Virágkertem közepénr>elmerengve állok én,r>melyiket is válasszam,r>választékból bőven van.r>r>Búzavirág, szarkaláb,r>nemesített szép csodák,r>mind magamhoz ölelném,r>csodás földi teremtmény.r>r>Simogatom egyenkéntr>bársonyos kis levelét,r>tenyeremhez tapadnak,r>szeretetet elvárnak.r>r>Szeretem is én őket,r>levágni, óh, mily vétek,r>ékesítsék kertemet,r>vidítsák a lelkemet.r>r>Gyönyörködöm bennetek,r>kertben a ti helyetek,r>szívem melengetitek,r>óh, csodás ékességek.

Újra élek szívemben már nincs harag meg békéltem a világgal elfogadtam sorsomat.Szívemből a gyász ki költözött,újra ön magam vagyok tele reménnyel vágyakozással mit isten adhatott.Érzem újra a nap melegét testemen,érzem a szelőt fújni az arcomon,látom újra a színeket nem csak a feketét s fehéret.A remény a szívembe költözött újra élek végre megint önmagam vagyok.

Ásítva kelt fel a nap, némán, lábujjhegyen;r>elkísérte a szél huzatos, kusza gondolata.r>Levelek kacér tánca hömpölygött körbe-körber>Csalódott Égi zápor. Az ősz bódult varázsa eltörött,r>kiábrándult harsány színek váltakoztak benne.r>r>Gyászba öltözött a tél, zord arca sápadt, elgyötört.r>Az emlék köntöse fakó, megkopott, porral teli.r>A felejtés duzzadó fellege nem oszlik már széjjel.r>Múlik az idő - öregszik a sokat megélt, tiszta lélek.r>Elfáradt az ember, ráncos tenyerében ott van a kor nyoma.r>r>Szó, mi üres csendbe ér, rég nincs, csak a magány egyszínű árnya.r>Gondolat, ami némán ott ragadt vén szíve lüktető peremén.r>Könnyű dér, bársonyos, puha, könnyű szellő kíséri őt-e februáron.r>Az elmúlás oly nehéz, karddal kivont angyal, ki ott várja rég,r>óvó tekintete végigkíséri, lassan vállára hajtja fejét.r>r>Végállomás a testeknek, lelkekből ácsolt gyönyörű híd a túlsó part felé.r>Áradó könnyek tava, lüktető hulláma nem járja ziháló vad táncát már.r>A csend feneketlen mélyén, a színnel teli világ végénr>a teste megpihen, boldogan lebeg , már nem fél, nyugodt mosoly kíséri el.

Várj, ne menj el még, egy csókkal tartozol nekem.r>Várj... ne menj, ne legyen itt vége, még nem lehet.r>Ne törd össze a szívemet, ne kavard fel a lelkem.r>Kellesz nekem, te hozzám tartozol, kedvesem.r> A csókod elvesztettem, szívem most nagyon fáj.r>Hibám mint dühös tenger hulláma most arcomba vág.r>De higgy nekem, kellesz nekem, kell a vágy, és kell a szerelem.r>Kell a csókod, lelkünk vad tánca, illatod magával ragadó bája.r>Míg az álmos hajnalt nem váltja a hűvös, mély sötét, ésr>ringat minket nappal és éj, én szeretni foglak ,ne félj.

Tőlem egy évtizeddel korábban talált rád az élet,r>hamarabb koptattad a tanterem vaskos, szilárd padsorait,r>majd rád talált a szerelem, a szent házasság örök hűsége,r>később a gyermekáldás, mennyei pillanat ölelt át téged. r>r>Szürke hétköznapok tolakodva sorakoztak egymás mögött,r>állandóság, a megszokás, mindennapok, szép ünnepek között,r>álmod legyen mindig igaz, érd el, mit kell, mit a becses szíved diktál,r>de ne változz, drága barátom, olyan légy, mint eme percben.r>r>Lelked egyszerűen szép, tiszta szikrákat szór e földre,r>bölcs gondolatok övezik derék, sokat látott léted.r>Barátságod sokat jelent, nyugalom a nyugtalan világban,r> vihartól zilált, örvénylő sivatag nyomában feneketlen oázis.