Idő 
Értékelés 
Értékelés Van nekünk egy maci cicánk,
szürke, dundi, igazi mókás.
Pocakja nagy, bajusza kunkor,
ha leesik, csak néz: Ez most komoly?
Ha lépeget, ring a hasa,
olyan, mint egy kis plüss panda.
Próbál ugrani? Hát az móka!
Kb. két centi magasra... aztán, puff a padlóra!
Á, ez bizony nem neki való,
inkább gurul, az sokkal hatásosabb show!
Néha kísérel egeret fogni,
de inkább csak leül, és kezd bámulni.
Jöjjön ide az az egér,
én megvárom, míg magától ideér!
Ha elfárad, elterül elég gyorsan,
szundít egy nagy tál ropogósban.
Te nem is cica vagy! - kis gazdi mondja.
Maci cica ásít: Hát persze, Király vagyok, na!
Siófok, 2025. március 2. -Gránicz Éva
szürke, dundi, igazi mókás.
Pocakja nagy, bajusza kunkor,
ha leesik, csak néz: Ez most komoly?
Ha lépeget, ring a hasa,
olyan, mint egy kis plüss panda.
Próbál ugrani? Hát az móka!
Kb. két centi magasra... aztán, puff a padlóra!
Á, ez bizony nem neki való,
inkább gurul, az sokkal hatásosabb show!
Néha kísérel egeret fogni,
de inkább csak leül, és kezd bámulni.
Jöjjön ide az az egér,
én megvárom, míg magától ideér!
Ha elfárad, elterül elég gyorsan,
szundít egy nagy tál ropogósban.
Te nem is cica vagy! - kis gazdi mondja.
Maci cica ásít: Hát persze, Király vagyok, na!
Siófok, 2025. március 2. -Gránicz Éva
M. Laurens
A MEGBOCSÁJTÁS
(Parafrázis Juhász Gyula nyomdokain)
Teremtő istenem, sosem ítélted el őket,
A gyűlölettől fröcsögő hazug köpködőket.
Szomorúan nézted fentről e tévelygő világot,
S átélted velünk, az összes nyomorúságot.
Mert tudtad, hogy mekkora teher az élet,
És mindig is a kezedben volt a végső ítélet.
Hatalmas szíved van, végtelen hatalmad,
És számtalan lélek alkotta örök birodalmad.
A megbocsájtás és mindannyiunk terhe,
A magos égbe szállt veled: föl a fellegekbe.
Ám ma is hallod ott fenn, az isteni magasban,
A vak gyűlölet hangját, egyre hangosabban.
Teremtő istenem, nyugtasd le, odafent őket,
A gyűlölettől fröcsögő esztelen köpködőket.
Bocsáss meg nékik, mert mégis csak emberek,
Nem tudják szegények, mit is cselekszenek.
Budatétény 2026. július. 09.
A MEGBOCSÁJTÁS
(Parafrázis Juhász Gyula nyomdokain)
Teremtő istenem, sosem ítélted el őket,
A gyűlölettől fröcsögő hazug köpködőket.
Szomorúan nézted fentről e tévelygő világot,
S átélted velünk, az összes nyomorúságot.
Mert tudtad, hogy mekkora teher az élet,
És mindig is a kezedben volt a végső ítélet.
Hatalmas szíved van, végtelen hatalmad,
És számtalan lélek alkotta örök birodalmad.
A megbocsájtás és mindannyiunk terhe,
A magos égbe szállt veled: föl a fellegekbe.
Ám ma is hallod ott fenn, az isteni magasban,
A vak gyűlölet hangját, egyre hangosabban.
Teremtő istenem, nyugtasd le, odafent őket,
A gyűlölettől fröcsögő esztelen köpködőket.
Bocsáss meg nékik, mert mégis csak emberek,
Nem tudják szegények, mit is cselekszenek.
Budatétény 2026. július. 09.
A behívattak: a már olyan régen a fronton ott vesztek utódjai…
(alloiostrofikus versforma)
Hadvezérről? Nem zengek én egy ölös ilyenről…
Háború szervezőjéről? Sohase egy ilyenről!
Kinek a nevét örökre az ölés tartja a magasba…
Kinek a neve már alapba is lángol a jó magasba…
Én csak az helyes hétköznapi emberről… zengek.
Hogy az ők képviselői, ha jót-szépet zengnek.
Én az egyszerű bevonuló emberről zengek
Mert én megtudtam, máris kapott behívót… rengek!
Ki volt készíve neki nehézgéppuska, miből harci lónak egy elég vala…
Á… nem kellett cipelni, de ha az ellen ekkora csulónak ment neki… vala.
