Avagy stílus és megírás…(Kiegészítve senrjúval és Tankával)

A művelt világban az író kell, hogy tudjon írni!
Ha nem tud írni, csak kiad, azt, hogy lehet nevezni?
*
Az ékesszólás
Erény, a rossz stílus bűn!
Sokan vannak így.
*
A formátlan irodalom kialakulásának, eredetének,
Egyike, talán következménye, a protestáns cikkek, terjedése…
A stílus megvetése és az erkölcsösködő, álnok képmutatás
Bűn, és mert nincsen bölcselkedő mentség, irodalmi gorombáskodás…

Vannak embereknek a lelkében, stílustalan irodalom,
De nincs az országút árka mellett, hűs-kút- árnyék sokadalom.

Az írás nagyon más! Nem lehet megmintázni, vagy lefesteni,
Írni vagy beszélni annyi, mint szépségkép tehetséggel élni.

Írni nem tudó írók egyik mentegetőzése, a sokféle műfajok,
És azt hiszik, egyik műfajhoz illek, másikhoz nem, mert ezek a stílusok.
De a stílus hiánya, a hangnak a hiánya is,
És akkor a mű híján van már a megírásnak is.

Ember! Tedd csak föl a nagy kérdést magadnak!
Tulajdonképpen a stílek miben állnak?
Ha az öntudatlan erő csak fütyül a szabályokra,
A jelzők művészetére, ha ezt érzed bugyraidba,
És ráadásul nem használod írásjeleket,
Elveszted az érdemi-munka fejezeteket.

Az értelmi munka
És az írás munka,
Van, hogy kisiklik az öntudat hatalma alól!
Ha még időben feleszmélsz, még hozzá adhatól.

A stílus folyamatainak jó elemzése a benyomásnál kezdődnék…
Talán a már nagyon elvont, megfelelő és tiszta fogalommal végződnék.
Minden esetre a jó elvek, az eszme, lehet, mint érzéklet üledéke,
De a puszta eszméknek bolygó-árny-állapotnak nincs semmi érdekessége.

A szabatosság, néha a vonakodó képzelmek érdeme,
Az összhang bizony ritkább, döntőbb a qualitás a végére.
A szóképek, olvasottságból erednek, fölújíthatók, leírhatók!
Kellene még ehhez az a szó-lélektan, és az érzések… beírhatók.
Szókép-teremtő művészet része legyen az irodalmi műveltségnek,
Ennek benne kell lenni művekben, virága legyen az értelmi kertnek…

A tudok a szabadság alapelve, de nem alapja művészetnek,
Mert a tudat tévedhet, így mi is, ez gátja lehet értelmiségnek…
Az értelmi teremtődés, a képekkel dolgozó értelem fájától
Elválaszthatatlan, mint tudatalatti állapot gyakoriságától.
Még ide kell sorolni a tudás felfedezést,
Valamint a bölcselő és eszmei szerkesztést.

Dőreség: az, hogy az emlékezet mindig tudattalan!
Akkor, amikor előkerül, őkelme akaratlan?
*
Az emlékezet
Maga, tudatalatti!
Emlék raktárház…
*
A tehetség magában hord egy ösztönszerű erőt,
A tudattalanból működött, nem kimeríthetőt.
Persze van, hogy a tudatalatti túlárad, elnyeli tudatot,
És belülről azt diktálja nekünk, ami vonakodva íródott…

Ha egyszer sikerült megragadni a szóvirág lágyan zengő dallamát,
Akkor kompozíció kialakul a fejben, segítve csatlakozást…
Van, hogy biz' ki kell javítani az önkéntes fogalmazványt,
De van, ki nem meri, mert nem tudja az újra fogalmazást.

Az ihlet egy oly' állapot, mely jöhet a tudatalattiból,
Lehet bár második állapot… az észbeli gondolatokból.
Lehet nekikészülődés nélkül is dolgozni,
Valamit kényszerűen hajtva… elgondolkozni.

Érzéklet átalakulva lesz képzelet,
Uralkodás a tudatalatti felett!
Képzelet alakul át eszmévé,
És az fejlődik majd, valamivé…
Ez ölti megfelelő formát, ami nekünk a legjobbnak látszik,
Ehhez adjuk a szóemlékezetet, ami megírásra várszik.
*
Az észbeli és
Lelki folyamat vegyes.
Van szerepcsere!
*
A ráeszmélésnek és sőt, az akaratnak is van szerepe,
Az írás titokzatos-tünemény végső kifejlődésébe…

Képzelmek egyben nagyon érzékenyek...
Kell, agyunkban tartalékok legyenek…
Ők gazdagon érzékelő egyedek.

Vannak gondolatok, miket nem vesz észre a vágyó lelkünk,
Pedig, érzékeny megújító képességgel rendelkezünk!
Vannak benyomások, amikkel nem tudjuk, hogy mit kezdhetünk.

Írhat az ember, akár főleg általánosságról,
Ha egyszerre szólnak nyíltságról, titokzatosságról...
A szók, mik titkos jelek, titkos jegyek valójából.

Minden titkos jegy magában hordozza már magát a megfejtést,
De ettől még nehéz megérteni az írást, mint rejtvényezést.
A nyelv mindenestől.... nagy ámító tényező,
Ami a gondolatokból visszaverődő.

