Szófelhő » Nekik
« Első oldal
1
...
of
21
Idő    Értékelés
Nem láncolhat meg többé a félelem,
Nem némíthat el ezer küzdelem,
Mert bennem él egy ősi, szent erő,
Mely minden viharon áttörni merő.
Nem hajtom fejem idegen szóra,
Nem vágyom többé üres alkura,
Mert szívem mélyén ott ég a láng,
A szabadság hív, és vár még rám.

A szabadság nem csupán egy szó,
Nem múló álom, nem délibáb,
Hanem a lélek szárnyalása,
Az ember legszebb igazsága.
Hol nem szab határt a félelem,
Hol szabadon dobban a szívem,
Ott kezdődik az igazi élet,
Hol önmagam lehetek végre.

Ne építs falat gondolat köré,
Ne zárd a holnapot tegnap mögé,
Mert minden ember szabadnak születik,
S a lelke bilincset nem érdemel itt.
A szél sem kérdi, merre szálljon,
A folyó sem vár, míg utat találjon,
S ahogy a madár az égbe tör,
Úgy vágyik az ember kitörni a földről.

Voltak idők, mikor csend volt a szó,
Mikor a remény is túl halkuló,
Mikor a félelem uralta a tájat,
S eltakarta a szabadság álmát.
De minden éjnek vége szakad,
Minden bilincs egyszer leszakad,
S ha egyetlen szív is lángra kap,
A sötétség többé nem maradhat.

Nem kérünk aranyból épült palotát,
Nem kérünk hamis, megvett igazságot,
Csak tiszta eget, szabad levegőt,
Emberi méltóságot, élhető jövőt.
Hadd válasszuk meg saját utunkat,
Hadd formáljuk a gondolatunkat,
Ne más írja meg, kik legyünk,
Mert a szabadságban teljes az életünk.

A szabadság néha fájdalom,
Néha magány egy hosszú hajnalon,
Mert dönteni kell, és vállalni mindent,
Amit az élet elénk sodor itt bent.
De jobb a szabad, nehéz igazság,
Mint a kényelmes, hazug világ,
Mert aki önmagát megtagadja,
A saját lelkét is rabságba zárja.

Nézd, ahogy száll az égen a madár,
Nem tudja, hol várja új határ,
Nem kér engedélyt a végtelentől,
Csak szárnyal tovább a fellegek között.
Így kellene élni minden embernek,
Nem meghajolni idegen terheknek,
Mert nem azért kaptunk szívet és szárnyat,
Hogy mások zárják el előlünk a tájat.

A szabadság hangja messzire száll,
Áttör a falon, hegyen és határon át,
Nem állítja meg sem fegyver, sem szó,
Mert az igazság útja mindig járható.
Lehet elfojtani, lehet tagadni,
Lehet évszázadokon át hallgatni,
De egyszer a nép hangja felkiált,
S megrengeti a hazugság falát.

Ne hidd, hogy szabadság csak azé,
Ki koronát visel, s trónon ülve él,
Mert a legnagyobb kincs nem a vagyon,
Hanem a béke egy szabad hajnalon.
A szegény ember is lehet király,
Ha szívében a remény szabadon jár,
S a gazdag is lehet rab örökre,
Ha lelkét bezárja aranybörtönébe.

Szabadság, te fény a sötét éjszakán,
Te reménysugár a világ peremén,
Te vagy a hang, mely bennünk kiált,
Te vagy az erő, mely új útra talál.
Te vagy a szárny, mely magasba emel,
A hit, mely soha nem enged el,
Te vagy a holnap, a tiszta kezdet,
Mely újra életre hívja a lelket.

Ha egyszer elnémul minden harang,
Ha elvész a szó, és kihűl a hang,
Akkor is éljen bennünk a hit,
Mely a legmélyebb éjben is világít.
Mert nem a csend az ember végzete,
Nem a félelem az élet értelme,
Amíg egy szív szabadon dobban,
A remény lángja soha el nem lobban.

