnk, élvezzünk!
Én is! Még élvezem Tiéd…
Ez élvezetes nap!
Élvezzük hát egymás testét,
E nap szépségét, mind’ percét.
Vecsés, 2018. augusztus 19. – Szabadka, 2018. augusztus 21. – Kustra Ferenc – a HIAQ –kat én írtam, alá a TANQ verset szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit! A vers címe: ,,Kéjmámorban, őrületben...’’
Hajnalban még derengett, de hozta dühöngő süket csendet…
Az öreg bálnavadász, "kis lukas" ladikkal halászni ment…
Lassan a hajnali napfény rávetődik a tóra,
Új napot nyit ez a kora hajnali, álmos óra…
Fiatalon tengeren élt, bálnára vadászott,
Még most az éjjel is csak a tengerről álmodott.
Hiába, megöregedett, csalódott, érzi hiányt,
Ő már vénember, nem ölelgethet fiatal leányt.
Az éjszakai szél reggelre csendesedett,
Pedig még nemrég nagy hullámokat kergetett.
Éjjel nem volt kapás, nem fogott halakat,
Pedig csalikat bedobott, még oly sokat.
Szemét csak mereszti vízfelszínre és a botjára,
Jók a csalijai, ámde még sincsen… nincs kapása.
Öreg, már egyedül él, kunyhójában senki már nem várja,
Egyedül lesz akkor, amikor eljön érte a halála.
Próbálkozik más csalival, az is eredménytelen,
A vízfelszín is, mint a szeme, bánattól fénytelen.
Ideges már és rángatja a botot, hátha rákap
A hal. Majd, ha vége lesz, őhozzá nem jön el a pap.
Később mikor a nap már oly magasan jár,
Látta vízben, egy méretes hal arra jár,
Nem volt éhes, meg még talán élni akart...
Az öreg meg nem vette észre zivatart.
A nagyon nagy szélrohammal nagy vihar érkezett,
Az öreg ladik nem bírta, jó nagyot vétkezett
És az alján a kis lyuk kitágult, nagyobb méretet vett fel.
Vihar elsüllyesztette az öreg ladikot, őrjöngéssel.
Vihar után a szomszédok mind a parton voltak,
Nézelődve várták öreget, drukkoltak… holtnak.
Ő már elment… többet nem jött haza…
Árva maradt... szegényes kunyhója.
Vecsés, 2014. július 19. – Kustra Ferenc
Az öreg bálnavadász, "kis lukas" ladikkal halászni ment…
Lassan a hajnali napfény rávetődik a tóra,
Új napot nyit ez a kora hajnali, álmos óra…
Fiatalon tengeren élt, bálnára vadászott,
Még most az éjjel is csak a tengerről álmodott.
Hiába, megöregedett, csalódott, érzi hiányt,
Ő már vénember, nem ölelgethet fiatal leányt.
Az éjszakai szél reggelre csendesedett,
Pedig még nemrég nagy hullámokat kergetett.
Éjjel nem volt kapás, nem fogott halakat,
Pedig csalikat bedobott, még oly sokat.
Szemét csak mereszti vízfelszínre és a botjára,
Jók a csalijai, ámde még sincsen… nincs kapása.
Öreg, már egyedül él, kunyhójában senki már nem várja,
Egyedül lesz akkor, amikor eljön érte a halála.
Próbálkozik más csalival, az is eredménytelen,
A vízfelszín is, mint a szeme, bánattól fénytelen.
Ideges már és rángatja a botot, hátha rákap
A hal. Majd, ha vége lesz, őhozzá nem jön el a pap.
Később mikor a nap már oly magasan jár,
Látta vízben, egy méretes hal arra jár,
Nem volt éhes, meg még talán élni akart...
Az öreg meg nem vette észre zivatart.
A nagyon nagy szélrohammal nagy vihar érkezett,
Az öreg ladik nem bírta, jó nagyot vétkezett
És az alján a kis lyuk kitágult, nagyobb méretet vett fel.
Vihar elsüllyesztette az öreg ladikot, őrjöngéssel.
Vihar után a szomszédok mind a parton voltak,
Nézelődve várták öreget, drukkoltak… holtnak.
Ő már elment… többet nem jött haza…
Árva maradt... szegényes kunyhója.
