Idő 
Értékelés 
Értékelés Mint foly a sebes víz, úgy múlik az élet, r>Közelít minden nap hozzánk az ítélet. r>Ezt hírdeti néked, bár megnémúlt szája, r>- - - - - - kinek előtted példája. r>- - - - - - - - tartott betegsége, r>- - - nyár után lett éltének vége. r>Így cselekszik éppen urunknak kalmárja, r>Sárnak tart itt mindent, ama kincset várja. r>Állj meg, ha érkezel, útazó, e szóra, r>Csak addig, míg lefoly egy fertálynyi óra. r>Azt mondják, valakik e főld színén állnak, r>Egyenként prédái lésznek a halálnak. r>Nem kedvez a halál kicsinynek vagy nagynak, r>Zsoldot adnak ennek, kik e főldön laknak. r>Úgyhogy ma e főldön, kik lehellést vésznek, r>Száz esztendő múlva mind porokká lésznek. r>Xerxes, a perzsáknak hatalmas királyja, r>Virtusait kinek még ma is csudálja, r>Amennyire terjed a főld kereksége, r>Tűkör mert még ma is az ő vitézsége, r>Könnyeit orcáján örömmel hullatá, r>Zokogó panaszát ekképpen hallatá: r>Ímé táboromat a főld alig bírja, r>Mégis nemsokára a főld lészen sírja r>E sok ezerekből álló számos népnek, r>Eközött kicsinynek, nagynak, rútnak, szépnek. r>E' pedig azt mondja: valakik itt állnak, r>Nemsoká prédái lésznek a halálnak. r>Bizony, ha elménkkel a múlt esztendőre r>Visszanézünk s megyünk az elmúlt időre, r>Sokkal többet látunk a főldnek porába, r>Mint volt a rettentő Xerxes táborába. r>Kiket sem a szépség, sem az okos elme r>Meg nem szabadított, sem Isten félelme. r>Az ékesen szóllást mindenek csudálják, r>Kik a bőlcsek közé magokat számlálják. r>De ez is meg nem ment senkit a haláltól, r>Amint tanúljuk ezt magától szent Páltól. r>Múlandó a szépség, ha ki csak ezt nézi, r>Gond, betegség, idő hamar megigézi. r>Mondd meg, hol Absolon deli termetével? r>Porrá lett, a férgek osztoztak testével. r>A bőlcsességnek is eleven példája, r>Oda van Salamon bézáratott szája. r>Kit láttál valaha Dávidnál szentebbet, r>Példát a halálra nem látsz ennél szebbet! r>Ékesen szóllás kell? hol van Demosthenes, r>Cicero, Ulysses, hol van Diogenes? r>De hol van az, aki, míg e főldön éle, r>Bőlcs nyelvével a Szentírásból beszéle? r>Szólítsd meg e gyásszal béfedett koporsót, r>Ezt mondja: a halál mindenre vét sorsot. r>Csak ilyen az ember, ilyen hát az élet, r>Számadásra hívja őtet az ítélet. r>Ímé, ez az Isten hűséges szolgája r>Megholt s jutott örök hallgatásra szája. r>Ki a Szentírásnak tiszta szent vizével, r>Hat esztendők alatt élő beszédével r>Vezérlette híven pásztorsága nyáját, r>Míg ki nem futotta éltének pályáját. r>Ha kérdezed nevét, s élete folyását, r>Értsed születését, helyét és lakását. r>Az ő életének legelső kezdete r>- - - - - - tisztes szüléktől lehete. r>Ezerhétszáznegyvenkilencnek mentébe, r>Mikor a nap lépett a - - jegyébe. r>- - - - - - - volt édes atyja neve, r>Ki már őelőtte halál-préda leve. r>Méhében fogadta - - - - - - - - r>Kit nem vélt, hogy élve maga után hanna. r>Ezen jó szülei még gyenge korába r>Béiratták őtet múzsák táborába, r>Hol mindjárt jeleit elméjének adta, r>Tanuló társait könnyen meghaladta. r>Magára palástot őltözvén végtére, r>Példa volt és szolgált az ifjak díszére. r>Legelső tisztségre ezek közt hogy jutott, r>Fáradhatatlan volt, bár izzadt és futott. r>Majd szélnek eresztvén innen vitorláját, r>Megnézte a kűlső nemzetek hazáját. r>És a tudománynak becses cseppjeivel r>Megrakva egynéhány esztendők mentivel, r>Amint a dolgos méh, úgy jött hazájába, r>Cicerói nyelvet hozván le szájába. r>Itt alig pihent meg, - - mindjárt kérte, r>Mert a virtusokat őbenne esmérte, r>Hogy vezére lenne az ecclesiának, r>Ama mennyei Úr kedves sajátjának. r>Melyet meg is nyervén, pásztorsága alatt r>Amíg legelt a nyáj, - - esztendő haladt. r>De az Úr már őtet örök pappá tette, r>A boldog lelkekkel egy székbe űltette. r>Mert midőn, ím, folyna - - - hónapja, r>Éltét elfogyasztá - - - - - - napja. r>És már - - órára az idő virrada, r>Akkor az ég néki Ily szózatot ada: r>Jó vagyon, hív szolgám, hűséged jutalmát r>Megadom, vedd el hát lelked nyúgodalmát. r>Míg hát hideg testét a főld bétakarja, r>Búcsúzó szavait mondani akarja. r>Elsőben is téged veszen hát nyelvére, r>Ki szűlted s vigyáztál gyenge életére. r>Ama hív fiúi és buzgó szeretet, r>Amellyel tehozzád mindig viseltetett, r>A fagyos vérben is magát kimutatja r>És végső áldását ekképpen hallatja: r>Hozzám