Ne legyen úr az ember felett,
Ne legyen bilincs a gondolat helyett,
Ne legyen törvény a gyűlölet,
Ne legyen szégyen a szeretet.
Mindenki kapjon egyenlő esélyt,
Hogy megtalálja a saját reményét,
Mert csak ott születhet igaz világ,
Hol szabadság őrzi az ember fiát.

A határok térképen vonalak,
De lelkünkben nem lehetnek falak,
A nyelv, a szín és a származás,
Nem lehet ember közt elválasztás.
Hisz mindannyian ugyanazt keressük,
A békét, a hitet, az életet szeretjük,
S ha egymás kezét végre megfogjuk,
A szabadság útját együtt járhatjuk.

Lehet a szél vad és könyörtelen,
Lehet az út hosszú, küzdelmes, nehéz,
De aki hisz, az továbbhalad,
Még ha a világ ellene is marad.
Mert minden lépés új erőt ad,
Minden seb egy igazságot mutat,
S aki nem adja fel a harcot,
Az egyszer meglátja a szabad napot.

A szabadság nem ajándék csupán,
Nem hullik ölünkbe egy éjszakán,
Őrizni kell, mint szent tüzet,
Védeni minden emberi szívet.
Mert amit könnyen kapott a világ,
Azt könnyen elnyeli a sötét homály,
De amit vérrel, hittel védtek,
Annak emléke örökké élhet.

Hallgasd a földet, ahogy dobban,
Hallgasd a népet, ahogy felzúg halkan,
Minden lépésben ott az akarat,
Hogy senki ne törhesse meg a szavakat.
Minden könnycsepp egy új ígéret,
Minden áldozat egy tiszta ítélet,
Hogy nem lehet örök a zsarnokság,
Ha szívünkben él a szabadság.

A szabadság nem azt jelenti,
Hogy bármit lehet következmény nélkül tenni,
Hanem hogy tudjuk, hol a határ,
Hol másik ember méltósága vár.
Szabadnak lenni felelősség,
A döntéseinkben ott az emberség,
Mert szabadság csak ott lehet,
Hol tisztelet őrzi az életet.

Ha egyszer majd az utókor kérdi,
Miért kellett annyi mindent megérni,
Mondd el nekik, hogy volt idő,
Mikor a szabad szó is tiltott erő.
Mondd el, hogy voltak bátor szívek,
Kik nem féltek, bár üldözték őket,
S azért küzdöttek, hogy mindenki lássa,
A szabadság az ember legszebb álma.

Ne engedd kialudni a lángot,
Ne hagyd elveszni a régi vágyat,
Mert minden nemzedék felelős,
Hogy a szabadság maradjon erős.
A múlt tanít, a jelen figyel,
A jövő pedig tőlünk remél,
Hogy amit elődeink ránk hagytak,
Azt gyermekeink is szabadon kapják.

S ha majd egyszer béke lesz a földön,
Nem retteg senki sötét jövőtől,
A gyermek szabadon nevethet,
Az ember félelem nélkül szerethet.
Akkor értjük meg igazán végre,
Mit jelentett küzdeni a fényért,
Mert nem volt hiába annyi áldozat,
Ha szabadon élhet minden újabb holnap.

És ha a világ újra láncot kovácsol,
Ha ismét a félelem szava vádol,
Álljunk fel bátran, váll váll mellett,
Ne hagyjuk elveszni a szent értéket.
Mert szabadság nélkül nincs méltó élet,
Nincs igaz jövő, nincs tiszta lélek,
Amíg csak egy ember is szabad akar lenni,
A szabadság lángját nem lehet eltemetni.
Beküldő: Papp Zoltán
Olvasták: 30
M. Laurens
A MEGBOCSÁJTÁS
(Parafrázis Juhász Gyula nyomdokain)

Teremtő istenem, sosem ítélted el őket,
A gyűlölettől fröcsögő hazug köpködőket.
Szomorúan nézted fentről e tévelygő világot,
S átélted velünk, az összes nyomorúságot.