Vecsés, 2014. július 19. – Kustra Ferenc
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1785
Alig dereng, lapul a csend,
A vén ladik, halászni ment.
Fénycsóva vetül a tóra,
Felhőt bont a hajnal-óra.
*
Még sötétes van.
Sötét csend van, nem dereng
Ő bálnavadász.
*
Napfény sugara
Vetül víz felszínére
Ő kihajózik.
*
Tengerről álom
Nem hagyta, hogy pihenjen.
Most fáradtan megy.
*
Ma is tengerről álmodott,
Ahol bálnára vadászott.
Csalódva érzi a hiányt,
Ölelgethetne egy széplányt.
*
Sötét szélcsend van,
A vitorlások állnak.
Ez motorcsónak.
*
Tengeri álma
Emlékeztette, múltra.
Bálnavadász volt.
*
Öreg már, fáradt,
De éjjel, jól felbuzdult.
Ő megmutatja.
*
A nagy halat kell
Kifognia… ezt nézzék.
Ő tudja… Menjen.
*
Kicsi a csónak,
Így hogyan fog nagy halat?
Ő hajthatatlan.
*
Hozzáértése?
De kelléke már nincsen.
Nem gondolta át.
*
Nagy hal, nem várt rá.
Két nap után indult el.
Nincs nagy hal, csak víz.
*
A szél is elcsendesedett,
Tegnap vitorlást kergetett,
Éjjel nem kapott a nagy hal,
Pár kicsi van, víz volt nagy fal.
*
Éhes volt, fáradt,
Kormány is már nehéz volt.
Csónak ment haza.
*
Réveteg szeme,
Elmerült hullámokba…
Víz árját látta…
*
Szeme, mereven, csak mered botjára,
Hiába a csali, nincsen kapása,
A parton senki sem várja,
Nincs már párja, se egy bálna.
*
Már sötét este
Volt, kikötőbe beállt.
Mindenki aludt.
*
Fény semmi nem volt,
Lapult a csend mindenhol.
Szíve félrevert.
*
Móló lépcsőjén,
A szív oly’ nagyot dobbant.
Leállt a motor.
*
Már nem volt hiány…
Botja becsúszott vízbe…
Élet… színdarab.
Vecsés, 2014. július 19. – Kustra Ferenc - Versben és senrjú csokorban…
A vén ladik, halászni ment.
Fénycsóva vetül a tóra,
Felhőt bont a hajnal-óra.
*
Még sötétes van.
Sötét csend van, nem dereng
Ő bálnavadász.
*
Napfény sugara
Vetül víz felszínére
Ő kihajózik.
*
Tengerről álom
Nem hagyta, hogy pihenjen.
Most fáradtan megy.
*
Ma is tengerről álmodott,
Ahol bálnára vadászott.
Csalódva érzi a hiányt,
Ölelgethetne egy széplányt.
*
Sötét szélcsend van,
A vitorlások állnak.
Ez motorcsónak.
*
Tengeri álma
Emlékeztette, múltra.
Bálnavadász volt.
*
Öreg már, fáradt,
De éjjel, jól felbuzdult.
Ő megmutatja.
*
A nagy halat kell
Kifognia… ezt nézzék.
Ő tudja… Menjen.
*
Kicsi a csónak,
Így hogyan fog nagy halat?
Ő hajthatatlan.
*
Hozzáértése?
De kelléke már nincsen.
Nem gondolta át.
*
Nagy hal, nem várt rá.
Két nap után indult el.
Nincs nagy hal, csak víz.
*
A szél is elcsendesedett,
Tegnap vitorlást kergetett,
Éjjel nem kapott a nagy hal,
Pár kicsi van, víz volt nagy fal.
*
Éhes volt, fáradt,
Kormány is már nehéz volt.
Csónak ment haza.
*
Réveteg szeme,
Elmerült hullámokba…
Víz árját látta…
*
Szeme, mereven, csak mered botjára,
Hiába a csali, nincsen kapása,
A parton senki sem várja,
Nincs már párja, se egy bálna.
*
Már sötét este
Volt, kikötőbe beállt.
Mindenki aludt.
*
Fény semmi nem volt,
Lapult a csend mindenhol.
Szíve félrevert.
