Idő 
Értékelés 
Értékelés A mesélő csönd,
Kifinomul, hallgatag.
Minden nesztelen
(OXIMORON)
A csönd maga lehet a nagy-hangtalan semmi,
Hogy nem legyen unalmas, zajt kell beszerezni...
(10 szavas)
Az igazi csönd hagyja, nap-sugarát,
Megvilágítani a szoba, lebegő porát!
*
A csönd lehet a békesség fő tényezője,
A csönd lehet a béke, kinevezett őre.
A csönd lehet eszköz a neszek figyeléséhez,
A csönd lehet eszköz a neszek leküzdéséhez.
(OXIMORON – 3 soros-zárttükrös –ben)
A teremtő csönd nem tűri a ló pata kopogását a homokban,
Lovat gyorsan elküldi, így ló pata zaja sem marad a nyomokban…
A teremtő csönd nem tűri a ló pata kopogását a homokban.
(OXIMORON bokorrímben)
Az óvó csönd harcba száll egy pici nyekkenéssel is,
Süvöltő sziréna inzultusát viseli mégis…
Bombázók jönnek, életmentés a legelső… csakis
*
A szeretetteljes csönd, nem rendelkezik jéghideg formalitással,
A szeretetteljes csönd, nincs töltve utálattal, csak odaadással...
A szeretetteljes csönd, olyan, mint egy jó-barát, nem tévelyeg mással.
Az erdei csönd a napsütötte gyönyörűség,
Ha a bagoly alszik, és nem huhog, az már elég…
Az őz is csak áll, néz, a csönd neki is tán' szépség.
A tóparton a horgász és a gém is, halkan-csöndben ücsörög,
Mindketten halra vadásznak, a vágyuk majd' hangosan dübörög,
A gém a fűzfa ágán, horgász alatta, alva elücsörög.
A csönd maga a nyugalom, ha erdei padon ülve mélán hallgatjuk,
A közbeszóló madárrikoltás meg segít is, így talán megfoghatjuk…
(OXIMORON)
A csönd jó halk, mint egy néma kacsa és várja égi jutalmát,
A készülő felhőzet közt villám lángol, küldi csattanását!
A csönd elázva csak néz, nem érti, miért érdemli a sorsát!
*
A csönd, fekete estén fölül a lovára és körbejárja az időtlen birtokát...
Nagyon fölmérgeli a vonító kutya, pedig csak fontoskodva őrzi a háztáját…
A jó-érzésű csönd sajnálkozva, néma-halkan zokog a temetésen,
És bánatát csak fokozza a koporsóra zuhanó röggel az élen,
Rézfúvósok rikoltó zenéje, nem egy finom altatódal… mi vétlen.
A front csöndje a közeledő halál harmonikus zenéje,
Ha lecsap az akna, már költözik is messze, ez nem kenyérje…
A baj, akkor inzultál váratlanul, ha a csönd eluralja az agyat,
Fel is lép, ha hazafelé a kirakatban nem ismered meg magadat.
Hidegét hozza a tél fagyos-havas csöndje,
Mi hangosan hógolyózhatunk ökörködve.
A csönd és én, gondolhatjuk, hogy a monoton, hallható zaj véletlen?
Vonatozva… sínvég kattogva eléri nálam, hogy a csend kéretlen?
*
A szerető csönd
Gyengéd-halkan beborít.
Hallgatag magány?
Vecsés, 2018. október 19. – Kustra Ferenc József
Kifinomul, hallgatag.
Minden nesztelen
(OXIMORON)
A csönd maga lehet a nagy-hangtalan semmi,
Hogy nem legyen unalmas, zajt kell beszerezni...
(10 szavas)
Az igazi csönd hagyja, nap-sugarát,
Megvilágítani a szoba, lebegő porát!
*
A csönd lehet a békesség fő tényezője,
A csönd lehet a béke, kinevezett őre.
