Idő 
Értékelés 
Értékelés A januári hold kissé előtűnő, csillogó ezüst fényében,
r>Járőr oson, ellen állások felé, a háború vad örvényében.
r>A megfagyott táj hideg, fehér csillogásában,
r>A halál hideg, ezüst fényű áramlásában…
r>
r>Az éj, maga a fekete árnyék, fényjelenség.
r>Olyan szép, mint eltévedt, idegen jelenség.
r>A sötét álombéli… finoman, puhán suhan.
r>A holdfény ezüstje előtör, majd visszazuhan.
r>
r>Az álombéli, habosan gomolygó pára,
r>Az izzadt testek körül ködlik, arra, rája.
r>Az örvénylő légforgatag elfogyó hőből és nedvből…
r>A párafüggöny a bajuszokra fagy, a lélegzetből.
r>
r>Percek és méterek némán, lassan elmaradnak mögöttük,
r>Sötét, fénytelen, láthatatlan ellen arcvonal, előttük.
r>Távolabb kivehető a nagy jegenyék sora,
r>Olyanok, mint az asztallapba döfött penna.
r>
r>Csupán a varjak ébrednek fel az éji álmukból,
r>De csak félig nyitják szemhéjukat… elég a látványból.
r>
r>Elölről valami zaj hallatszik, felfigyelnek,
r>A csend tovább rezeg a táj felett… igyekeznek.
r>Mennek, a semmi ősi vágtában rohan az éjszakába,
r>Katonák kemények, de a lelkük elbújik önmagába.
r>
r>Most már közelről hallani egy fémes, de halk csattanást,
r>Ez elzúg a hallgatag táj felett, nem nyújt vigasztalást.
r>Itt nem vár tárt kapu az ide érkező vándorokra,
r>Itt a bejárati ajtó… élet és a halál ura!
r>
r>A fagyott hó ezüstösen csillogó pikkelyes körvonalakkal
r>Vonta be a fák, bokrok koronáját, királyi hermelin kerettel.
r>Szemben nem frakkos, komornyikbojtos alakok vannak beásva,
r>Csíkos mellényes lakáj helyett, őket pufajkás orosz várja.
r>
r>A sorban utolsó, kissé hervadt, férfiarc.
r>A sápadt, beesett arcon, sok a gondránc.
r>Majdnem vastag ajkakra ívelő barázdák, inkább koravén fiút,
r>Mint meglett, harcos férfit rajzolnak… az ő lelkének itt már nincs kiút.
r>
r>Szemben velük, tíz lépésre egyszer fölcsattan egy orosz „sztoj”!
r>Mind a hatan megdermedtek… a félelemtől lelkük fogoly.
r>Táj, még fagyottabbnak tűnt… katonák reagáltak volna,
r>De idejük már nem volt… a sors keze az ajtót becsukta.
r>
r>Hold elbujt, magyarok arcán a sötét miatt nem látszik a félelem,
r>Nyugtalanító ellentmondás a test és lélek között… lételem.
r>Balról megszólaltak a géppuskák, és kézigránát repült,
r>Magyar katonák arcán félelem és orosz utálat ült.
r>
r>Mindennek hamar vége lett, varjak lecsukták a szemhéjukat,
r>Katonáink hitték, úgy halnak meg, hogy védik hazájukat…
r>
r>Csongrád, 2012. július 29. – Kustra Ferenc József - íródott. Hollós Korvin Lajos: A szürke eminenciás c. kisregénye ihletésével + történelmi emlékezésként és a hőseinkre emlékezésből.
r>
A hadtáp őrmester tíz hete, szakaszparancsnokként szolgált
r>Egy majorban, az Ukrajnai Proszkurovnál a Bug partján.
r>Meglátott egy parasztasszonyt. Barázdában poroszkált,
r>Lassan, egy nagyobb rongyba csavart batyuval a hátán.
r>
r>Akkoriban sok parasztasszonyt elfogtak, aki orosz kém volt.
r>Ők, otthonosan, fesztelenül járkáltak át a frontvonalon.
r>Szól legényeinek, akik elfogták. Mutogatva magyarázott.
r>Úgy negyven körüli lehetett, mutatta, tejet visz lenn a parton.
r>
r>Féltek tőle, rögtön le is vetkőztették,
r>Levetették pruszlikját, pendelyét, ingit,
r>Tejesköcsögöket, mind kiöntötték, gondosan átnézték,
r>Végigtapogatták a legények, de nem találtak semmit.
r>
r>Nem találtak rejtett vázlatot, írást, bizonyítékot, hogy spion.
r>Mivel nem találtak semmi gyanúsat, azt gondolták, elengedik.
r>Hevenyén magára kapta a holmiját, eliszkolt zokogón,
r>Kézben tartotta a könnyített batyuját, látszott iparkodik.
r>
r>Az értelem rejtett bugyrában győzött a félelem,
r>A hadapród őrmester nézte a távolodó nőt.
