Idő 
Értékelés 
Értékelés Szavak, akiknek Főbusza volt Vitéz r>S gazdag pillangó-szárnyakat adott, r>Szavak, »szárnyatok bársonyára r>Szedegessetek violaszagot, r>Midőn felröpködtök Őt dicsérni. r>r>Ő volt honjában legbujdosóbb magyar, r>De fényküllőzött fél magyar eget r>S elhagyhatták remények, Lillák, r>E bús legény tréfált és szeretett r>S dalolt, mikor már sipolt a melle. r>r>Sohse tompult el elméje, sem szive r>S bár lét-nem-léten töprengett sokat, r>Kandi vérrel járt Pán nyomában r>S megleste a fürdőző lyányokat r>Szomjas nyáron berkes patakpartról. r>r>Gyepedző sírján, úgy, amiként Hafiz r>Sírján szűzekkel Ő tartata tort, r>Zilálja csókos lyány rózsáit r>S öntse víg ifju a tűz-buja bort, r>Mintha Csokonai úr csak aludna. r>r>Csókoljuk jól meg az ő ifju szivét, r>Csiklandós, szép szív volt s ma is meleg r>S ha bágyadás nem ült szivünkre, r>Kiszállnak a finom, friss kellemek r>Vitéz Mihály gyepedző sírjából. r>r>Im, itt a kor már, melyben fölötte is r>Egy hív magyarnak lantja kacag, zokog, r>Itt a tapsos, föltámasztó nap, r>Vitéz sírján ébredt vidám okok r>Röpítnek ki bennünket a Télből. r>r>Mint lenge párák éjjeli csillaga r>Indult el Ő s, ím, kövült Nap leve r>S a debreceni Nagyerdőre r>Éppen úgy tűz káprázatos heve, r>Mint finnyás népére Pest-Budának. r>r>Kartács-világban élünk, bizony igaz, r>De Vitéz tudta: ez lesz a világ r>S ha nem sokat segít Botond-bárd, r>Ma is virág és kard is a virág r>S Bizánc-kaput vág be egy vitéz csók. r>r>Mindig, vitézek nemzete volt nevünk, r>De valánk búsak és szerelmesek, r>Ám lelkünk nem volt Élet-járó, r>Csupán tán a Halálnál kevesebb, r>Miként a Vitéz Mihály úr lelke. r>r>Kinek bú, bor, nő, gond dúsan adatott r>S a mi fájásunk volt az, ami fájt, r>Ébresztésünk ne fájjon néked, r>Csokonai, híres Vitéz Mihály, r>Mindnyájunknak atyánknál atyábbja. r>r>Te, pátriárkák ős-deli sarja, Te, r>Ki fogod mindig Lillád derekát, r>Öleled e kis magyarságot, r>Te örök, ó s új hunn poétaság, r>Óh, ébredj, valahányszor ébresztünk.
