A bűnöm vagy r>Dugdoslak magam elől is r>Szűkölve takarlak r>De lidérc vagy r>Tört rácsaim mögül kilépsz r>És újra akarlak r> r>Tiltás, menekvés meg nem állítr>Virrasztva érted dideregnek r>Holdfény-karcolta éjszakáim r>És kicserepesedett számon lüktetr>a láz , a hiányodr>r>Szégyenembenr>már felkiáltok r>S percről percre r>Magamat verve , sírva , r>siratva és kéregetve r>Várlak r>Kínlódva hívlak, kutatlak r>A bűnöm vagy, r>Jaj eleven lidércem r>hiába űzlek, hiába takarlak. r>

És újra felébred r>vágyakozásom teérted r>s lebeg fölöttem r>mint igéző dallam r>egy-szál-hegedűszór>lágy mollbanr>s kibomlik, mint ruhád r>ott elől s vakítr>Jaj ! virágszakadásig !r>feszülök feléd!r>innen messziről....r>

Mit is mondhatnék most neked?talán azt mit most érzek!Szavaid mint éles tör hatoltak szívembe,s közben átjárja testem a fájdalom.Szemeböl lassan könny pereg nem tudom mitévőlegyek.Gondolataim kavarognak fejemben, s a múlt tör elő felszínre bennem,egy emlék egy kép mi te voltál, s vagy nekem.Annyi mindent szeretnék el mondani de talán mit sem érnek már a szavak.Te eldöntötted el hagysz,jaj szívem megszakad.Bánat keserűség fájdalom járja át testemet ,és érzem nélküled nem élhetek.Bocsásd meg kérlek bűneimet hisz nem vagyok tökéletes,de ha szeretsz meg halok te érted csak maradj mellettem szívem.Ha viszont nem szeretsz hát menj ne néz vissza soha sem,légy boldog azt kívánom és azt hogy az élet soha ne legyen hozzád mostoha.De tud szívem benn öröké élsz és nem felejtelek soha.

Ládák és polcokr>Írta: Kovács Istvánr>Egy nagy ládábanr>cipeljük magunkkal a múltat.r>Kidobni őket nem lehet,r>életünk részei voltak.r>Az emlékeket szelektálni r>lehet, de feledni nem,r>mert ott hátul a kis polcon,r>minden- minden ott pihen.r>r>A jelenünk? r>Az egy kisebb láda.r>Teteje soha nincs zárva,r>Rendezkedünk mindig benne,r>bár szinte hiába.r>Mert a mát holnap át tesszük,r>a ?múlt? feliratú ládába.r>r>És a holnap?r>Egy kicsinyke doboz,r>inkább csak egy zárt boríték.r>Tervek vannak benne,r>vágyak és titkok,r>ezért ők a holnapok.r>r>Reggelente,r>ahogy nyílnak a borítékok,r>lassan fogynak a holnapok,r>rájövünk, már mi is múlt vagyunk.r>És ha az utolsó láda is bezárul,r>talán emlékei leszünk valakinek,r>a polcon, ott, leghátul!r>r>r>r>r>r>r>