Pécshez!

Pécs az én városom,
büszke vagyok,
hogy itt lakhatom.
Örülök mert itt születtem,
és így tüke pécsi lettem.

Van e városnak mindene,
történelme, egyeteme,
egy fő védnöke, a hegye,
melynek Mecsek a neve.

Ők voltak az elsők:
kiket nem nyelt el a végtelen,
akik fenn éltek a Jakab hegyen.
Ma is ott az avargyűrű,
pár Trák nyílhegy és kösöntyű.

Utánuk a rómaiak,
nekik már több nyomuk maradt.
Ők alapították Sophianet,
és megadták Pécs első nevét.

Jöttek ide hódítani,
Orosz, Török, és Római.
Ám a végén ők hódoltak,
e mediterrán városkának,
s, lassan a lakóivá váltak.

Támadták a várost, bőszen, vadul,
mint a tenger oly szilajul.
De, meg törtek e táj láttán,
az itt élők nyugalmán.

Bár pusztítani akartak,
végül mégis nyomot hagytak,
ha nem is üszkös romot,
türbét, sírkamrát, templomot.

A királyok sem voltak restek,
így ők is építtettek.
Várat, templomot emeltettek,
ide egyetemet rendeltek.

Itt élt és alkotott,
Jannus a kétarcú Pannonius,
ki pap volt és költő.
Mi nem összeegyeztethető?

Nagy Lajos a lovagkirály,
iskolája még mindig áll.
Szép honunkban az első,
honnan sok nagy elme kinő.

Itt élt Szapolyai püspök,
ki sereget nem küldött,
a mohácsi csatába,
s, ez lett II. Lajos halála.

Itt volt Zrínyi a híd égető,
a hadvezérből a költő tört elő,
a szigeti várat hősen védő,
és a végén büszkén kitörő.

Napóleon is járt erre,
a pécsi huszárság segítette.
A hős seregnek tisztelegtek,
nekik emlékművet is emeltek.

A közelmúlt is, ha kívántuk,
csinált hősöket minálunk.
Az 56- os ellenállók,
a Mecseki Láthatatlanok.

Köszönöm,
hogy engedett itt nevelkedni,
tanulni, dolgozni, sportolni.
Talán családot is alapítani?
És, ha itt lesz az ideje, meghalni.

Pécs, 2004

Elréműlve tekint, oh temető, reád
A tündér hatalom s a ragyogó dagály.
Látásodra szemek vázai s a világ
Álorcái lehullanak.

Te a durva tyrann bíborit elveted,
Mint a koldus utált élete terheit,
S a szent emberiség jussa szerint nekik
Egy rangot s nyugodalmat adsz.

Akit szíve emészt s elhagya a remény,
Annak még te reményt adsz s magas enyhülést.
Jer, adj nékem is, adj! ím, leereszkedem
Szentelt hantodon, s álmodok.

Mit? s hát kell-e nekem álmodozás, remény?
Agyváz altat-e vagy pólyadal engemet?
Oh, ismérem ezen phantomi lét körét,
S nem szédül küszöbén fejem!

Minden szál fű, virág, mellyre tekintek itt,
Érző szív vala, mely ömlede, mint enyim;
Minden porszem ugy élt, úgy szeretett s örült,
Mint e gerjedező kebel!

Minden kődarabon, melyre szemem vetem,
A nagy Persepol és Palmyra képe int;
Látom Théba kevély tornyait omlani
S a márvány Babylon falát.

Látom hangyabolyi míveidet, világ!
Mint szórja s temeti a nagy Örök keze,
Látom, hangyasereg! mint tusakodsz s tolongsz
Sírod partjain és porán.

Jertek, bámulatos bajnokok és nagyok!
S tí, kik nem meritek nézni az elmulást,
És tí porba nyögők, jertek ide, s velem
Élni s halni tanuljatok.

Én Jézusom, te nem gyűlölted őket,
A gyűlölőket, és a köpködőket.

Szeretted ezt a szomorú világot
S az embert, ezt a nyomorú virágot.

Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet
És hogy felettünk csak az Úr itélhet.

Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad
Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat.

A megbocsájtást gyakoroltad egyre,
Míg égbe szállni fölmentél a hegyre.

Ma is elégszer hallod a magasban
A gyűlölet hangját, mely égbe harsan.

A gyilkos ember hangját, aki részeg
S a szeretet szavát feszítené meg.

Én Jézusom, most is csak szánd meg őket,
A gyűlölőket, és a köpködőket.

Most is bocsáss meg nékik, mert lehet,
Hogy nem tudják tán, mit cselekszenek.

"Ne vess el engemet az én vénségemnek idején, mikor elfogy
az én erőm, ne hagyj el engemet... Mert szóltak az én
ellenségeim és akik az én életem után leselkednek, együtt
tanácskoznak, mondván: Az Isten elhagyta őtet. Kergessétek
és fogjátok meg őtet, mert nincs, aki megszabadítaná."
Zsoltárok könyve 71. 9-11. V.


Ugye, Uram, hogy mosolyogjak
S tovább virítsak Te szép, álnok,
Nagy parkodban,
Miként a fiatal virágok?

Így akarod, így kell akarnod,
Minden plántáknak ültetője:
Bú és gaz hogy
Leghűbb virágod be ne nőjje.

Mert ami van, mind Te virágod
S minek rostjait nedv-ár rójja,
Uram, Isten,
Mind a Te parkod virulója.