Kit meg volt… az első napon egy bomba majd’ eltalálta, örült, hogy van egy lába.
Másnap műtét, sok havi kezelés, fél évig haza sem mehetett, volt sorsába.
Végül hazavitték, ahol bombánál biz' nagyobb meglepetés várta.
Közben már az özvegye más felesége, más a gyerekei apja.
Igy biz’ fejre állt a világ, ez meg, meg sem rettent, mert ez az itthoni csatatér…
A katona meghalt bánatában és fájdalmában… talán fent… a végtelen tér.
(senrjon trió)
Már senki nem emlékez,
Lett ő ismeretlen katona.
Még él családja?
Nem emlékszünk gyerekre
Meg nem a férjezett özvegyre…
Kicsik felnőttek?
Fonton még hány ilyen lett?
Holtra lőve vajh' min kesergett?
Háborús héják!
Vecsés, 2016. 09. 01. Kustra Ferenc József – Európa pont hevesen készül egy ilyen háborúra s ez ellen írtam.!
(alloiostrofikus versforma)
Hadvezérről? Nem zengek én egy ölös ilyenről…
Háború szervezőjéről? Sohase egy ilyenről!
Kinek a nevét örökre az ölés tartja a magasba…
Kinek a neve már alapba is lángol a jó magasba…
Én csak az helyes hétköznapi emberről… zengek.
Hogy az ők képviselői, ha jót-szépet zengnek.
Én az egyszerű bevonuló emberről zengek
Mert én megtudtam, máris kapott behívót… rengek!
Ki volt készíve neki nehézgéppuska, miből harci lónak egy elég vala…
Á… nem kellett cipelni, de ha az ellen ekkora csulónak ment neki… vala.
Kit meg volt… az első napon egy bomba majd’ eltalálta, örült, hogy van egy lába.
Másnap műtét, sok havi kezelés, fél évig haza sem mehetett, volt sorsába.
Végül hazavitték, ahol bombánál biz' nagyobb meglepetés várta.
Közben már az özvegye más felesége, más a gyerekei apja.
Igy biz’ fejre állt a világ, ez meg, meg sem rettent, mert ez az itthoni csatatér…
A katona meghalt bánatában és fájdalmában… talán fent… a végtelen tér.
(senrjon trió)
Már senki nem emlékez,
Lett ő ismeretlen katona.
Még él családja?
Nem emlékszünk gyerekre
Meg nem a férjezett özvegyre…
Kicsik felnőttek?
Fonton még hány ilyen lett?
Holtra lőve vajh' min kesergett?
Háborús héják!
Vecsés, 2016. 09. 01. Kustra Ferenc József – Európa pont hevesen készül egy ilyen háborúra s ez ellen írtam.!
Fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…
(3 soros-zárttükrös)
Dörömbölő síkságon, egyre messzebb és magasabban zokog a baj… Át a hullákon.
Katonák lövik és másképp is irtják egymást, Nem létező -végső- szeretet társításon…
Dörömbölő síkságon, egyre messzebb és magasabban zokog a baj… Át a hullákon.
*
(Septolet)
Terjedő baj, dörrenő zaj,
Átható jaj…
Önpusztító emberi faj.
Helyzetünk:
Szenvedünk…
Reszketünk,
Hogy elveszünk.
*
(HIQ trió)
Testvéri
Szeretet nincs is?
Háború!
Időben
Élettelen és
Térben is!
Asszonyok
Élte csak sírás!
Halk sírás…
*
Anya orcáján ború…
Fia ifjú férfiú,
Harcba hívja a háború.
Szomorú,
Szigorú,
Iszonyú
Háború.
*
(Senrjon trió)
Katonák imája, mint
Hajótörötteké. Péntek nincs…
Élet gyászfoltos…
Harc, véres koszorúban!
Koszorút természet megfonta!
Élet gyászfoltos…
Harc halál-koszorúban!
Hontalan mise… elhallatszik!
Élet gyászfoltos…
*
Halál tombol –
Létet rombol…
Hazafi harcol, hitvese imákat mormol.
Kedvesünk,
Gyermekünk,
Nemzetünk
Óvd Istenünk.
*
(Leoninus csokor)
Torz arcok vigyorognak, de a jó és szép szavak nem használnak!
Össze gereblyézett jajok bőszen ölelkeznek, szent szolidaritással, fékezhetetlenek…
Síksági facsoportból előzúgó szél, sisakleverő, csak hazafiasáról beszél!
*
(septolet csokor)
Mostoha délibáb karmazsint vetít, tájra terít.
Fájdalom elborít,
Látvány tébolyít.
