Idő 
Értékelés 
Értékelés Sors olyan, hogy van nála sokkal fiatalabb, kit a lét nem marasztal…
r>Érdekelne, hogy nekem mennyi van, amit még a sors nekem kiutal?
r>Olyan ez, mint a régen volt tanácsi lakásigénylés,
r>Van ki soha nem kapott, csak elutasították! Na! És?
r>
r>Van-e még kis remény, van-e még hátralévő lét?
r>És meddig ázom-fázom még az életem telét?
r>
r>Aki elesik, az megüti a járda kövét,
r>Meddig feszíti még a szenvedő járda tűrtét?
r>
r>Tenyered már lágy, meg puha, száraz, már nincs bőrkeményedésed,
r>Hátad már görnyedett, de már nem a kapa húzza le a kezed.
r>Az életben valaki most megy még csak kapálni,
r>Valaki megy otthon ebéd után alukálni.
r>Neki már nincsen más, mert már véglegesen elfáradt.
r>Csahosod, még ott van melletted, jó, hogy ő nem fáradt.
r>
r>Talán tisztelik a korodat, ha becsületesen élted.
r>Ha végleg elmész, lehet, hálaimát nem mondanak érted!
r>Szemgödrödből kiviláglik a leélt évek sokasága…
r>Lesz e még ebben a szemben életigenlés sokasága?
r>
r>Gondjaid mételye, nem tölt el örömmel, mert még várandós is,
r>Így itt már csak az segít, ha türelmes vagy, de mormolsz imát is.
r>Hiába mész Te még mindennap messzebb, egy kicsit kapálni,
r>Éveid sokaságát, még ezzel sem tudod eltörölni.
r>
r>Kínodba a múlton emészted magadat,
r>Felteszed a kendőt, vagy a kalpagodat,
r>Mész, de kiderült nem bírod a kapádat…
r>
r>Minden este hosszan imára kell kulcsolod a kezed,
r>Kéred esdekelve, adjon még egy napot, a végzeted…
r>Valaki elment és csoszogva itt hagyta a te léted.
r>
r>Velem is, mint másokkal is, gyorsan körbe forog a Föld,
r>De engemet meg már körbe ölel, az öregségi köd…
r>Te is velem, csak egyre emlékszel… még a múltat őrződ.
r>
r>Vannak biz’ sorstársak látok erre-arra, lehajtott fejjel,
r>Parázsként elhamvadó, már fel nem éledező tervekkel.
r>Valaki meg valahogy eltévedt, jaj, mi is lett szegénnyel.
r>
r>Tetszik vagy sem, legnagyobb öröm, hogy eszel, ha kijössz a nyugdíjból,
r>És ha van, a karácsonyi halszálkát ki tudod venni a szádból.
r>Kérsz még-még egy-egy napot, de már nem vársz senkit a messzi távolból.
r>
r>Amíg lehet, addig naponta akarsz kapálni,
r>Elmész löszös talajra, azt kicsit megforgatni.
r>De már két húzás után minden rád fog izzadni.
r>
r>Hiába, no, az élet ilyen, el kell fogadni,
r>Forog ma Föld, kapaszkodunk, nem tudunk mit tenni,
r>Majd mossál hajat is és ondolálj,
r>Múltból meg valamit nagyon csodálj.
r>
r>Idő és a világ elmegy, dehogy kezdenék újat…
r>Lehet, meggondolom! De, hogy kezdhetnék én már újat?
r>
r>Vecsés, 2014. december 11. – Kustra Ferenc József
r>
Estefelé hízik a sötét, pocakot ereszt,
r>Hogyha volna gyertyám küzdenék, de így nem ereszt.
r>Árnyékot sem látok, biztos elmentek aludni,
r>Csak gong óránk üt, ő tud sötétben is mulatni…
r>
r>A szuszogó csend is eltette magát holnapra,
r>Zaj is csak reggel ébred, holnapra virradóra.
r>A csillagok is látom, álmosan pislákolnak,
r>De teli Hold vigyáz, ennyi kell a horkolóknak.
