Idő 
Értékelés 
Értékelés Most úgy fekszem a bús ágyon kinyúlva, r>Mint múmia, mely fekszik s nem enyész, r>És süppedt mellét nyomja lomha gúla, r>És holt szemét beszőtte halk penész. r>r>Fáraó, hallod? - zeng Egyiptom túl a r>Vak síron, s vágyak Nilusába néz r>Arany visszfényü sok-sok szem kigyúlva: r>Ó, zeng s ragyog az Élet, s te nem élsz. r>r>Hej, Fáraó, te árva múmia. r>Hát minden jónak el kell múlnia? r>Szólj, Nap fia, hol van sok régi kincsed? r>r>Hiába. Két hűs karom összetéve, r>Fekszem, halott úr, harmincezer éve, r>S a sötétben őriznek néma szfinxek.
Három és három, r>Új temető és nagyon régi r>És mind a hat fázón beszéli: r>Sok baj volt a Nyáron. r>r>És összesúgnak r>Svábok, oláhok, kálvinisták, r>Csinálják az idei listát r>S a fák sírnak-zúgnak. r>r>Tehát örökre r>Jön-jön már a gazdag himpellér r>S nyomában az elbukott zsellér, r>Kinek nem volt ökre. r>r>Jön-jön a válás, r>Összehasonlás hideg ténye, r>Élet s Halál megtársult fénye, r>Sok összetalálás. r>r>Holt szívét vessze, r>Ki hat temetőben sem fér el, r>Úr szolgával s asszony a férjjel: r>Közellel a Messze. r>r>A zsidó-község r>Kis temetője van csak távol r>Régi, aggok vigyázatából, r>Hogy a zsidót kössék. r>r>Pedig már mindegy, r>Ha az új vagy ó temetőkbe r>Vagy zsidóba, ne féljünk tőle, r>Visznek holnap minket. r>r>Vén port kavargat r>Valamely nagy Titoknak őre r>S szomszédomban, a temetőkre r>Már hullnak a varjak. r>r>Falusi fészek: r>Cibálgatja az Ősz a fákat, r>Fákat, kik régtül messzelátnak r>S nagyon messzenéznek.r>
Párisba tegnap beszökött az Ősz. r>Szent Mihály útján suhant nesztelen, r>Kánikulában, halk lombok alatt r>S találkozott velem. r>r>Ballagtam éppen a Szajna felé r>S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: r>Füstösek, furcsák, búsak, bíborak, r>Arról, hogy meghalok. r>r>Elért az Ősz és súgott valamit, r>Szent Mihály útja beleremegett, r>Züm, züm: röpködtek végig az uton r>Tréfás falevelek. r>r>Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé r>S Párisból az Ősz kacagva szaladt. r>Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán r>Nyögő lombok alatt.
Gróf Festetics György hamvaira r>Keszthelyi partnak evez ladikom, mosolyognak előmbe r>A szeretett tájék öblei s árbocai. r>Nyugszik az ég, lebegő zephyrek ringatva vezetnek, r>Csak kebelem zajlik, s hányja halála jegét: r>Hányja, midőn lehajult fővel révedre kiszállok, r>S nyomdokidon, nagy Holt, nyögve előre megyek. r>Minden mozdulatom közelebb visz szent tetemidhez, r>S míveiden lebegő árnyad előmbe tünik. r>Látlak, mint öleléd kegyes arccal, nyájas örömmel, r>Akiket a szeretet nyílt kapuidba hoza; r>Látlak, mint fogadád, szent csókkal megkoronázva r>A piruló Múzsa gyermeki áldozatit. r>Mint Görögországnak nagy démona gyermekalakban, r>Gyermeki játékban alkota embereket, r>Úgy te is ősz fővel közibénk enyelegve vegyültél, r>S játszva nyitál pályát isteni célod előtt. r>Míg mások honnunk javait vesztünkre kiszórják, r>S a nemzet lelkét s életerét kiölik: r>Te közibénk jöttél, s valamerre kifordula arcád, r>Áldást hinte reánk, s életet önte belénk. r>Mint egy hősi Pelops, oltárt, pályákat emeltél r>A görög ég, Helikon hajdani isteninek. r>Ünnepeket, muzsikát, táncot, játékokat adván, r>A nagyot a széppel kedvesen összekötéd. r>A zengőt koszorú emelé és gazdag ajándék, r>Minden ideg kifeszült, s büszke futásnak eredt. r>Így alkotta örök remekét amaz égi Lykurgus, r>Amikor összeszedé Ilion énekeit; r>Spárta szilaj lelkét, énekre tanítva, emelte, r>S a dalok isteninek áldoza harcaiban; r>Így született Hellász, így szülte az élisi pálma r>A csuda helleneket s Pindarus énekeit. r>Így született Korybant-zengzetben az égiek atyja, r>Így hordott eledelt nékie méhe, galamb. r>A buta nép e zajt látá s Amalthea tölgyét, r>Látni a mennyrázót nem vala néki szeme. r>Ámde ki föntjáró elmédnek látta arányit, r>Nyájas alakjaiban látta nagy istenidet. - r>Elfolya szép élted, s veled a szép gondolat eltűnt; r>Mint ama gyenge virág, napja lehunyta után. r>Eltűntél, de ha majd palotád márványi lehullnak, r>S romjaiból valaha baglyok üvöltnek alá, r>Mint a büszke Csobánc szomorú düledékin az útas r>A múlt bajnoki kor képzeletébe mereng: r>Így merül el majdan magasabb rémletben az érző, r>Hamvaidon hálát, könnyeket adva, velem. r>r>[1823] r>
Ujonnan visszajött a régi baj, r>Amely a másvilágnak követe, r>S hozzám így szól: szedd össze magadat, r>El fogsz utazni a föld mélyibe. - r>Erőm fut, mint a gyáva hadsereg, r>Itt hágy magamra, gyöngén, egyedűl, r>És vérem, a vég-búcsuzásra tán, r>Elhagyván arcomat, szivembe gyűl. r>r>Mit tétovázol úgy, halál, miért r>Meg nem halok? vagy mért vagyok beteg? r>Félsz hozzám nyúlni, te hatalmas úr? r>Vagy csak ijesztesz?... meg nem ijedek. r>Ki az élettel, mint én, szembeszállt, r>Az bátoran néz a halál szemébe! r>Az élet rövid béke s hosszu harc r>És a halál rövid harc s hosszu béke. r>r>De még kár lenne érettem talán. r>Oh keblemben még annyi dal szunyad, r>Egész egy erdő magva, mely ha felnő, r>Sok fáradt útasnak hüs árnyat ad. r>S eddig csak írtam, hol van még a tett? r>Piros betűk az ünnep napjai, r>S így életemnek nincs még ünnepe, r>Hogy az legyen, vérem kell ontani! r>r>Megérem-e ezt én? vagy mielőtt r>Rivalgó zaj közt harci paripára r>Pattanhatnék föl: tán szép csendesen r>Ráfektetnek majd szent Mihály lovára? r>Ha meg kell halnom, hogyha most halok meg, r>Jőj el sietve, kedves kikelet, r>Jőj el hamar, hadd láss még egyszer engem, r>Hogy lássalak még egyszer tégedet. r>r>Kettőztesd meg lépésid, szép tavasz, r>A déli tájról gyorsan jőj elő: r>Ha már az élet oly borús vala, r>Legyen halálom napján jó idő. r>Jőj, drága vendég, s hozz virágokat, r>- A föld most olyan rideg puszta rom - r>Ha már virágtalan volt életem, r>Legyen virágos legalább sirom! r>
