Ha van Sorsom, hát az bizony nem szeret.
Csak messziről, túloldalról integet.
Szerencse adó jó isten, add nekem,
Hogy ne kelljen, így... jobb legyen életem!

Volt már felettünk mennykő is, tán' több ezer,
Lopakodós az alkonyat, körbeteker.
De engem Ők csak kevésbé szeretnek,
Úgy gondolják, senki vagyok... eretnek.

Villám-szimfónia szól a sötétlő égből,
Feketés füst száll a sors hajókéményéből.
A forró vaskazánban fekete kőolaj ég,
A sors tán' részegen henceg; a kezdet már a vég.

Mindig is a mézes ajkaival csábított,
Én elvesztem örvényében, ő csak ámított!
Lehúzott a mélybe...
Le a meredélybe.

Jobb volna végre embernek lenni!
Embernek, másnak nem... soha semmi!

Vecsés, 2012. január 6. – Kustra Ferenc József. íródott önéletrajzi írásként.

Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -már majdnem- világháborús világhelyzet…

Fekete kosok! Bűn és erény között mi különbség? Tudom, szerintetek semmiség…
Fekete kosok! Emberírtó népség vagytok, ha tudnátok, tán’ kútba ugranátok…

Nektek kell a háború, mert az aztán a nagy üzlet… ez generálja, hogy bűz is lett!
Nektek kell a háború, mert elvennétek az orosz földet, nem keveset, csak mindet.
Nektek kell a háború, már manapság nincsen gyarmatotok, így bármit elragadtok.

Nektek kell a háború, de tudjátok-e, hogy több mint... fél millió meghalt katona?
Nektek kell a háború, de tujátok, sok hadi árvák folyton csak az aput várják?
Nektek kell a háború, kiszámoltam gépen, hogy gyerekek… vannak kétszer ennyien?
Nektek kell a háború, de vajh' az özvegyek száma? Ő mit mond az árvának máma?
Nektek kell a háború, de özvegy egy-szülőnek termett? Hogy nevel gyermekből embert?

A migránsokat meg haza akarjátok küldeni? Eme tettetek, háborús bűn és emberiség elleni…
A migránsokat ti nevelitek család-ellenségé, haza már nem mennek… halálba nem mennek

Fekete kosok! Több nyugati ország atomost akar, ha túléli fejet vakar?
Fekete kosok! Nem vagytok emberek, csak pénzéhes népség… fronton halnak emberek!

Vecsés, 2024. máj. 7. –Kustra Ferenc József- íródott; a világ, az emberiség jelen -katasztrofális és igaz, háborús- történelmi helyzetéről, meg a másik háborúról… Naponta látjuk, TV híradóban a videókat kendőzetlenül! Meg látjuk a háborús uszítók beszédeit is… az atomháborúra!

Laposodik Napnak íve,
Fakuló a világ színe.
Rozsdás a táj, zord a szíve,
Jó időnek fogy a híre.
Milyen lesz a termény íze?

Puttonyból a szőlő nektár
Fahordóban új bort pesztrál.
Dús földeken tart a leltár,
Vetésre vár néhány hektár.
Langyos idő lesz a mentsvár.

Fákat rázza a kevély szél,
Csörögve hull tépett levél.
Az avarban gomba henyél,
Gyűjtögesd, és jókat egyél,
Ám kalapjával résen legyél!

Bár fák levele tarka, tépett;
Indián nyár vissza lépett.
Felhők közül Nap felfénylett,
Sárgít a tök, magja érett.
Ősz emberrel együtt érzett.

Vénasszonyok padra ülnek,
Szép színekben megfürödnek.
Hó végéig gyönyörködnek,
Míg a szentek el nem jönnek,
S hullanak a fagyos könnyek.

De addig a serény ember
Munkálkodik - vagy ezerrel,
Spájz és pince telik tettel,
Maggal, lével friss gyümölccsel,
Áldott földből szeretettel.

Mire zord jég felhőt dermeszt,
A hideg szél havat gerjeszt.
Fáradt ember álmot erjeszt...
Földben a mag tavaszt fejleszt,
Megújhódást titkon termeszt.

Szél suhan lengetegen,
Réten…

Nap süt.
Árnyéktól elüt.
Napfény, elüt.
Lángcsóva kiüt.
Hőség leüt.
*

Sövény kiszáradóban,
Szinte alélóban.
Régen volt eső,
Meg keveslendő...

Szemem mered,
Nézésem bennreked…
Benned-neked.
*

Süttetvén adtad,
Árnyék nem akad…

Széllel incselkedő
Nap lemenő.
Pillanat,
Izzadó akarat,
Élet… elhaladhat!

Vecsés, 2019. augusztus 8. – Kustra Ferenc József – írtam: septolet csokorban a nyárról.

Nem bírnak el fránya fellegek. Betakarják,
Ha a jövőre gondolok és nem akarják,
Hogy a nagy-nagy figyelmeztetés jele legyek.
Ijedtükben levél alá bújnak a legyek!

Miért, mondd, miért ne gondolnék a jövőmre?
Mondd, nem az volna cél, hogy haladjak előre?
Talán az én jól boldogulásom megzavar valakit?
Valaki hiszi, hogy én ölöm az utolsó okapit?

(anaforásban)
Majd, amikor fázón, borzongva búcsúzik a vad táj este…
Majd, amikor a részegnek ivóban a vége, „az este"…
Majd, amikor nyári éjben jégkrém eső hullik…
Majd amikor az élet, egyszer csak úgy elmúlik…

A fellegek vannak fölül, látom, ők mindent látnak
Rondák, lógnak, nyálasak, a földiek meg eláznak!
Az esernyő csak álom, csak képmutatás, csak pofázunk,
Közben meséljük, mi védjük magunkat és meg nem ázunk…!

Tudjuk pedig, hogy felettük, magasban van a szikrázó napfény,
Ha ránk vetülne, melengetne, és besegítene csillagfény…
Akkor lenne jó, szép, nekem való ez a világ…
Akkor már elbírnék a kevéssel, mi vad-világ…

Vecsés, 2014. május 27. – Kustra Ferenc József– versben és anaforás versszakban.