Kishitűség – hűség – örök hűség…

Elveszőben van már, kiveszőben a honfi hűség,
Látom a népemen lassan, de győz a kishitűség!
Ó! Pedig e vészterhes időkben, a tiszta hűség…

Magyarok Istene! Kevesen maradtunk, kivel menjek csatába?
Népünk nem szaporodik, de fogy! Ezt kell most elmondanom imába!
Ó! Teremtőnk se pénz, se posztó: így, hogy lehet győzni a csatába?

Sajnos olyan kevesen vagyunk mi, az igaz-hűek,
Sajnos, kevesek élünk már úgy, mint igaz lelkűek!
Sajnos, kevesek már, kik régies, nemes lelkűek…

A végzet tengelye monotonon, de forog, szinte egy gépbűl.
A végzetünk tengelye forog, de nem látom, hogy megszégyenül!
A végzetünk tengelye ellen kell a harc, hogy ne győzzön végül…

Az idő, mint áradat, úgy tűnik, szinte megállíthatatlan,
Az idő persze véges, ha nem csatlakozunk le, múlhatatlan!
Az időnk fogy, nem terjed honfi hűség, mi lehetne korlátlan…

Igaz, hű, drága honfiak, mondom néktek, rossz út a mártíromság,
Tegyünk, mormoljunk imákat, mutassunk olyant mint határozottság!
Ne hátráljunk, menjünk, tegyünk! Ha elveszünk, az fölös mártíromság…

Bízz’ csak erős lélekkel, nem reménytelen reménnyel, indulj bőszen a csatába.
Bízz’ csak erős hittel, erős akarattal tégy, hogy ne kerülj mártírság pásztába!
Bízz’ csak, nagyon erős imákat mormolj, kiáltsd is! Így nem vész a szó a pusztába…

Igyekezz, tegyél! Figyeld érdekünkben, hogy hol lóg ki az a sántító lóláb.
Igyekezz, tegyél! Ha csak könnyezve ülsz a kapudban kispadon, nem visz tovább!
Igyekezz, tegyél! Ne legyél Te az ügyetlen bal-kéz, mert ez a hovatovább…

Bízz’! A mi időnk árja, dübörögve rohan elő, föltartóztathatatlanul.
Bízz’! Tégy! A népünk nem veszhet el csak úgy, hontalanul, föltartóztathatatlanul!
Bízz’! Erősítsd hited, hűséged és megyünk előre, föltartóztathatatlanul!

Vecsés, 2021. január 26. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában az 1956 -s forradalom és szabadságharc emlékére…

Munkás… poéta-napok

Poéta vagyok és teszem a dolgomat sokszor lelkesen,
De azért sokszor, inkább kitartóan, fölöttébb csendesen…

Ne fogja repülésben, a lelkemet semmi sem vissza,
Mondanivalóm érthető, a lelkem szándéka tiszta!
Itt, szobában elmélyült a csend, hangját lelkem beissza.

Az én lét-templomom a dolgozószobám és én vagyok a papja.
Oltárom az íróasztal, szép-régi és hiszek hittel magamba…
Magamnak minek gyónjak: irgalmatlanul kordába vagyok tartva.

Kevesen vannak köztünk igazi egyéniségek,
És általában el vannak nyomva jó szélsőségek…
Sok az a kicsinek tűnő, de olyan nagyobbacska apróság,
Amiről írni kell, mert mutatja, hogy ijesztő a valóság.

Nekem a vers lehetne akár villanófény-pillanat ridegsége
Vagy szentjánosbogárnak az esőben elmúló árokparti fénye…
Jó inkább az udvari sárgarigóink, nekem trillázó éneke.

Öregszem és lehet, már csupán ön- ámítom magamat
Nézek néha az égre, mert megszerettem már varjakat…
Ma már, inkább magamnak hiszek és élvezem... nyarakat.

Néha hallom is én, hogy kint a kerti kavicson,
Az ihlet fénye, kanyarogva szobámba oson.
Asztalomnál szimbiózisba kerülünk,
Eggyé válunk, mélyen egymásba mélyedünk.
Ujjaimmal a pennámat fogom és írok
Ővele a kezem és penna közt villódzok.

Közben igényem... pennát gyorsan leteszem,
Összekulcsolom két tentás, író kezem...
Úrnak a hálámat gyorsan elrebegem.

Ezután ismét egymást érintjük a pennán és a papíron,
És tovább villódzik a pillanat… úszunk az írás-hatalmon.
Ünneplőbe is öltöztettem lelkemet… ezen jó alkalmon.