hűségedet el nem felejthetem, r>Mindég háládatos szívvel emlegetem. r>Mert míg nyavalyáim tetemim szaggatták, r>Szemeid magokat könnyekkel áztatták. r>Amidőn eljön is halálom órája, r>Melyen életemnek volt végső csatája, r>Akkor is szikrája hív szeretetednek r>Kitetszett erántam s igaz hűségednek. r>Mely kegyességedért nagy jutalmad légyen, r>Világi éltednek míg folyása mégyen. r>Kedves - - - - - - életemnek párja, r>Tudom, hogy szívedet epesztő bú járja, r>Hogy el kell temetned azt, akit szerettél, r>Kivel arany lánccal egybeszerkesztettél, r>Hogy az özvegységnek gyászos inségére, r>Váratlan órára életed már ére. r>De távoztasd szíved sűrű fellegeit, r>Könnyebbítsed minden bánatid terheit. r>Mert az Úr, az árvák s özvegyeknek atyja, r>Szabadúlásodat néked megmutatja. r>És bár most leányát ostorával sujtja, r>Bízzál, mert végtére segedelmét nyújtja. r>Már én megyek, az Úr viselje gondodat, r>Siralmaid után hozza fel napodat. r>Te is, Jézusomnak szerelmes jegyese, r>Ki magának téged vérével kerese, r>Virágozz, módjára a szép pálmafának, r>Amelyhez az írígy kezek gyakran vágnak. r>Végre hűségednek zőldelő pálmáját r>Nyerd el az idvesség fényes koronáját. r>Néked már, megfagyott testemnek sátora, r>Csendes házad lészen a főld hideg pora. r>Lelkemnek majd ismét veled egyessége r>Lészen, midőn eljő nyúgodalmad vége.r>
Nézem a lámpám. Villamos lámpa. r>Fűti egy titkos, rejtett erő. r>Tompa árnyékból csillogó élet lesz, r>Ahogy belőle fény tör elő. r>r>Nézzétek, milyen megfoghatatlan, r>Csupa titok, csupa hatalom r>S mégis, fényével akkor pompázhat csak, r>Mikor én, az Ember, akarom! r>r>Midőn lefekszem s oltom a lámpát, r>Váratlanul azon akadok: r>Mi lenne, hogyha többé föl nem gyulna r>S örökre sötétbe maradok! r>
I r>r>Sírva jön a magyar nóta világra, r>Bánatos a magyar ember világa. r>Mit keseregsz, atyámfia, rokonság? r>Ez az egész merő élet bolondság. r>r>Duna vize lefelé foly, nem vissza, r>Régi baját magyar ember elissza! r>Azt miveli széles-magas kedvében, r>Majd megszakad belé a szív keblében! r>r>II r>r>Elesett a Rigó lovam patkója, r>Jeges az út, majd kicsúszik alóla, r>Fölveretem orosházi kovácsnál, - r>Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál! r>r>Volt nekem egy rigószőrü paripám, r>Eladatta a szegedi kapitány, r>Ott se voltam az áldomás-ivásnál, - r>Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál! r>r>Volt nekem egy fehér házam, leégett; r>A telekem, azt se tudom, kié lett; r>Be van írva vásárhelyi tanácsnál, - r>Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál! r>r>Volt szeretőm, esztendeig sirattam, r>Az nekem a mindennapi halottam, r>Most is megvan az a gonosz, de másnál, - r>Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál! r>
E gondola, gondolom én, szeliden ringó, puha bölcső. r>s rajta koporsóváz öble a csöppnyi faház. r>Bölcső s néma koporsó közt így lengedezünk mi r>át a Csatorna vizén, gondtalan életen át.r>
Fölhangolom olykor a lant idegeit, r>Megzengeni téged, o kellemes élet! r>- Mert kellemes az, noha sok sebet ejt, r>És rengetegekbe nem egy uta téved. r>r>De bármi magasra törekszik a dal, r>Bármint csalogassam az életi mézzel: r>Mélázva örömtelen hangjaival r>Mindenkor a sírban, a sírban enyész el. r>r>Kivánatos a tavasz éke nekem, r>Indúlok is olykor örűlni virághoz; r>S mig kertbe röpíti sugárit a szem, r>Lábam temetői keresztek alá hoz. r>r>Itt élek a szív komoly álmainak r>A halk temető morajatlan ölében; r>Ákácai lombja rezegve inog, r>Hintázza az est fuvalomja szelíden. r>r>A szobrok a domboru hant elején r>Mindannyi betűi egy isteni lapnak; r>Nagy gondolatit mikor olvasom én; r>A sírba, a sírbul az égbe ragadnak. r>r>Bús tompa harang konog a faluban. r>Új gödröt amott komor emberek ásnak. r>Gyászhangja kiséri áhítatosan r>A holtat honához a hamvadozásnak. r>r>Sejtése szivemnek aligha csaland: r>Nem messze lehet keze már az időnek, r>Mely engem is ágyba tesz itten alant, r>S szememre halál örök álmai jőnek. r>r>Isten neki! üssön, ha ütnie kell, r>Mely pályafutásom elállja, az óra; r>Létem fonalai, szakadozzatok el, r>Társim, bucsucsókot a hervadozóra. r>r>S mit sorsom elérni nem engede, nem! r>Bár vágyaimon koszorúba szövődék: r>Isten veled, égi virág... szerelem! r>S föld hajnali csillaga, napja... dicsőség! r>
