Oly messze tűntél akár az árnyék,
még fülemben hallom minden hangodat,
oly hirtelen,mint a futó nyári zápor,
még ajkamon érzem minden csókodat.

Oly sokat ígértél, s vakon hittem néked,
de oly kevés volt ,mit megadtál nekem,
mint egy tornádó, mindent felkavartál,
s aztán tova tűntél némán, hirtelen.

Még is úgy hiányzol mint a lenge szellő,
mely végigsimítja halvány arcomat,
s ha nem látlak többé, nem is kell a napfény,
inkább boruljon rám hűvös alkonyat!

Szeretni jöttünk erre a földre
és hogy másokat boldoggá tegyünk,
de bármerre járok,bármerre nézek,
gonosz irigység vesz mindent körül.

Hová tűnt már az emberi érték?
Hol van már őszinte érzelem ?
Talán tovaszállt a zúgó őszi széllel
s nem maradt belőle szinte semmi sem ?

Szeretni jöttünk erre a földre,
és mégis úrrá lett itt a gyűlölet!
Kik mást eltaposnak,kincseket rabolnak,
csak azoknak jár már bőség,tisztelet.

Szeretni jöttünk erre a földre,
hát ne gyűlöljetek,szeressetek!
Itt van a pokol ! Itt van a mennyország!
Nincs másik élet,most szeressetek!

Az idő kereke most
olyan gyorsan forog,
hogy nem tudod megélni
minden pillanatod.

Gyorsan el kell döntened
tovább merre haladj,
régi, avult ÉN-edtől
el kell most már szakadj.

Állott szagú hálóinged
testedre tapadt,
aurádnak tiszta fénye
régen elszakadt.

Fürödj meg az Égi Fény
tiszta, hűs vizében,
ragyogni fogsz, meglátod
fénylő köntösében.

Örömöd forrása lesz
lelked tisztasága,
szívedben él szeretet,
Isten Igazsága.

Oly mások vagyunk, s oly különbözőek,
de anyaként mégis hasonlók vagyunk,
letépnénk minden töviset, szilánkot,
csak hogy őnekik ne essen bajuk.

Oly mások vagyunk,s oly sokat remélünk,
lehoznánk értük az égről a napot,
s ha nehéz is olykor,fáj a szívünk értük,
a mi csillagunk csak miattuk ragyog.

Oly mások vagyunk,de bárhogy meggyötörnek,
szívünk mégis csak miattuk dobog,
minden álmunk,és minden ölelésünk
az ő szemeikben újra felragyog.

Oly mások vagyunk! S ki anyaként érez
mások fájdalmán sosem mosolyog,
hisz egy anya ha szíve összetört is,
összetört szíve is csak értük dobog.

Mint letördelt ágak a vihar tépte fákon
olyan lettem most én is hirtelen,
mint akit zúgó szélvész megtépázott,
s romjaitól már nem tud lépni sem.

Mint tomboló szélvész,mely mindent összetépett,
maga mögött hagyva mindent hirtelen,
lepusztult romokká zúzva,összetörve,
olyan lettem most én is nélküled.

Porrá zúzott tépett álmaim ködében
megcsitulni vágyom szüntelen,
de bárhová lépek szemem könnybe lábad,
s a romoktól nem tudok szinte lépni sem.

Istenem adj erőt!megtalálni újra
romokba taposott ,vérző lelkemet,
Engedj fel állni,vagy pusztíts el végleg,
de ne gyötörd tovább összetört szívem.