Csók, csók, csók, forró, édes csók, égeti ajkam,
szerelmes szívemben, szíved dobban.
Jöjj, gyere jöjj forró ez a vágy, ölelj át,
szenvedéllyel ég szívünkben a láng.

Nézd csak nézd felettünk az ég,
csillagba borult ó a magas ég.
Legyen határ a csillagos ég,
szerelmes forró nyári szép estén.

Csók, csók csók, forró, édes csók, égeti ajkam, szerelmes pillantásod rögtön elragad.
Gyere bújj hozzám ölelj, ölelj át,
vedd le gyorsan, dobd le a ruhád.

Pezseg a vérem, szívem muzsikál,
szenvedélytől tüzes, forró, vad románc.
Édes csókod hevesen tüzes,
egyre jobban zakatol a szívem.

Akarlak, oly nagyon még, még, még,
füledbe suttogni akarom belőled sosem elég.
Te vagy te vagy az életem,
szívemnek mindene szerelme.

Határ legyen a csillagos ég,
szerelmünktől zengjen az ég.
Jöjj, gyere, jöjj forró ez a vágy, gyere ölelj át,
szenvedéllyel ég szívünkben a láng.

Gyere bújj hozzám, hadd csókoljam a szád, szerelemtől fűtött nyári éjszakán.
Szeretlek, szerelemből szeretlek,
akarom örökre így legyen.

Ennyit kérek én, szívem érted ég,
szívem kulcsa a te szívedé.
Szerelmes sóhajok szállnak az égben,
érted dobban szívem, csakis érted eped.

Csók, csók, csók, forró édes csók égeti ajkam,
szerelmes szívemben, szíved dobban.
Jöjj, gyere jöjj forró ez a vágy, ölelj át,
szenvedéllyel ég szívünkben a láng.

(Gúnydal: Senki Tóni képzelt monológja)

Ó Múzsám, ki összetörted szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
az magas Parnasszus csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad tehetségem, amikor ütlegeltél.

És lásd; nem kell többé fenn tollászkodnod hiába,
mert rakok neked rímekből fészket - akár százat -
előtted most rejtetlenül áll még üres elmém,
úgy várja, hogy ihlet-csókra nyissad végre szádat!

Szép íriszed szivárványa ragyogja soraim,
tehetség-áldásra emeld fel hát, mindkét karod,
s önts belém áldott és örök szent költői vénát,
…vagy valami ilyesféle..., ha te úgy akarod.

Ígérem írok majd a virágról, a tündérről,
álomról és mindent beborító cukormázról;
írok majd szépeket hattyúról csillagok alatt,
Holdról, vagy egy fülig szerelmetes délibábról.

És patakzani fog majd a könny az olvasóból,
ahogy szíve facsarodik össze, no-meg, vissza.
És zsebkendőért szalad majd át a jó szomszédhoz
s tehetségem minden sorát vakon, buzgón issza!

És menetelni fognak egykor majd verseimre,
úgy dalolják minden bötűjét majd hős vitézek,
mert hatalmasabb géniusz leszek mint akárki,
Rám fognak feltekinteni, s csak Tőlem idéznek!

És ott, a mennyekben fenn is hallani lehet majd:
"Óh egek mekkora költő ez a Senki Tóni!
Tehetsége oly mérhetetlenül hatalmas, hogy
fűzfasípok hangján is, csak Őt fogják dalolni."

- Múzsám, ki összetörted a szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
Parnasszus az magas csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad-e tehetségem mikor reám estél?

(Pest-Buda 2014. augusztus 31.)

ISMÉT ÍROK KEDVES ÚR
opus tantum fictivus!?*

Hát ismét írok Kedves úr,
habár tudottan-tudatlanul
badarság minden szavam,
s ahogy mondani tetszik:
ismét ismétlem önmagam.

Mert-hát nem vagyok én poéta,
ahogyan már ezt a Kedves úr,
(a maga keresetlen nyers módján)
számtalanszor megmondta.
No lám!
Most sem tartok sem rímet,
sem ritmust, sem szótagot,
mint a borsó, lepereg rólam minden,
s a Nagy Művészet elhagyott.

Önben, Kedves úr,
tudom hogy irányomban
ellenszenv s harag dúl,
melynek okát nem találom,
pedig nem kértem, hogy
legyen tisztelőm, vagy barátom.
S a magas lóhoz (min ül),
tudom, hogy nem passzol
nyereg helyett hokedli,
de ostoba szamárként,
mégsem hagyhatom magam:
úri passziója által megkövezni.

Higgye el Kedves úr,
(aki ugyebár sokkal több tőlem)
ha belém rúg olykor-olykor,
forogni fog lelke a temetőben.
Mert nem dicsőség
leköpni a senki-semmit,
ki azt sem érti tán, hogy
miért is tapossa meg lelkit.

Feljebb nem ér Kedves úr,
ha magamfajta gödörbe lép,
(ki lennék két zárójel közt)
akár csak az alja nép.
Mert ugyebár,
Költőnek lenni az szent dolog,
s hogy engem köztük lásson
Kedves úr,
attól "jótét lelke" háborog.

De hát nem is vagyok én poéta,
ahogyan már ezt a Kedves úr,
(a maga keresetlen módján)
számtalanszor megmondta.
És mégis...
Lám ismét írok Kedves úr,
habár tudottan-tudatlanul,
badarság minden szavam,
s ahogy mondani tetszik:
ismét ismétlem önmagam.

Budatétény 2017. január 6.
* a vers csak fikció!?

Hétköznapi pszichológia…

Ha boldog nyugalomra vágysz, mi nem örök,
S a pillanat boldogsága van csak, mi nem örök,
Akkor mielőbb változtass az életeden, mi nem örök.

Ha nem elégszel boldogságával, mi jut neked,
Pedig minden van és meg is van neked,
Akkor téged, a jó, a szép és minden feled...

Ha a lelki felemelkedés vigaszára van szükséged
És ha a pillanat boldogsága emel fel téged,
Akkor ezt csak élvezd, így emeld fel éned!

Ha ki akarsz törni, mert zűrzavaros az életed
És ha a pillanat boldogsága segít ebben neked,
Akkor életen át tedd… és magasztosul éned!

Vecsés, 2013. április 29. – Kustra Ferenc József

( Intés )

Ne higgy a nyálas-nyájas Olvasónak,
ki negédesen áradozik rólad,
miközben úgy hiszi, csak gyenge báb vagy,
s legyint, mikor nem látja, csak a hátad.
Ne is várj tőle megértést: semennyit.
Soha nem értett soraidból semmit.
Öröm - fájdalom, értéktelen - becses,
születés - halál... Aki ily felszínes;
jobb is tán, ha nem tudja, mi elől fut.

De higgy: a csendesen bölcs Olvasónak,
Ki tudja, hogy a szó hegyeket mozgat.
Bár lehet, hogy nem ma jő el az a perc,
de a szavak által szebb álmokra lelsz.
Mert szegény Az; Ki vágyakozni sem tud.

***
Mózes 5. könyve 33/29:
"Hízelegnek majd ellenségeid, és te azok magaslatain lépdelsz."

Pest - Buda, 2014. június