Mondd, miért gyújtod ránk a világot,
Te gonosz, hazug, pártos gyűlölet?
Mondd, miért nézed, közönyös arccal,
Amint testvér vadul testvért ölet?

Mondd, honnan e hatalmas utálat,
Mi elpusztít minden jót és szépet?
Mondd, milyenné válik így a jövőnk,
Ha ily szennyessé vált már az élet?

Mondd, ki állítja meg e rothadást,
Mely az értelmet így lepusztítja?
Mondd, ki hozza el végre a tudást,
Az őrület sebeit gyógyítva?

Mondd ki, hogy bűnös, aki testvért öl,
S félrelöki Őt saját testétől.
Mondd, hogy érdemes hinni a jóban,
Tisztán szeretni hittel, s valóban.

Mondd ki, Uram, hogy bűnös, aki szít,
Ki testvérére vad kutyát uszít.
Mondjuk ki mind, hogy: Örökre vége!
Ma van a gyűlölet temetése!

Budapest, 2013. január 22.

Miért hagytuk, Uram - kérlek mondd meg nekem -,
Hogy az ember, embernek farkasa legyen.
Hogy éhezzen, és haljon az, aki gyönge,
Megalázva, emberségben meggyötörve.
Hogyan viseljük el most e gyalázatot:
A sárig görnyedt hátat, s vak alázatot.
Mondd, hogyan nézünk majd bele a tükörbe,
Melynek képe igaz és nem holmi görbe?

Mondd, vajon mit tehetnénk önmagunk ellen,
Hogy ne torzuljon a valóság és jellem.
Hogy éhezők ne keljenek ismét útra,
Gyermekeink gyomra ne korogjon újra.
Mondd hát, Uram, Te még mindig hiszel bennünk?
Bennünk, kik téged tagadva elfeledtünk?
S kapunk-e még vajon megbocsájtást érte,
Ha megalkuvásunk az élelem bére?

Mondd uram, lehetünk ettől még emberek
- Kikben a hit apró szikrája szendereg -,
Ha nézzük véreink végső szenvedését,
Hogy étekért adja gyermekünk a vérét,
Télvíz idején megfagynak a szegények,
És szeretet helyett vak gyűlölet ébred?
Uram, Atyám, miért hagytuk - mondd meg nekem -,
Hogy ember az embernek farkasa legyen.

( Pest-Buda 2013. február 4.)

Most, hogy az utcára vetetten élek,
abban bízok, Ki mégsem szolgalélek.
Én is ember lennék, s nem holmi hályog,
mondjátok hát meg: Nektek miért fájok?
Üvöltenék vadul, de félrelöknek,
tűrnöm kell némán, mint az ökörnek.
De pofámat tán befognom sem kéne,
ha végre valaki Embernek nézne!

Akkor nem lenne gerincem görbe,
hajlongás nélkül nézhetnék tükörbe,
de mert csak egy nyomorult senki vagyok;
emberi szó helyett újabb pofont kapok.
Ráadásul, ha maradékot lopok: elítélnek,
nyomortól, mint betegségtől, emígyen félnek.
Talán egyszer majd a föld alá is vágnak,
és olcsó fejfájukkal betörik pofámat.

Addig is nekik hurrázva tapsolnom kell`ne,
mintha agyam helyén dohos szalma lenne.
Tisztelnem kéne a pénz mocskos hatalmát,
ha elém dob néha egy nyáltól rohadt almát?
Ők zsebből zsebbe osztják teremtőjük "hitét",
nem létezik égi hatalom, mely nyakukra lép.
Hogy én is emberből lennék? Ugyan ki látja?
Már se fog, se igaz-hang* nincs a pofámba!

Ó, a kimondott szó…

(bokorrímes)
A szó elszáll, a betűk, miből állnak szétesnek,
A mondatok elporladnak, gondolatok leesnek.
A mondanivaló értelmei oly’ gyorsan elvesznek!

(3 soros-zárttükrös)
Gondolatok, életből fölmerült fekete reneszánsza,
Mit, ha kimondasz, az gyorsan lesz élet egy morzsája.
Gondolatok, életből fölmerült fekete reneszánsza.

(bokorrímes duó)
Hmm… az életben a második esély?
Hogy amikor lefele lejt a meredély?
Ha kimondod, az már maga az esély?

Van oly’: „elkáposztásítottalanítottátok” … te ezt kiszeded a levesből.
Van oly’: „szép” … ami lehet egy kakadu, de ezt ne kivedd a levesből.
Van oly’: „ellehetetleníthetetlenségeskedéseitekért” … Ezt is a levesből?
Van oly’: „megmásíthatatlanságotokért” … Ezt se vedd ki a levesből…

(leoninus)
Vannak szavak, amik a kiejtéskor változást mutatnak. Ez faladat... nagykor.
Vannak szavak, amik a kiejtéskor pl., hat féle jelentéssel bírnak kiejtéskor

(HIQ)
A szádból
Kiesett szó… vég!
Vissza nincs!

(senrjon)
Amit egyszer kimondtunk,
Azt már elfújja a kinti szél.
Még ha suttogsz is!

(leoninus)
Végül van egy arany mondás: Hallgatni arany”

***
Szó, ha kirepül, vissza már sosem tér,
Megsebez, vagy gyógyít, tőled függ, mit ér.
Nem a szó számít, hanem ahogy mondod,
Hangod zenéje tárja fel a gondot.

Van, mikor a csend többet ér a szónál,
Idő súgja meg, mi igaz, mi formál.
Gondold meg, mit írsz, mielőtt kimondod,
Türelem az út, mely békét hoz, nem gondot.

(Tíz szavas)
A szó hangja messzire ér,
Szívben marad és sokáig elkísér.

A szót az idő formálja,
A helyzet ma csenddé torzítja.

(Senrjú)
Kimondott szó már,
nem fordul vissza soha.
Hangja megmarad.

Szó száll a csendben,
hangja sebet ejt mélyen.
Csend őrzi némán.

Ugyanaz a szó,
más időben mást jelent.
A hang dönt végül.

Vecsés, 2024. december 1. - Siófok, 2025. október 9. – Kustra Ferenc József - Gránicz Éva - Írtuk: kétszerzősnek alloiostrofikus versformában.

Érzem semmi vagyok, de mi lehetnék? című versre reagálva. /

Ne hidd, hogy semmi vagy, ki így tud érezni,
Szavakban égő tűz, az nem tud vérezni.
Te vagy a bíbor, s nem csak esti köntösön,
Fény vagy, ha halvány is - de itt vagy, s köszönöm.

Lehetsz sugár, ha nem is tűzőn ragyogó,
Mécses is melegít, ha fázik valahó
Lehetsz fa az erdőn, ki csendben álmodik,
Gyökérrel tartja meg, mi mást ledönt a hit.

A megalázás mélyén kincs a lelked ott...
Hisz ki szenved, érez, s érezni... alkotott.
Nem győzhet le az, ami bánt - csak más ruhát vesz fel,
De te légy az, ki magát újra-újra felemel.

A húsvét hétfő múlt, mint minden rossz idő,
S a holnap rejt csodát, nem csak sötét erő.
Ne várd nagyon kaszást - várj inkább egy mosolyt,
Mitől a szív csendben újra dobog, egy szót...

Mert vagy - és ez elég. És több vagy, mint hiszed,
Kicsiny láng, de olyan, mely világot vihet.
És ha úgy érzed is: ez csak gyenge remény,
Tudd, hogy most neked szólok - hiszek benned én!

Siófok, 2025. április 23. -Gránicz Éva-
Írtam: egy poéta társam vigasztalására.