Idő 
Értékelés 
Értékelés (3 soros-zárttükrös duó)
Ennél üresebb már nem is lehetne születéskor elkelt létem,
Úgy is érzem magamat, mint egy kis ázó papírcsólnakban… félem.
Ennél üresebb már nem is lehetne születéskor elkelt létem.
Már ott tartok, hogy várom, csolnakom, már mikor süllyed,
Hmm… még úgy tűnik nem ázott át, ó jaj uram, te tetted?
Már ott tartok, hogy várom, csolnakom, már mikor süllyed.
*
(3 soros-zárttükrös, leoninusban)
Néha azért bizony meg is ijedek, sőt csak úgy fázni kezdek.
Ebből aztán már tudom, majd itt a süllyedés. Hát, ez sem kevés…
Néha azért bizony meg is ijedek, sőt csak úgy fázni kezdek.
*
(senrjon)
Ürességem valami
Rágja… Lelkem készül süllyedni…
Meddig tart a lét?
*
(Kérdés leoninusban)
A szomorúságom a magányom, vagy a magányom a szomorúságom…
Vecsés, 2024. október 27. -Kustra Ferenc József- Írtam: Kalina Hella „hervadt csónak” c. verse -mint ötleadó- nyomán, önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
Ennél üresebb már nem is lehetne születéskor elkelt létem,
Úgy is érzem magamat, mint egy kis ázó papírcsólnakban… félem.
Ennél üresebb már nem is lehetne születéskor elkelt létem.
Már ott tartok, hogy várom, csolnakom, már mikor süllyed,
Hmm… még úgy tűnik nem ázott át, ó jaj uram, te tetted?
Már ott tartok, hogy várom, csolnakom, már mikor süllyed.
*
(3 soros-zárttükrös, leoninusban)
Néha azért bizony meg is ijedek, sőt csak úgy fázni kezdek.
Ebből aztán már tudom, majd itt a süllyedés. Hát, ez sem kevés…
Néha azért bizony meg is ijedek, sőt csak úgy fázni kezdek.
*
(senrjon)
Ürességem valami
Rágja… Lelkem készül süllyedni…
Meddig tart a lét?
*
(Kérdés leoninusban)
A szomorúságom a magányom, vagy a magányom a szomorúságom…
Vecsés, 2024. október 27. -Kustra Ferenc József- Írtam: Kalina Hella „hervadt csónak” c. verse -mint ötleadó- nyomán, önéletrajzi írásként, alloiostrofikus versformában.
Megszülettünk. És meghalunk egyszer,
de addig sok minden létezik,
szárnyaló öröm, és keserű könnyek,
melyek lelkünket vértezik.
Hosszú az út, míg odáig érünk,
mégis: az idő eltelik.
Mért nem tudunk a kettő közt lenni
néha egy kicsit emberibb?
Mért kell bántani annyiszor egymást?
Mért lesz az ember oly irigy,
hogy megölné egymást egy falat kenyérért,
s hiába kérik, nem segít.
Mért oly kevés a szeretet néha?
Hiszen a lelket élteti!
Szeretet nélkül hideg a lélek,
hiszen az hozzánk tartozik.
Mért kell annyira gyűlölni egymást,
Hiszen annyira szomjazik
minden ember, ki érezni képes
szeretetre, míg létezik.
Észre se vesszük, hogy rohan az élet,
s hajunkra hó fátylat terít,
ködbe burkolva ifjúságunk,
s emlékeinket elveszi.
Olyan jó volna néha- néha
az időt megállítani,
ott ahol egykor boldogok voltunk,
míg a szívünket átszövi,
valami édes, szeretet érzés,
ahol nincs harag, se gyűlölet,
s szeretni egymást egészen addig,
míg az éjszaka átölel.
S abban a végső, elhaló percben
úgy menni el, olyan csendesen,
hogy ne tudjon fájni senkinek sem,
amikor egyszer elmegyek.
de addig sok minden létezik,
szárnyaló öröm, és keserű könnyek,
melyek lelkünket vértezik.
Hosszú az út, míg odáig érünk,
mégis: az idő eltelik.
Mért nem tudunk a kettő közt lenni
néha egy kicsit emberibb?
Mért kell bántani annyiszor egymást?
Mért lesz az ember oly irigy,
hogy megölné egymást egy falat kenyérért,
s hiába kérik, nem segít.
Mért oly kevés a szeretet néha?
