Szófelhő » R » 363. oldal
Idő    Értékelés
Tudok olyan frontokról, ahol a sár megdermedt, a bőrre száradt. r>Itt is front van, de itt nincs sár! Jég és hó nézésébe szem megfáradt… r>Itt már a szemednek nincs izzó, érdeklődő fénye, r>A végtelen hómező… mit lát, az a mindensége… r> r>Korán nősültem, három pici gyermekem vár otthon, r>Feleségem már meghalt, nélküle van nekünk otthon. r>Itt a fagyban, bizony mérünk, sokszor, mínusz negyvenet is, r>Jó lenne valami meleg, néha talán egy kicsit is. r> r>Szemben az orosz tüzérek a folyó túlpartján, r>Mindig lőnek valamivel, a halál rakpartján... r>Néha, ha nem felhős az égbolt, látni egy hulló csillagot, r>Oroszok a robbanás hangját adják neki, mint abrakot… r> r>Megnéztem a puskámat, mert az bizony biztosítja itt a túlélést, r>De a závárzat, alig mozog, a fagy belevitte a deresedést. r>Itt van a komám is jobb, tőlem, tán' tíz méterre, r>Vissza is kiabált, neki is ez a félelme. r> r>Itt járt a százados úr! Fegyverellenőrzés volt, neki is mutattam, r>De csak a vállát rángatta, hogy a problémámat oldjam meg én magam. r>Orosz most is lő nehézágyúval, szerencsére nem erre, r>De lehet, ide fordulnak, és akkor lőnek erre-fele… r> r>Látom, hogy az éji köd, már lassan, komótosan de, kezd leszállni, r>Őrségben, túlra meresztem a szemem de, itt már semmit nem látni… r>Tárat is kivettem, visszatettem, de a sötétben már nem látni… r> r>Nem látom már a csillagok fényét sem, a köd mindent ölel! r>Nem érzem a lábamat, fázik, jön a hideg, még egy öllel! r>Tiszteknek a bunkerba, ordonánc vitte fát, egy nagy öllel! r> r>Tegnap volt újév első napja, ígértek nekünk ünnepi menüt, r>De nem ért ide, telitalálat érte a hozó kétkerekűt. r>Végül is semmit nem kaptunk enni, r>De panaszra oroszokhoz menni? r> r>Gyermekeim és szeretett szüleim, vártok még? r>Reménykedtek, hogy megyek, vagy ez tőlem kicsiség? r>Én a múltamtól biz' még, nem szakadtam el, r>Rátok gondolok most is, nagy szeretettel! r> r>Vecsés, 2016. május 30. - Kustra Ferenc József – íródott történelmi emlékezésként és az ottveszett katonáik elmékére! r>
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 236
Poéta a lövészárokban… r> r>Hómezők fény-káváját nézegetem kint az őrségben, r>Szeretnék még majd, létet beteljesíteni egészben… r>Így éjfél után már, könnyen veszek mindent… legényesen! r> r>Csizmám ócska bélése rég elkopott, r>Annyit sem érr, mint egy ingyen kokott! r>Eszembe jutott, hogy otthon írtam én verseket, r>Egy nagyobb kockás füzetbe, régebben tele lett… r> r>Precíz, német géppisztolyomat közben megnézem, r>Harmincegy fok itt a mínusz, lehet, hogy most végem? r>Ha orosz támad, reggelre már fagyott a létem. r> r>Hiába van nagyszerű fegyverem, r>Itt minden, olyan, mint a jégverem, r>Befagyott, töltényt ki nem lőhetem… r> r>Bárhogy éltem, vagy álltam, itt vagyok, rosszkor voltam rossz helyen, r>Ilyen szép hómezőt, sohse láttam, szemben a Don-kehelyben… r> r>Az időm, bűvös álmokkal megveszteget, r>Ígéri, látok én még sötét fényeket... r>Hó, reggelig, majd nem vakít el legyeket… r> r>Itt az egész század arcán gyűlnek a mosolytalan szarkalábak, r>Ha erősek lennénk, szabadulásból nekimennénk a muszkának… r>De lángol itt minden, lángol a hó, életünket adjuk… hazának? r> r>Itt a háborúban, vége mindennek? Már nem lövünk ki golyókat? r>Itt, őrségben, olyan nagy a hideg, nem gyúrhatok én hógolyókat… r>Valaki még beállna közénk, harcban énekelhetné nótánkat. r> r>Hát… miért érzem úgy, hogy az életem a végét járja? r>Idehoztak mindenkit, bele, robbanó-pusztulásba. r>Nem szeretném, ha a családom szemfedő alatt látna… r> r>A hideg idő vasmarokkal mar az arcunkba, r>Innen, már nem sokan megyünk vissza a hazánkba! r>Majd lefagy a