Az általunk festett képek, nem láthatók, csak a volt beszédekből,
A beszédek meg nem hallhatók, csak elmúlt visszaverődésekből…
*
Képfestés nehéz
Munka, sőt már művészet!
Láttatás csoda.
*
A vers az a vers,
Próza tördelve nem az!
Áltatod magad.
Olvasód, csak jót akar!
Tárd elé nagyon hamar!
*
Írni művészet,
Gondolatleírás nem!
Író dolgozzon.
Poéta feladata,
Hogy szóképét láttassa.
*
Olvasó-igény,
Hogy művet kapjon kézhez!
Káros… förmedvény!
*
Az írás mestersége, maga a mesterség!
Sokan írnak, de a papír és toll nem elég…
Írj úgy, hogy tartsad be az összes szabályokat,
Használj írásjelet, írj rímelő sorokat!
Ne légy öncélú, mindig az olvasódnak írj,
Hogy lelke, olvasáskor feszüljön, mint az íj…

Vecsés, 2015. november 15. – Kustra Ferenc
R. GOURMONT „Tanulmányok” c. műve alapján. Világirodalom kiadása: 1931.

Egy várakozó gyerek siráma?

Ha lenne hó Télapóra,
Abban kutya is ugrálna,
Én meg csak nézném bámulva?

Mindannyian várjuk a kristályszemcséket,
Hogy azokból földön? paplan szerűséget.

Úgy néz ki, hogy idén nem is lesz,
Kérdés meg adott, akkor mi lesz?
Télapó görkorcsolyában lesz?

Nagy, fehér szakáll, meg a piros ruha,
Ez lesz mind a mulatságunk záloga!

Nem fog itt hullani az égből bizony semmi,
Ettől azért a Télapó jól el tud esni?
Gyereke meg, gurgulázva fognak nevetni.

Srácok az utcában mind rákészültek a télre,
Nehogy elmulasszák télapót, nem néznek félre.
Jó akarat, várakozás ellep már mindenkit,
Láttam, az anya is kitette téli cipőit!

Mi utcabeliek nekikészültünk, hogy készítünk egy hóembert,
Adtunk volna rá egy piros kabátot, szakállt... ,mint ajándékmestert.
Most azonban ebből sem lesz semmi jó,
Hogy jut el hozzánk a földi mogyoró?

Látom a gyerekeken, hogy mindenki kezd véglegesen szomorú lenni
És, hogy a havat lássunk? repülővel az északi sarkra kell elmenni?
Ablakok mindenütt tele vannak üres hócsizmákkal, téli cipőkkel,
Nem is tudunk mit kezdeni a kicsikkel, az ezért folyvást csak bőgőkkel.

Télapóra hogyan jön ide, akkor a szános télember?
Várjuk ugyan, de nem lesz kész nekünk se, meglepi hóember.

Télapó, ha jön, az ablakban keresi kis cipellőket, csizmácskákat
Közben meg nagyon is osonnia kell, hogy elkerülje a vad kutyákat.
Ki tudhatja, lehet, mindannyian mégis kicsit rosszak vagyunk?
Ha erre gondolunk komolyan, őrülettől föláll a hajunk!

Ja és a száncsengő, az csak esti mesében vagy álmunkba zavarhat meg...
Honnan kapunk mi majd gyümölcscukorkát, virgácsot, ha senki nem hallja meg?

Vecsés, 2016. január. 30. ? Kustra Ferenc

KEDVENC SZIKLÁM
Írta: Poór Edit

Oly gyönyörű vagy nekem,
Kedvenc sziklám.
Méltón állsz a hegy ormán.
Nem sokára megyek hozzád,
S te szikla hűséggel vársz reám.
Elpihenve foteledben,
Csodálhatom szépségedet.
Megható csendben,
Meséled történeted.
Évek során nem változol,
Körülötted szép táj honol.
Rajtad élő dús mohákról,
Szeretettel gondoskodol.
Kékes törzsű fák árnyéka,
Szolgál neked hűsítőül.
Lélegzeted nyugodt, tiszta,
Békés tőle a levegő áramlata.
Itt minden szív nyugalmat talál,
Elhozod nekik a lelkük szavát!

Hosszú utamból, elindulván haza,
tűnődtem rajta,
hogyan köszöntsem az otthoniakat.

Mit mondjak majd nekik,
s kit köszöntsek előbb?
Kérdéseimre fény nem derült.

Hosszúnak tűnt az út,
bár mégis hamar eltelt,
ajtónkon belépve,
könnyes szemek lestek.

Észre sem vettem,
már vállamon voltak a karok,
ki egykor felnevet,
most újra magához szoríthatott.

Hullottak a könnyek,
mik az örömtől jöttek,
nem kellettek szavak,
mert tudtam, ez a haza.

Felnőtt ember lettem,
ki bátor, s rettenthetetlen,
mégis azok közt a karok közt,
éreztem magam védelemben.

Édes anyám szava,
elcsuklott s hangja nem maradt,
csak annyit tudott mondani :
jó hogy újra itthon vagy.

Nyár végén, - korai, langyos estéken
Kiülnek a kapu elé idősek és vének.
A lemenő napra oly bánatosan néznek,
Mintha csak éreznék, rövid ez az élet.

Hófehér hajukat olykor szellő fújja,
Arcukon meglátszik a sok évnek súlya.
Megtettek már mindent, amit tenni kellett,
Az idő is... rég eljárt őszes fejük felett.

Reszkető kéz nyúl mindenki fele,
Cukorkát kínál az egyik öreg néne.
A fogatlan ajkak csendesen mozognak,
Már nekik az életből ennyi édes juthat.

- Menjünk be! - szól a cukrot kínáló,
Úgy érzem, egyre jobban fázom.
Búcsúznak szótlan... egy fejbólintással,
Kiül-e mind holnap is? - ezt a Jó ég tudja!