Hiszen a lelket élteti!
Szeretet nélkül hideg a lélek,
hiszen az hozzánk tartozik.
Mért kell annyira gyűlölni egymást,
Hiszen annyira szomjazik
minden ember, ki érezni képes
szeretetre, míg létezik.
Észre se vesszük, hogy rohan az élet,
s hajunkra hó fátylat terít,
ködbe burkolva ifjúságunk,
s emlékeinket elveszi.
Olyan jó volna néha- néha
az időt megállítani,
ott ahol egykor boldogok voltunk,
míg a szívünket átszövi,
valami édes, szeretet érzés,
ahol nincs harag, se gyűlölet,
s szeretni egymást egészen addig,
míg az éjszaka átölel.
S abban a végső, elhaló percben
úgy menni el, olyan csendesen,
hogy ne tudjon fájni senkinek sem,
amikor egyszer elmegyek.
A poéta vére sötét, mint a tinta
És az örökölt kalamárisban tartja…
Ezt nem a szív, lélek pumpálja papírra.
Életbohóc vagyok én, de nem boldog,
Lelkem sem és szemem sem igen ragyog.
Bohócsipkám lecsúszott a szememre,
Így aztán vaksizhatok méltón… kedvemre.
Kalamárisban a tenta a lúdtollam vére,
Azzal fest a papírra, mi a múltnak emléke…
Az éjszakák nehezek, az íráshoz gyertya kell,
De meggyújtom én, hadd írjon a toll szeretettel…
Mindenki vágyva bár... kutakodik,
Mindenki kutakodva álmodik,
Mindenki elképzeli magának a napi jót…
Mindenki értékeli a mindennapi valót?
Nekem a gyertyafény, imbolyogva jelzi az utamat,
Jövőt nem ismerem, kiírom magamból a múltamat!
Viszont a jövőben folytatni kell a saját harcomat!
Az utamon, nem kevés vérszilánkok, de tintapacák vannak,
Az utamon szél is fúj, nem kedvez a fejemen a kalapnak…
Ha megszüntetem szobámban a huzatot, az jó lesz alapnak.
A kész versem nem síremlékem, de fejfámra bárcsak fölteszik…
Örülök, hogy ha szép szavaitok, mint koszorúk, körbeveszik…
Vecsés, 2016. június 16. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
És az örökölt kalamárisban tartja…
Ezt nem a szív, lélek pumpálja papírra.
Életbohóc vagyok én, de nem boldog,
Lelkem sem és szemem sem igen ragyog.
Bohócsipkám lecsúszott a szememre,
Így aztán vaksizhatok méltón… kedvemre.
Kalamárisban a tenta a lúdtollam vére,
Azzal fest a papírra, mi a múltnak emléke…
Az éjszakák nehezek, az íráshoz gyertya kell,
De meggyújtom én, hadd írjon a toll szeretettel…
Mindenki vágyva bár... kutakodik,
Mindenki kutakodva álmodik,
Mindenki elképzeli magának a napi jót…
Mindenki értékeli a mindennapi valót?
Nekem a gyertyafény, imbolyogva jelzi az utamat,
Jövőt nem ismerem, kiírom magamból a múltamat!
Viszont a jövőben folytatni kell a saját harcomat!
Az utamon, nem kevés vérszilánkok, de tintapacák vannak,
Az utamon szél is fúj, nem kedvez a fejemen a kalapnak…
Ha megszüntetem szobámban a huzatot, az jó lesz alapnak.
A kész versem nem síremlékem, de fejfámra bárcsak fölteszik…
Örülök, hogy ha szép szavaitok, mint koszorúk, körbeveszik…
Vecsés, 2016. június 16. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
Boldog „öregség”
A boldogság egy csodás érzelem.
Ki miért boldog? Nincs arra értelem!
De idős, s agg korban lehet-e boldogság?
- Ha szeretet ölel, törődés és jóság!
Megtartó kegyelem gyöngéden körülvesz,
és benne a lélek szüntelen örvendez.
Míg a puha béke naponta rád árad,
áldásokban jársz, és lelked el nem fárad.
És a kedves szavak, ha szívedre hullnak,
finom öleléssel lágyan átkarolnak…
Miként a szilárd pajzs, védenek és óvnak,
mint a kisgyermek-kéz, féltőn simogatnak.
Találd meg magadban az örömök okát,
mosolyodtól gyógyul szíved, s dagadt bokád.
