Idő 
Értékelés 
Értékelés Vágyakozás; versben, apevában, haikuban…r>r>Negyvenkettő, június tizenegyedike óta itt vagyunk,r>Akkor érkezett ide, talán elsőként, éppen a mi rajunk!r>*r>Csakr>Messzir>Távolbólr>Vagy Te velem!r>De, szívem Tied!r>*r>Ittr>Van mégr>Illatod,r>Rám ölelted!r>Vágylak, de nagyon!r>*r>Juj, de szeretnélek szeretni,r>Könnyes szemeidet csókolni!r>Jó lenne, ha nem hullajtanád a könnyeidetr>Én így nem áztatnád el szépséges fuszeklidet…r>r>Már, hónapok óta csak lőnek ránk,r>Nem számít, hogy otthon vár a babánk!r>r>Itt az élet, roppantul kemény,r>Itt nem ismerik, mi az erény!r>Itt nincsen más, csak pokol-fény…r>r>Itt olyan nem létezik, hogy otthoni lényed…r>De telik a képzeletbeli vér-edényed…r>Egyre fáj a léted, mint, fájó kelevényed…r>r>Hiányom van a szépséges mosolyodban,r>Nagyon vágynék bele az ölelő karodbanr>Ellenni, esti szélcsendes pirkadatban…r>r>Itt sokszor indul a roham, táltos dobpergésre,r>Orosz táltos dob, a katyusájuk tüzelése.r>Nálunk meg sorban szakadnak meg élte… mi végre?r>r>Jaj, egészen közel jó, nagy akna robbant,r>Majdnem oly’ közel, hogy a fejemen koppant.r>A szomszéd szakasz bunkerét, telibe találta,r>Az otthoniaknak már nem teljesül a vágya….r>r>Ez a környék, bíz’ a holtak vidéke,r>Imához, folyton csak leesni térdre?r>Keresnék én valami mosolyt,r>De, nincs! Legalább egy félmosolyt!r>r>Itt az egyetlen emberi, a pára, mit kilehelek,r>Amíg lehelek, addig élek és magamban ölellek.r>r>Félek a megfagyástól,r>Félek egy robbanástól,r>Félek a saját, kihűlőben lévő porcikámtól,r>Félek a ködtől, jégtől, a hótól, az elmúlástól,r>*r>Emlékszem, még rád,r>Illatod, még orromban.r>Lőporfüst szaga.r>*r>Mosolyod, veszettr>Emlék, Felidézni, hogy?r>Sebesült arcok.r>*r>Hóember van itt!r>Katonák építették.r>Halál, erre járt.r>*r>Már,r>Nagyonr>Vágyok énr>Hozzád, haza.r>Úgy ölelnélek.r>*r>Mosolyod újrar>Tanulnám rögvest, legott!r>Ölelő karok.r>*r>Közös fényképünkr>Már, gyűrött, töredezett!r>Nekem, drága kincs!r>*r>Üvöltenék énr>Feléd, de Te nem hallod;r>Névtelen vagyok?r>*r>Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,r>Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?r>r>Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,r>A szomszéd bunkerben taroltr>És immár egy, közeli barátommal kevesebb van velem,r>Az emléked nagyon előjött, sőt, részletesen, azt ölelem.r>r>Jézusom, riadó vanr>A közelben halál van.r>Orosz támadás van!r>r>Gyorsan mennem kell, ordít az őrmester,r>Majd folytatom folytonos szeretettel…r>r>Vecsés, 2017. április 12. Kustra Ferenc - a Don-kanyarban 1943. január 12.-n indult meg a végzetes -orosz- ellentámadás.
A tél mozdulatlan, fagyos,
r>Tavasz, bizsergős, csiklandós,
r>Nyár, rekkenő, sikamlós,
r>Az ősz meg esős, borongós.
r>
r>Budapest, 1997. március 4. – Kustra Ferenc
r>
Az élet egy mocskos,”ádáz barát”
r>Mint az ördög, csak mutatja farát.
r>Számítani rá nem igen lehet,
r>Csak néhány ember, kit megihletett.
r>
r>Az „ádáz barát” a karmánk szerint jár el,
r>És ez, amit az ember nehezen visel.
r>Karmánknak élünk születésünk óta,
r>Lehet, hogy régről… ki tudja mi óta?
r>
r>Születésünk helye, környezetünk,
r>Mi tetszik vagy sem, úgyis hat bennünk.
r>„Ádáz barát” alakítja életünk,
r>Meghatározza, hogy majd mivé leszünk.