r>
r>Nem vagyok én az olyan nagy-nagy mondatok bajnoka,
r>De valós, sötét élményemnek igaz minden sora.
r>A tűz sürgetett, s már leégett, éjjelre kialszik.
r>De holnap velünk a szerelem, élet újra játszik.
r>
r>Lesz most majd időm, elleszek a kályha melege lebegésben…
r>Merengek vagy alszok a vaksötét, élő tunya létezésben…
r>Utolért az este oly’ lusták e sötét órák…
r>A reggellel meg elfutnak, mint üldözött hetérák…
r>
r>Ah, napszámra csak nézni fénytelen, kékes eget...
r>Bámulni könnyeivel küzdő esti felleget...
r>Tudva, hogy éjjel semmi vagyok álomnyi létbe...
r>Tudva, hogy senki nem vagyok a nagy sötétségbe…
r>
r>Vecsés, 2014. február 12. – Kustra Ferenc József
r>
Ülök, elmélázok és bennem új gondolat született,
r>Ilyenkor a régiek, előkeresték pergamentet…
r>Én a famentest, sietve, míg a gondolat nem veszett.
r>
r>Mint hithű fűzfapoéta írhatnék… mert ezek is témák,
r>Hogy nézik az útszéli akácerdőből a virágzó fák,
r>A halálba menők kezeiben… vannak szép orchideák…
r>
r>Vagy írhatnék szép verset nektek, mindenkinek meg magamnak,
r>Vagy csinálhatnék én, üres számban helyet a várt falatnak…
r>Rájöttem, éhező poétában nincs helye bámulatnak.
r>
r>Ablakon kinézek és látom, a háztetőkre napfény sugarak hullanak,
r>Ilyenkor, csak úgy felmerül bennem, hogy minden életutak egyszer elmúlnak…
r>Pedig az esti égbolton, továbbra is a kis csillagok… sorban kigyúlnak.
r>
r>Eszembe jutott az is, hogy kergetőzhetnék én viharos élet-széllel,
r>Közben meg elbeszélgethetnék a rohamosan közeledő végzettel…
r>Ha megállnék, közben írhatnék egy szép verset, egy nagy lélegzetvétellel.
r>
r>A famentesre le kéne írnom, rám, meddig vetül élet sugara,
r>Mi vár még rám… vajon milyen egy öregedő poéta-tanonc sorsa?
r>Nem is hordok kalapot, de jól megbújik alatta a gondolat...
r>A gondolat, meg elméletben nekem segít, ledönti falakat...
r>
r>A nap, ha meg rám süt, csak nézi, ez az öreg bolond meg vajh' mit csinál...
r>Én fecnire verset írok nektek, nekem az élet már mást nem kínál…
r>Pergamentem nincs, írok rizspapírra, nektek írni maga a Vitál…
r>
r>Úgy vélem, rendben, becsülettel végig mentem én a hosszú utamon…
r>De egyszer ideér a kaszás, és vad suhintása lesz a jutalom…
r>Utána már, hogy nektek írjak, sajnos nem lesz többé... semmilyen alkalom…
r>Igazából… bármilyen is az életvég, ezt előre, nagyon sajnálom…
r>
r>Szemem a messzi távolba néz, érzem, hogy még van hitem a jövőbe,
r>Nagy vágyam már csak egy van, sokat írhassak Nektek… élet, akkor rendbe.
r>
r>Vecsés, 2016. május 1. – Kustra Ferenc József
r>
Istenem, mond meg, mostanság merről fúj az őszi szél?
r>Érzem hűvös fuvallatát… csak tudnám, miről mesél.
r>Talán ő, sárgára és rozsdásra festi a fák koronáját
r>És összegyűri hűlő levegővel a levelét, fák haját.
r>
r>Alkonyi fényében elmúlik a nyári mámor
r>És a nyár már eltávozik, mint elfáradt vándor…
r>Az ősz merről jött, honnan jött és a nyár merre megy?
