megtanulta a kötést és az oldástr>sorok közé búbánatot szőnir>csomózni titkokat makramérar>s horgolni reményt ahol nincsr>r>ma már csak foszló emlékeket foltozr>össze-vissza öltve gondolataitr>de megsimogat remegő kezévelr>és szívemet szívével hímezi ki
A nagy kérdéseim…
r>
r>A nagy kérdés: akkor írni vagy nem írni?
r>Lefeküdni, vagy íróasztalhoz menni?
r>Gondolatot kiírni, vagy eltemetni?
r>
r>Harceszköz lett poéta kezemben a penna?
r>Induljak, mártsam be? Legyen végén kis tenta?
r>Kérdezzem meg a papírt, hogy ő mit akar ma?
r>
r>Legyek én virágzó mezőn mélyen gondolkodó?
r>Vagy legyek őserőmben csak, éberen szunnyadó?
r>Lehetek-e írás közben, mint kezdő pacázó?
r>
r>Legyek én, örök fény saját sötétemben?
r>Legyek menedéketek a szenvedésben?
r>Legyek én sötét erdő, vagy menekülő vad a vadászatban?
r>Legyek, vagy vagyok, saját félelmemben, énemben űzött vadban?
r>
r>De, tenta oly’ nagyon a papírra kívánkozik,
r>Kalamáris kacsint, bele penna kívánkozik…
r>Betűk már tolulnak a fejemben,
r>Lélegzetem beszorul részemben…
r>
r>Az újonnan beállított gyertyám pislákol lágyan,
r>Lángja lassan lobog, gyengéden táncot lejt magában.
r>Én mélázva nézem, közben merengek pár, múlt percen,
r>Láng lassan lobog, de mintha értené... néha sercen.
r>
r>Eddig is mindig mutattam, de többet kell mutatnom, milyen az ember,
r>Gondolatok tobzódnak a fejemben, annyi van benne, mint a tenger.
r>
r>Ha nem írok, akkor ráng a csont, hergelődik a tudat,
r>Rémülten megáll a csend, mereven, sikítva csak matat!
r>Ez nem kell nekem… minek is, az ilyen sárgás virradat?
r>
r>A lábam alatt a mosatlan padló, mint húsban a porc reccsen,
r>Lenézek, hogy mi ez, körben a függönynek a szeme se rebben.
r>Megyek tovább, már ahogy elértem az íróasztalom
r>Leülök és észlelem, a székem a saját nyikorgóm!
r>
r>Gondolataim buján tobzódnak az agyamba.
r>Szerintem, ennyi biztosan nincs élő-halottba…
r>Kezemben a penna, belevágom a kalamárisba.
r>Aztán rögvest lecsöppen, egy kerek-szögletes pacuska…
r>
r>Mikor végeztem és verítékesen megírtam a végszót, meghajlok,
r>Csak úgy magam előtt, hogy milyen jól megírtam, magamnak meg tapsolok.
r>Aztán magamba zuhanva gondolkodok... Parnasszus felém haladok?
r>
r>Vecsés, 2016. október 1. - Kustra Ferenc József
r>
Ébredezget a tavasz…
r>
r>A hajnal, mint vadló vágtat elő a sötétből,
r>Most vált el az éjszakától, mint a jó fivértől...
r>*
r>Már hajnalodik,
r>De még tán’ szunnyad a nap.
r>Kukorékolás.
r>*
r>Kikelet mindent
r>Beborít, hangos a táj.
r>Madárcsicsergés.
r>*
r>Ébredő nappal
r>Kelnek a kismadarak.
r>Csivitnek zaja.
r>*
r>Mint vágtató lónak lobog a fénysörénye,
r>Várjuk... rohan, hogy ideérjen idejébe...
r>*
r>Puha fodrokon,
r>Felhőkön jön a meleg.
r>Langy szél teríti.
r>*
r>Kóricáló szél,
r>Boldogan keringőzik.
r>Levegő, meleg.
r>*
r>Szél, harsonázik,
r>Háztető és fák fölött.
r>Szárnyra kelt dallam!
r>*
r>Emelkedik a nap, szívünkből kiszakadnak kacajok,
r>Kezd már meleg lenni... Lelkünkből távozzanak a bajok!
r>*
r>Langyos a szellő,
r>Kezdő rügyeket fakaszt.
r>Erdő kizöldül.
r>*
r>Zöldül már a lomb,
r>Rügyet fakaszt langy szellő.
r>Kivirulás van.
r>*
r>Orgonaillat
r>Pezsdíti a lelkeket.
r>Zöld-variánsok.
r>
r>Vecsés, 2013. április 10. – Kustra Ferenc József – íródott versben és Baso féle haikuban.
r>
(3 soros-zárttükrös duó)
r>Ahogy észlelem a végre munkába állt napot,
r>Nyugvópontot ér el a lelkem, ez új állapot…
r>Ahogy észlelem a végre munkába állt napot.,
r>
r>A vér szava hív, télnek vége, zöld szín győz, tovább ne enyésszek,
r>Élettelenséget, ez időtájt’ egyáltalán nem remélek…
r>A vér szava hív, télnek vége, zöld szín győz, tovább ne enyésszek.
r>*
r>(senrjú csokor, félhaiku-láncban)
r>Napok, illatok,
r>Tán’ új világban lakok!
r>Újuló napok…
r>
r>Elment hóvihar,
r>Újra a nyári lakok!
r>Újuló napok…
r>
r>Elvánszorgott a
r>Hideg. Más szelek fújnak!
r>Újuló napok…
r>
r>Éjszakára, már
r>Nem kell vastag takaró!
r>Újuló napok…
r>
r>Világoszöldek
r>Jellemző élet-színek!
r>Újuló napok…
r>
r>Rózsa illatok,
r>Meg még orgona is kezd!
r>Újuló napok…
r>
r>Vecsés, 2020. december 26. – Kustra Ferenc József – íródott; tavasz-kezdetre alloiostrofikus versformában!
r>
Az ágakon át,
r>Hírnők hajnali fények.
r>Lesz még szik sarja.
r>*
r>Borzolja a szél a még hidegen kusza felhőt,
r>Fodrokat terít a folyóra, mint új lepedőt.
r>Ring már a szélben, fa még dísztelen ága,
r>Ez is előrehaladás szépre, a mára.
r>*
r>Kismadár dúdol,
r>Párja éppen fészket rak.
r>Új élet sarjad…
r>*
r>Szinte hallani az új élet puhán osonó léptét,
r>Őzfül minden neszre figyel és jelzi, hideg elmentét.
r>Rét magára húzta üde zöld takaróját, mint mentét...
r>
r>Előbújik odújából a kis-vörös, ravasz róka,
r>És ezzel együtt jár, hogy a zöld szín virul, már nem hóka!
r>*
r>Virágzó virág.
r>Színrobbanás mindenhol.
r>Illathullámok.
r>*
r>És megint elérkezett az idő,
r>Vége a télnek és tavasz eljő.
r>Lassan, érzéssel, majdnem erőszakosan becsusszan
r>A hó-paplan alá és hazaérkezve leszusszan.
r>*
r>Már eső esik,
r>Először csendesen hull.
r>Égi lét hírnők.
r>*
r>Zápor cseppjei
r>Koppannak, meleg földön.
r>Életadó víz!
r>*
r>Zápor továbbment,
r>Vizes, fű, fa, bokor, út…
r>Levélsarjadás.
r>
r>Vecsés, 2012. május 1. - Kustra Ferenc József – íródott; versben és Baso féle haiku stílusban…
r>