Talán azok a hatalom emberei a legveszélyesebbek
Kik mint Nagy Sándor vagy Attila a sors gyeplőjét
Vasas kézbe kapják, és teljes nemzeteket elpusztítanak
Hogy nagyképű és mindenható vágyaikat kielégítsék.
Harcra kész légiók állnak rendelkezésükre melyek
parancsára a háború ebei gyors lábakon megindulnak
Az ő fajtájuk a legkönyörtelen módszerekkel
Kényszerítik a világot egy alázatos öntvénybe,
S isten segítsen azokon kik mernek ellenállni.

Sokkal megértőbbek azok a jóindulatúak kik szerető
meggyőzéssel próbálják a világot megváltoztatni, és
kiknek a kibékülés álma rokonságra vezeti a népet.
Ők azok a tanítók és gyógyítók kik gyengéd természettel
Megbocsájtást, türelmet és részvétet hirdetnek.
Erejük mely az erény és élet tisztaságán alapszik, arra
hatalmazza fel őket hogy a lélek tudatával uralkodnak.
Szívük nyílt és eszméjük fel van világítva amint
biztos lépésekkel a mennyei cél felé vonulnak.

Aztán vannak kik tudják hogyan kell vagyont halmozni,
És kik értik hogyan lehet kincses fellegvárat építeni.
Mint régi idők ravasz kamarásai, kezükben a kulcs
Mellyel arannyal töltött kincstárat nyitnak és csuknak.
Manapság a java a kereskedelem kerekét forgatja,
És billió számú embernek teremt munkát és bért.
Hatalmas hajóik a tenger hullámaival birkóznak,
És dokkolnak az iránytű minden irányában, elnézve
Attól hogy a föld lakói mily messze elvetődtek.

Szükség a szépre a legkorább idők óta követ bennünket
De az ellentétek gyakran árnyékot vetnek életünkre.
Kik harmónia után vágynak és egyensúlyt keresnek,
És kik esztétikája a szépség látomásait követik,
Művészettel cserélnék fel a káoszt és rendellenességet.
Édes dallamok születnek nagy zenészek eszméjébe
Melyek drága áron zengnek királyi udvarokban,
És ahol a mester kőműves szakmáját műveli
Fenséges műemlékek és tornyok emelkednek.

Azok az emberek kik mértékkel és szabállyal dolgoznak,
És kik erénye az értelem és józan gondolkozás
Kémcsővel, mérleggel és lombikkal ügyködnek, vagy
vonalzóval, tollal és ecsettel mely színes tintákba merítve
térképet és grafikonokat ügyes kézzel beszínez.
Egy strapás munka mely csak nyugodt kedéllyel lehetséges,
De hasznos mire találmányaik a köz tudatba kerülnek.
Az ő munkájuk által nézhetünk a természet maszkjai alá,
És bármi másra mely ők által a napi munkát megkönnyebbíti.

Ha egy új ideológia vagy tan elismeréssel van fogadva
A legbuzgóbb hívekből alakul ki a mozgalom gerince
Melynek fenntartására és folytatódására bármire képesek,
De gyakran egy túlzott lelkesedés szélsőségre vezet.
Mennyire szánalmas ha az ötlet fanatikusok kezébe kerül,
És elsavanyodik ha túl sok a szenvedély
Mely által a nép tömegesen elveszti az eszét!
Inkvizíciók mint szörnyetegek emelik fejüket és
minden jó szándékú ötlet nem hoz mást mint veszélyt.

Végül is azok az emberek kiknek öröksége a csillagok,
És kikben a szellem alkalmas otthont talál.
Ők lesznek egy új adományozás polgárai,
kik mint istenek újan-szűlt földön fognak járni.
Egy efféle arany korban isteni rend szerint az uralkodás,
Hol a józan ész, szeretet és hatalom lesz a szabály,
Tükrőzve egy oltáron melyet egy háromszoros láng ékesít.
Egy bátor új faj melyet pap királyok és mágusok uralnak,
Olyan földön mely átalakult gyönyörrel telt paradicsommá.

Nézegetem szobám kopár falát.
Szellemeket rajzol rá egy faág.
Ahogy hajladozik, kint a fényben.
Árnyék rajzol képeket sötéten.

Megjelenik a bőség szelleme.
Soha sem voltam jóban ővele.
Látszik még egy, ki sosem volt barát.
Nyugalom díszíti szobám falát.

Megjelenik életem hű társa,
a velem sétálgató bús dráma.
Ővele mindíg is jóban voltam.
Te is itt vagy barátom? Dúdoltam.

Na menj el innen már a fenébe.
Minden trükködet tudom betéve.
Behúzom a függönyt, hogy ne lássam.
Úgyis marad az egyetlen társam.

Fönt, kék ég alatt
Száll boldogság madara?
Vajon, milyen kék?
*
Élet karmája
Csillagokban van rejtve.
Kódolt üzenet?
*
Öregen, élet
Peremén állva várunk.
Idő, nem áll meg.
*
Lesz kit lelőknek
Aztán, hosszan bukdácsol…
Mennyországban van.
*
Van, ki már unja
Ácsorgást, előre lép…
Mennyek, fogadja?
*

Az elveszett lélek gyásza megmarad,
A megmaradt lélek, életbe ragad.
*
Remény hídján, átmennék Veled!
Csak remény van! Szeretem a melled.
*
Reményem hajóhídján várakozás zászlaja lobog.
Nézem, mi lesz? Remény, elkocog...
*
Teremtesz és kitörölsz, Te gazember!
Reményem, immár nem vagy ember!
*
Holdfény, felhők között bujdokol,
Szomorú, sötét pillanat lesz a vég.
*

Az élethajóm
Fölfogja gyenge szellőt!
Mire sem elég…
*

Csillagfényben látni, az ezüst holdfényt,
Halál közel... nem lesz dicsfényt…
*

Vecsés, 2018. augusztus 28. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjúban és tízszavasokban.

Ha vérrel írnám versemet,
lenne az élethez írt óda,
szenvedéllyel ízesítve,
s a bánat könnyeivel sózva.

Ha valaki iránt hálás vagyok,
mindenkit bele kell értenem.
Minden csókért köszönet jár,
Az összes szidást értékelem.

Amint e dombon álmélkodok,
csak egyre kérve fohászkodok:
Egy olaj fa csak úgy erősödik
ha minden széllel megküszködik.

Hüvösén kel a Nap,
Halvány tűz, sugarát szórja.
Sárkunyhókban éltek a cigányok fiai és lányai
Az ősi Sinai kor hajnala óta.

Az időtlenség pillanatnyi létezésén
Visszasírnak az elveszett pünkösdi idők.
Gondolatban visszanézek a gyökerekhez,
Misztikus utakon sötét fájdalmán elidőz.

Ősi, kopott tanyák
Félhomályos, piros pünkösdi udvarokon.
Sápadt fénnyel ragyog a múlt
Szivárványos naptüzű szélzúgásokon.

S a lélek magányában
Kegyelem és kiáradások napfényes korában
Kitárulkozik az őseink szellemvilága,
S ablakom a szél zúgását az éj bezárja.

Pünkösdi emlékek