r>Talán ítéletidő lesz? Nekünk már egyre megy…
r>
r>A nyári napsütés, nekünk örök garanciát ígért,
r>De majd csak lesz az őszi szüret… mikor a szőlő beért!
r>Akkor majd a szőlő lugasban talán együtt szemezgetünk,
r>Őszi szélben beszélgetünk, meséljük eddigi életünk…
r>
r>Közben nézzük, merről fúj az őszi szél,
r>Igyekszünk megfejteni, miről mesél.
r>Jól felöltözünk, mert hűvös már az őszi szél
r>És lombokat mozgatva a fülünkbe zenél.
r>
r>Ha már elér és itt lesz az ősz, az biz' a nyár hanyatlása.
r>Mivel erőtől duzzad ő, az a meleg nyár pusztulása…
r>Az őszi szél, barnuló levelek búcsúdalát hozza felém,
r>Nekem kántálják: barátom, jövő májusban, majd gyere elém…
r>
r>Elteltek a hónapok, múlnak a színek, remények,
r>Eltesszük ezeket őszbe, télbe, mik a szekrények…
r>A szelíd, aranysárga napsugarak, már olyan fázón,
r>Erőtlenül, elhalóan gurulnak szét az avaron.
r>
r>Már látom, az ő nyugalma átjárja a lelkem,
r>Rozsdabarna őszben, kószálni mindig szerettem…
r>Most én majd jól megmártózok a must illatú csendbe,
r>És elbúcsúzok nyári naptól, lazán integetve.
r>
r>Már nem vadítóan sokszínű zöldek a lombsátrak,
r>Rájuk dőltek tán’ a rozsdás, barnás, festékes tálak…
r>
r>Merről fúj az őszi szél?
r>
r>Vecsés, 2012. szeptember 4. – Kustra Ferenc József
r>
Nehéz a nyárvéggel, közeledő ősszel szembenézni,
r>Bár nagyon jó az új, szép színekre ámulóan nézni.
r>Jön még az is, hogy zenét játszik a finoman szitáló eső
r>Mi esernyő alól hallgatjuk, sétálunk… arcunkba verdeső.
r>
r>Cinkos mosollyal a Nyárra kacsint a közeledő Ősz,
r>Most kezdi illegetni magát, kacérkodik, mint dizőz,
r>De tudjuk azt is, hogy csak álnokoskodik, mielőbb jöhessen,
r>Mert át akarja venni a hatalmat… Nyár helyett úr lehessen.
r>
r>Térdelhetünk, bár fújhatják aranyharsonát angyalok,
r>Őszkapu előtt megadja magát a nyár... elandalog.
r>Még táncol a napsugár a csúnyán rozsdásodó leveleken,
r>De fáradt már a tánc… látszik is már hajnalban a leheletem.
r>
r>Tudjuk mit hoz, lehullott levelet, szemerkélő esőt,
r>És az udvarunkba lehullott levelet szedni kell, sőt
r>Van jó azért benne, le kell szedni sok finom érett gyümölcsöt…
r>Aztán meg békességben várhatjuk nagy, fekete varjú felhőt.
r>
r>Lesz majd köd is, hideg is és az Ősz is, majd készül tova,
r>Kacérkodott, majd elkullog... lesz bizonytalan, tétova.
r>Akkorra várjuk nagyon, már talán a mustból is finom bor lesz,
r>Nekünk meg jön már egy új... jeges és kemény tél, hideg évszak lesz…
r>
r>A nap, szórja sugarát, még erőlködik, vigyázna rám,
r>De én közben látom, észlelem, az Ősz meg kacsint reám...
r>Öreg! Szólít meg bizalmasan: vedd már föl a vastag dzsekidet,
r>Már nem való legénykedni, ne fázítsd öregedő testedet…
r>
r>Ülök a lugasban, hallgatom a vándorló madarak dalát,
r>Úgy tűnik, mennek, kis időre felkeresik a másik hazát…
r>
r>Vecsés, 2012. szeptember 3. – Kustra Ferenc József
r>