lábam, dúdolgatok, lövészárok szélén élek… r>Most itt én vagyok, így mindenki helyett, nagyon rettegve félek. r> r>Szarkaláb árkát, kitöltötte a lélegzet-pára, ahogy odafagyott, r>Szemöldökömről, a lógó jégcsapok vége már régen arcomba csapott… r> r>Ha gyújtógránáttal lőnek minket, akkor lángol a hó, a mindenség is, r>Piciny lelkem nagyon törékeny, halkan imádkozok, segít talán mégis… r>Én is lőttem már az oroszokra, feloldozás nincs, további lét… fétis! r> r>Itt a hóban és kemény fagyban r>Benne a jég-lövészárokban, r>Senki nem vagyok én már, vagy ha mégis, r>Félrenéz mindenki, köztük még én is! r> r>Akár innen is hazasétálnék, ha lehetne, r>Közben meg valami vers juthatna az eszembe… r>Otthon nyitnék verseknek, egy új kockás füzetet, r>Sorokban írnám bele új gondolatmenetet. r> r>Már annyira kihűltem, hogy magamon nevetve, vitustáncot járok, r>A meleg mocsári vizet élvezve, álmomban többször is ott járok… r>Látom, közelednek fehér-álcaruhás alakok, r>Majd’ marokra fogom a fegyverem és odacsapok… r> r>Toporogva táncolok tovább, mert a hideg ömlik rám a sztyeppéről, r>Álom mocsaram is lángol, ahogy lőnek rám, rejtőzve, fehérségből. r>Nem értem, miért nem találnak el, tán' emberbaráti kíméletből? r> r>Lehet, hogy tudják, otthon én poéta vagyok? r>Itt is, de, a lelkem-szívemben megszakadok… r>Úgysem jó a fegyverem, itt már nem harcolok… r> r>Előre tolt állásban csonttá fagyva, teljesen egyedül vagyok, r>Mint mondtam, nem jó már a fegyverem, befagyott, már nem harcolhatok... r>Még élek a hó hátán, de, lehet, hogy reggelre fagy-szobor vagyok? r> r>Már nehéz ágyúk is lőnek, lángol a hó és hátul a fedezék, r>Most vagyok rossz időben, rossz helyen, nagyon is peches ember levék… r> r>Madárcsicsergést én már nem fogok hallani, r>Kockás-füzetembe, ki fog verset faragni? r>Itt nem maradhatok, a hideg annyira fáj, r>Jó lenne, ha még egyszer, nem lángolna a táj. r>Fiatal, poétalelkem... orosz mennybe száll? r>Én nem jöttem, hoztak! A halál, engem kaszál? r> r>* r> r>Nézem az álcaruhásokat és mennek visszafelé, r>A lelkem már tudja? Már ujjong, helyét szinte nem lelé. r>Ha nem váltanak le, itt megfagyok, vagy tán' még írhatok? r>Lehet, hogy megmentenek engem, a háborús angyalok? r> r>Toporgok folyvást, fázón, lehunyott szemmel, r>Világra gondolok, nagy-nagy szeretettel, r>Vár otthon a családom, talán még majd, megölelhetem őket? r>Én már gondolatban ölelem angyalokat, mint megmentőket! r> r>Imát is mormolok az éjkirálynő felé, r>Már csend van, minek a zaja helyét nem lelé. r>Hold csak nézve bámul és süt le ránk, r>Tán’ sajnálja, hogy vékony a ruhánk. r>Lelkem szinte már násztáncot jár, r>Lehet, leszek öreg is, immárr> r>A jéghideg nyugalmam csendje átjárja a poétalelkem, r>Már nem a szomorúság, a remény, ami veszettül dúl bennem. r>A saját kis-csillagom kialvóban lévő fénye, r>Jó erősen belemar, az égnek vaksötétjébe… r> r>Vecsés, 2016. szeptember 11. – Kustra Ferenc József – íródott: történelmi visszaemlékezésként és az ottveszett katonáinkra! r>
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 191
Az ételhordó a korról leesett… r>Jó vastagos és hosszú jégcsap keresett r>Menedéket, a keskeny lövészárok párkányon! r>Mi meg lebújunk… még meglőhetnek faron-háton. r> r>Hajnal van, hideg, már lecsendesedett a szél, r>Így már réginek, messzinek tűnik az éjfél, r>Egyedül őrködök, a szívem, igen nagyokat dobban, r>A néha felhangzó ágyú, akna dialógusokban. r> r>Már megfáradtam én a harcba és az életbe, r>Közben meg észlelem, forog az idő kereke… r>Itt rettenetes tél van, csak esik a hó, r>Kínomban nevetek, hogy mily’ sziporkázó! r>Ha lépek bárhová, csak a hó ropogást hallom, r>A szél a ruhám alá, fúj, majd lefagy a karom. r> r>Sokan