M. Laurens
A MEGBOCSÁJTÁS
(Parafrázis Juhász Gyula nyomdokain)

Teremtő istenem, sosem ítélted el őket,
A gyűlölettől fröcsögő hazug köpködőket.
Szomorúan nézted fentről e tévelygő világot,
S átélted velünk, az összes nyomorúságot.

Mert tudtad, hogy mekkora teher az élet,
És mindig is a kezedben volt a végső ítélet.
Hatalmas szíved van, végtelen hatalmad,
És számtalan lélek alkotta örök birodalmad.

A megbocsájtás és mindannyiunk terhe,
A magos égbe szállt veled: föl a fellegekbe.
Ám ma is hallod ott fenn, az isteni magasban,
A vak gyűlölet hangját, egyre hangosabban.

Teremtő istenem, nyugtasd le, odafent őket,
A gyűlölettől fröcsögő esztelen köpködőket.
Bocsáss meg nékik, mert mégis csak emberek,
Nem tudják szegények, mit is cselekszenek.

Budatétény 2026. július. 09.

Versben és európai stílusú haikuban… meditálok.

Lépj tovább, adtak már jó tanácsot, sokan, többen,
De ugyan hova menjek? Nem megy ez olyan könnyen…
Mások gondolják, a másiknak olyan egyszerű az élet,
De nem gondolnak bele, hogy tán’ esetleg, végleg széttépett…

Mosoly minek... nincs arcomon, de így tudhatják, nem hamis,
De nem jó nekik, mert állítják, próbáljam, eljön az is.

Pillanat eljön,
Mindig itt van és újra…
Egyedül megyek…
*
Kijelölt utunk,
Lehet, hogy korcs… göröngyös.
Betontalan sár!
*

Végtelen úton elmenni, azt jelenti, elmenni örökre,
Onnan visszajönni nem lehet soha! Ugyan már, hogy lehetne?
Ez az út van kijelölve, feladni nekem hogyan lehetne?

Volt már, szép sorban, aki feladta,
De neki addig tartott az útja…
Neki már hallgat… szíve dallama…
*
Végtelen út nincs,
Csak még nem látjuk véget…
Ütköző, itt is…

Az én utam sem végtelen, végéhez ér egyszer,
Szívemben, majd néma lesz a csend... már sokadik-szer.
Hidd, nem lesz, hogy nem tudnám, nem vagyok, véglegesszer...
*

Végtelen úton
Haladok, mondják, rendben.
Ki, ez esztelen?

Vecsés, 2016. szeptember 18. – Kustra Ferenc József

Látunk egy közeli háborút és fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…

(leoninus trió)
A szomszédban háború árnyéka, égboltot felhő nélkül is kiszorítja!
Igy a nagy ’vezetők’ nem látnak jól, kintről nézik milyen disznó-trágyás ezen akol…
Ágyúdörgés nem hallik Atlanti óceánig… itt így folytatják sokak haláláig...
A háború kimenetele lóg, mint Démoszthenész kardja, honfi ezt nem akarja...
Nem tudhatjuk Föld és a lét túléli-e… de azt tudjuk a kilátás éj-fekete…

(septolet trió)
Árnyat
Szövő,
Szárnyat
Törő,
Ködös jövő…

Háború vetít fekete árnyékot,
Elvakultság űz sötét játékot.
*

Látjuk és halljuk, röpködnek hazugságok, kihaltak a békeszerető társaságok?
A sok halottal fogy a fiatal nemzedék, kik lesznek az állampolgárok, az emlék?
A gazdagok csak tovább gazdagodnak és elveszik milyük van a páriáknak…
Nem kell nekik semmi érték, csak az új milliók bezsebelése a végső érték!
Jobb a jelen gonoszt tűrni, mint egy új mellett tüntetni, ahhoz sokat kellene inni?

Gonoszság
Folyik -
Lakosság
Fuldoklik,
Érték megkopik.

Csak haszonban fontos a számadat…
Emberélet csupán húscafat.
*

Van, ahol a kordé a szamarat megkerüli… Kell nekünk ilyen kordé? Kikerülni!
Jelen problémába aknahang… vak-asszony visszanéz… Kitalálni mit gondol, nem nehéz.
A vak ló is -jobb híján- csak előre megy és a falnak, mi betonkemény és nekimegy…
A döglött lóról végül majd le kell szállni, ne intézzük el, hogy nekünk kell elmálni!
Gazdag hol lakik nem várható telitalálat, mert sok pénzük van, ott nem lesz találat?

Értékrendben
Zavar –
Közéletben
Hamar
Port kavar.

Dúsgazdag, pénzébe markol –
Házára így bomba nem landol?

Vecsés, 2023. június 22. – Pápa, 2023. június 28. Kustra Ferenc József- íródott; leoninusban, a világ, az emberiség jelen -élő- háborús-történelmi helyzetéről. Végveszély van! A septolet trió szerző-, és poétatársam, Nagyné Vida Renáta munkája.

Viharos háborúban… és tengeren.

