Az egyenes mezsgyéjén
Ott lappang a görbület
Lehetősége
Minden atom-pontban
Az abszolút
Irányvonal hajlatán.

Elmék közt
A gondolat-komunikáció
Érzelemtöltéssel
Arányosan finomul
A precizitás skáláján
A szeretet minőségétől
Függően.

Mikor Rád gondolok...
A Te jeled veszem
S így képzeletem
Valós időben
Lelked sugallatára
Alkotott képem.

És hiába kételkedem
Működésében.
Érzelemhullámaink
Attól még
Egy-síkon keveredve
Eljutnak
Szellemünk mélyére.

Akár a térképezett hormonok
Beleszólnak döntések
Végkimenetelébe.

A lényeg belül mélyen lakozik
Ahonnan a jelek
Útjukra erednek
Hogy töltésük párjával
Egyesüljenek.

S a Történetek beteljesedjenek.

Tudom
Ha rám gondolsz
Elküldöd nekem
Szívedből felszálló
Érzelem vegyületed.
Az alkotott kép
Aszociáció
Vetülete tükörként
Veri vissza fényét
Bennem.

A felületen
Mit látsz a jelenben
Csak a betűhalmazom
Ide ragadt pár kavargó
Csavargó
Gondolatom.

Az össze-visszaságban
Egy résnyi pillanat
Csupán a jelen
Eltűnik egy szemvillanás alatt
De egy röpke érzés-fuvallat
Momentuma
Veled marad.

Szavak melyek képet
Hangulatot alkotnak
Most
Neked
Belőlem fakad.
Megfestik kifeszített vásznad
Ott leszek a színek közt
Ahogy te láttad

Érted értelmét
Miként álmodja
A nap a fényt
A fagy a jégvirágot
Az Itt a távolságot
Az idő az örökkévalóságot
A tegnap a mozdulatlanságot
A Most a valóságot

És ...
Még sorolhatnák
Egy pár alkalmatosságot
Betű-halmazságot
...de inkább
Üzenem Neked
A Barátságot.

A völgyből
Elmerengve úgy tűnik
A lankás hegyoldalon
Kiterített menyasszonyi fátyol
Hullámzik könnyedén
A mélyzöld erdő alján.

Ünnepélyes pillanat is lehetne
Ha a ringó margaréták közt
Feltűnne
Frissen szökkenő sziluetted
S bódult lelkemre
Cseppnyi mosolybáj
Lengedezve ereszkedne.

Fenyőillattal szálljon a Béke
Az Emberséges megértés
És ne csak most
Hogy eljött Jézus születése
Napja

Ideje
Minden reménynek
Álmodozó szépnek
Napja
A megváltó istenségnek
Ideje
A szeretet fényének

Naponta
Ibolyaillattal szálljon a Béke
Mikor a tavasz első lépte
Kivirágzik
És nyáron a rózsa
Csodabűvöletét sugározza
Illatával
Az alázat csendes nyugalmát
Ősszel majd a színek hozzák
S mire eljön a tél
Letelik az esztendő
Örömöt halmozva újra eljő
A megváltó
Mindnyájunkban

A karácsony
Belül mélyen van
A fény születése
Nem a csillogásban
Csecse-becse ajándékban

Kis emlékezés azokra
Kik túl messze vannak
A mában
Elég egy meleg ölelés
Az összetartozásban.

Egyre duzzadó űr tátong
A lélek dimenziójában
Az észlelt téridő
Hályogos szem-üvegen
Keresztül tárulkozik felületesen
Megkövül a mozdulat ereje
Szótlan hívogat
Adj Uram irgalmat.

A hang elszállt
Barázdát szánt
A szegycsont mögöt
És a sípoló csöndben
Tágul a légszomj
A hypoxiás hörgőkben
Darabokban az akarat
Adj Uram irgalmat.

Keserű forrás buggyan a mélyből
A kacaj bíborarca már irónia sértőn
És az ölelés vacogva dermeszt
Sóhajtva
Áldást békét óhajtva
Gyorsan fogyjon
Múljon minden pillanat
Adj Uram irgalmat.

A holnap hajnalhasadást nem remél
Tegnapi lesz a hideg fény.
Térdenállva feltekint parányi remény
Alázattal az óhaj oly szerény
Szeretetet csendet békét oltalmat
Adj uram irgalmat.

Fogy a lélegzet
az idő űz végtelen magányba
A csönd birodalma előtt megállva
Markolni egy szalmaszálba.
Embernek súlyos feladat.
Adj uram irgalmat.

Hittel félni
Kérni esdekelni
Erőtlenül nincs mit tenni
Csak imátkozva
Hálát adni
A tegnapokért
Elviselni a kínokat
Adj Uram irgalmat.

Súlytalan és sápadt
A holnap
Mára
Elveszti a bizalmat
Adj uram irgalmat.