vagyunk itt, meg szemben még többen van az ellen, r>De mégis szenvedek, mit kezdjek az egyedüllétben? r>Valami súgja, maradok árva, nappal, sötétben. r> r>Kint a lövészárokban őrködik a katona reménytelenül! r>Nem mindenki erős, de ott nyers-jégen mindenki fél, esztelenül! r>Fronton, bármi is történik, a parancs: helytállni rendületlenül! r> r>A frontvonalban galád tettek ellen, a lelkiismeret nem mindig elegendő, r>A fronton halál az úr, uralja lelkiismeretet, élet meg nagyon veszendő! r>A halál az életet fel is kérte táncolni, ahogy járják, ez verseny-keringő! r> r>A bunker sátorlap-ajtó szakadt résén keresztül nézem, hogy az idő r>Komótosan ballag, de neki mindegy, hogy végtelen-vastag a hómező. r>Egyre csak jönnek felénk a hómezőn fekete-halál árnyak, r>Amit az erre repülő aknák, a havon, magukkal húznak. r> r>Reggel, feketül a felhő a hómező feletti égen, r>Torkolattüzek izzanak az égen már, egész keleten. r>Lánctalp-acél erre csikorog, eltapos mindent, r>Lehet, élet nem marad... hívni kell az úristent... r> r>A lövészárokban vannak bőven elveszett lelkek, bennük elveszett gondolatok, r>És a veszett ágyúdörgésen túl, ezek mind, pokol mélyében elhaló morajok. r>Itt a katona őrjöng félelmében és végtelen aggodalmában, r>Úgy megkönnyebbülne, feléledne naphosszat ontott könnye árjában. r> r>Aki már régen szolgál itt a lövészárok fogságában, r>Naponta biz' várta, hogy majd talán tovább él a halálban… r>Nem mindig, vagy soha nem tudhatta, mikor, mi történik vele, r>Bármikor keresztre veheti egy távcső és végez is vele. r>Nem csoda, ha zavart, mániás lett és kiszámíthatatlan, r>Mikor csak arra gondolt, hogy itt ő kicsit sem halhatatlan. r>Itt sok harcos, pszichésen zavart, betegesen viselkedik, r>Nem csoda, hogy van, aki egyszerűen hazakéredzkedik. r> r> r>Érzem, nagyon félek, alig tudok békén venni levegőt, r>Istentől is segítséget kérek… nem hatja meg Teremtőt! r>Vágyok otthoni kézre, mely megráz és erőt önt belém… r>Vágyok a hangra: Ébredj! És öntené az erőt belém… r> r>Hajnalfény közeledik, Szibéria felől, r>Az álnok sötét meg elmenekül ez elől. r> r>Szednék én itt virágot, de nem látok tovább a ködnél, r>Várok én egy jobb világot, de nincs más, ágyúlövésnél… r>Lassan faszén leszek, mint a keményfa… lövöldözésnél. r> r>Hiszek én a hazatérésben, a lehetetlenben… r>Hiszek én a hazatérésben, a hihetetlenben! r> r>A máknak is van méze, r>Már csoroghatna végre… r>Citromos-vérrös pírban ébredez a hajnal, r>Mi lesz ma, ha gondolok… gyorsan fagyó sóhajjal. r> r>A nap süt, kék ég szinte izzik, a hideg levegő remeg, r>De nem a naptól! Ágyúlövéstől levegő, sok cső, meleg. r> r>Te mocskos halál, én már a hazaúton vagyok, r>Te meg ágygolyón ülsz, mint régi gonosz lovagok… r>Neked a porhüvelyem kellene, tán’ az oldaltáskádba tennéd? r>Keress más alanyt, én megyek haza! Látom: ezt ugye, nem szeretnéd? r> r>Vecsés, 2016. október 1. – Kustra Ferenc József - íródott: történelmi emlékezésként és az ottveszett katonáink emlékére! r>
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 226
Az élet sokszor kusza,r>Olyankor az ember tétova.r>Nem tudja merre-hova!r>Hol van szíve otthona?r> De bárhová az élet sodorja.r>Elveszlik a lelke egy darabja.r>Kívánsága száll tova.r>A csillagoknak s holdnak mondja:r>- Vidd el szívem haza!r> Ne feledjem soha!r>Mi boldogságomnak kulcsa!r>Lelkem ereje és nyugalma,r> egyszer hazavisz az otthonomba!
Beküldő: Bahus Katalin
Olvasták: 814
Nőnapra mit kívánjak?r>Az arcokra mosolyt, hogy csaljak?r>Elég egy száll virág?r>Vagy végezzek házimunkát?r>Jobban jár a mamám,r>ha elkerülöm a konyhát!r>Kedves hölgyek és anyukák,r>Fogadjátok tőlem-e virágot,r>Boldog nőknapját kívánok!
Beküldő: Bahus Katalin
Olvasták: 1202