Májusi vasárnapról írom nektek eme versem,
Mert vasárnap gyereknap lesz, azt én igen kedvelem.
Van bizony nekem két, régen felnőtt gyermekem,
Kik így születtek, és ők az örök-gyermekem...
Van még négy unoka, három lányka és egy fiú,
Ez meg már alapos ok, hogy én lehessek hiú?

(Septolet)
Látom előre,
Szép-színe
Lesz… mint hétvége.

Majd mókázunk,
Együtt játszunk!
Délbe kajálunk,
Délután sétálunk.

Délelőtt kicsikkel még homokozok
Amihez, már eléggé öreg vagyok,
Aztán a két nagyobbal jön kellemes társasjáték,
Tanuljanak meg mindent, nehogy maradjanak málék...

Estefelé meg leültetem a csapatot és elmondok nekik
Egy magyar népmesét. Még nagyok is a jó lelküket átengedik...
Míg világos van, még majd kimegyünk egyet focizni,
És majd' elfelejtem, ebéd előtt kell biciklizni...

(3 soros-zárttükrös)
Juj, hát a reggelt is köszöntőkkel kezdem,
Egy páleszt ha, állva, magamba döntöttem…
Juj, hát a reggel is köszöntőkkel kezdem.

Egy szó, mint száz: majd elmondhatjuk, micsoda játékos nap volt,
Emberfia gyermekei, unokái alkot egy akolt…
Egy szó, mint száz: majd elmondhatjuk, micsoda játékos nap volt.

(Senrjon)
Az összerántott csapat,
Majd jól érzi, szereti egymást.
Mit hoz vajh’ jövő?

Vecsés, 2020. május 27. – Kustra Ferenc József – íródott: a gyermeknapi várásokról, önéletrajzi írtásként.

E szegény kis Magyarország védelme,
Egyedül a mi gondunk már eleve.
A mi hazánk, a mi földünk, mi jussunk!
Ha kell, akkor érte mindön harcoljunk.

Fuldokló, szalmaszálba kapaszkodik…
Hazafiúi kötelesség nekik,
Kiharcolni, a pénz, a posztót, fegyvert
És jó képet vágni a királyhoz, mert…

Keserű… vedd a királyt, ahogy vagyon.
Imádkozz… beszorulunk várba vajon?
Nagyságon vitézlő atyámfiai,
Keserű gondolat és most a kard ki?!

A nemes országunkat megtartani.
Ebgondolat véres kardot mutatni?
Idegen nemzettség lábát megvetni
Jött. Mi meg itt… országot megtartani.

Őfelsége inte; férjünk törökkel.
Alkudjunk meg, az idegen őrökkel?
Kényszerítsük, viaskodva gyalázzuk!
Ne hagyjuk magunk, hazánkat vigyázzuk!

Ravasz a török… hitszegő, kegyetlen,
Összeszedi aranyunkat a végeken.
Falu és szántó nélkül nincsen vár,
Még csak hódít török… kizsigerel már.

A ravasz bevonult már Szigetvárra,
Onnan hív minket szpáhikkal csatára.
Nádor ízen ez jól van így… zsoldos ő?
Szégyen ez? Mit szól ehhez a felmenő?

Keresztyén seregek zsoldosaitól
Mit várhatunk, mint felszabadítótól?
Ők is egymással vannak elfoglalva
És nekünk is jó a nagyok hatalma…

Meghalt Mátyás király óta igazság,
Egyébként sincs… kicsinek nincs igazság!
Ő magyar volt, bár horvátnak született,
Vezető az óta sem teremtetett.

Átok ül hazánkon, török míg lesz… itt?
Imádkozom végig az esztendeit.
Középkorban, döngölt földvárban ülve
Iga, sorsa hazánknak, szem lesütve?

Vecsés, 2003. április 27. – Kustra Ferenc József

A saját kék madaraim az én saját lelkemben laknak,
De ha a sors úgy hozza, kell-muszáj, akkor megmutatkoznak…
A saját kék madaraim az én saját lelkemben laknak.

Ahogy fogynak a napjaim, eltűnnek a vágyak,
És úgy látom, hogy felettem csak nőnek az árnyak…
Ahogy fogynak a napjaim, eltűnnek a vágyak,

Minden más fogyóban,
Halál dagadóban…
Minden más fogyóban.

Érdekes, kiket szeretnem lehetne,
Fogyóban vannak… halál lehelete…
Érdekes, kiket szeretnem lehetne.

Ha majd végleg és teljesen elfogy a levegőm,
Lelkem is megszűnik, már nem lesz ő az epedőm…
Ha majd végleg és teljesen elfogy a levegőm.

Arra azért sokat gondolok, hogy öregen majd elfogyok,
Lélekpolcomra már úgy, bizony semmit pakolni nem fogok…
Arra azért sokat gondolok, hogy öregen majd elfogyok.

Még most az én kék madaraim, de, ha lehet nekik, akkor mutatkoznak,
Hősiesen mosolyokat és kellemes szeretetet is fakasztanak...
Még most az én kék madaraim, de, ha lehet nekik, akkor mutatkoznak.

Vecsés, 2016. december 1. - Kustra Ferenc József – íródott: önéletrajzi írásként és 3 soros-zárttükrösben az élet végének a közeledtéről…

Csak egy porszem vagyok a nagy sivatagban.
Fú a szél és gördülők át a dombon, lassan.
Nincsen semmi lehetőségem megállni.
A szélzúgásban nem tudok kiáltani.

Nincs, akihez szóljak, itt minden egyforma
És itt pillanatnyi az alak és forma.
Dűnék jönnek, mennek, ahogy fúj a szél,
Csak gürcölök, ahogy fúj a szél és nincs cél.

Jó nagy tevelábak jönnek, rám taposnak,
Nekik mindegy a homok, csak vándorolnak.
A teve szőrébe ragadni nem tudok,
Mert én csak dűnéről dűnére vonulok.

Borzalmas érzés, egy szem homoknak lenni,
Miközben a szél feladata elvinni
És innen jó messze, más dűnébe épít,
Ahol már nem jár teve, aki segít.

Csak e kedves púposka volna reményem,
De kellene, hogy fölismerje erényem.
Bundájába lennék, nem lenne egyedül,
Én meg az erdőben elhagynám hitlenül.

Úgy hallottam ott már esik is az eső
És nagy sárban én lehetnék az első
Szem, alkotó rész a vályogtéglában
És legalább alkatrész, szép nagy házban.

Csak gördülők tovább a dűnén és semmi
Kilátásom innen egyszer kikerülni.
Csak fúj a szél, fúj, átfúj az ember lelkén.
Homokszem! Embernek képzelem magam én?

Budapest, 2000. július 27. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként!

Zászlórúdon, zászlónkat csattogtatja a szél.
Kárpátokban, már ezer éve él a magyar,
S bár a jelenlegi életünk, több mint fanyar,
A magyar teszi dolgát, és jobb jövőt remél.

Kárpátok bérce a medence kerítése
És ebben van ezer éve a mi jó hazánk
Itt élünk, dolgozunk és halunk. Itt lesz fejfánk!
A Kárpát medence a magyarok szépsége.

Ezer éve itt lakunk, menni nem akarunk.
Velünk élnek itt kis népek, sokan mások is
És ez nekik, úgy, mint nekünk a hazájuk is.
Nagyon rég a mi földünk... itt élni akarunk.

Vecsés, 2013. január 8. – Kustra Ferenc József - 1848. március 15. –e emlékére!