*
Móló lépcsőjén,
A szív oly’ nagyot dobbant.
Leállt a motor.
*
Már nem volt hiány…
Botja becsúszott vízbe…
Élet… színdarab.
Vecsés, 2014. július 19. – Kustra Ferenc - Versben és senrjú csokorban…
Makulátlanul szűz-fehér a táj, olyan elkápráztató…
De a vakítóan fehér hó, akár vakságot okozó!
Majd, az öklömnyi hókristályok pilinckáznak a földre,
És ott fehér-bársony takaróként néznek fel, az égre…
*
A zúgó hideg
Köpeny alatt, csak durmol
Alvásra sarkall.
*
Nyári ruhában,
Papírtalpú bakancsban…
Számkivetettek.
*
Bunkerban ülünk, odakint fúj, tombol sőt, dühöng a szél
Meg ehhez a lőporfüsttel betakart háború zenél...
Vinnyogva, őrjöngve dúl, szél odakint,
Naponta hallunk hazugságot… megint.
Lettünk itt, ölő, fegyveres katonák…
Lelkünkből kivesztek a szép muzsikák…
A halál, itt mindennap csak, egy véletlen baleset,
Jött az akna és valaki meg fejjel nekiesett.
Itt folytonos a szélvihar, hóesés, a hulló pelyhek,
Zúgnak és alászállnak, tán' mint kristályhullás, peregnek.
Naponta ömlik a könnyfolyam, mint, hulló zápor.
A fújó szél meg garázda, és mint vad ló táncol.
Ha felhőtlen, akkor a kék égen nap szikrázón lángol,
Itt lent gyönyörködünk, de a hideg nekünk, vitustáncol.
*
Negyvenegy fokban
Fegyvert markolni véglet.
Összeszűkölt cső!
*
Nincs inni víz sem…
Hó evés… ősembernél…
Gránát, kézbe fagy.
*
Itt hidegben is
Fergeteges hóvihar.
Lovak pusztulnak.
*
Ilyen hidegben
Még a lélek is befagy.
Csontzúzó hideg.
*
Ima semmiért,
Lövészgödörben, térden.
Térd, majd’ odafagy.
*
Kihűlt lábbakkal
Még, harcolni sem lehet.
Tehetetlenség.
*
Itt a magány csendes, mint a néma, nedves köd.
Fagyban is kézzel simít, magunkkal összeköt!
Fázósan didergő lelkeket folyvást csak, ölel,
Szerető társ kéne, aki vigasztalna... öllel.
Reszkető lelkek vágyakat hintenek a messzeségbe,
De viszont szeretet, senkinek nem csordul a szívébe.
A magány, elfagyott és durván simító keze,
Itt csak, a halálról szól… lehet, hogy már elmenne…
Sóhaj is hideg, hidegben látszik a pára,
A parancsnok megint csak kirendelte mára!
A reggelünk, ma is ködös volt, semmit nem lehet látni,
De ettől a tábornoktól, semmi más nem lehet várni.
Reggeli ködben
Úgy röpködtek az aknák.
Hó fátyol, borít.
*
Jégen fénylett is
A szibériai fagy!
Hideg robbanás.
*
Sok géppuskával
Lőtt át orosz a ködön.
Hideg… nem elég.
*
Tábornok mérges…
Még nem fagytunk halálra?
Nagyon bombáznak.
*
Ima is halkul,
Éj-fekete hidegebb…
Van még szívritmus?
*
Ima, már halkul,
Éjnek sötétje jeges…
Ritmusra lőnek.
*
Este… ma halkul.
Holnap remény… csillan-e?
Golyó… elkerül?
*
Már pirkadatkor
Vad ágyútűz pillanat…
Mínusz negyven fok!
*
Január van és a zord szibériai tél, nekünk, jégen toporog,
A végtelen, jeges szél, folyton lövészárokban mocorog.
Csupa, jégből faragott csipke, itt a tél ruhája,
Sok hópihe meg összeragadva lett az uszálya.
Csillogása szép, míg, néha vér nem folyik rája…
*
Garázdálkodik
A Tábornok, mínusszal.
Nem öl! Megfagyaszt!
*
A hideg, élő
Áldozat láttán lecsap!
Mint a zsibbadás.
