Jó, hogy itt vagy mellettem
ez megnyugtat engem.
Ha rossz kedvem van te velem vagy
nyugtatol és simogatsz.
Akkor vagyok boldog én,
ha nevetni látlak én.
Jó kedved van nevetel,
s közben vicceket mesélsz el.
Köszönöm, hogy életet adtál nekem,
Amíg élek nem feledem sohasem.
Szeretlek, hisz itt élsz az én szívemben,
hisz te játszol főszerepet az életemben.
Téged nem bánthat senki és semmi,
mert abba bele tudnék halni.
Hálát adok istennek,
hogy felneveltél engemet.
Ezzel zárom versemet
Ne félj, itt vagyok melletted,
védelmezlek, ápolgatlak,
s bármi rossztól meg is óvlak.
Hisz neked köszönhetem az életet,
a sok-sok boldog perceket.
Hisz néked köszönhetem, hogy ember lettem,
törődésben, szeretetben volt sok részem.
Mert te megtanítottad nekem,
hogy tisztelettudónak kell lennem,
s, hogy őszintén nézek fel mindenkire,
s ne tegyek kivételt, s megjegyzést senkire.
S, hogy fogadjak el minden embert,
segédkezzek, ahogy lehet,
hogy büszkén léphessek majd előre,
s hogy bűn, erőszak sosem jött kezemre.
Mert ezt tanultam tőled anya,
erre más is büszke volna.
S én bátran kiabálom a világba,
hogy anya csak egy van, de nem hiába.

Valahol itt a rengetegben
a Naszály tölgy fái között.
Lépted hallom az őszi csendbe
ősi sebből friss könnypatak fakad.
A bíbor színű alkonyatban
a szél dér virágját szórja.
Valahogy régi tűznek fénye lobban
mintha bennem égne már a lángja.
Valahogy az élő vágyak útján
ma még találkozom veled.
Pedig az őszi erdő sárga lombján
ezüstös dér nevet.
De mit mondhat egy gyáva ember
ha a félelem ösvényén halad.
Ki szólni hozzád régen nem mer
hisz gazul magadra hagytalak.
Itt az omladozó lombok alatt
újra bocsánatod kérem.
Lelkem szárnyán sóhaj fakad
kérlek bocsáss meg nékem.

Cím .A Nap tükrében.
Ha a Nap lágy sugarat küld reám
olyan mint ha te is itt lennél velem .
Úgy érzem most a képzelet
most vissza ad nekem.
Álmom soha nem felejtem
lelkemből a remény soha el nem apad
tudom te vagy kit szeretem
mint a napfényt a jég alatt síró patak.
Bár reményt sosem adtál
de nem is kelletek szavak.
Te a télbe tavaszt hoztál
és most karomba tartalak.

Ennyi marad-Korponai István

Egy ágy,egy pohár
egy kitaposott papucs
viseletes,fakult pantalló.
Megalvadt álmok,remények
a szürke fal repedéseiben.
Fecnik,eltépett lapok,
Félbehagyott kézirat
Nikotintól sárga Ingujj
Eldőlt,borosüvegek
Egy szobor,egy emléklap
Könyvek szanasz?tt
Áprily az ágy alatt.
Itt hagyott lépések zaja,
Megkövült tekintet vonala
Sóhaj, a volt időnek tanúja.
Az éjjel csendben
elszenderedett,árva lett
a magány és a kín.
Faág lábujján,az ennyi volt
s ennyi maradt felírat

Időbe olvad egy élet
a bejárt úton por enyészet.
De az utolsó szívdobbanás erejétől
megrepedt a nap gyémánt korongja.

Én, e rohanó világnak rabja,
Én, egy fel nem fedett világ apja,
Én, kinek ereiben ott van az alkotás,
Miért érzem úgy, hogy a világ csak egy látomás?

Miért érzem úgy hogy engem valamire teremtettek,
Mikor én is csak egy porszem vagyok egy aprócska gépezetben?
Miért van az hogy az emberek csak látnak,
De mégsem figyelik maguk körül a tájat?

Miért van az hogy a világ mindig fejlődik,
De mégsem fog mást sem csak összedőlni?
Miért van az hogy az eszmék elgyengülnek,
Mikor testünkben egyre inkább lázad a lélek?

Miért van az hogy a világban a rossz az úr,
Mikor a jó minden rosszat eltipor
Miért mondd ó miért vagyok e világon
És miért fogok törleszteni a túlvilágon?

Mondd miért ettek a tiltott gyümölcsből
És miért nem lehettek hűségesek legbelül
Mondd meg miért nem lehet gondtalan élni
Mikor csak az lenne a kulcs hogy tudni kéne SZERETNI

Szeretni a családod aki sok mindenen átsegít
És szeretni a barátod aki lélekben megerősít
Szeretni a természetet és nem pedig megölni,
És ha azt hiszed ez megy, újra átgondolni

Hogy vajon mennyiszer hibáztál hatalmasat
És mégis felálltál és úgy döntöttél továbbhaladsz
Nem kell most sem máshogyan tenni
Csak felállni és azt mondani: ENNYI

De ez nem azt jelenti hogy egyből minden jó lesz
Csak azt hogy az életed egy fordulatot vesz
Nem lesz már soha minden olyan mint régen
De nem is baj mert ezért van az élet

Hogy mindig megújúljunk, változ
zunk és fejlődjünk
Hogy új emberek legyünk akár hányszor elesünk
És hogy miért mondom ezt mikor 'úgysem tudok semmit'
Pontosan ezért mert senki nem tud semmit.

Írta: Hunyady Levente (15 éves)