Oly sokan kérdezték, mért írok mindig
olyan szomorú verseket?
Talán azért, mert nehéz az élet,
s úgy a lelkemen viselem.
A megfáradt arcok mosolyhiányát
melyek úgy tűnnek fel nekem,
mint könnytől csillogó megtört szemekben
messze révedő tekintetek.
Kínos mosolyok ülnek az arcon,
s kényszer kacajok csengenek,
bárhogy titkolják, mindig megérzem,
mennyi fájdalmat rejtenek.
Olyankor szeretném nekik adni
szívem melegét teljesen,
hogy felolvassza a jégvirágot
a dermedtté fagyott lelkeken.
Szeretnék nekik erőt adni,
bár az enyém sem végtelen,
hogy letéphessék hatalmas láncuk,
mely börtönbe zárja lelküket.
Hisz aki boldog, magasan szárnyal,
s ereje szinte végtelen,
mint a csillagok sokasága
ott fent, a tejútrendszeren.
Amikor boldog arcokat látok,
én is teljesen más leszek!
Istenem! Nézz le, s derűt sugározz
ott ahol mosoly nincs jelen.
Hiszen ott van a legnagyobb szükség!
Ott töröld le a könnyeket!
Had lássam, ahogy mosolyognak
azok a megtört emberek.
olyan szomorú verseket?
Talán azért, mert nehéz az élet,
s úgy a lelkemen viselem.
A megfáradt arcok mosolyhiányát
melyek úgy tűnnek fel nekem,
mint könnytől csillogó megtört szemekben
messze révedő tekintetek.
Kínos mosolyok ülnek az arcon,
s kényszer kacajok csengenek,
bárhogy titkolják, mindig megérzem,
mennyi fájdalmat rejtenek.
Olyankor szeretném nekik adni
szívem melegét teljesen,
hogy felolvassza a jégvirágot
a dermedtté fagyott lelkeken.
Szeretnék nekik erőt adni,
bár az enyém sem végtelen,
hogy letéphessék hatalmas láncuk,
mely börtönbe zárja lelküket.
Hisz aki boldog, magasan szárnyal,
s ereje szinte végtelen,
mint a csillagok sokasága
ott fent, a tejútrendszeren.
Amikor boldog arcokat látok,
én is teljesen más leszek!
Istenem! Nézz le, s derűt sugározz
ott ahol mosoly nincs jelen.
Hiszen ott van a legnagyobb szükség!
Ott töröld le a könnyeket!
Had lássam, ahogy mosolyognak
azok a megtört emberek.
Forró Aszfalton
Forró aszfalton,mezítláb!
Bele írom neved,ott hagyom neked!
Ha majd egyszer te is arra jársz,
meglátod nevem, és neved!
Egy szív, egy sóhaj, sok sok éjjel,
valaki titokban csak téged szeret!
Érted él ,érted szenved,szemedbe nézni
nem mer…. elenged, csak szeret!
Megmarad , az örök eltitkolt szerelem
sziklafalára írva,csak ennyi, semmi más:szeretlek!
Szeretni nem merek,szívem csak remeg,élni nem mer,
sötét utcákon ténfereg!
Tartod a tükröt, s a szerelem néz vissza,
és a szomorú sápadt csillagok!
Sirassák helyetted is a meg nem élt szerelmet,
és eltemetnek minden bánatot, szomorúságot!
Forró aszfalton,mezítláb!
Bele írom neved,ott hagyom neked!
Ha majd egyszer te is arra jársz,
meglátod nevem, és neved!
Egy szív, egy sóhaj, sok sok éjjel,
valaki titokban csak téged szeret!
Érted él ,érted szenved,szemedbe nézni
nem mer…. elenged, csak szeret!
Megmarad , az örök eltitkolt szerelem
sziklafalára írva,csak ennyi, semmi más:szeretlek!
Szeretni nem merek,szívem csak remeg,élni nem mer,
sötét utcákon ténfereg!
Tartod a tükröt, s a szerelem néz vissza,
és a szomorú sápadt csillagok!
Sirassák helyetted is a meg nem élt szerelmet,
és eltemetnek minden bánatot, szomorúságot!
Csendes lett a szoba,
Nem világít csak a gyertya lángja.
Lelkemnek hangos sóhaja,
A szoba csendjét felváltja.
Szívem nagyot dobban,
Mikor a hegedű megszólal egy sarokban,
Szomorú zenét játszva.
Húzd hát hegedű a nótám.
Érezze a lelkem miért fáj.
