Nem szeretem a nevedet,
Elfelejtem szerelmedet.
Citrom-savanyú nyár.

Bánatomat eltemetem,
Sárba tipró emlékedet,
Citrom-savanyú nyár.

Lelkem csak teérted fáj,
Gyere vissza, barna hajú lány.
Citrom-savanyú nyár.

Szívem csak teérted dobog,
Két szememből a könny csorog,
Citrom-savanyú nyár.

Ez a méz-édes, savanyú nyár
Soha többet nem jön vissza már, de kár.
Citrom-savanyú nyár.

Égre nyíló vályogkunyhók
A sötét éjszakában.
Könnyes szemmel áll egy legény
Egy kunyhó ajtajában.
A szívében édes emlék,
Mereng a valóságban.
Azt a barna kislányt rég nem láttam.
Boldogságról álmodozva, állok az ajtód kapujában.

Valahol a Tarna mentén
Szomorúság járja.
Valahol egy barna lánynak
Könnyes a párnája.
Jaj, de az ajtód előtt térdepelve,
Imám száll a házra.
De lehajtott fejjel odébbállok,
Sóhajom nem hallja senki
Idelenn a cigányok utcájában.

Aludjál hát,
Csendes az éj,
Csillagok lámpása fényesen ég.
Aludjál még,
Csendes az éj,
Rád talált az álomsötétség.
Csak a csillagok fénye ég.

Hópihe száll,
Csendes az éj,
Aludjál hát,
Az álom tiéd.
Tündérek szárnyán
Suhan az éj.
Szívem, a lelkem csak teérted él.

Kitárja kapuját a végtelen éj,
Sóhajok szállnak,
A szív még remél.
Aludjál, kedves,
Csendes az éj,
Szívedben ébred
A holnapremény.

Feleségem két szeméből
Villámok cikáznak.
A szívemben néha-néha
Bele-belevágnak.
Sóhajom száll, jaj, Istenem,
Öröm ez, vagy bánat?
Szárnyaszegett, rebdelt madár,
Hópiheként fúj el a szél
Napnak alkonyában.
Elvarázsolt rózsakertben
Térden állva sírok érted,
Maradjál meg nálam!
Bánatosan ölelkezünk
A szerelem völgyében.
Felvonít, üvölt a lelkem,
Tépett szívem el nem enged téged,
Ha nem lehetsz végleg enyém,
Elepeszt a bánat!
Férfiszemem könnyben ázik,
A lelkem didereg és fázik.
Mert a feleségem szép szeméből
Villámok cikáznak!
S a szívembe néha-néha
Bele-belevágnak.

2019. február 8., Gitározásom közben született, könnyes szemmel énekeltem, ajánlom hűséges nejemnek.

A Tarna-parton sétálok egymagamban,
Szívemben tombol, zúg a hóvihar!
Sóhajom száll fel a magas égre,
könnyezik szívem, s velem sír a táj.
Mert ez a cudar élet kemény, levadássza népem!
Ajándékcsókjában keserű a nyár.

Tarna partján sétálok bús magányomban
Ködös reggelen, hószínű bánatomban.
A világon nincs szebb az én magyar hazámnál!
S mit érek én költőként a Tarna parti tájakon.
A magas Mátrát nézem, s elvakít a hó.

Elmerengek múltunk szép emlékén,
Hol árván maradt, szél-tépett tanyákon
Cigányainkkal tanyáztam rég.
Tábortüzeinknél szép, barna lányok táncot jártak,
Hegedű és bőgő hangja bezengi a kies tájat.
S én sétálok egyedül a falum peremén.