Idő 
Értékelés 
Értékelés „Én megtehetném, és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.”
Hah! Most látom csak, esteledik,
Ember lassan a sötétben elbotlik,
Mert a sötétség már térdig ér,
E nap már tevékenységre mit sem ér.
Ó napocska, lebegve tűnsz el a tájba,
Felvett, éj fekete varázsló ruhába,
Álcázod magadat, elbújsz, játszol,
Reggel jössz, látszani fog a jászol.
Az élet szőlő karói közt még lát a lelkem,
De nem sokára sötétben-látót kell felvennem.
Sötétedik, már nem látszanak a délibábok,
Bár a napsugarak még csokorban… tűzvirágok.
Ahogy sötétedik, kövek már nem sütnek talpam alatt,
A mai napból nem maradt hátra, csak egy apró falat.
Lassan elmúlik éltem egy napja, ennyivel is öregszem…
Folyvást térdig járok a gazba… mint az ’indián Öregszem’?
Csendben mélázva, az jár az eszemben,
Holnap, mi vár majd rám, az új reggelben?
Remélem… tovább maradó szellemben…
Lassan elmúlik éltem egy napja,
Én meg térdig járok ama gazba?
Vecsés, 2013. november 19. – Kustra Ferenc József – ’Folytassa’ pályázatra: – Az idézet Pilinszky János: Ne félj c. verséből való.
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.”
Hah! Most látom csak, esteledik,
Ember lassan a sötétben elbotlik,
Mert a sötétség már térdig ér,
E nap már tevékenységre mit sem ér.
Ó napocska, lebegve tűnsz el a tájba,
Felvett, éj fekete varázsló ruhába,
Álcázod magadat, elbújsz, játszol,
Reggel jössz, látszani fog a jászol.
Az élet szőlő karói közt még lát a lelkem,
De nem sokára sötétben-látót kell felvennem.
Sötétedik, már nem látszanak a délibábok,
Bár a napsugarak még csokorban… tűzvirágok.
Ahogy sötétedik, kövek már nem sütnek talpam alatt,
A mai napból nem maradt hátra, csak egy apró falat.
Lassan elmúlik éltem egy napja, ennyivel is öregszem…
Folyvást térdig járok a gazba… mint az ’indián Öregszem’?
Csendben mélázva, az jár az eszemben,
Holnap, mi vár majd rám, az új reggelben?
Remélem… tovább maradó szellemben…
Lassan elmúlik éltem egy napja,
Én meg térdig járok ama gazba?
Vecsés, 2013. november 19. – Kustra Ferenc József – ’Folytassa’ pályázatra: – Az idézet Pilinszky János: Ne félj c. verséből való.
Az éj sötétjében kuvikok röpködnek,
A fejfák felett meg szellemek lebegnek.
Nem látunk, csak tapogatódzunk sötétben
Bízzunk, hogy szebb jövőt látunk meg reggelben.
Az éj vaksötét, gyertyafény elvész benne,
Bár állítólag sötétnek is van lelke.
Az éj sötét, átláthatatlan és hosszú
Látszólag véget nem érő, oly' mint bosszú.
Ködben úszik a hajnal, pirkadat sejlik.
Bár tudnám, ha felkel a nap, majd mi látszik?
Szemembe tűnik tarolt vidék, mint kóró
Vagy szépre bámulok majd, mint álmodozó?
Vecsés, 2000. március 10. – Kustra Ferenc József
A fejfák felett meg szellemek lebegnek.
Nem látunk, csak tapogatódzunk sötétben
Bízzunk, hogy szebb jövőt látunk meg reggelben.
Az éj vaksötét, gyertyafény elvész benne,
Bár állítólag sötétnek is van lelke.
Az éj sötét, átláthatatlan és hosszú
Látszólag véget nem érő, oly' mint bosszú.
Ködben úszik a hajnal, pirkadat sejlik.
Bár tudnám, ha felkel a nap, majd mi látszik?
Szemembe tűnik tarolt vidék, mint kóró
Vagy szépre bámulok majd, mint álmodozó?
Vecsés, 2000. március 10. – Kustra Ferenc József
Már a múltban mondták: hajózni muszáj…
Emlékezni muszáj és hajózni is kell,
De, tele vagyok mindenféle emlékkel.
Öregen már észlelem, hogy életemen csak a foszladozó férc vagyok,
Turkálni a múltban, belelátni jövőbe? Így nem tudom, mit akarok…
(3 soros-zárttükrös anaforában)
Életemben szinte dühöngött a végtelen szomorúság,
Életemet körbeölelte egy földöntúli gyarlóság…
Életemben szinte dühöngött a végtelen szomorúság.
