Álmosodik a természet,
Lassan ágyát megveti,
Itthon maradt madárnépet
Érett maggal eteti.

Lomb lehull a fáradt fákról,
Földre ejti álmait,
Suttogás jön minden ágról,
Szél dúdolja vágyait.

Víznek tükre sima, fénylő
Fodros hullám elmerül.
A messzeség ezüstkéklő,
Ringatózva szét terül.

Napsugár is megszelídül
Tüzes lelke ködben hál,
Minden földi télre készül,
Elő kerül sapka, sál.

Halkan lép az ősz,
Csetres a mezei út.
Szürke köd pancsol.

Zúzmarás fákon
Széttörik a napsugár-
Szilánkos reggel.

Párás tó tükrén
Kopottas árnyék csillan,
Dermedő idő.

Harmatos szőlő
Lehajló venyigéken,
Édesded teher.

Határ kebelén
Szundikál a vetett mag,
Tavaszt álmodja.

Ősznek zamata
Már gyümölcskosárban van-
Ízharmónia.

Ágak közt a szél
Végigsuhan csendesen.
Mint bennem a múlt.

Ha pillangó lennék, feletted repdesnék,
a virágos réteken lépteid keresném,
pitypang-koszorúdra szállnék, a fejed tetejére,
és néha, hogy megérints; a kezed-tenyerére.

Ha szellő lennék, a bőröd simogatnám,
a hajad közt járnék, s az ajkad csókolgatnám,
kebleid közt suhannék a hasad hajlatáig,
az éjszakán át a vágyad hajnaláig!

Ha kósza felhő lennék a zivatar után,
s rohannék a réten feletted sután,
minden egyes esőcsepp a szádra hullna,
olyan lenne, mintha az ég néha megcsókolna!

Bús melódiát sír a hegedű,
a rossz kunyhók falán átsüvít a szél,
cserzett arcú élet már réges-rég keserű,
s a szürke felhőkből szakad a tél.

Korcs kutyák vonyítása messzire száll,
rongyos életük telítve vágyakkal,
s a fejszék koppanása meg-megáll,
míg a fateknő megtelik álmokkal.

Juharfa darabja a tűz előtt henyél,
mellette egy rajkó a pirítóst várja,
egy öreg cigány történetet mesél,
s pipafüstöt ereget mellette párja.

A tábortűz körül pezseg a vér,
az almabor most friss nedű,
öreg prímás egy vénembert kísér,
bús nótát sír halkan a hegedű.

Lételem
Életem folyvást.
Lét-elem.

Lételem
Létezésedet.
Lét-elem

Lételem
Együttélésünk
Akarod?

Lételem…
Csereprofil nincs.
Akarod?

Lételem
Majd szeretetünk.
Ketten egy…

Lételem
Együttéletünk.
Ketten egy…

Léted tükröz, nincs másik világ, szavaid közt mozdulok, ahol kérdés a vágy.
Lételem vagy, mint víz a repedésben, egymásra vágyunk szótlan, mégis egészen…
Nincs csere, nincs ha, csak mi és akarat, egy lét vagyunk, ha akarjuk ugyanazt.
*
Érzelem söpör leveleket, lecsap fája koronájára s éget egyebeket.
Szellő járja át lelkedet, de remélem nem hűti, mert én jobb vagyok, mint kisüsti…
*
Szél sodorja leveleket, láng csókolja a fellegeket.
Csendben suttog a lelkemhez… több vagy mint kisüsti pálesz...
*
Mikor lesz
Egybefonódás?
Létség-csúcs.

Fogadlak
Légy örök társam…
Megvédlek.

Álmodok
Remélem tetszik…
Alkossuk.

Létezzünk,
De ne tévedjünk…
Egymásért!

Szív szívet ért… mint hajnal estben ég, álma fon össze, sorsunk fénybe borul még.
Eggyé válni, múltat jelenbe venni, nincs ki el tudná ejteni.

Vecsés, 2025. július 23. – Siófok, 2025. július 25. Kustra Ferenc József- írtuk 2 szerzősnek: Budaházi Kinga „Cserebere” c. verse ötletkénti fölhasználásával, Gránicz Éva szerző-, és poéta társam közreműködésével.