Szellő szökken a víz felett
fodrot ereget,
Fáknak lombja eltakarja
Ragyogó eget.
Erdő mélyén, patak partján
folyik az idő,
Lélekbe száll természetből
az ősi erő.
Párás árnyék nyugalmában
a szív meditál,
Csakrák ívén kapu tárul
békét aktivál.
Úr temploma lombok alatt
A menny átölel,
Ima sem kell csak alázat,
Istenhez közel.
fodrot ereget,
Fáknak lombja eltakarja
Ragyogó eget.
Erdő mélyén, patak partján
folyik az idő,
Lélekbe száll természetből
az ősi erő.
Párás árnyék nyugalmában
a szív meditál,
Csakrák ívén kapu tárul
békét aktivál.
Úr temploma lombok alatt
A menny átölel,
Ima sem kell csak alázat,
Istenhez közel.
Másnap még mindenki bedagadt
szemekkel ébred,
Tudja, hogy mekkora űrt hagy,
Hogy elvesztett téged,
Másnap másnapján lüktet a fej,
Alig aludtak valamennyIt,
Még gyakran sírnak fel,
Harmadik másnap, már aludtak kicsit
Munkába mennek,
mert kell sör,
és venni kell cigit,
Negyedik másnap, kicsit halvány a kép,
Nem tudják, hogy mozogtál,
Melyik szemed volt barna, és melyik a kék
Ötödik másnap!
Most kiről van szó?
szemekkel ébred,
Tudja, hogy mekkora űrt hagy,
Hogy elvesztett téged,
Másnap másnapján lüktet a fej,
Alig aludtak valamennyIt,
Még gyakran sírnak fel,
Harmadik másnap, már aludtak kicsit
Munkába mennek,
mert kell sör,
és venni kell cigit,
Negyedik másnap, kicsit halvány a kép,
Nem tudják, hogy mozogtál,
Melyik szemed volt barna, és melyik a kék
Ötödik másnap!
Most kiről van szó?
A pataknak kócos partján
Réce riad, torka harsány.
Fű és a sás eltakarja
Csemetéket jól álcázza.
Ősi fáknak lombja alatt
A napsugár kissé szakadt,
Levélzetnek rejtekében
Megrekedt a szellő éppen.
Tükör vizén a folyamnak
Nyárfa pihék lubickolnak.
Tündérrózsa ringatózik
Sárga irissszel mártózik.
A távolból kakukk kukkant,
Fáknak ágán harkály koppant.
Olykor csobbant a farkával
Egy rabló hal a zsákmánnyal.
Térdig érő vízben járva
Fehér gém is épp vadászna.
Veszélyt sejtett személyemben
Felrepült hát nagy sebesen.
Madárdaltól zeng az erdő,
A békesség bennem megnő.
Természetben egy kis túra
Minden bajra legjobb kúra.
Réce riad, torka harsány.
Fű és a sás eltakarja
Csemetéket jól álcázza.
Ősi fáknak lombja alatt
A napsugár kissé szakadt,
Levélzetnek rejtekében
Megrekedt a szellő éppen.
Tükör vizén a folyamnak
Nyárfa pihék lubickolnak.
Tündérrózsa ringatózik
Sárga irissszel mártózik.
A távolból kakukk kukkant,
Fáknak ágán harkály koppant.
Olykor csobbant a farkával
Egy rabló hal a zsákmánnyal.
Térdig érő vízben járva
Fehér gém is épp vadászna.
Veszélyt sejtett személyemben
Felrepült hát nagy sebesen.
Madárdaltól zeng az erdő,
A békesség bennem megnő.
Természetben egy kis túra
Minden bajra legjobb kúra.
Csillogó napsugár,
Midőn fények fénye fejünkre száll,
Örömöt hozol embernek s állatnak,
Mert te vagy a csodálatos Nap.
Jaj de midőn elméssz,
Mély sötétség borul a világra.
S, oh, hiányod míly csalfa,
Hisz újra megjelensz egy-két óra múlva.
Hiszen te üldözöd a rosszat,
Esők, szelek, viharok előled futnak.
Semmi sem mer szembeszálni veled,
Oh, csodaszép dél-keleti napmeleg.
Midőn fények fénye fejünkre száll,
Örömöt hozol embernek s állatnak,
Mert te vagy a csodálatos Nap.
Jaj de midőn elméssz,
Mély sötétség borul a világra.
S, oh, hiányod míly csalfa,
Hisz újra megjelensz egy-két óra múlva.
Hiszen te üldözöd a rosszat,
Esők, szelek, viharok előled futnak.
Semmi sem mer szembeszálni veled,
Oh, csodaszép dél-keleti napmeleg.
Oh, emberi elégtelenség,
mely sokat kíván,
Miért? Mond, miért bántod Őt,
a természet csodás varázsát?
Mit ártott hát Ő neked,
hogy te mégis így kínzod!
Bőrét mocskolod,
húsába vasat szúrsz.
Vérét is te átkozod,
oh, emberi elégtelenség.
Miért? Mond, miért bántod Őt,
a természet teremtő gyönyörét?
Ő az ki életet biztosíd neked,
ő is az ki ezáltal gondviselőd lett.
S te, oh emberi telhetetlenség,
te mégis így bántod Őt?
Bár éltetőd,
s temetőd is Ő lesz majdan.
Neked rosszat nem kívánt soha,
Vérével is Ő mosdat,
s bűneid miatt neki soha,
Soha egy rossz szava nem volt,
mi ártott volna számodra.
Miért? Mond, miért bántod Őt?
Őt, ki még most is éltetőd.
mely sokat kíván,
Miért? Mond, miért bántod Őt,
a természet csodás varázsát?
Mit ártott hát Ő neked,
hogy te mégis így kínzod!
Bőrét mocskolod,
húsába vasat szúrsz.
Vérét is te átkozod,
oh, emberi elégtelenség.
Miért? Mond, miért bántod Őt,
a természet teremtő gyönyörét?
Ő az ki életet biztosíd neked,
ő is az ki ezáltal gondviselőd lett.
S te, oh emberi telhetetlenség,
te mégis így bántod Őt?
Bár éltetőd,
s temetőd is Ő lesz majdan.
Neked rosszat nem kívánt soha,
Vérével is Ő mosdat,
s bűneid miatt neki soha,
Soha egy rossz szava nem volt,
mi ártott volna számodra.
Miért? Mond, miért bántod Őt?
Őt, ki még most is éltetőd.