Tücsök ciripelte
Csermely partján
Langyos nyári este
A suttogó szonátát
Hangoddal fülembe

Jó éjt s álmokat
Csókoljon a pillanat
Meghitt nyugalmat
Lelkedre
S csaljon örömkönnyet
Szemedre
Frissítő fuvallat
Minden este
Álomba szenderegve.

Mint pókháló-szövevényes
Ódon,
Dohos üreg...
Fanyar-szagú,
Mosatlan üres üveg...
....olybá tűnik a megélt pillanat.
Ott,
Ahol a szegycsont mögött
Nem lakik már senki,
Csak tompán kalapál
A szívnek tűnő verkli,
S a kasban túlárad a semmi,
...És fárasztó már valakinek lenni...
Ott
Sajogva sziszeg a múlt
Megaszalt emléke,
S az ősök vétke
egyre csak nehezedik.
Ott...
a megálló üres...
Új járat nem érkezik,
csak
az apátiás jelen valósága
megsárgult fotókkal keveredik..
Ott
A magányos várakozás is
Feledésbe merül,
És nem tudni,...
Az Élet mibe kerül...

Idegen arcokon
Rideg a szánalom.
Ismerős...
Már csak a fájdalom

Minek a Van, és kié a Most
Mikor
Az Otthon a Múltban hagyatott....
És nincs már kit szeretni
Csak feledni... feledni.
Elillant valami messze
Talán az élet...
Ha lehetne megőrizne
Valami emléket.

Hol volt, hol van az már
Ősi idők almafáján
Zamatos gyümölcs kacéran mosolygott...

Egy kis parázs
Földi varázs
Csillantotta tudás szomját
S az ártatlan
Kis hiszékeny
Elhitte mit akkor éppen
Csalárd értékek
Hamisat ígértek
Szépen

Tökéletes kecsességgel
Égialmát szakajtott,
S előbb kóstolásra nyújtotta
Jó szívvel a csodás darabot.
Már kései volt , hogy párja felkiáltott.

Így hát...
Összefonva , bűnbe esve
Az élet ízét ízlelgetve
Dicsőitették a napot
Hogy asszonyi bátorsága
Bölcsességet aratott.

A mennyei harag...régen elszállt már...
A szerető jókra megbocsájtás vár.

Megfejtetlen ősi korok titka
Vár a pillanatra,
Hogy az idő kicsomagolja
Az elkeveredett misztikus csodát!

Bozontos felhők közt
Átszűrődik pár foton
Vissza verődik az ablakon
Integető fák lágy sziluettje.

Zümmögö szélbe hasít a csend
Egy pillanatra
S az árnyék megnyúlt alakja
Elidőz körülöttem.

Ringva száll a pára
A távoli ismerős tájra
Aztán lassan belemosódik az est
A holnap hajnalába.

Dagadó aranyló sarló
Ékköve az égnek
Ciripelve ébred
A hold
Megannyi régi képet kiold
Lelkemben.

Ecset szőrén megelevenedik
Tubusokba relytett massza
S új életre indul
Vászonra tapadva
Kivirágzik a kéz
S az elme akarata
A színkavalkád terében
Fogantatás pillanatától
Az anyag-rezonancia összekeveredik
Festék s alany egyé válik
Ahogy a teremtés formája
Megszületik

Egy apró tovalépés
A megformált világ
Lét-harmóniájában