Szétnézek –
Rémképek,
Élmények:
Rémségek.
*
Katonák vére már eláztatta mezőt, itt úgysem használ, nem használnak kereplőt.
Testvér! És újból felváltotta posztján a zubogó csöndet, elássák halott elődöket!
Ki még él szenved és szenvedést lát! Parancsnok meg tüzelj… az akkurátusát!
*
Távolban színfolt – vöröslő vérfolt…
Erőszak gyilkolt,
Zsúfolt a sírbolt.
Parancsszó
Hallható,
A jajszó
Átható.
*
Mínusz húszban a vércsőpp piros és már hideg, a halál is fázik? Mert már feszeng!
Mint a szemafor tilosa, oly piros a véres föld, ahol a férj és fiú van, az a véres föld.
Búzamezők is elázottak, piros a búzaszár, katonákat összefogdossák és viszik már…
*
Ott fekszik egy katona,
Harcnak hősi bajnoka…
Várja haza asszonya.
Gyászjelentés –
Késdöfés,
Tisztelgés –
Édeskevés.
*
Katona csak attól lesz, hogy egyenruhát kap és fegyvert. Be is járják lövés elől a bunkert.
Európa, látszik nem szégyelli magát, segítőn csak bővíti háború poklát!
A nagymenőket nem érdekli a százezernyi halott, a döntnökök hada tudatlanságtól bigott…
*
Bánat áztat
Özvegyi fátylat…
Fizettünk nagy árat -
Nagy ember von vállat.
Hatalmasok,
Tudatlanok – Miattatok
Jajgatok.
Vecsés, 2023. május 4. – Pápa, 2023. június 1. -Kustra Ferenc József - írtam: a világ, az emberi-ség jelen történelmi helyzetéről. A septolet csokor: szerző-, és poétatársam Nagyné Vida Renáta írása! [Íródott: Bencz Boldizsár: (1901 – 1949) azonos c. verse átirataként.]
(3 soros-zárttükrös)
Dörömbölő síkságon, egyre messzebb és magasabban zokog a baj… Át a hullákon.
Katonák lövik és másképp is irtják egymást, Nem létező -végső- szeretet társításon…
Dörömbölő síkságon, egyre messzebb és magasabban zokog a baj… Át a hullákon.
*
(Septolet)
Terjedő baj, dörrenő zaj,
Átható jaj…
Önpusztító emberi faj.
Helyzetünk:
Szenvedünk…
Reszketünk,
Hogy elveszünk.
*
(HIQ trió)
Testvéri
Szeretet nincs is?
Háború!
Időben
Élettelen és
Térben is!
Asszonyok
Élte csak sírás!
Halk sírás…
*
Anya orcáján ború…
Fia ifjú férfiú,
Harcba hívja a háború.
Szomorú,
Szigorú,
Iszonyú
Háború.
*
(Senrjon trió)
Katonák imája, mint
Hajótörötteké. Péntek nincs…
Élet gyászfoltos…
Harc, véres koszorúban!
Koszorút természet megfonta!
Élet gyászfoltos…
Harc halál-koszorúban!
Hontalan mise… elhallatszik!
Élet gyászfoltos…
*
Halál tombol –
Létet rombol…
Hazafi harcol, hitvese imákat mormol.
Kedvesünk,
Gyermekünk,
Nemzetünk
Óvd Istenünk.
*
(Leoninus csokor)
Torz arcok vigyorognak, de a jó és szép szavak nem használnak!
Össze gereblyézett jajok bőszen ölelkeznek, szent szolidaritással, fékezhetetlenek…
Síksági facsoportból előzúgó szél, sisakleverő, csak hazafiasáról beszél!
*
(septolet csokor)
Mostoha délibáb karmazsint vetít, tájra terít.
Fájdalom elborít,
Látvány tébolyít.
Szétnézek –
Rémképek,
Élmények:
Rémségek.
*
Katonák vére már eláztatta mezőt, itt úgysem használ, nem használnak kereplőt.
Testvér! És újból felváltotta posztján a zubogó csöndet, elássák halott elődöket!
Ki még él szenved és szenvedést lát! Parancsnok meg tüzelj… az akkurátusát!
*
Távolban színfolt – vöröslő vérfolt…
Erőszak gyilkolt,
Zsúfolt a sírbolt.
Parancsszó
Hallható,
A jajszó
Átható.
*
Mínusz húszban a vércsőpp piros és már hideg, a halál is fázik? Mert már feszeng!
Mint a szemafor tilosa, oly piros a véres föld, ahol a férj és fiú van, az a véres föld.