A csönd lehet eszköz a neszek figyeléséhez,
A csönd lehet eszköz a neszek leküzdéséhez.
(OXIMORON – 3 soros-zárttükrös –ben)
A teremtő csönd nem tűri a ló pata kopogását a homokban,
Lovat gyorsan elküldi, így ló pata zaja sem marad a nyomokban…
A teremtő csönd nem tűri a ló pata kopogását a homokban.
(OXIMORON bokorrímben)
Az óvó csönd harcba száll egy pici nyekkenéssel is,
Süvöltő sziréna inzultusát viseli mégis…
Bombázók jönnek, életmentés a legelső… csakis
*
A szeretetteljes csönd, nem rendelkezik jéghideg formalitással,
A szeretetteljes csönd, nincs töltve utálattal, csak odaadással...
A szeretetteljes csönd, olyan, mint egy jó-barát, nem tévelyeg mással.
Az erdei csönd a napsütötte gyönyörűség,
Ha a bagoly alszik, és nem huhog, az már elég…
Az őz is csak áll, néz, a csönd neki is tán' szépség.
A tóparton a horgász és a gém is, halkan-csöndben ücsörög,
Mindketten halra vadásznak, a vágyuk majd' hangosan dübörög,
A gém a fűzfa ágán, horgász alatta, alva elücsörög.
A csönd maga a nyugalom, ha erdei padon ülve mélán hallgatjuk,
A közbeszóló madárrikoltás meg segít is, így talán megfoghatjuk…
(OXIMORON)
A csönd jó halk, mint egy néma kacsa és várja égi jutalmát,
A készülő felhőzet közt villám lángol, küldi csattanását!
A csönd elázva csak néz, nem érti, miért érdemli a sorsát!
*
A csönd, fekete estén fölül a lovára és körbejárja az időtlen birtokát...
Nagyon fölmérgeli a vonító kutya, pedig csak fontoskodva őrzi a háztáját…
A jó-érzésű csönd sajnálkozva, néma-halkan zokog a temetésen,
És bánatát csak fokozza a koporsóra zuhanó röggel az élen,
Rézfúvósok rikoltó zenéje, nem egy finom altatódal… mi vétlen.
A front csöndje a közeledő halál harmonikus zenéje,
Ha lecsap az akna, már költözik is messze, ez nem kenyérje…
A baj, akkor inzultál váratlanul, ha a csönd eluralja az agyat,
Fel is lép, ha hazafelé a kirakatban nem ismered meg magadat.
Hidegét hozza a tél fagyos-havas csöndje,
Mi hangosan hógolyózhatunk ökörködve.
A csönd és én, gondolhatjuk, hogy a monoton, hallható zaj véletlen?
Vonatozva… sínvég kattogva eléri nálam, hogy a csend kéretlen?
*
A szerető csönd
Gyengéd-halkan beborít.
Hallgatag magány?
Vecsés, 2018. október 19. – Kustra Ferenc József
A múló időben
Vigaszt is kéne nyújtani,
Nem csak posványban tartani.
A múló időnek
Törölni kéne már rosszat,
Nem pedig nyújtani hosszat.
A múló időnek
Gyógyírként kéne működni
És sikert kéne ömlengni.
A múló idővel
Már meg kellene újulni,
A sikert előre tolni.
Budapest, 2000. július 9. –Kustra Ferenc József– íródott: anaforásban.
Vigaszt is kéne nyújtani,
Nem csak posványban tartani.
A múló időnek
Törölni kéne már rosszat,
Nem pedig nyújtani hosszat.
A múló időnek
Gyógyírként kéne működni
És sikert kéne ömlengni.
A múló idővel
Már meg kellene újulni,
A sikert előre tolni.
Budapest, 2000. július 9. –Kustra Ferenc József– íródott: anaforásban.
Vigyázzba vágom magam, kérek és jelentek.
A szavaim azonban a semmibe vesznek.