Ha már a szóvirágokkal emberek segítségére leszünk,
Akkor már könnyebb lesz az ö életük és a mi író-lelkünk!

Ki az, ki a várt híreket hozó hírnököt saját háza táján,
Amikor ő nem is volt messze hírekért... megjött... csak várt a vártán…
A poéta híre nagy hír az olvasónak… bíznak, várva-várván…

Vecsés, 2015. június 18. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában…

Ha van Sorsom, hát az bizony nem szeret.
Csak messziről, túloldalról integet.
Szerencse adó jó isten, add nekem,
Hogy ne kelljen, így... jobb legyen életem!

Volt már felettünk mennykő is, tán' több ezer,
Lopakodós az alkonyat, körbeteker.
De engem Ők csak kevésbé szeretnek,
Úgy gondolják, senki vagyok... eretnek.

Villám-szimfónia szól a sötétlő égből,
Feketés füst száll a sors hajókéményéből.
A forró vaskazánban fekete kőolaj ég,
A sors tán' részegen henceg; a kezdet már a vég.

Mindig is a mézes ajkaival csábított,
Én elvesztem örvényében, ő csak ámított!
Lehúzott a mélybe...
Le a meredélybe.

Jobb volna végre embernek lenni!
Embernek, másnak nem... soha semmi!

Vecsés, 2012. január 6. – Kustra Ferenc József. íródott önéletrajzi írásként.

Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -már majdnem- világháborús világhelyzet…

Fekete kosok! Bűn és erény között mi különbség? Tudom, szerintetek semmiség…
Fekete kosok! Emberírtó népség vagytok, ha tudnátok, tán’ kútba ugranátok…

Nektek kell a háború, mert az aztán a nagy üzlet… ez generálja, hogy bűz is lett!
Nektek kell a háború, mert elvennétek az orosz földet, nem keveset, csak mindet.
Nektek kell a háború, már manapság nincsen gyarmatotok, így bármit elragadtok.

Nektek kell a háború, de tudjátok-e, hogy több mint... fél millió meghalt katona?
Nektek kell a háború, de tujátok, sok hadi árvák folyton csak az aput várják?
Nektek kell a háború, kiszámoltam gépen, hogy gyerekek… vannak kétszer ennyien?
Nektek kell a háború, de vajh' az özvegyek száma? Ő mit mond az árvának máma?
Nektek kell a háború, de özvegy egy-szülőnek termett? Hogy nevel gyermekből embert?

A migránsokat meg haza akarjátok küldeni? Eme tettetek, háborús bűn és emberiség elleni…
A migránsokat ti nevelitek család-ellenségé, haza már nem mennek… halálba nem mennek

Fekete kosok! Több nyugati ország atomost akar, ha túléli fejet vakar?
Fekete kosok! Nem vagytok emberek, csak pénzéhes népség… fronton halnak emberek!

Vecsés, 2024. máj. 7. –Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és igaz, háborús- történelmi helyzetéről, meg a másik háborúról… Naponta látjuk, TV híradóban a videókat kendőzetlenül! Meg látjuk a háborús uszítók beszédeit is… az atomháborúra!

Laposodik Napnak íve,
Fakuló a világ színe.
Rozsdás a táj, zord a szíve,
Jó időnek fogy a híre.
Milyen lesz a termény íze?

Puttonyból a szőlő nektár
Fahordóban új bort pesztrál.
Dús földeken tart a leltár,
Vetésre vár néhány hektár.
Langyos idő lesz a mentsvár.

Fákat rázza a kevély szél,
Csörögve hull tépett levél.
Az avarban gomba henyél,
Gyűjtögesd, és jókat egyél,
Ám kalapjával résen legyél!

Bár fák levele tarka, tépett;
Indián nyár vissza lépett.
Felhők közül Nap felfénylett,
Sárgít a tök, magja érett.
Ősz emberrel együtt érzett.

Vénasszonyok padra ülnek,
Szép színekben megfürödnek.
Hó végéig gyönyörködnek,
Míg a szentek el nem jönnek,
S hullanak a fagyos könnyek.

De addig a serény ember
Munkálkodik - vagy ezerrel,
Spájz és pince telik tettel,
Maggal, lével friss gyümölccsel,
Áldott földből szeretettel.

Mire zord jég felhőt dermeszt,
A hideg szél havat gerjeszt.
Fáradt ember álmot erjeszt...
Földben a mag tavaszt fejleszt,
Megújhódást titkon termeszt.