Halk muzsika hangja csendül.
Arcomon a könny legördül.
Eszembe jut egy emlék,
Egy régi kedves kép.
Vidd vissza szívemet a múltba.
Amíg el nem szakad a hegedű húrja.
Legyen enyém a múlt kedves pillanata.
Nem világít csak a gyertya lángja.
Lelkemnek hangos sóhaja,
A szoba csendjét felváltja.
Szívem nagyot dobban,
Mikor a hegedű megszólal egy sarokban,
Szomorú zenét játszva.
Húzd hát hegedű a nótám.
Érezze a lelkem miért fáj.
Halk muzsika hangja csendül.
Arcomon a könny legördül.
Eszembe jut egy emlék,
Egy régi kedves kép.
Vidd vissza szívemet a múltba.
Amíg el nem szakad a hegedű húrja.
Legyen enyém a múlt kedves pillanata.
Borona porzik,
Földnek lelke messze száll...
Könnye elapadt.
Rátapadt a fűzfákra
Szikkadt vidék sóhaja.
Fűzfák ága csüng,
Biggyedten leng hőségben.
Sárgult levelek.
Cserepes föld szomjazó,
Zápor lenne megváltó.
Sok fűzfa búsul,
Már mindegyik szomorú.
Aszalt hajtások.
Tó vize is buggyad már,
Korcsos medre oly sivár.
Kérges árnyékban
A moha is kiszáradt.
Fulladt kapcsolat.
Álmos halak kábultak,
Az iszapban lapulnak.
Élet nedű fogy,
Gyökérzet is fonnyad már.
Zivatar...álom.
A csapadék megcsappant,
Nyár tüzével elillant.
Kókadt a világ.
Forróság kíméletlen.
Napfény-perzselő.
Élők vágya hűs eső,
Jöhetne már megmentő.
Földnek lelke messze száll...
Könnye elapadt.
Rátapadt a fűzfákra
Szikkadt vidék sóhaja.
Fűzfák ága csüng,
Biggyedten leng hőségben.
Sárgult levelek.
Cserepes föld szomjazó,
Zápor lenne megváltó.
Sok fűzfa búsul,
Már mindegyik szomorú.
Aszalt hajtások.
Tó vize is buggyad már,
Korcsos medre oly sivár.
Kérges árnyékban
A moha is kiszáradt.
Fulladt kapcsolat.
Álmos halak kábultak,
Az iszapban lapulnak.
Élet nedű fogy,
Gyökérzet is fonnyad már.
Zivatar...álom.
A csapadék megcsappant,
Nyár tüzével elillant.
Kókadt a világ.
Forróság kíméletlen.
Napfény-perzselő.
Élők vágya hűs eső,
Jöhetne már megmentő.
Mintha fájna ősznek a táj,
Sose sírj, ha elmúlt a nyár.
Mért szomorú, könnyes az ősz,
Azt se mondtad, hogy visszajössz.
Néma a táj, dobban a szív,
A csillagos éj utcára hív.
Sose sírj, ha elmúl az ősz,
Magányos éjszaka bánata űz.
Mért mondtad, hogy nincs már tovább,
Könnyem csöpög, fáj a magány.
Nincs visszaút, hisz vége már,
Hidd el, én se bírom már soká.
Mintha fájna ősznek a táj,
Örök tél jön, hószakadás.
Égő fájdalmam nem bírja már,
Elhervadt vázámban a rózsaszál.
Mintha fájna ősznek a táj,
Sose sírj, ha elmúlt a nyár.
Borús az ég, esőre áll,
Elmentél, elmúlt a nyár.
Szomorú szerelemElengedés
Sose sírj, ha elmúlt a nyár.
Mért szomorú, könnyes az ősz,
Azt se mondtad, hogy visszajössz.
Néma a táj, dobban a szív,
A csillagos éj utcára hív.
Sose sírj, ha elmúl az ősz,
Magányos éjszaka bánata űz.
Mért mondtad, hogy nincs már tovább,
Könnyem csöpög, fáj a magány.
Nincs visszaút, hisz vége már,
Hidd el, én se bírom már soká.
Mintha fájna ősznek a táj,
Örök tél jön, hószakadás.
Égő fájdalmam nem bírja már,
Elhervadt vázámban a rózsaszál.
Mintha fájna ősznek a táj,
Sose sírj, ha elmúlt a nyár.
Borús az ég, esőre áll,
Elmentél, elmúlt a nyár.
Szomorú szerelemElengedés