r>Harci körülmények között nem első az értelem,
r>Nagy paraszti hátát megcélozva… közepébe lőtt…
r>
r>Csongrád, 2012. július 28. – Kustra Ferenc József – íródott: Hollós Korvin Lajos: A szürke eminenciás c. kisregénye ihletésével. + Történelmi visszaemlékezésként és a hőseink emlékére!
r>
Keserv öntötte el a szívemet,
r>De utálom én ezt a harcteret.
r>
r>Nem jöttem én ide magamtól,
r>Elszakítottak a családtól.
r>Otthon nincs, ki munkálja, a földet,
r>Család nélkülem kínban… üvölthet.
r>
r>Riska tehén lassan megellik,
r>Ki lesz az, ki neki ott segít.
r>Karácsony jő, otthon akartunk lenni,
r>De… itt vagyunk, erre kell, rádöbbenni.
r>
r>Keserv öntötte el a szívemet,
r>De utálom már ezt a harcteret.
r>
r>Szegény hazám… óh, hazám, te mindenem,
r>Érted adom orosznak az életem?
r>A családom meg árva marad,
r>S nincsen nekik betevő falat.
r>
r>Itt minden tiszta jég és hó,
r>Mi szép látvány… nekünk nem jó.
r>Oroszok lőnek ránk, folytonosan,
r>Mondják is, támadnak hamarosan.
r>
r>Keserv öntötte el a szívemet,
r>Nagyon utálom ezt a harcteret.
r>
r>Nem messze itt, most lecsapott egy akna,
r>Félek, megremegett a bunker fala.
r>Mit vétettem és az oroszoknak?
r>Miért szemeltek ki ide harcosnak?
r>
r>Ki fog otthon tavasszal szántani, vetni,
r>Ki fogja a kis szőlőmet megművelni?
r>A gyerekeknek este ki fog mesélni,
r>Fehérnépet este ki fogja szeretni?
r>
r>Keserv járja át a szívemet,
r>Úgy utálom ezt a harcteret…
r>Gyűlölőm az orosz harcteret!
r>
r>Most szólt nekünk Tímár őrmester,
r>Hajnal négykor megyünk, frontmester
r>Társaságában oroszokhoz, „nyelvet” fogni…
r>Magyarok Istene segítsen visszajönni.
r>
r>Vajon holnap reggel, mire felvirrad a nap,
r>Visszajöttünk, vagy imát mormol értünk a pap,
r>És a százados küldi-e haza a kis motyónkat…
r>Az oroszok lelőttek, mint ellenséges lotyókat?
r>
r>Keserv járja át teljesen a szívemet,
r>Úgy utálom már ezt a rothadt harcteret…
r>Gyűlölőm én nagyon az orosz harcteret!
r>Istenem engedd még élni a szívemet…
r>
r>Vecsés, 2012. április 29. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi visszaemlékezésként és a hőseink emlékére!
r>
Szürkén, borongósan köszöntött be a hajnal virradat.
r>Friss hó szaga érződött a levegőben… pirkadat.
r>Már szállingóztak is lefelé, az első… nem véresek,
r>A céltalanul katonákra hulló kristály pelyhek.
r>
r>Oly' szép napnak indult
r>Bakák lelke virult,
r>A tisztek is örültek,
r>A hópelyhek, csak estek…
r>
r>Mindenki elégett lehetett volna, ha nem a fronton van,
r>Ha nem mínusz negyven fokot mérnek, havazásnál, árnyékban…
r>A GH tiszthelyettesek szalonnát osztottak reggelire,
r>Ki tudott bement, a fából ácsolt, az éppen bunkerbe.
r>
r>A konyhások a gulyáságyúban kávét főztek,
r>A szakácsok –stikában maguknak- szalonnát sütöttek.
r>Előretolt figyelők, ebből nem kaptam semmit,
r>De figyeltek, néztek és bizony, észrevettek valamit.
r>
r>A szemközti horhosban mozgás nem látszott, de
r>A bokrok ágai több helyen is mozdultak, mire
r>Figyelők fejében a vészcsengő megszólalt,
r>Támadás veszélye merült föl, a zajos csend szólalt!
r>
r>Mire riadót jeleztek volna, lecsapott a hadisten,
r>Pergőtűz indult a mieink kis lövészárkai ellen…
r>A hó nagy pelyhekben, teljes erővel kezdett el hullani,
r>Hirtelen mindenfelől jajgatást, halálsikolyt hallani.
r>
r>Egy kezdő tiszt csak topogott a vérző baka mellett
r>Kinek a vére befestette a leesett gyönyörű hópelyhet.
r>Lövést kapott karjába, így visszafelé botorkált,
r>Pergőtűz erősödött, elment, és otthagyta vérében… a bakát.
r>
r>Orosz roham hirtelen elkezdődött.
r>Az oroszok! A csatasoruk felfejlődött.
r>Századparancsnok kiadta parancsát;
r>Visszavonulás, ki tudja, kezdje hátrálást.