Mert tudtad, hogy mekkora teher az élet,
És mindig is a kezedben volt a végső ítélet.
Hatalmas szíved van, végtelen hatalmad,
És számtalan lélek alkotta örök birodalmad.

A megbocsájtás és mindannyiunk terhe,
A magos égbe szállt veled: föl a fellegekbe.
Ám ma is hallod ott fenn, az isteni magasban,
A vak gyűlölet hangját, egyre hangosabban.

Teremtő istenem, nyugtasd le, odafent őket,
A gyűlölettől fröcsögő esztelen köpködőket.
Bocsáss meg nékik, mert mégis csak emberek,
Nem tudják szegények, mit is cselekszenek.

Budatétény 2026. július. 09.
Beküldő: Lőrincz Miklós
Olvasták: 114
Versben és európai stílusú haikuban… meditálok.

Lépj tovább, adtak már jó tanácsot, sokan, többen,
De ugyan hova menjek? Nem megy ez olyan könnyen…
Mások gondolják, a másiknak olyan egyszerű az élet,
De nem gondolnak bele, hogy tán’ esetleg, végleg széttépett…

Mosoly minek... nincs arcomon, de így tudhatják, nem hamis,
De nem jó nekik, mert állítják, próbáljam, eljön az is.

Pillanat eljön,
Mindig itt van és újra…
Egyedül megyek…
*
Kijelölt utunk,
Lehet, hogy korcs… göröngyös.
Betontalan sár!
*

Végtelen úton elmenni, azt jelenti, elmenni örökre,
Onnan visszajönni nem lehet soha! Ugyan már, hogy lehetne?
Ez az út van kijelölve, feladni nekem hogyan lehetne?

Volt már, szép sorban, aki feladta,
De neki addig tartott az útja…
Neki már hallgat… szíve dallama…
*
Végtelen út nincs,
Csak még nem látjuk véget…
Ütköző, itt is…

Az én utam sem végtelen, végéhez ér egyszer,
Szívemben, majd néma lesz a csend... már sokadik-szer.
Hidd, nem lesz, hogy nem tudnám, nem vagyok, véglegesszer...
*

Végtelen úton
Haladok, mondják, rendben.
Ki, ez esztelen?

Vecsés, 2016. szeptember 18. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 66
Látunk egy közeli háborút és fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…

(leoninus trió)
A szomszédban háború árnyéka, égboltot felhő nélkül is kiszorítja!
Igy a nagy ’vezetők’ nem látnak jól, kintről nézik milyen disznó-trágyás ezen akol…
Ágyúdörgés nem hallik Atlanti óceánig… itt így folytatják sokak haláláig...
A háború kimenetele lóg, mint Démoszthenész kardja, honfi ezt nem akarja...
Nem tudhatjuk Föld és a lét túléli-e… de azt tudjuk a kilátás éj-fekete…

(septolet trió)
Árnyat
Szövő,
Szárnyat
Törő,
Ködös jövő…

Háború vetít fekete árnyékot,
Elvakultság űz sötét játékot.
*

Látjuk és halljuk, röpködnek hazugságok, kihaltak a békeszerető társaságok?
A sok halottal fogy a fiatal nemzedék, kik lesznek az állampolgárok, az emlék?
A gazdagok csak tovább gazdagodnak és elveszik milyük van a páriáknak…
Nem kell nekik semmi érték, csak az új milliók bezsebelése a végső érték!
Jobb a jelen gonoszt tűrni, mint egy új mellett tüntetni, ahhoz sokat kellene inni?

Gonoszság
Folyik -
Lakosság
Fuldoklik,
Érték megkopik.

