Milyen gyorsan múlik
Minden,
A szép emlékek
Drága kincsem.
Bár akad köztük
Mattos, szürke, és fekete,
De mind elkísér
A végtelenbe.

Csak ez lesz
Az útravaló,
A lelkemből kiáramló
Pillanat,
Mely világítja utamat
A mennyekbe.
Istenem...
Majd eressz be!

Lazítani-
Hátra dőlve
A karos székben
Lágy zene szó kíséretében
Gyakran járok
Felfedezésre
A versek kiállító termébe.

Arra amerre-
Ízes szavak,
Finom falat
Közben okít a tapasztalat.
Öröm óda cseng,
És fájó sorsok,
Szépre festett letűnt korok.
Jó emberek,
Tiszta lelkek;
Így boldogítva üldögélek.

Ilyenkor-
Két strófa közt
Mélyen elmerülve
Megtisztulok a szívembe.
Béke honol
Körülöttem,
Dalos madár szól kertemben.

Itt nincs-
Szószátyár felesleg
Csak a precízen írt lényeg.
Minden egyes
Történetben
Poéták szelleme ölel engem.

Így aztán
Megpihenve
Öröm kedvvel
Felvértezve
Kiléphetek az életbe.

Milyen nagy
Mély csönd ül most a tájon
Nem hallok mást,
Csak az üllőn a kalapácsom,
És olykor ahogy lüktetve
Áramlik a vér a fülembe.
Szökik a vérnyomásom,
Lopódzik az egekbe.
Egek ura-
...csak ne az egekbe...
Mennyek-be!
Üljek le!-
Ahogy a tájon
A csend tette.

Az erdő finomra hangolt
Húrjain vibrál az élet
Megnyugszik a lelke
Annak aki ide betéved.

Zen dala cseng
Csacsog a csermely
Csilingelő erekből
A hang
Pancsolva zeng
A kövekhez tapadva
Siklik zsibongva
A patakba.

Moha illat leng
A kanyargó part mentén
Ahol a nádasban pang
A lelassult folyam
Tükrén ring
Az olvadó nap sugara
És a madarak kórusa
Elmét simogatva
Reng-cing
Mint valami dopping.

Az idő itt
Csak teng-leng
A fénnyel együtt
Ahogy terjeng
A fák bújócskáznak
Amíg az ember lézeng
Mereng
Túráján ténfereg
Miként az út tekereg.

Az erdő még zsong
Dorombol a napkorong
De lassan alá merül
Tétlenül
Mert a hold már ellenszegül
És ahogy az estéli harang
Megkondulva bong
Hirtelen minden elcsendesül.

Az idő megnyújtja
Nesztelen lépteit
A sötétedő zen-gésben.

A Nő...

Aki az élet
Mint a végtelen folyama
A gyönyörű
Mint a Földanya maga.

A csillag
Mely körül forog a világ
Aki az otthon
Ahol ölel a puha ágy.

Aki a szerelem
Mint a tűz vihara
A szeretet
Mint az éltető manna.

A gyógyír
Mely forraszt minden sebet
Aki a virrasztó kéz
Mely ápolja a beteget

Akit áldani kellene
Minden nap az évben
De csak egy jutott
Mert beéri kevéssel

Ő az aki
Mint a természet
Szeszélyes
Mégis óv és éltet.

Ő az aki
Naponta megölelhető
Az aki Tisztelendő
Ő , a drága Nő.