A Kárpátoktul le az Al-Dunáig r>Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar! r>Szétszórt hajával, véres homlokával r>Áll a viharban maga a magyar. r>Ha nem születtem volna is magyarnak, r>E néphez állanék ezennel én, r>Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb r>Minden népek közt a föld kerekén. r>r>Szegény, szegény nép, árva nemzetem te, r>Mit vétettél, hogy így elhagytanak, r>Hogy isten, ördög, minden ellened van, r>És életed fáján pusztítanak? r>S dühös kezekkel kik tépik leginkább r>Gazúl, őrülten a zöld ágakat? r>Azok, kik eddig e fa árnyékában r>Pihentek hosszu századok alatt. r>r>Te rác, te horvát, német, tót, oláhság, r>Mit marjátok mindnyájan a magyart? r>Török s tatártól mely titeket védett, r>Magyar kezekben villogott a kard. r>Megosztottuk tivéletek hiven, ha r>A jószerencse nékünk jót adott, r>S felét átvettük mindig a tehernek, r>Mit vállatokra a balsors rakott. r>r>S most a hála!... vétkes vakmerénnyel r>Reánk uszít a hűtelen király, r>S mohó étvággyal megrohantok minket, r>Miként a holló a holttestre száll. r>Hollók vagytok ti, undok éhes hollók, r>De a magyar még nem halotti test. r>Nem, istenemre nem! s hajnalt magának r>Az égre a ti véretekkel fest. r>r>Legyen tehát ugy, mint ti akartátok, r>Élet-halálra ki a síkra hát, r>Ne légyen béke, míg a magyar földön r>A napvilág egy ellenséget lát, r>Ne légyen béke, míg rossz szívetekből r>A vér utósó cseppje nem csorog... r>Ha nem kellettünk nektek mint barátok, r>Most mint birókat, akként lássatok. r>r>Föl hát, magyar nép, e gaz csorda ellen, r>Mely birtokodra s életedre tör. r>Föl egy hatalmas, egy szent háborúra, r>Föl az utósó ítéletre, föl! r>A századok hiába birkozának r>Velünk, és mostan egy év ölne meg? r>Oroszlánokkal vívtunk hajdanában, r>És most e tetvek egyenek-e meg? r>r>Föl, nemzetem, föl! jussanak eszedbe r>Világhódító híres őseid. r>Egy ezredév néz ránk itélő szemmel r>Atillától egész Rákócziig. r>Hah, milyen múlt! hacsak félakkorák is r>Leszünk, mint voltak e nagy ősapák, r>El fogja lepni árnyékunk a sárba r>És vérbe fúlt ellenség táborát!
A szombathelyi táborban, 1797 r>r>Él még nemzetem istene! r>Buzgó könnyeimen, szent Öröm, ömledezz! r>Állsz még, állsz, szeretett Hazám! r>Nem dőlt még alacsony porba nemes fejed! r>Méltán búslakodám előbb, r>Hogy hérósz eleid nyomdokiból kitérsz, r>S régen félt veszedelmidet r>Rád húzzák netalán majd buta korcsaid. r>Hálá! mást mutat e sereg, r>Mely most, régi magyar módra, nyeregben ül. r>Nem szállt Trója alá soha r>Ily szép spártai had, sem Hunyadink kevély r>Zászlóit nem emelte volt r>Rettentőbb hadi nép Bécs letörött falán. r>Csak sast nemzenek a sasok, r>S nem szűl gyáva nyulat Núbia párduca. r>Thétis nagy fia sem maradt r>Chironnál, mikoron hadra veté szemét: r>Árpád vére se hűlhet el, r>Ámbár rég heverész a puha pamlagon. r>Nézd: most felköti fegyverét, r>Csákóján lobogó kolcsag emelkedik. r>Buzdító katonás ruhát r>Öltvén, lelke nemes lángja kigerjedez. r>Majd kardjára felesküszik, r>Mindent ront s megemészt, mint heves Afrika r>Búsult tigrise, amidőn r>Ordít kölykeiért, s körme viaskodik. r>Majd felkelnek alattad is, r>Ó József! nagyanyád, Trézia bajnoki, r>S bátran mégy, szeretett vezér, r>A jég-Álpeseken s Ádria öblein. - r>E nép nem gyülevész csoport, r>Nem rabbérbe emelt bús buzogányt keze. r>Önként áldoz az életet, r>S horgas kardja kövér hantjaiért hasít. r>Míg hérói biborsüveg r>Tündöklik fejeden, Hunnia csillaga, r>Eszterházy, dicső magyar! r>Míg győző eleid pallosa combodon r>Csattog: győzni fog a magyar, r>S Andrásnak ragyogó napja le nem menend! r>r>[1797?]
