Drága egyetlen kedvesem
Te hozzád szól most a versem.
Nagyon rossz volt nem rég az életem.
A szerelmet régen nem is ismertem.

Egy újabb kemény napra ébredtem,
hogy az nap mi vár rám,még nem is sejthettem.
El voltam kenődve,mert megviselt az élet,
de egy üzenet megváltoztatott mindent.

Írtad,hogy mindenkép meg akarsz ismerni,
gondoltam magamba,ez a férfi aztán nem semmi.
Sokáig szépeket írtál,
és egy nap végre randira hívtál.

Eljött a nagy nap,és én ideges lettem,
az ágyam előtt hasra is estem.
Vajon tettszek majd neki?
Vagy továbbra se lesz nekem senki?

Mikor végre megláttalak,
tudtam,hogy mindig téged vártalak.
Kedvesen megfogtad a kezem,
és kérted,hogy örökre veled legyek.

Miért egy ilyen félénk lányt választottál?
Te nem válaszoltál,csak kedvesen mosolyogtál.
Az életemet boldoggá tetted,
köszönöm,hogy vagy nekem kedvesem.

Csendben jő a fénylő angyal,
Árnya suhan falamon,
Csendben várom mit hoz nékem,
Ajándékot?... nem tudom,
Leszállt egy percre...
tovább áll...
Hozott valamit?
Vagy csak tovább állt?
Nem itt van.. Érzem minden percben,
A szeretett az ami körül vesz engem,
Vigyázok rá..Nem engedem el soha,
S életem végén majd egyedül röppen tova.

Egy angyal szállt szobámba, s nyomot hagyott,
S nyomot hagyott ott hol egy ember elhagyott,
Egy ember ki becsületes jó ember volt,
Csak nehéz volt a súly mi a vállán volt,
Zokogtam Sírtam napokon át,
De mit tehetnék?... Hisz ez az egész magával ránt,
Elfelejtem mit tett,s mit tett ellenem,
Tovább lépek s élem az életem...

Merre vagy?Óh !Annyira hiányzol
mint hűs fáknak a könnyű nyári zápor
mondd,merre vagy?

Kereslek,és felkutatlak bárhol
az őszi esték hűvös alkonyából
hallom hangodat.

Kutatlak!S a sápadt esti fényben
a levetkőzött őszi fák tövében
szinte láttalak.

Vártalak a néma,csupasz fák közt,
a mély álomba zuhant almafák közt
súgd meg.,merre vagy?

Eltűntél!Hiába hívlak,
de neved szívembe írtam..
Mondd?merre vagy?

Egyedül vagyok.
Magányosan, elhagyatva.
Sűrű csend vesz körül.
Légy sem zümmög, mégis hallok valamit.
Lassan becsukom a szemem, félek.
Keresem a zaj forrását, nem hallok mást,
Csak az agyam zakatolását.

Dolgozik izzón, lázasan.
Egy halvány fénypontot látok messze,
Gondolatban odalopózom közelebbre.

Hunyorgok, elvakít.
Kis cikázó kockák suhannak el előtte.
Figyelek.
Várok, míg a szemem megszokja a fényt.
S ekkor látom, egy film pereg.

Belenézek.
Fájó, ám mégis szép emlékek.

Szívem egyre hevesebben ver.
Egy hirtelen rándulás.
Ébren vagyok.
Verejtékben úszik a testem.
Most jöttem rá, mindent elvesztettem.

Éltem egy világban, mely színekkel volt teli,
Most szurok van mindenütt.
Éget, forró.
Mintha a pokol lenne.
Nem hasonlít szerelemre.

Vágyakozok. El innen, vissza a múltba.
De valami nem enged.
A valóság az, az taszít vissza.

Nem vagyok nyugodt. Nyomást érzek a szívembe
Egy könny törne elő, de ellenkezek, minden erőmet bevetve.
Még bírom, érzem már nem sokáig.
Győzött az érzés, s a könny legördül egészen a számig.

Megízlelem, nem sós, hanem keserű.
Vajon éri-e ajkam még éltető nedű?
A csókra gondolok. Édes, ízletes, álomszerű.

Fáradt vagyok.
Könnyben úszó arcomra rátelepszik az álmosság.
Hiába alszom, az agyam mégis zakatol tovább.