Tavasszal már idejekorán a virágbimbók sírnak,
Tavasszal van újraéledés, ősszel mind lehullanak…
Tavasszal már idejekorán a virágbimbók sírnak,
(Septolet)
Múltam romváros…
Nem sármos…
Nem bájos…
Múltam emlékhalmaz,
De sokat kifogalmaz,
Újjáfogalmaz,
Engem meg bántalmaz.
*
(Bokorrímes)
Fogynak, mind eltűnnek sorjában a megfakult képek,
Pedig voltak őseim között nagymenő vitézek,
És bizony, már nincsenek is meg a régi fényképek!
(Anaforás)
Éltemet áthatja már a mély, pince-dohos szag,
Én ezen nem változtathatok akaratilag.
Éltem kiveszőben, sorsirány a temetőben,
Én már elmúlóban, nincs mit tenni szemfedőben…
(Senrjú, fél haiku láncban)
Régi emlékek
Búslakodnak, mind velem.
Lomos kacatok.
*
Régi emlékek,
Biz’ elhalványulóban…
Körbe; romfalak.
*
Régi emlékek,
Időt múlt veszteségek.
Minden csak múlik!
*
Naponta eszembe vannak a régi szeretteim,
Naponta lepucolom fakult lélekélményeim…
A lépcsők is ódonok, pont olyként töredezettek,
Ráadásul testem is, lelkem is megöregedtek.
(3 soros- zárttükrös, anaforás, belsőrímes)
Hol vagy már régi életem, amikor még remény tartott életben,
Hol vagy már régi életem, újként már sohasem… át nem élhettem…
Hol vagy már régi életem, amikor még remény tartott életben.
*
(Senrjon)
Múlik az időm, gyorsan,
Betakar… a porlepte homok.
Múlt-kirándulás.
*
De, már a múlt köde takaró!
Bénán fanyalgok!
*
Életbál el-végesül,
Én meg készülök odaátra.
Egyedül megyek!
*
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Emlékeim csak az enyémek, biztosan velem halnak,
Emlékeim akkor már… nem lesznek nekem több alkalmak…
Emlékeim csak az enyémek, biztosan velem halnak.
(Apeva csokor anaforában)
A
Múltam
Régi már.
Köd-fátyolos,
Saját emlékek.
A
Végbe…
Elviszem.
Idejétmúlt,
Saját emlékek.
A
Múltam
Másoknak
Érdektelen.
Saját emlékek.
Vecsés, 2020. május 11. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
Emlékezni muszáj és hajózni is kell,
De, tele vagyok mindenféle emlékkel.
Öregen már észlelem, hogy életemen csak a foszladozó férc vagyok,
Turkálni a múltban, belelátni jövőbe? Így nem tudom, mit akarok…
(3 soros-zárttükrös anaforában)
Életemben szinte dühöngött a végtelen szomorúság,
Életemet körbeölelte egy földöntúli gyarlóság…
Életemben szinte dühöngött a végtelen szomorúság.
Tavasszal már idejekorán a virágbimbók sírnak,
Tavasszal van újraéledés, ősszel mind lehullanak…
Tavasszal már idejekorán a virágbimbók sírnak,
(Septolet)
Múltam romváros…
Nem sármos…
Nem bájos…
Múltam emlékhalmaz,
De sokat kifogalmaz,
Újjáfogalmaz,
Engem meg bántalmaz.
*
(Bokorrímes)
Fogynak, mind eltűnnek sorjában a megfakult képek,
Pedig voltak őseim között nagymenő vitézek,
És bizony, már nincsenek is meg a régi fényképek!
(Anaforás)
Éltemet áthatja már a mély, pince-dohos szag,
Én ezen nem változtathatok akaratilag.
Éltem kiveszőben, sorsirány a temetőben,
Én már elmúlóban, nincs mit tenni szemfedőben…
(Senrjú, fél haiku láncban)
Régi emlékek
Búslakodnak, mind velem.
Lomos kacatok.
*
Régi emlékek,
Biz’ elhalványulóban…
Körbe; romfalak.
*
Régi emlékek,
Időt múlt veszteségek.
Minden csak múlik!
*
Naponta eszembe vannak a régi szeretteim,
Naponta lepucolom fakult lélekélményeim…
A lépcsők is ódonok, pont olyként töredezettek,
Ráadásul testem is, lelkem is megöregedtek.
(3 soros- zárttükrös, anaforás, belsőrímes)
Hol vagy már régi életem, amikor még remény tartott életben,
Hol vagy már régi életem, újként már sohasem… át nem élhettem…
Hol vagy már régi életem, amikor még remény tartott életben.
*
(Senrjon)
Múlik az időm, gyorsan,
Betakar… a porlepte homok.
Múlt-kirándulás.
*
De, már a múlt köde takaró!
Bénán fanyalgok!
*
Életbál el-végesül,
Én meg készülök odaátra.
Egyedül megyek!