r>
r>Vecsés, 2012. május 5. – Kustra Ferenc
r>
Makulátlanul szűz-fehér a táj, olyan elkápráztató…
r>De a vakítóan fehér hó, akár vakságot okozó!
r>Majd, az öklömnyi hókristályok pilinckáznak a földre,
r>És ott fehér-bársony takaróként néznek fel, az égre…
r>*
r>A zúgó hideg
r>Köpeny alatt, csak durmol
r>Alvásra sarkall.
r>*
r>Nyári ruhában,
r>Papírtalpú bakancsban…
r>Számkivetettek.
r>*
r>Bunkerban ülünk, odakint fúj, tombol sőt, dühöng a szél
r>Meg ehhez a lőporfüsttel betakart háború zenél...
r>Vinnyogva, őrjöngve dúl, szél odakint,
r>Naponta hallunk hazugságot… megint.
r>Lettünk itt, ölő, fegyveres katonák…
r>Lelkünkből kivesztek a szép muzsikák…
r>
r>A halál, itt mindennap csak, egy véletlen baleset,
r>Jött az akna és valaki meg fejjel nekiesett.
r>
r>Itt folytonos a szélvihar, hóesés, a hulló pelyhek,
r>Zúgnak és alászállnak, tán' mint kristályhullás, peregnek.
r>Naponta ömlik a könnyfolyam, mint, hulló zápor.
r>A fújó szél meg garázda, és mint vad ló táncol.
r>Ha felhőtlen, akkor a kék égen nap szikrázón lángol,
r>Itt lent gyönyörködünk, de a hideg nekünk, vitustáncol.
r>*
r>Negyvenegy fokban
r>Fegyvert markolni véglet.
r>Összeszűkölt cső!
r>*
r>Nincs inni víz sem…
r>Hó evés… ősembernél…
r>Gránát, kézbe fagy.
r>*
r>Itt hidegben is
r>Fergeteges hóvihar.
r>Lovak pusztulnak.
r>*
r>Ilyen hidegben
r>Még a lélek is befagy.
r>Csontzúzó hideg.
r>*
r>Ima semmiért,
r>Lövészgödörben, térden.
r>Térd, majd’ odafagy.
r>*
r>Kihűlt lábbakkal
r>Még, harcolni sem lehet.
r>Tehetetlenség.
r>*
r>Itt a magány csendes, mint a néma, nedves köd.
r>Fagyban is kézzel simít, magunkkal összeköt!
r>Fázósan didergő lelkeket folyvást csak, ölel,
r>Szerető társ kéne, aki vigasztalna... öllel.
r>Reszkető lelkek vágyakat hintenek a messzeségbe,
r>De viszont szeretet, senkinek nem csordul a szívébe.
r>A magány, elfagyott és durván simító keze,
r>Itt csak, a halálról szól… lehet, hogy már elmenne…
r>
r>Sóhaj is hideg, hidegben látszik a pára,
r>A parancsnok megint csak kirendelte mára!
r>A reggelünk, ma is ködös volt, semmit nem lehet látni,
r>De ettől a tábornoktól, semmi más nem lehet várni.
r>
r>Reggeli ködben
r>Úgy röpködtek az aknák.
r>Hó fátyol, borít.
r>*
r>Jégen fénylett is
r>A szibériai fagy!
r>Hideg robbanás.
r>*
r>Sok géppuskával
r>Lőtt át orosz a ködön.
r>Hideg… nem elég.
r>*
r>Tábornok mérges…
r>Még nem fagytunk halálra?
r>Nagyon bombáznak.
r>*
r>Ima is halkul,
r>Éj-fekete hidegebb…
r>Van még szívritmus?
r>*
r>Ima, már halkul,
r>Éjnek sötétje jeges…
r>Ritmusra lőnek.
r>*
r>Este… ma halkul.
r>Holnap remény… csillan-e?
r>Golyó… elkerül?
r>*
r>Már pirkadatkor
r>Vad ágyútűz pillanat…
r>Mínusz negyven fok!
r>*
r>Január van és a zord szibériai tél, nekünk, jégen toporog,
r>A végtelen, jeges szél, folyton lövészárokban mocorog.
r>
r>Csupa, jégből faragott csipke, itt a tél ruhája,
r>Sok hópihe meg összeragadva lett az uszálya.
r>Csillogása szép, míg, néha vér nem folyik rája…
r>*
r>Garázdálkodik
r>A Tábornok, mínusszal.
r>Nem öl! Megfagyaszt!
r>*
r>A hideg, élő
r>Áldozat láttán lecsap!
r>Mint a zsibbadás.
