Imádkozunk, reméljük a jövőt,
Majdcsak végre meglátjuk eljövőt?
Imádkozunk, reméljük a jövőt.
Múltunk egy már elérhetetlen, biztosan fel nem dolgozott,
Mi benne volt, az mára már a semmibe elkalandozott?
Múltunk egy már elérhetetlen, biztosan fel nem dolgozott.
Végül is az életünk darabokra hullik, mint a törött tükör,
A sok tíz év, már nem mond semmit, már az öregség, végesen gyötör?
Végül is az életünk darabokra hullik, mint a törött tükör.
Ami már elmúlt, azzal nem tudunk, nincsen mit kezdeni,
De jő jövő oly' ahogy ideér, kezd a jelen lenni?
Ami már elmúlt, azzal nem tudunk, nincsen mit kezdeni.
Mindig új a feladat, ahogy a jövő lesz, mint átlényegült jelen,
Ezen el-filozofálva el is lehet mélyedni, de ez már jelen?
Mindig új a feladat, ahogy a jövő lesz, mint átlényegült jelen.
Feladat, nem kell -búban- a múltba tévedve révedni,
Feladat, hogy a jövőnek kell maradékát leélni?
Feladat, nem kell -búban- a múltba tévedve révedni.
Vecsés, 2021. november 30. - Kustra Ferenc József ? íródott 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!)

Csermely az élet, botorkálunk,
Bár a kövek közt meg- meg állunk.
Messze van, nem látjuk ér végét,
Ki, hogy fogja élni életét?
Kinek élete hosszan folyik,
Ő az életével jól játszik.
De, élete széles is lesz?
Ez nem tudni, hogyan is lesz...
Az életnek is van hordaléka,
Mi lerakódik a folyópartra.
Úsznak benne motoros hajók,
És csorognak rakott uszályok.
Vagy kanális, vagy Amazonas,
Vagy csak banális, vagy hatalmas.
De mindenképpen tovább kell élünk,
Medrében, továbbfolyik életünk...
Budapest, 1997. augusztus 30. ? Kustra Ferenc József

Leállítottad-e a világot,
s feladtad-e bajait?
Érezted-e szíved tüzét,
s arany árnyalatait?
Hátrahagytad szeszélyeid,
s kidobtad a törmeléket?
Szembenéztél a világgal,
de nem szenvedtél veszteséget?
Tükrözted-e a világot
mely tisztán visszaverődik,
é érezted-e teljességét
hol minden egybefűződik?
s feladtad-e bajait?
Érezted-e szíved tüzét,
s arany árnyalatait?
Hátrahagytad szeszélyeid,
s kidobtad a törmeléket?
Szembenéztél a világgal,
de nem szenvedtél veszteséget?
Tükrözted-e a világot
mely tisztán visszaverődik,
é érezted-e teljességét
hol minden egybefűződik?
Levélnyoszolyán az aranylevél leesve már sárga,
Éjjel, hold ezüstszínű tallérjaira, nagyon vágyva
Várják a reggelt és akkor eljön, végül is mit kérnek,
Ami persze mindegy… már nem hintáznak más falevélnek.
A napból még zúdulnak a nyári, elkésett fényjelek…
Már sok-sok árnyék jövőjét vesztve csak lassan ténfereg.
Persze csak tétován simogat már őszies napsugár,
Lehet, hogy ez évszak-megváltó, hideg téli fényjel már?
Hajnali, nyálkás ködköpeny visszatetszőn borít mindent,
Nincs reggeli madárcsivitelés. Konstatálom nincsent!
Hajnali, nyálkás ködköpeny visszatetszőn borít mindent.
A közelgő tél… elő dísze
A növények szép őszi színe…
A közelgő tél, elő dísze.
Ahogy nézem, hosszasan ez bizony az őszi varázs,
Mert a sok vöröses falevél olyan, mint a parázs…
Esti szellő, hűvösödő estbe torkollik,
Éj sötétje reggel és este jól kinyúlik.
Lassan fölénk jő, jól beterít az őszi alkonyat,
Lángja már nincsen, de még mutat némi kis parazsat...
Lassan fölénk jő, jól beterít az őszi alkonyat.
Vecsés, 2018. november 5. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és 3 soros-zárttükrös -ben.

Az út szélén hagyták,
Úgy hitték, hogy meghalt.
Eltűntek pénzével,
Kit az élet megcsalt.
Fák felső gallyai némán
lengtek a szellőben.
Gyászos nyugalom volt
Az elhagyott erdőben.
Füleiből folyt a vér -
Az ütéstől lecsapva.
Elszánt bátorsággal
Az életét feladta.
Úgy hitték, hogy meghalt.
Eltűntek pénzével,
Kit az élet megcsalt.
Fák felső gallyai némán
lengtek a szellőben.
Gyászos nyugalom volt
Az elhagyott erdőben.
Füleiből folyt a vér -
Az ütéstől lecsapva.
Elszánt bátorsággal
Az életét feladta.

Értékelés 