Akit Te életben tartottál,
Szirom-kincseket kire költél,
Neked drága
Mind, akit ifjan meg nem öltél.

Te szemeid nem nősen látók,
Nem fogja be kufár szegénység,
Neked mindegy
Virág-ifjuság, virág-vénség.

Akit Te virágzásra szántál,
Virágozzék, míg ki nem rántod
Ős kertedből.
S ugy-e, szépek a vén virágok?

Mérges szagu, vad burján-rózsák
Ifjas truccal mégis rám törnek.
Látod, látod:
Kölyök virágaid gyötörnek.

Üzenj nekik a tüzes Nappal,
Hogy szerelmed virág-hóbortja
Az a vénség,
Mely vénségét ifjuan hordja.

Üzenj nekik, hogy istenséged
Fekete rózsáért sovárog
S vágyad teltét
Virág-vénülésig bevárod.

Én, jó Uram, fekete rózsád,
Élek, ha diktálod, hogy éljek,
De vigyázz rám:
Lázongnak a virág-cselédek.

Te ültettél, Te vénitettél,
Virágoztam, ahogy akartad,
Mit akarsz még:
Virágozzak vagy rontva haljak?

Vidítnod kell ily ritka plántát
Neked, Te, egyedül nem dőre
S kénkövekkel
Csapnod minden leselkedőre.

De addig, ugye, mosolyogjak
S tovább virítsak Te szép, álnok
Nagy parkodban,
Miként a fiatal virágok?

Vagyon egy oly tenger ezen a világon,
Melynek feküvése van minden országon.
Bizonytalan ennek határa és partja,
Bátor bizonyosnak minden ember tartja.
Sok dúlás, zűrzavar keblébe rejtezett,
Benne a Sirtesek fogtak mintegy kezet.
Darabos kősziklák lappanganak nála,
Hova mint megannyi Atlas teste szálla.
A kegyetlen szelek rajta dühösködnek,
A habok egymásra mászva erőlködnek.
Eurus felette Zefirust kergeti,
Austert Boreás nyomja s fenyegeti.
A nagy gályák rajta szinte úgy sűlyednek,
Mint a csónakocskák, ha szelek erednek.
Sokan alig mennek itten egy keveset,
Mindjárt elmerűlnek (óh, siralmas eset).
Mások több ideig lebegnek felette,
De ha a szél magát nékik eresztette,
Csakugyan végtére ők is elmerűlnek,
A tenger vizének örvényébe dűlnek.
Ezen tenger nevét ha tudni akarod:
Az élet; s a vizét magad is zavarod.
Lakosok számával hogy magát győzheti,
Minden ország csupán ennek köszönheti.
Meddig tartson ennek széle és határa,
Annak soha senki végére nem jára.
Mint megannyi szélvész, a sok veszély ebben
A veszedelmekkel megrakott helyekben,
Melybe még valahány hajók verődtenek,
Ízre-porra törvén, eltemetődtenek.
Viaskodnak ezen a szelek egymással,
Öszvecsapnak, vínak szörnyű csikorgással.
Nincs ezen békesség, nincsen nyúgodalom,
Uralkodik benne a kín és fájdalom.
A szegényt, a királyt egyformán forgatja
Engesztelhetetlen kemény indúlatja.
Sokan még csak alig érkezhetnek erre
A nyomorúsággal megrakott tengerre,
Vitorlájok szélnek alig eresztetett,
Már akkor hajójok széjjel feszíttetett.
Mások eltőlthetnek számos esztendőket,
Míg a tenger hányja ide s tova őket.
Végre veszedelmes örvényre találnak,
Melybe keze közé esnek a halálnak.
Ily tengeren való hajókázásának
Vete véget, akit e sírba zárának.
- - - - - - - - vala ennek neve,
Ki is a tengeren immár elsűlyede,
Mert - - esztendők elfolyása alatt
Minden nyúgodalom nélkűl rajta szaladt.
Sok viszontagságot látott és szenvedett,
Mígnem végezetre partra verekedett.
A szelek gyakorta felkeltek ellene,
De megszabadítá azoktól istene,
Mivel hajójának a hit volt kormányja,
Aki ezzel bírhat, azt a szél nem bántja.
Édesatyja, aki előtte meghala,
- - - - - - - - - - - - - vala.
Édesanyja - - - - - - - - - - - -
Társánál számosabb napokat számlála.
- - - - - - - - az ő kedves párja,
Kinek megholt testét már most a sír zárja.
Amely kevés időt együtt élhetének,
Abban az egyesség remeki levének.
Galambi szelídség lakozott házokban,
A jámbor kegyesség járkált udvarokban.
Mindketten egy szívvel csak azon voltanak,
Hogy szűntelen az Úr útjában járjanak.
Akkor is, amidőn egymástól elváltak,
Az Úrban váltak el s tőle el nem álltak.
Vége van már csendes tengeri útjának,
Lakója a boldog mennyei hazának.
Elérte a partot, sőt reá is hágott,
Már többé nem szenved változandóságot.
Örűl, hogy bátor rá sok szél törekedett,
Mindazáltal hajótörést nem szenvedett.
Néktek pedig, kik még a titkos tengeren
Bizonytalanság közt vagytok sok ezeren,
Ímé, tanácsot ád, melyet kövessetek,
Hogy a partra ti is békével érjetek.
Az Úrnak félelme légyen vitorlátok,
A Jézust vezető csillagnak tartsátok,
Amerre e' vezet, arra siessetek,
Így lesz aztán boldog útatok s végetek.