Eltévedt golyók süvítenek körülöttem,
Ide-oda ugrálok, kapkodom a fejem.
Ha valakinek csak úgy, lőhetnékje támad,
Nem néz, csak rám lő, mintha én lennék a dámvad.

Ma hallottam nagy hírt, már puskával lőnek rám,
Menekülnöm is kell, pedig ezt nem akarnám.
Születéstől az élet, halálig haldoklás,
Nekem ez meg még plusz, kínszenvedés semmi más.

Budapest, 2000. július 30. –Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás

Köszönöm Istennek,
Hogy téged adott testvéremnek.
Néha elsodor az élet,
De a szívünket
Összeköti a szeretet.
Legnagyobb kincs a testvér,
Mert történjen bármi,
Mögötted áll s véd.
Drága testvérem,
Legyél mindig boldog,
Teljesüljön minden álmod,
Szerencse kísérje utad.
Boldogság minden lépted.
Isten éltessen téged!
Most pedig a kedvenc részed:
Ahány csillag ragyog az égen,
Annyi áldás érjen téged!

(Anaforás, 3 soros zártükrös, háromszoros belső rímes)
Nincs mese, már öregen tudom, hogy csak az életem koldusa vagyok,
Nincs mese, sokszor lejátszottam már fejben, de csak a koldusa vagyok…
Nincs mese, már öregen tudom, hogy csak az életem koldusa vagyok.
*
(Bokorrímes, belsőrímes)
Mivel öregszek, az életem kapui is lassan már záródnak,
Oly’ az egész, mintha a reménység alagútjai csukódnának…
Mivel öregszek, az életem kapui is lassan már záródnak.
*
(10 szavas)
Az alagút sötétje, milyen reményt adhat?
Lelkem, milyen reményt kaphat?
*
(Bokorrímes)
Alagút sötétjében ropognak lábam alatt, sóder-kavicsok,
Bár én inkább göröngyöt rugdosnák, de itt, ha vennék is nem kapok…
Bőszen taposom kavicsot, félek, hogy sötétben, pofont is kapok.
*
(3 soros-zárttükrös, önrímes.)
Sötétben hallom az életórát, hogy folyton-folyvást hevennyel ketyeg,
Hangja behatol az agyamba csak azért, mert egyedül benne hetyeg…
Sötétben hallom az életórát, hogy folyton-folyvást hevennyel ketyeg.
*
(Septolet)
Hogy szemet ne nyissak,
Mit se lássak?

Nyafogjak?
Sírjak?
Alagút… remény,
Te kemény
Eszmény…
*
Fényre sóvárgás értelemtelen,
Alagút kijárat? Értelmetlen.
Ha jól hallom a hegyoldalban röhögcsél a halál,
Ebből már tudom, hogy várja, mikor éltem már elmáll…
Reményalagút falán kitapogattam, ott olcsó képek…
Meg vannak giszszobrok is, mint sötétben nem is élő lények.
*
(Senrjon)
Kapuk nem nyílnak már meg,
De mögöttem, záródik élet!
Remény alagút?
*
(Senrjú)
Életem romlás,
Szürkeség és papolás.
Vaksötét egy lét…
*
KÍNAI= ’Vágyódás délre’: Tizenhat szótag "Shiliuziling"; 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa (x = végte-len)
Már
Én nem jutok ki hamar…
Vakablak,
Értelemzavar.
*
KÍNAI=’Vágyódás délre’: Huszonhét szótag "Yijiangnan" 3, 5, 7, 7, 5 Rímképlet = xaxaa (x = végtelen)
Mint, rideg
Sírban, nincs fényben…
Koldus vagyok, lepelben,
Morzsák! Vad könyörgésben…
Elfoszló ködben?
*
(Apeva)
A
Setét
Nem múlós!
Remény nyúlós…
Hitvány az éltem.
*
(HIAQ)
Pókhálós alagút
Szeretetet, nem-igen ad…
Remény is kifakad.
*
Ebbe a remény-sötétbe, sötét rongyba tekert, sötét létem van,
Azt persze nem tudom, hogy elmeséléssel, most akkor igazam van?
Ha-ha! És még mennyien vannak, akik errefelé kóricálnak,
Ők is az én sorosomat élik, hogy még kicsit éljenek mának…
Kilátástalan a remény labirintusa, sötétbe csak jobban belemerülők,
Itt kapálózok sok mássokkal együtt, de ez nem vigasz, én lassan beleőrülök…

(Anaforás, önrímes)
Érzem már, hogy a remény a hitem meggyalázója, pedig én hű voltam,
Érzem, hogy zsibbadt szám tovább is csak imázik, pedig föltétlen hű voltam!

Vecsés, 2016. szeptember 5. - Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.

Csak köröz és kerülget a fránya.
Jöjjön bármily’ svunggal, fene bánja.
Ma is megmutatta fél orcáját,
De nem vette le nálunk a kabátját.

Pedig hívom, marasztalom kedvesen.
Boldogság csörgedezne át eremen,
Ha végre már beköltözne hozzánk.
Az lenne finom, mint az ízes fánk.

Szerencse az mit mindig ostorozok,
Pedig dicsérni az, mit én akarok.
Még mindig nem ad alkalmat erre,
Ő, ki az életem fenegyereke.

Vecsés, 1998. október 14. –Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

Fába, bele- vágtam magamat, mint ács apám régen a szekercét,
És mindig jó munkát végzett, ezért odaadta volna mindenét.
A szekerce éle is egymagában árválkodott a gerendában,
Apám pedig jó ács volt, híres, hozzáértő, messze a hét-határban.

Én magamat már rosszul, szúette gerendába vágtam,
Hogy már ilyen és régen lejárt és avult, azt nem láttam…
Pedig mindig reménykedtem, ha én egyszer belevághatom…
És többször is megvolt... de már látom, sikertelenség gátom!

Bizony, nincs itt jó-tanács, kire mit rótt az élet!
Csak öregen derül ki, hogy az ember mivé lett…

Vecsés, 2015. március 8. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.