Eltűnt a hajnalok fénye

Jő a hajnal havas esővel, széllel, faggyal,
Hideg ágyakban fetreng az élet, száll a sóhaj.
Kopott, kormos serpenyőn üresen kong a holnap,
Rozzant szekéren eltűnt egy korszak.

Szegénység öli a lelkeket, nincsen fénye,
Árnyékunkon dér, eltűnt az élet reménye.
Kunyhóinkban repedt hideg éjek,
Hull a hó vakító, fehér fénnyel, olyan szép ez az élet.

Jégcsapok ereszkednek, kályháinkban szunnyad a hamu,
Hegedűnk bús hangján kinyílik a temetőkapu.
Csontsovány testű népemnek néma a lelke,
Száll kirekesztve fel a fellegekbe.

Tarnazsadány, Hideg vég, 2020. október 30.

Álmaim útján

Hűvös felhők messze tájon,
Hó szállingózik a Hold fényében távol.
Tél csendjén dermedt ágak,
Lelkem mélyén könnyek áznak.

Árnyékom fut a szélben,
Éjszellemű, sötét éjben.
Bolyongok méla magányomban
Emlékektől kábulatban.

Visszatérek kis viskómba,
Madárúton nádasokba.
Ott hajlékot ad minden kunyhó
Lélekpihentetőn, nyugvón.

A Hold fénye követi árnyékom rút lován.
Ősi szellemek kísérnek hosszú utamon.
Csalogat a messzeségek vándorasszonya
Szenvedéllyel a tűzvágyak alkonyán.

Közeledik a hajnal, a fénye ébredezik már,
Szekerem nyomán óriáskígyók sziszegnek.
Elveszett emberként járom az utam,
Új érzelmet adnak elveszett hitemnek.

Bíborvért köp a hajnal,
Békét várna már a lelkem világa.
Ezer ellenséggel körbezárva,
Szekerezek a nagyvilágba.

Őseim nyomait kutatom,
Keresem a sok miértet utamon.
Vándorló életünk nyomán
Génünknek egy bezárt világán.

Tarnazsadány- Hidegvég, 2019. december 1.

Messziről jöttél, Tifani,
Várt már papi, mami.
Száll messzire kacajzsivaj,
Pillangókergető gyerekricsaj.

Nyári vakáción jöttél
Fecskecsicsergéssel.
Adrikát is hoztad
Nyárnak örömével.

Ha majd elmégy,
Csend borul Tarnazsadányra.
Nagy fájdalom ül majd erre a tájra.
Széllel szembeszállunk.

Tifani, Adrika, Amira, Pati és Balázska
Vén napjaimnak örömhurrikánja.
Hófehér reggelek, suhannak az évek,
Ki tudja, látlak-e még, gyorsan telnek az évek.

Tifani unokámnak

Északkelet felé gomoly felhő száll
Ezer dallamokon át.
Gyenge kacagást hord a szél
Kies, sárguló völgyeken át.

Mégis hóra száll az alkony,
Hűs szellő lengeti a fát.
A haldokló nap sugarát
Farkasok üvöltése töri át.

Halálos ezüstkoronáját
Ledobta a nyár.
Szívem boldogsága elhervad lassan már,
Kihűl a táj, Fáradt vállamra hópihe száll.

Vaksötét éjben
Sátán lovamon vágtatok erdőn, völgyön át!
Reménytelen szenvedéllyel
Vágyódik utánad múló ifjúság.

2019. szeptember 8.