Mozogj úgy, mint aki él,
ne úgy élj, mint aki fél!
Égi áldás életed,
a
megoldás nem végleges.

Rövid élet, boldogság,
a legnagyobb kihívás.
Tele érzelmeiddel,
a rosszakat felejtsd el!

Nehéz biz', nem egyszerű,
ez nem is új keletű,
mióta az ember él,
valamitől mindig fél.

Belénk van tán kódolva?
Bevésték az agyunkba?
NEM!
Ezt mint mi teremtettük,
mi agyunkba mi véstük!

Lelkünket, s szellemünket
Isten teremtette meg!
Ő csak jót akart, tudjuk,
Tőle csak a jót kapjuk.

Így hát ne félj, imádkozz!
Mindenható Neked hoz
olyan áldott életet,
hol
nem kell élned félelmet!

Bármit, ami látható,
bármit, ami fogható,
a gondolat előzi meg,
bármit Te teremted meg.

Ezért:
Jól gondold meg, mit gondolsz,
mert ha gondolsz nem álmodsz.
gondolatod ereje
a világod teteje.

Ez a tulajdonságod
jelenti boldogságod.
Gondolkodj tudatosan,
s élhetsz diadalmasan.

Ne legyél álmodozó,
légy
TUDATOS GONDOLKODÓ!

Piciny kezek,melyek tétován
megszorítják az ujjamat,
piciny kezek,melyeknek érintése
szívem rejtett zugába hat.

Piciny kezek,melyektől úgy érzem
soha nem voltam boldogabb,
piciny kezek,mint lágy szellő
simítják végig arcomat.

Piciny kezek,melyektől szárnyat ölt
minden erő,és akarat
hogy újra tudjam kezdeni,
mikor már semmim sem maradt!

Esélyeink egyformák,
nem vagyunk mi rabszolgák!
Szabadoknak születtünk,
ám kicsit eltévedtünk.

Gondolkodtak helyettünk,
sekélyes lett életünk,
mi helyettünk álmodtak,
reánk őrként vigyáztak!

Volt csak kötelességünk,
álmodozni nem mertünk,
gondolkodás eszközét
agyunkból kiszerelték.

Mostantól ez másként van,
gondolkodó agyunk van,
eszünket visszakaptuk,
néhányan már használjuk.

Használd Te is, van mire,
gondolatod ereje,
gazdaggá tesz, meglátod,
ha
teremtőként használod!

Elolvadt a régi hó,
tudatos gondolkodó
lettél, éljél hát vele,
láss neki és fogj bele!

Merj álmodni és hinni,
örök lénnyé fogsz válni!

- Magadra vigyázz!
- Értem ne aggódj!
Sokáig nézlek, búcsúzunk.
- Ég Veled!
Te még mindig integetsz.

Megyek, - de minden lépés nehéz,
súlyt aggattak lábamra.
Léptem lassul, visszanézek,
hogy látlak-e még?

Te felém nevetsz,
s biztatom magam.
- Menj tovább!
- Vissza ne nézz!

S aztán ismét visszafordulok,
és karomat lengetem.
Mosolyom eltorzul,
a könnyem megered.

Megyek! - Jaj pedig, ha tudnád
mily kín gyötri szívemet,
ahogy távolodom
arcodat már elmosódva látom.

Már hangosan zokogok!
De jó is, hogy ezt már Te nem látod.
Sokáig állsz, s nézel felém,
talán sírsz Te is Kedvesem?