r>*
r>Mínusz negyvennél
r>Halál kaszája lesújt.
r>Szerencse: élet.
r>
r>Vecsés, 2017. április 3. – Kustra Ferenc – íródott: Versben és senrjúban
r>
A lövészárokban, a terepen, bármikor érhet golyó,
r>Itt bent a bunkerban, egy akna, biz' nagyon is eltaláló…
r>Ennek persze van egy nagy veszélye, ami bizony bekövetkezhet,
r>Ha egy akna telibe talál, akkor a halál meg is érkezett!
r>
r>Két órás pihenőben vagyok, így éjfélkor, és az után,
r>Kis vaskályha melegít, jó ez a kinti mínuszok után.
r>Egyedül vagyok, az őrmesterem elment ellenőrizni,
r>Hátha segíthet, orosznak ne legyen már... kiket kilőni.
r>
r>Mitől lesz itt valós az élet, minden jéghideg-csalóka álom,
r>Fagyban és hóviharban életet én tisztán már sehogy nem látom…
r>Parancsokat kapok, és mély-hideg hazugságokba burkolózok,
r>Hazug tábornokok által terjesztett fantáziákba elbukok...
r>Otthon, nem álltam hadba senkivel, fejtől talpig felfegyverezve,
r>De itt a törvényeket, az eszem és a lelkem is megértette…
r>Szerettem én otthon a ködtelen eget, csillaghalmazok renyhe
r>Fényét, és kisfiúm játékból, lepkéket ment kergetni a rétre!
r>
r>Egy új kadét némán, a bunkerban port söpör, mit utál és így asztalt is töröl,
r>Letörli a szálkát, az beleszúr a rongyba, ahogy csinálja, bánatot közöl,
r>És látom, komótos a munkája, ő itt nem ötöl-hatol, míg kint lövöldözöl…
r>
r>A kadét nemrégen érkezett, de lőni, kimenni, neki nem lehet,
r>Mert az egyik keze felkötve, sebesült, átlőtték, most port törölget.
r>Látom, megfoghatatlan árnyat nem kerget, csak keresi... ha, lényeget.
r>
r>Még itt-ott porszem gurul, közeli robbanások zaja behallatszik,
r>Szerettem otthon a padláson a széna illatát, itt nem érződik.
r>Állkapcsom nem fáj a sok fölösleges beszédtől,
r>A kadéttal, csak hallgatunk és nézünk egyvégből…
r>
r>Az jutott eszembe, ha reggel ébresztenél... édes volt álom.
r>Ha az ébresztéskor, a csókod lenne lecsorgó méz a számon,
r>Lehet, hogy boldogságban, nem is kéne uralkodni a vágyon?
r>
r>Itt az első vonalban nem a duma a lényeg, golyót kapsz, ha, lényed nem félted,
r>Otthon mindig értelmét kerestem mindennek a világban, ott az volt a léted…
r>Itt a jövő pillanat, lehet, hogy magával hozza a halált, ettől kell félned.
r>
r>Még ez a két óra pihenő sem biztos, mert aknák jönnek,
r>Ha, telibe talál, akkor volt-nincs az életednek lőttek!
r>Ez olyan gyorsan játszódik le, hogy ember észre sem veszi, hogy meghalt,
r>Nincs idő imára és ez a pici pillanat is, veled együtt halt!
r>
r>Érezd kedvesem otthon, hogy ott vagyok veled és itt lenni igen fáj,
r>A szerelmem irántad nem múlik, de itt nincsen piros pipacsos táj…
r>
r>Kopott álmaim szőnyegét próbálom hóra kitenni,
r>Kutatgatok magamban, hogy mit nem kéne elfeledni…
r>Mutat-e utat a sors, hogy ezt itt, hogy lehet túlélni?
r>
r>Odakint már mindent elborít a sűrű ködpára,
r>Aki innen kimegy, jobb lesz ha, köpenyt vesz magára…
r>Odakint a havon, biz' véresen csillog a hideg,
r>Ember, pár lépés után összefagyva, épp’ csak piheg.
r>
r>Eszembe jut, mennyire szeretném még én otthon a tanyavekkert hallani,
r>Mikor reggel, a ganén a kakas, torkaszakadtából kezd kukorítani!
r>
r>Dühöngő vihar csak rombol a lelkem tengerében,
r>Nagyon idegesen fekszek, frontnak szűk bunkerében.
r>Dühöngő hóvihar dúl és langymeleg a bunkerben…
r>
r>Vecsés, 2017. február 24. – Kustra Ferenc
r>