Alázatosan jelentek, ez sem kell neki,
Látom rajt’, ha szólok hozzá; ő a kuncogi.
Tán most is csak csillogtatja, Janus álarcát?
Pedig mohón innám, ha hihetném a szavát.
Vagy ébredjek fel, a rossz álom már véget ért?
Az élet igen rövid, nélküle mit sem ér.
Szerencse fel! Szerencse Rajta! Végre attak!
Szégyeníts meg mindent, mire esküsznek holtak.
Szerencse, roham! Téd vagyok, ellent nem állok,
Ha kell, kérek és jelentek, haptákba állok.
Vecsés, 2002. augusztus 7. – Kustra Ferenc József
A szavaim azonban a semmibe vesznek.
Alázatosan jelentek, ez sem kell neki,
Látom rajt’, ha szólok hozzá; ő a kuncogi.
Tán most is csak csillogtatja, Janus álarcát?
Pedig mohón innám, ha hihetném a szavát.
Vagy ébredjek fel, a rossz álom már véget ért?
Az élet igen rövid, nélküle mit sem ér.
Szerencse fel! Szerencse Rajta! Végre attak!
Szégyeníts meg mindent, mire esküsznek holtak.
Szerencse, roham! Téd vagyok, ellent nem állok,
Ha kell, kérek és jelentek, haptákba állok.
Vecsés, 2002. augusztus 7. – Kustra Ferenc József
A múló időben
Vigaszt is kéne nyújtani,
Nem csak posványban tartani.
A múló időnek
Törölni kéne már rosszat,
Nem pedig nyújtani hosszat.
A múló időnek
Gyógyírként kéne működni
És sikert kéne ömlengni.
A múló idővel
Már meg kellene újulni,
A sikert előre tolni.
Budapest, 2000. július 9. –Kustra Ferenc József– íródott: anaforásban.
Vigaszt is kéne nyújtani,
Nem csak posványban tartani.
A múló időnek
Törölni kéne már rosszat,
Nem pedig nyújtani hosszat.
A múló időnek
Gyógyírként kéne működni
És sikert kéne ömlengni.
A múló idővel
Már meg kellene újulni,
A sikert előre tolni.
Budapest, 2000. július 9. –Kustra Ferenc József– íródott: anaforásban.
Mint haldokló vad, megtört tekintettel
Révedek… világra, hűlő lélekkel.
Nincs olyan, mi melegséget is adna,
Úgy tűnik, mintha életerőm fogyna.
Mitől lennék boldog, megelégedett
Ha az élet, keresztfára szegezett?
Vérem hullik, lassan mind, mind elcsöpög.
Nincs, ki alám tegyen edényt, mi köcsög.
Feltámadásban bízni, ez dőreség,
Hogy ki vagyok szegezve, ez vereség,
Pedig tömeg erős, leemelhetne,
Ha szószólójának volna érdeke.
Fura, hogy rám senki, sehol nem számít
És fura, hogy mily’ sok van, aki ámít,
Hogy ez mért van, azt tán már nem tudom meg.
A keresztfa a vég, csak ezt érem meg.
Budapest, 2000. május 28. –Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.
Révedek… világra, hűlő lélekkel.
Nincs olyan, mi melegséget is adna,
Úgy tűnik, mintha életerőm fogyna.
Mitől lennék boldog, megelégedett
Ha az élet, keresztfára szegezett?
Vérem hullik, lassan mind, mind elcsöpög.
Nincs, ki alám tegyen edényt, mi köcsög.
Feltámadásban bízni, ez dőreség,
Hogy ki vagyok szegezve, ez vereség,
Pedig tömeg erős, leemelhetne,
Ha szószólójának volna érdeke.
Fura, hogy rám senki, sehol nem számít
És fura, hogy mily’ sok van, aki ámít,
Hogy ez mért van, azt tán már nem tudom meg.
A keresztfa a vég, csak ezt érem meg.
Budapest, 2000. május 28. –Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.