Viharos hullámok hátán hadihajó csetlik-botlik,
Vajon mennyire úszik, vagy csak épphogy bevizesedik?
Viharos hullámok hátán hadihajó csetlik-botlik.

A legénység jó része, láthatóan tengeri beteg,
Ök kezelik, ha közben meg üzemben van a sok löveg…
A legénység jó része, láthatóan tengeri beteg.

A legénység tán’ tudja, hogy egészen szent színű a küldetése,
Betanították, hogy ez bizony nekik meg hazafiúi ügye…
A legénység tán’ tudja, hogy egészen szent színű a küldetése.

Jól ki lettek képezve a feladatok precíz ellátásához,
Viharban, nagyon tengeri betegen állnak hozzá feladathoz…
Jól ki lettek képezve a feladatok precíz ellátásához.

Óriási a víz vihara, egy-egy hullám a hajót elborítja,
Ki nem bújik időben… nagy hajót azt heves víz végleg elsodorja.
Óriási a víz vihara, egy-egy hullám a hajót elborítja.

Mindannyian küldetést teljesítenek, közben vezekelnek,
Kivétellel, mindök vágya, hogy végre otthon legyen… remények…
Mindannyian küldetést teljesítenek, közben vezekelnek.
*

Haláltusát irritálja a lövedékek bömbölő szava,
Beosztottaknak egynél több, békét szólító sikolyok szava…
Haláltusát irritálja a lövedékek bömbölő szava,

Lő már az ellenség is, nem elég, hogy mindent taroló a vihar,
Őket is éri találat s vannak, kik ezt soha nem tudják… hamar.
Lő már az ellenség is, nem elég, hogy mindent taroló a vihar….

Tíz méteres hullámhegy már magában is végső tusa,
Kilövéskor is… a hörgő fém csak a véget sugallja…
Tíz méteres hullámhegy már magában is végső tusa.

Aki túléli ezt a véghelyzetet, az majd otthon mire emlékszik?
Netán kettő... több emléke is lesz, amik páran… egymással vetekszik…
Aki túléli ezt a véghelyzetet, az majd otthon mire emlékszik?
*

A hajó vészjósló sötétben kapott találatot
És sokaknak becsukta életében az ablakot.
Hidegvízben már révetegek lettek tekintetek,
Itt már a fuldokolók süllyedtek, nem éledeztek.
Az élet szikrái lassan kihunytak a szemekben,
Az élet kihűlve megszűnt az elfáradt testekben.

Este még voltak vágyak... hajnalra messze tovaszálltak,
Test béli életek, hajnalra víz posványában áztak.
*

(senrjon)
A szellem is elillan,
Hold, határtalan vízen csillan,
Halál, hajnalban.
*

(HIAQ)
Reszketőket kaszált
A halál! Köd nincs, rád talált.
Test lejt' végső táncát…

Vecsés, 2017. július 31. -Kustra Ferenc József- íródott: egy megtörtént, II. világháborús Atlanti óceáni csatáról, a volt COMPASS ROSE nevű hadihajó végzetéről.

(Bródy János tiszteletére)

Csend járja be e valaha szent földet,
sunyítón néma kushadás és átok,
Ti szabadítottátok ránk e szörnyet:
gazul gyűlölködő hamis-királyok!

Önmagatok képzelte trónon ülve
e nép nevében ítéletet mondtok,
és hatalmatoktól megrészegülve
dobtok nékik némi hústalan koncot.

Közben dicsőítő dalnokra vártok,
nyálasan magasztaló hamis szóra,
de dalos lelkeket már nem találtok,
mert mind kihaltak: akárcsak a nóta.

Kik rég oly víg-bátorsággal daloltak,
mára a gyávaság lett sovány létük,
mert családjukért földig alázkodtak:
netán dicstelen elmúlás lett bérük.

Mert a szolgaság a lélek börtöne,
s a láncot a költő nehezen tűri,
halott lenne Ő akkor is, ha élne,
hiszen a dalok hiánya: legyűri.

És mégis akad oly dalnok, ki feláll!
Habár ráncos keze tán kortól reszket,
ütött-kopott lantját megfogva kiáll -
Ő, aki többé már semmit sem veszthet.

Egy agg, sápatag arcú rímfaragó,
ki a gyenge testben is erős lélek,
elcsukló hangja reszketeg és fakó,
s ott fenn: a hatalmasok mégis félnek.

Irtóznak hallani a régi lantot,
mert hangja ma sem hamis, hanem tiszta,
rémülten látják az ismerős lantost,
ahogy a nép ma is dalait issza.

- Ébredjetek fel mind, Ti szabad-lelkek!
Üres a trón, már nem ül rajta senki! -
Fátyolos hangján olykor halk az ének,
ám sorait szabadság szele lengi.

S szűkölnek bújva a gazok kutyái,
amint felébrednek a lelkek sorra,
minden egyes strófa új ostorcsapás
a szemfényvesztő, hazug árulókra.

Mert nem lehet király ott a gyűlölet,
hol nem hisz benne többé soha senki!
És sorra emelkednek fel a fejek,
ahogy dalát egy ország visszazengi.