Búzamezők is elázottak, piros a búzaszár, katonákat összefogdossák és viszik már…
*
Ott fekszik egy katona,
Harcnak hősi bajnoka…
Várja haza asszonya.
Gyászjelentés –
Késdöfés,
Tisztelgés –
Édeskevés.
*
Katona csak attól lesz, hogy egyenruhát kap és fegyvert. Be is járják lövés elől a bunkert.
Európa, látszik nem szégyelli magát, segítőn csak bővíti háború poklát!
A nagymenőket nem érdekli a százezernyi halott, a döntnökök hada tudatlanságtól bigott…
*
Bánat áztat
Özvegyi fátylat…
Fizettünk nagy árat -
Nagy ember von vállat.
Hatalmasok,
Tudatlanok – Miattatok
Jajgatok.
Vecsés, 2023. május 4. – Pápa, 2023. június 1. -Kustra Ferenc József - írtam: a világ, az emberi-ség jelen történelmi helyzetéről. A septolet csokor: szerző-, és poétatársam Nagyné Vida Renáta írása! [Íródott: Bencz Boldizsár: (1901 – 1949) azonos c. verse átirataként.]
(Gúnydal: Senki Tóni képzelt monológja)
Ó Múzsám, ki összetörted szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
az magas Parnasszus csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad tehetségem, amikor ütlegeltél.
És lásd; nem kell többé fenn tollászkodnod hiába,
mert rakok neked rímekből fészket - akár százat -
előtted most rejtetlenül áll még üres elmém,
úgy várja, hogy ihlet-csókra nyissad végre szádat!
Szép íriszed szivárványa ragyogja soraim,
tehetség-áldásra emeld fel hát, mindkét karod,
s önts belém áldott és örök szent költői vénát,
…vagy valami ilyesféle..., ha te úgy akarod.
Ígérem írok majd a virágról, a tündérről,
álomról és mindent beborító cukormázról;
írok majd szépeket hattyúról csillagok alatt,
Holdról, vagy egy fülig szerelmetes délibábról.
És patakzani fog majd a könny az olvasóból,
ahogy szíve facsarodik össze, no-meg, vissza.
És zsebkendőért szalad majd át a jó szomszédhoz
s tehetségem minden sorát vakon, buzgón issza!
És menetelni fognak egykor majd verseimre,
úgy dalolják minden bötűjét majd hős vitézek,
mert hatalmasabb géniusz leszek mint akárki,
Rám fognak feltekinteni, s csak Tőlem idéznek!
És ott, a mennyekben fenn is hallani lehet majd:
"Óh egek mekkora költő ez a Senki Tóni!
Tehetsége oly mérhetetlenül hatalmas, hogy
fűzfasípok hangján is, csak Őt fogják dalolni."
- Múzsám, ki összetörted a szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
Parnasszus az magas csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad-e tehetségem mikor reám estél?
(Pest-Buda 2014. augusztus 31.)
Ó Múzsám, ki összetörted szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
az magas Parnasszus csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad tehetségem, amikor ütlegeltél.
És lásd; nem kell többé fenn tollászkodnod hiába,
mert rakok neked rímekből fészket - akár százat -
előtted most rejtetlenül áll még üres elmém,
úgy várja, hogy ihlet-csókra nyissad végre szádat!
Szép íriszed szivárványa ragyogja soraim,
tehetség-áldásra emeld fel hát, mindkét karod,
s önts belém áldott és örök szent költői vénát,
…vagy valami ilyesféle..., ha te úgy akarod.
Ígérem írok majd a virágról, a tündérről,
álomról és mindent beborító cukormázról;
írok majd szépeket hattyúról csillagok alatt,
Holdról, vagy egy fülig szerelmetes délibábról.
És patakzani fog majd a könny az olvasóból,
ahogy szíve facsarodik össze, no-meg, vissza.
És zsebkendőért szalad majd át a jó szomszédhoz
s tehetségem minden sorát vakon, buzgón issza!
És menetelni fognak egykor majd verseimre,
úgy dalolják minden bötűjét majd hős vitézek,
mert hatalmasabb géniusz leszek mint akárki,
Rám fognak feltekinteni, s csak Tőlem idéznek!
És ott, a mennyekben fenn is hallani lehet majd:
"Óh egek mekkora költő ez a Senki Tóni!
Tehetsége oly mérhetetlenül hatalmas, hogy
fűzfasípok hangján is, csak Őt fogják dalolni."
- Múzsám, ki összetörted a szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
Parnasszus az magas csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad-e tehetségem mikor reám estél?
(Pest-Buda 2014. augusztus 31.)