*
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Emlékeim csak az enyémek, biztosan velem halnak,
Emlékeim akkor már… nem lesznek nekem több alkalmak…
Emlékeim csak az enyémek, biztosan velem halnak.
(Apeva csokor anaforában)
A
Múltam
Régi már.
Köd-fátyolos,
Saját emlékek.
A
Végbe…
Elviszem.
Idejétmúlt,
Saját emlékek.
A
Múltam
Másoknak
Érdektelen.
Saját emlékek.
Vecsés, 2020. május 11. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
Már én sem harcolni, sem győzni nem akarok,
Tudomásul veszem, a nappalok halandók…
Mi vagyok a világban… arc nélküli senki,
Az utcán sem köszönnek, de rám néz mindenki.
Skarlátvörös stráfot húzott a horizontra
A Nap, így jelezte az időt távozásra.
Másik oldalon éj öltötte fel fekete bársony ruháját,
Ékítve éjszaka sötét fényét… kinevetve Nap bánatát.
De majd éjjel, a vaksötét palástját, ha az éj rám teríti,
A Hold meg lelöki, és az övét meg a vállamra helyezi,
Így a szép, ezüstös holdfénypalástban díszelgek, büszkélkedek…
Gyertek Ti is emberek, jön… jő már az új reggel, készüljetek.
Vecsés, 2012. július 31. -Kustra Ferenc József
Tudomásul veszem, a nappalok halandók…
Mi vagyok a világban… arc nélküli senki,
Az utcán sem köszönnek, de rám néz mindenki.
Skarlátvörös stráfot húzott a horizontra
A Nap, így jelezte az időt távozásra.
Másik oldalon éj öltötte fel fekete bársony ruháját,
Ékítve éjszaka sötét fényét… kinevetve Nap bánatát.
De majd éjjel, a vaksötét palástját, ha az éj rám teríti,
A Hold meg lelöki, és az övét meg a vállamra helyezi,
Így a szép, ezüstös holdfénypalástban díszelgek, büszkélkedek…
Gyertek Ti is emberek, jön… jő már az új reggel, készüljetek.
Vecsés, 2012. július 31. -Kustra Ferenc József
Visszatekintek a semmire…
A régmúlt időmben, hősi várban laktam,
Ez volt a sorsom, sikerült, jól belaktam…
A régmúlt időmben, hősi várban laktam.
Ez azonban már igen régen volt,
Emlékeim szépsége már ki holt…
Ez azonban már igen régen volt.
Váramban, már nincs meg az öreg szálkás padló,
Összeomlott az istálló, jó, hogy már nincs ló…
Váramban, már nincs meg az öreg szálkás padló.
Üvegeket az idő, dühében kitörhette,
De most meg, sok pók dolgozik, a fonál mestere…
Üvegeket az idő, dühében kitörhette.
Az elmúlás némasága szinte zúg, és így jól kihallatszik,
Az én lerongyolódott váramba, már árva gyermek sem játszik…
Az elmúlás némasága szinte zúg, és így jól kihallatszik.
A régi udvarban volt fák, látom kórók, mert mind villámsújtottak,
Így éltem vége felé, bizony a látottak nem csodálatosak…
A régi udvarban volt fák, látom kórók, mert mind villámsújtottak.
Az én ódon rég' váram, már csak elmálló kövek nagy halmaza,
Amiről beszéltem, már csak ballada, a múltamnak ablaka…
Az én ódon rég' váram, már csak elmálló kövek nagy halmaza.
Vecsés, 2020. június 11. – Kustra Ferenc József - íródott; 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
A régmúlt időmben, hősi várban laktam,
Ez volt a sorsom, sikerült, jól belaktam…
A régmúlt időmben, hősi várban laktam.
Ez azonban már igen régen volt,
Emlékeim szépsége már ki holt…
Ez azonban már igen régen volt.
Váramban, már nincs meg az öreg szálkás padló,
Összeomlott az istálló, jó, hogy már nincs ló…
Váramban, már nincs meg az öreg szálkás padló.
Üvegeket az idő, dühében kitörhette,
De most meg, sok pók dolgozik, a fonál mestere…
Üvegeket az idő, dühében kitörhette.
Az elmúlás némasága szinte zúg, és így jól kihallatszik,
Az én lerongyolódott váramba, már árva gyermek sem játszik…
Az elmúlás némasága szinte zúg, és így jól kihallatszik.
A régi udvarban volt fák, látom kórók, mert mind villámsújtottak,
Így éltem vége felé, bizony a látottak nem csodálatosak…
A régi udvarban volt fák, látom kórók, mert mind villámsújtottak.
Az én ódon rég' váram, már csak elmálló kövek nagy halmaza,
Amiről beszéltem, már csak ballada, a múltamnak ablaka…
Az én ódon rég' váram, már csak elmálló kövek nagy halmaza.
Vecsés, 2020. június 11. – Kustra Ferenc József - íródott; 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)