Nézz az őszi fákra, sárguló levélre,
gyönyörködj, s a gondod ilyenkor tedd félre.
Kevéske igénnyel légy megelégedett…
S áraszd mindenkire Te a szereteted!
Ha tiszta elméddel gondolkodni tudsz még,
rád ragyog a reggel, rád nevet a kék ég.
Hiszen elég néked az Isten kegyelme,
ha általa megvan a szíved „fegyelme”…
Nem háborog, panaszt, zokszót sohse hallat,
csak csillog a szemed, mint a fény-sugallat
az örömtől… Mert tudd, minden perc ajándék,
boldogan fogadni kell akarat, s szándék.
Minden napod öröm, mert még él az ÉLET!
Langyos a napsugár, s csodás a természet!
Töltsd hát boldogsággal áldott öregséged,
és légy HÁLÁS mindenért, mig Istenünk éltet!
A boldogság egy csodás érzelem.
Ki miért boldog? Nincs arra értelem!
De idős, s agg korban lehet-e boldogság?
- Ha szeretet ölel, törődés és jóság!
Megtartó kegyelem gyöngéden körülvesz,
és benne a lélek szüntelen örvendez.
Míg a puha béke naponta rád árad,
áldásokban jársz, és lelked el nem fárad.
És a kedves szavak, ha szívedre hullnak,
finom öleléssel lágyan átkarolnak…
Miként a szilárd pajzs, védenek és óvnak,
mint a kisgyermek-kéz, féltőn simogatnak.
Találd meg magadban az örömök okát,
mosolyodtól gyógyul szíved, s dagadt bokád.
Nézz az őszi fákra, sárguló levélre,
gyönyörködj, s a gondod ilyenkor tedd félre.
Kevéske igénnyel légy megelégedett…
S áraszd mindenkire Te a szereteted!
Ha tiszta elméddel gondolkodni tudsz még,
rád ragyog a reggel, rád nevet a kék ég.
Hiszen elég néked az Isten kegyelme,
ha általa megvan a szíved „fegyelme”…
Nem háborog, panaszt, zokszót sohse hallat,
csak csillog a szemed, mint a fény-sugallat
az örömtől… Mert tudd, minden perc ajándék,
boldogan fogadni kell akarat, s szándék.
Minden napod öröm, mert még él az ÉLET!
Langyos a napsugár, s csodás a természet!
Töltsd hát boldogsággal áldott öregséged,
és légy HÁLÁS mindenért, mig Istenünk éltet!
Tőle, nem lehet elégszer elbúcsúzni…
Ma már, ha húzzák, harangok zúgnak…
Temetőben ők éppen, hogy búgnak…
Akkor régen személyesen is el kellett volna búcsúzni,
De nem volt engedélyünk, hogy menjünk kórházba látogatni…
Nagyon-nagyon, még meg kelt' volna ölelni,
És akár a kezét többször megcsókolni…
Ő csak itt hagyott, elment, semmi búcsú nélkül,
De miért volt ilyen fontos, fékeveszettül…
Hiányban vagyunk,
Téged még várunk…
Búgnak most is a harangok… szinte már szüntelen,
Bánatos vagyok a sírodnál, megsemmisülten…
Vecsés, 2016. február 29. – Kustra Ferenc József – Orvos volt, egészen közeli rokonom és életem egyik legokosabb embere… sőt: TANÍTÓ MESTEREM. (meghalt: 2000. -ben vérmérgezésben!)
Ma már, ha húzzák, harangok zúgnak…
Temetőben ők éppen, hogy búgnak…
Akkor régen személyesen is el kellett volna búcsúzni,
De nem volt engedélyünk, hogy menjünk kórházba látogatni…
Nagyon-nagyon, még meg kelt' volna ölelni,
És akár a kezét többször megcsókolni…
Ő csak itt hagyott, elment, semmi búcsú nélkül,
De miért volt ilyen fontos, fékeveszettül…
Hiányban vagyunk,
Téged még várunk…
Búgnak most is a harangok… szinte már szüntelen,
Bánatos vagyok a sírodnál, megsemmisülten…
Vecsés, 2016. február 29. – Kustra Ferenc József – Orvos volt, egészen közeli rokonom és életem egyik legokosabb embere… sőt: TANÍTÓ MESTEREM. (meghalt: 2000. -ben vérmérgezésben!)