Akit gurít, akit görget, r>Mint egy lovatlan Szent Györgyet r>Errűl s néha túl a Lajtán, r>Nem én vagyok, de: a fajtám. r>r>Talán Isten; talán Ördög, r>Olykor-olykor föl-fölhörgök r>S mindig búsan megbékélek: r>Így szabta a magyar élet. r>r>Gyönyörű, ős hittel, sokkal, r>Szenvedéssel, botlásokkal r>Fajtám indít, mindig ő kel r>Szépséggel, kínnal, erővel. r>r>Amit tudok, érte tudtam, r>Ha elbukok, nem én buktam: r>Bennem egy ősi gőg lázadt r>S csak az enyém a gyalázat. r>r>Szent, bús utam meg nem látták r>A pimaszok és a gyávák, r>Immel-ámmal tettek-vettek r>S ha megingtam, elengedtek. r>r>Ma már: minden gonosz álom r>S már csak magamat sajnálom r>És hogy énellenem védték r>Fajtám választott kevélyét. r>r>Mi várhat egy ilyen hadra: r>Ebekre és harmincadra, r>Nagy gyalázatra kerülnek, r>Ordítnak és keserülnek. r>r>Én meg, a dolgom elvégzett, r>Megrugdalt és levitézlett, r>Megdöglök gyászos kacajjal, r>Magyar fajjal, bajjal, jajjal.
Te, a nemzet-hálátalanság r>Égbekiáltó némasága, r>A nemzet-szégyen Káin-bélyege, r>Oh Széphalom! r>Azért kellett-e csak r>Hozzád zarándokolnom, r>Hogy egy hajtásra oly hosszút igyam r>A keserűség poharából, r>Amilyet eddig még talán nem ittam?... r>Ez volt tehát r>A múzsák egykori tanyája, r>Hol most haszonbérlő zsidó lakik? r>Azon szobában, r>Melyben Kazinczy Ferenc r>Élt s kilehelte tiszta lelkét, r>Most piszkos nyávogó porontyok r>Hentergenek, r>S a szentek szentéből, nejének r>Szobájából ím kamra lett, r>Mely ronda lommal van tele. r>Ki innen e falak közül! r>Félek, hogy a ház rám szakad, r>Mert nagy teher nehezkedik rá: r>Az isten átka. - - r>Nagy ég, a pompás kert mivé lett! r>Még mostan is mosolyg, mosolyg, r>De szívetszaggatólag, r>Mint a megőrült szép leány. r>Elvadulának a gyümölcsfák, r>S alattok fű terem buján, r>Sürűn és magasan; r>Tán el akarja rejteni r>A pusztulásnak szellemét, r>Mely itt két kézzel dolgozik, r>Vagy az utat akarja r>Elfödni, mely a sír mellé vezet, r>Hogy a halottnak nyúgodalmát r>Ne háborítsa senki, r>Mert nyúgalomra nagy szüksége van, r>Kit hetven évig üldözött az élet. r>Itt nyugszik ő r>Vad fák és vad füvek körében, r>Fölötte hófehér szobor... r>Miért fehér? miért nem fekete? r>Vegyétek el s tűzzétek föl helyébe r>Sötét sorsának zászlaját! r>Oly bántó e fehér hazugság. - r>És ezt is özvegye r>Állíttatá, ez oszlopot; r>De könnyen telt ki tőle, r>Mert nem maradt több, r>Csupán hét árva gyermeke. r>S miért tett volna oszlopot r>Sírjához a haza? r>Hiszen mit tett ő a hazáért? r>Miatta hét esztendeig szivá csak r>A börtönök dögvészes levegőjét, r>És csak fél századig r>Tartá vállán, mint Atlasz az eget, r>A nemzetiségnek ügyét. r>Magyar nemzet, most nem volnál magyar, r>Ő akkor volt az, midőn senki sem volt, r>Midőn magyarnak lenni r>Szégyen vala. r>És te, hazám, te így fizetted őt! r>Mig élt: fázott és éhezett, r>S most sírja olyan elhagyott, r>Mint számüzötté, r>Ki idegen földön vesz el. - r>Hálás haza, r>A szent halott nevében r>Vedd forró köszönetemet! r>Ha gyermekem lesz, r>Ki arra készül, r>Hogy néked éljen: r>Ide fogom majd őt vezetni r>E sírhalomhoz... buzditásul.