*
Mínusz negyvennél
Halál kaszája lesújt.
Szerencse: élet.
Vecsés, 2017. április 3. – Kustra Ferenc – íródott: Versben és senrjúban
De a vakítóan fehér hó, akár vakságot okozó!
Majd, az öklömnyi hókristályok pilinckáznak a földre,
És ott fehér-bársony takaróként néznek fel, az égre…
*
A zúgó hideg
Köpeny alatt, csak durmol
Alvásra sarkall.
*
Nyári ruhában,
Papírtalpú bakancsban…
Számkivetettek.
*
Bunkerban ülünk, odakint fúj, tombol sőt, dühöng a szél
Meg ehhez a lőporfüsttel betakart háború zenél...
Vinnyogva, őrjöngve dúl, szél odakint,
Naponta hallunk hazugságot… megint.
Lettünk itt, ölő, fegyveres katonák…
Lelkünkből kivesztek a szép muzsikák…
A halál, itt mindennap csak, egy véletlen baleset,
Jött az akna és valaki meg fejjel nekiesett.
Itt folytonos a szélvihar, hóesés, a hulló pelyhek,
Zúgnak és alászállnak, tán' mint kristályhullás, peregnek.
Naponta ömlik a könnyfolyam, mint, hulló zápor.
A fújó szél meg garázda, és mint vad ló táncol.
Ha felhőtlen, akkor a kék égen nap szikrázón lángol,
Itt lent gyönyörködünk, de a hideg nekünk, vitustáncol.
*
Negyvenegy fokban
Fegyvert markolni véglet.
Összeszűkölt cső!
*
Nincs inni víz sem…
Hó evés… ősembernél…
Gránát, kézbe fagy.
*
Itt hidegben is
Fergeteges hóvihar.
Lovak pusztulnak.
*
Ilyen hidegben
Még a lélek is befagy.
Csontzúzó hideg.
*
Ima semmiért,
Lövészgödörben, térden.
Térd, majd’ odafagy.
*
Kihűlt lábbakkal
Még, harcolni sem lehet.
Tehetetlenség.
*
Itt a magány csendes, mint a néma, nedves köd.
Fagyban is kézzel simít, magunkkal összeköt!
Fázósan didergő lelkeket folyvást csak, ölel,
Szerető társ kéne, aki vigasztalna... öllel.
Reszkető lelkek vágyakat hintenek a messzeségbe,
De viszont szeretet, senkinek nem csordul a szívébe.
A magány, elfagyott és durván simító keze,
Itt csak, a halálról szól… lehet, hogy már elmenne…
Sóhaj is hideg, hidegben látszik a pára,
A parancsnok megint csak kirendelte mára!
A reggelünk, ma is ködös volt, semmit nem lehet látni,
De ettől a tábornoktól, semmi más nem lehet várni.
Reggeli ködben
Úgy röpködtek az aknák.
Hó fátyol, borít.
*
Jégen fénylett is
A szibériai fagy!
Hideg robbanás.
*
Sok géppuskával
Lőtt át orosz a ködön.
Hideg… nem elég.
*
Tábornok mérges…
Még nem fagytunk halálra?
Nagyon bombáznak.
*
Ima is halkul,
Éj-fekete hidegebb…
Van még szívritmus?
*
Ima, már halkul,
Éjnek sötétje jeges…
Ritmusra lőnek.
*
Este… ma halkul.
Holnap remény… csillan-e?
Golyó… elkerül?
*
Már pirkadatkor
Vad ágyútűz pillanat…
Mínusz negyven fok!
*
Január van és a zord szibériai tél, nekünk, jégen toporog,
A végtelen, jeges szél, folyton lövészárokban mocorog.
Csupa, jégből faragott csipke, itt a tél ruhája,
Sok hópihe meg összeragadva lett az uszálya.
Csillogása szép, míg, néha vér nem folyik rája…
*
Garázdálkodik
A Tábornok, mínusszal.
Nem öl! Megfagyaszt!
*
A hideg, élő
Áldozat láttán lecsap!
Mint a zsibbadás.
*
Mínusz negyvennél
Halál kaszája lesújt.
Szerencse: élet.
Vecsés, 2017. április 3. – Kustra Ferenc – íródott: Versben és senrjúban
