Idő 
Értékelés 
Értékelés Bár szemét rád a sors mosolyogva nyissa, r>Bár feléd fordúljon csalfa golyóbissa, r>Bár nyájas karokkal kívánjon ölelni, r>S páva módjára fénylő szárnyakra emelni, r>Bár jőjjön kincsekkel talpig bétakarva, r>Nála hízelkedjen a bőségnek szarva: r>Ne higyj néki, ne higyj; mert sokan megesnek, r>Mikor nála boldog életet keresnek. r>Ne higyj; mert amidőn legjobban kecsegtet, r>Forrót alád éppen azalatt csepegtet. r>Midőn legnyájasabb karokkal öleled, r>Akkor rakja tele fúlánkkal kebeled: r>Akkor repűl véled az ég tetejére, r>Hogy mélyebben vessen pokol fenekére. r>Ne higyj hát, barátom! ne higyj, mondom, neki, r>Mert halálra csalnak szíreni éneki. r>r>De azért ha bánt is, meg ne rettenj tőle, r>Bátor szívvel vond el magadat előle. r>Ő asszony s szerencse; minden pontba fordúl, r>Nem sok, akár vígan légyen, akár mordúl. r>Azért hát, barátom! bár szíved rettentse, r>Meg ne rettenj tőle; ő asszony s szerencse. r>Ellene a virtus fog lenni kőbástya, r>Az ártatlanságnak béfed szent palástja. r>Ez az a conductor, amelytől mennyköve r>Semmi igaz bőlcset soha meg nem löve. r>Ez az a Gibraltár, ez az a citadell, r>Melyre minden bombit haszontalan lövell. - r>r>Barátom! kicsiny az, kit vagy elfelejtett r>Szúrni a szerencse, vagy kétségbe ejtett. r>Rajta vitéz szívvel! ezáltal lettenek r>Herkulestől fogva minden félistenek. r>Tudod, e világban minden nagy test forog, r>Csekély mindaz, ami nyugszik, vagy tántorog: r>Hát a napnak dísze már azért elmúla, r>Hogy csekély főldünknek alája borúla? r>Nem: mert maga szerzi főldünk ábrázatja, r>Hogy fele lakosa e fényt nem láthatja. r>A mi világunknak szintúgy van szférája; r>Ha felette űltünk, borúlunk alája: r>r>Mégis a mi fényünk éppen csak a' lészen, r>Csakhogy a vak világ nem láthat egészen. r>Ha a nyugvó virtus az élet rózsája: r>Arany virtus, mely a tüzet is kiállja. r>S nyomorúlt ember az, kinek homlokában r>Látszik szerencséje, mint tűkör-formában. r>Te, ha orcád éppen más színre vonítod, r>A játszi szerencsét öszvetébolyítod, r>Ha ő mosolyogva kecsegtet tégedet: r>Szedd komor ráncokra stóikus képedet. r>Ha ő gorgon hanggal agyarkodik terád: r>Nevesd el magadat; s azonnal hátat ád. r>Bolond a szerencse, hidd el azt, barátom! r>Én a bőlcs észt csupán a bőlcs észbe látom.r>
Mikor térsz már az eszedre, te Sándor? r>Tivornya éjjeled és napod; r>Az istenért! hisz az ördög elvisz, r>Ha még soká így folytatod. r>r>Szeretetreméltó barátom, r>Nézd meg csak a tűkörben magadat; r>Hát ember az, akit ott látsz? mennykő! r>Tükröd kisértetet mutat. r>r>Fiú, légy hát okosabb valahára, r>Szedd rendbe rendtelen életedet; r>Hidd el, kedves pajtásom, az ember r>Korhelység nélkül is ellehet. r>r>Naponként egy messzely borocska, r>Én úgy hiszem, ennyi untig elég. r>S mi a szerelmet illeti: jobb lesz r>Talán szeretők helyett feleség. r>r>De mit beszélek? mit beszéltem! r>Messzely borocska és feleség? r>Én és feleség, én és messzely bor? r>No hisz csupán az kellene még! r>r>O nem, nem! engem a rendes élet r>Időnek előtte megölne, tudom; r>Költő vagyok, költőileg kell r>Végigrohannom az életuton! r>
A birtok, mit születésem adott, r>Az élet közös nyomora; r>S te vagy e birtok olcsó címere, r>Kétkrajcáros makrapipa! r>r>És e nyomor meg e makrapipa, r>Legjobb barátim lettenek, r>És sötét óráimba kívülük r>Senkit, semmit nem ismerek. r>r>Oh, én tudom, hogy e két jóbarát r>Hű lesz hozzám halálomig r>S nem hagynak el, miként az emberek, r>Utósó lehelletemig. r>r>S hol a nyomornál hűségesb barát, r>Mely a sírba kisérni fog? r>Mely ott még egy élethosszat keserg, r>Míg végkép el nem hamvadok!... r>r>S te leghűségesebb makrapipa, r>Te leszesz olcsó sírjelem, r>Mert a nyomor, tudom, nem engedi, r>Hogy nekem más fejfám legyen!r>
Barátim vagytok, azt mondjátok. r>Talán nem mondtok hazugságot, r>Ez meglehet, r>De azért nem adom nektek hitemet, r>Nem adhatom: most jó dolgom van, r>Jertek hozzám, ha majd napom lejár, r>Mert a barátság nappal láthatatlan, r>Éjjel ragyog csak, mint a fénybogár. r>
Makkai Sándornak mély tisztelettel r>Elvégeztetett, hogy lecsap a villám. r>Az erdő jajveszékelt életéért. r>Egy tölgyfa hangos szóval kiáltott r>S áldozatul adta magát. r>r>Rengett a föld és lobogott a fa; r>csodálatos, Isteni tüzijáték, r>mint csipkebokor lángja a Hóreben! r>(Csak a füstje volt keserű.) r>r>Rengett a föld és lobogott a fa r>vérvörösen, olthatatlanul, r>jajtalanul és pattogó ággal r>s zengett a zordon zivatar. r>r>E lángnál elkerülte az erdei vándor r>az ingovány fekete torkát; r>az eltévedt, megriadt ősfióka r>anyjához talált. r>r>Szörnyű szép volt és sírnivaló. r>Másnap itélkezett az erdő r>s a vakmerő, üszkös, torzfekete csonkot r>kitagadta! Kitagadta! r>