Csak haszonban fontos a számadat…
Emberélet csupán húscafat.
*

Van, ahol a kordé a szamarat megkerüli… Kell nekünk ilyen kordé? Kikerülni!
Jelen problémába aknahang… vak-asszony visszanéz… Kitalálni mit gondol, nem nehéz.
A vak ló is -jobb híján- csak előre megy és a falnak, mi betonkemény és nekimegy…
A döglött lóról végül majd le kell szállni, ne intézzük el, hogy nekünk kell elmálni!
Gazdag hol lakik nem várható telitalálat, mert sok pénzük van, ott nem lesz találat?

Értékrendben
Zavar –
Közéletben
Hamar
Port kavar.

Dúsgazdag, pénzébe markol –
Házára így bomba nem landol?

Vecsés, 2023. június 22. – Pápa, 2023. június 28. Kustra Ferenc József- íródott; leoninusban, a világ, az emberiség jelen -élő- háborús-történelmi helyzetéről. Végveszély van! A septolet trió szerző-, és poétatársam, Nagyné Vida Renáta munkája.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 65
Viharos háborúban… és tengeren.

Viharos hullámok hátán hadihajó csetlik-botlik,
Vajon mennyire úszik, vagy csak épphogy bevizesedik?
Viharos hullámok hátán hadihajó csetlik-botlik.

A legénység jó része, láthatóan tengeri beteg,
Ök kezelik, ha közben meg üzemben van a sok löveg…
A legénység jó része, láthatóan tengeri beteg.

A legénység tán’ tudja, hogy egészen szent színű a küldetése,
Betanították, hogy ez bizony nekik meg hazafiúi ügye…
A legénység tán’ tudja, hogy egészen szent színű a küldetése.

Jól ki lettek képezve a feladatok precíz ellátásához,
Viharban, nagyon tengeri betegen állnak hozzá feladathoz…
Jól ki lettek képezve a feladatok precíz ellátásához.

Óriási a víz vihara, egy-egy hullám a hajót elborítja,
Ki nem bújik időben… nagy hajót azt heves víz végleg elsodorja.
Óriási a víz vihara, egy-egy hullám a hajót elborítja.

Mindannyian küldetést teljesítenek, közben vezekelnek,
Kivétellel, mindök vágya, hogy végre otthon legyen… remények…
Mindannyian küldetést teljesítenek, közben vezekelnek.
*

Haláltusát irritálja a lövedékek bömbölő szava,
Beosztottaknak egynél több, békét szólító sikolyok szava…
Haláltusát irritálja a lövedékek bömbölő szava,

Lő már az ellenség is, nem elég, hogy mindent taroló a vihar,
Őket is éri találat s vannak, kik ezt soha nem tudják… hamar.
Lő már az ellenség is, nem elég, hogy mindent taroló a vihar….

Tíz méteres hullámhegy már magában is végső tusa,
Kilövéskor is… a hörgő fém csak a véget sugallja…
Tíz méteres hullámhegy már magában is végső tusa.

Aki túléli ezt a véghelyzetet, az majd otthon mire emlékszik?
Netán kettő... több emléke is lesz, amik páran… egymással vetekszik…
Aki túléli ezt a véghelyzetet, az majd otthon mire emlékszik?
*

A hajó vészjósló sötétben kapott találatot
És sokaknak becsukta életében az ablakot.
Hidegvízben már révetegek lettek tekintetek,
Itt már a fuldokolók süllyedtek, nem éledeztek.
Az élet szikrái lassan kihunytak a szemekben,
Az élet kihűlve megszűnt az elfáradt testekben.

Este még voltak vágyak... hajnalra messze tovaszálltak,
Test béli életek, hajnalra víz posványában áztak.
*

(senrjon)
A szellem is elillan,
Hold, határtalan vízen csillan,
Halál, hajnalban.
*

(HIAQ)
Reszketőket kaszált
A halál! Köd nincs, rád talált.
Test lejt' végső táncát…

Vecsés, 2017. július 31. -Kustra Ferenc József- íródott: egy megtörtént, II. világháborús Atlanti óceáni csatáról, a volt COMPASS ROSE nevű hadihajó végzetéről.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 67