r>
r>A hó egyre jobban esett, a gyönyörű kristályokat,
r>A jéghideg föld várta, a Te egész korosztályodat…
r>Nagy pelyhek, szikrázón, sűrű csatarendben… mélybe hullottak,
r>Az elesett katonák vére, csepp… a földre lehullottak…
r>
r>Idegen földre hullott a drága magyar vér,
r>Erről már csak a rég beomlott lövészárok regél…
r>Értelme nem volt fiatalon haláluknak,
r>De hősként emlékezünk, adózunk bátorságuknak!
r>
r>Vecsés, 2012. március 21. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi visszaemlékezésként és az ott elesett hőseink emlékére!
r>
Aki ideérkezik, hamar megtudja, a tél nem hidegtelen,
r>A mínusz negyvenkettő fok elképesztően lélek-könyörtelen…
r>Vannak, kinek ezt végleg túlélni, nem-egyszerűen lehetetlen.
r>**
r>Vicsorog a szél,
r>Szikrázva fütyörészik.
r>Jeges lehelet!
r>*
r>A szél haragja,
r>Ha lassan is de múlik.
r>Hideg, nem mozdul…
r>*
r>Pihenő szélben,
r>Dermesztő-nagy a hideg.
r>Szikrázó napfény.
r>*
r>Kint vad hidegben
r>Dalol a szél, térdig ér.
r>Csönd sem válaszol…
r>*
r>Vad ciklon futkos,
r>Úgyis zord tájat ural.
r>A Don-parton hó!
r>*
r>Szürkén, közönyös
r>Az éjjeli hófúvás.
r>Reggelre befed…
r>*
r>Hófúvásba a
r>Magány is belefáradt.
r>Itt nincsen kiút.
r>*
r>Innen, nincsen hová menekülni, háború hidege körülvesz,
r>Ebben a rettenetes hidegben fáj, ha, ember lélegzetet vesz.
r>Ide a Don-kanyarba, nagyon is befészkelte magát a tél,
r>Az anyag határán a lélek is besűrűsödött… már nem fél?
r>
r>Rettenetes az idő, meg a járása ott a lövészárokban bévül,
r>Az ember könnyen a fagyhalálba találja magát, ha kicsit elrévül.
r>*
r>Imbolygó jövő,
r>Ködben cselszövő, hazug.
r>Remény, szűkmarkú!
r>*
r>Szavak elhaltak,
r>Láthatók vérző sebek.
r>Sírás oskola…
r>*
r>Rettenetesen dermesztő, libabőrt öltő a januári reggel,
r>Keménykedő a tél, benne a levegő, mínusz legalább negyvennel…
r>Van kilyukadt sisak, fekete lábak, orr-fül, mik nem bírtak hideggel.
r>*
r>Ilyen hidegben
r>Elaludni… a halál.
r>Pár percnyi a lét!
r>*
r>Hideg úgy tarol, mintha évezredek taposnának minket,
r>Ó lélek, ne menj, ne hagyd a testet, ne hagyj itt veszni mindent…
r>Mentsd meg Uram a magyar hont, gyermekeidet… összest, mindet.
r>*
r>Szélvihar kereng,
r>Vastag hóréteg felett!
r>Kezdő hóesés.
r>*
r>A háború szabályait is megszegik az irányítók, hihetetlenül!
r>Te meg benne vagy ott ahol lelőhetnek, várakozol és tehetetlenül!
r>Menekvés nincsen, a sorsod nem tudni mit hoz... biz' végzetet menthetetlenül!
r> *
r>Tél ölelése,
r>Nagyon is rideg-hideg.
r>Köd itt nem enyhít.
r>*
r>Itt, most januárban, vért is dermesztő a reggel,
r>Köpenyem alá furakodik jég-lehelettel.
r>A fájdalmas nyögés, a megfáradt imája,
r>Főleg, ha nincs több… az élete kosarába.
r>*
r>Szél, fúj… hó esik,
r>Lét már avarban lapul.
r>Fagyok, zordonak.
r>*
r>Akármerre nézek, látom, a halál szánkázik a hóra fagyott jégrétegen,
r>És ez a hómező nemcsak vastag, hanem amerre-bármerre nézek, végtelen.
r>
r>Egy magyar baka, hős harcos, minden módon helytáll,
r>Egyébként is parancsot teljesít, így nem hátrál!
r>
r>Tűrted a nagy, jéghideg-fájdalmakat,
r>Egy harcos… semmiségért nem hátrálhat!
r>Volt parancs is, mihez tartottad magad.
r>
r>Fázósan didereg a hó mellvéd is,
r>Lemehet ez, mínusz ötven fokig is.
r>Nyári egyenruhánk nem bírja a havat,
r>Mit villanón kemény fagy vasfoga marat!
r>*
r>Dermesztő reggel,
r>Kezembe lehelettel…
r>Avar, mint beton!
r>
r>Vecsés, 2017. február 3. – Kustra Ferenc József – történelmi visszaemlékezés az ott veszett katonáinkra. Íródott: alloiostrofikus versformában.
r>
